Katolikus gimnázium, Kecskemét, 1872

I. A történelem és földrajz gymnasiumainkban különösen mint az érettségi vizsgálatnak tárgyai. História est testis temporum, lux veri­tatis , vita memoriae, magistra vitae, nuntia vetustatis. Ci­. De Oratore. Lib. II. Mielőtt a felvett kérdést megfejteni iparkodnánk, czél­­szerűnek tartjuk röviden visszatekinteni a közeli múltba, hogy láthassuk, miszerint a megindult reformeszmék, a politikai változtatások mellett mennyit változtattak tan­ügyünkön s különösen miféle módosítást találunk tanodáink­ban hazánk önállóságának kivívásával a történelem s föld­rajzra nézve. Köztudomású, hogy az 1867-iki junius 8-ikával mind­azon eszmék, melyek által 1848-ban hazánk boldogságát biztosítva hittük — az egész nemzet örömnyilatkozatai közt megtestesülni kezdtek. E nappal új korszak vette kezdetét, mely a dicső­, de szerencsétlen szabadságharczra követke­zett elnyomatás szomorú napjait eltemette; nekünk az ural­kodóban koronás királyt adott; az annyiszor fenyegetett, s egy ideig felfüggesztett alkotmány visszaállíttatván, egy szebb jövő alapját vetette meg. A százados szó-, toll- és fegyveres harczok után végre szabad volt fellélekzenie a nemzetnek. Ausztriában már most nem elnyomóját, de szö­vetségesét látja, melynek saját érdekében kell segíteni Ma­gyarországot szabadsága fenntartásában, melyet annyira imádott a nemzet mindig, de különösen akkor, midőn attól s dicsőségétől megfosztatva csakis a múltak emlékén me­renghetett. Azonban a megnyert szabadság, mint jogos tulajdo­nunkra, csak akkor lehetünk büszkék, ha azt állandósít­juk, annak fenntartására kellő biztosítékokról gondosko­dunk; ezt pedig csakis a műveltség és felvilágosodás által érhetjük el, a­melyekre ismét csak úgy tehetünk szert, ha a viszonyok újjáalakultával népnevelésünk szent ügyét is lehető buzgalommal karoljuk fel. A gondviselés mindig megadja nemzetünknek a láng­­lelkü férfiakat, kik az érzett hiányt képesek s hajlandók is kipótolni. A negyvenes években minden mélybelátású fér­fiú érezte, hogy czélszerű, józan reformokra van szükség, ha nem akarjuk, hogy nemzetünk a miveit nemzetek so­rából kitagadtassék, s ime a számos és jeles eszmeharczo­sok sorából tüstént kiemelkedett egy, ki a vezérszerepet elvállalta s jeles történészünk, Szalay Lászlónak erélyes támogatása mellett ki merte mondani egész bátorsággal a sok ellenvéleményü jelenlétében is, hogy a megyerendszer tart­­hatatlan, s erősen hangsúlyozá, miszerint ezen intézmény már most nem elég biztosíték a nemzet jogainak épségben tartására, az ország anyagi, szellemi jólétének előmozdítá­sára. Sürgette a valódi népképviseleten alapuló törvényhoz­­­zás­t felelős kormány szervezését. Ez a férfiú Eötvös Jó­­­­zsef volt. Igaz, hogy a kimondott szó vihart idézett feje fölé, hallatlannak nevezték kívánságait s jóakaratú szán­déka gúnyt aratott; különösen a szabadelvű ellenzék dör­­gött ellene, minthogy a megyékben bírta biztos támaszát; de ez a bátor férfiút nem rettenté, tovább ment, s refor­mokat sürgetett a tanügy terén is. Mert midőn a nagy mozgalmak méhéből rövid időn át. Batthyányi Lajos el­nöklete alatt megszületett az első felelős független magyar ministérium, Eötvösnek, mint a­kinek az ország végre is igazat adott abban, hogy csak is a Parlamentarismus s a felelős kormány lehetnek mentő eszközeink — a vallás és közoktatásügyi tárcza jutott, mint a hazában , a tanügy terén is egyik legilletékesebb egyénnek. Itt sürgette azu­tán ő a magyaros nevelést az iskolákban a latinoskodás ellenében s nagyobb tért a történelem- s földrajznak, mint­hogy belátta annak mívelő s buzdító hatását a honfiúi ke­belre; tudta, hogy annak lelkes előadása képes a nemzeti önérzetet is felkelteni. De a nagyszerű terveket s magasztos eszméket még olyan lángbuzgalom sem valósíthatta, mint az övé: meg­akadályozta ebben a véres harczi zivatar, mely két nagy­hatalom seregei s vitéz hadaink összecsapásaitól nyerte dü­hét; végre is elbuktunk; a zivatar iszonyú pusztításait hagyta hazánkon, melyek közt legfájdalmasabb volt, hogy új intézményeink is kiforgattattak alapjaikból. Visszaes­tünk, s a megpróbáltatás szomorú napjai éppen nem nyúj­tottak kedvet, de tehetséget sem a felemelkedésre. 18 évig !*

Next