Katolikus gimnázium, Kecskemét, 1915
V. Iskolánk és a háború. 1. Az intézeti épület. Intézeti épületünk a háború kitörése óta kisegítő katonai kórháznak van lefoglalva. Az épületen annyiban történt változás, hogy az iskolaszolga lakását falbontással konyhává alakították át. Az I—V. osztályok a ref. egyházközség jóvoltából a ref. jogakadémián, a VI., VII, VIII. osztályok pedig a kegyesrendi társházban vannak elhelyezve. A ref.jogakadémián az I. és V. oszt.-ban d. e. 8—1-ig, a II, III. és IV. oszt.-ban d. u. 2—6-ig folyt a tanítás; ez utóbbi osztályokban némi óraleszállítással. A VI, VII. és VIII. oszt.-ban délelőtt 81-ig folyt a tanítás. Ezen ideiglenes helyiségek eléggé megfeleltek ugyan a célnak, de az ifjúság ezen elhelyezés miatt a felszereléseknek, szertáraknak művelő hatásától csaknem teljesen meg volt fosztva, mivel csak a kisebb fizikai és természetrajzi szereket hozhattak át. A tanév annyiban rövidült meg, hogy mind a két évben szeptember 15-én kezdtük meg a tanítást és csak a tornázás szünetelt rövid ideig, 1916. március havától kezdve a tornatanár bevonulása miatt. Torna helyett ezen időtől fogva torna-kirándulásokon vett részt az ifjúság. 1. Az intézeti tanárság. Az intézet tanárai közül hadbavonult Dezső Lajos népfölkelő tornatanár 1916. március 3-án a cs. és kir. 38. gyalogezredhez Budapestre; jelenleg is ott van kiképzés végett. Slöchinger Miklós, intézetünk rajztanára a reform, főgimn. négy felső osztályában díjazás nélkül tanította a görögp. rajzot heti 8 órában és ugyanott díjazásért a III. és IV. oszt.-ban a rajz-geometriát heti 4 órában. Kettős elfoglaltsága miatt felmentetett a katonai szolgálat alól bizonytalan időre. Minden tanár ezen világrengető események közepette az ifjúság erkölcsi érzetének finomítására, ápolására törekedett. A hittan, magyar és történelem tanárai még a ránk nézve kedvezőtlen eseményekből is előhozták az erkölcsi vonatkozásokat s iparkodtak az ifjúságban kialakítani a mély lelki életet, a becsületes életfelfogást és hazafias érzést. A hazafias érzés ébrentartására adattak fel a köv. írásb. dolgozatok is : Az utca mozgósításkor. A háború hatása városunkban, levél a harctéren küzdő bátyához. Mit kell tenniök az itthon maradt ifjaknak a vakációban, míg a felnőttek küzdenek. Az ifjú kötelessége a küzdelem tartama alatt. 93