Állami Katona József gimnázium, Kecskemét, 1879

4 létszáma, azt persze fölöslegesnek tartották megemlíteni, hogy e csökkenést egyrészt az ő machinatiojuk, másrészt a szegedi katasztrófa idézte elő, melynek következtében ezen­­egyetlen fő­reáltanodából 212 növendék maradt el, és így a rendelkezésem alatt álló 24 reáliskolai értesítő­ kimutatása szerint előállott 242 csökkenési számból a 212 szegedit levonva, a többi 23 inté­zetre csak 30 csökkenési szám esik; ez pedig, tekintve a folytonos ármá­nyokat és cselszövényeket, miket a reáliskolák ellen szőnek fonnak, épen nem oly tekintélyes szám, mely képes lehetne a magas kormányt annyira tévútra vezetni, hogy a reáliskolák fölött, melyek egyedül vannak hivatva Magyarország indusztriális életét fölébreszteni és virágzásra juttatni,­­ minden további gondolkozás nélkül kimondja a pereat-ot. A legközelebb beterjesztett közép­tanodai törvényjavaslat tárgyalásai óta azonban nyugodtan alkotnak mind a reáliskolai tanárok, mind a reáliskolába járó növendékek szülei, mert a tárgyalások folyama alatt eléggé kitűnt, hogy a magas kormány és a törvényhozó testület nemcsak nem gondol a reáliskolák megszüntetésére, hanem azok nélkü­lözhetlenségéről meggyőződve, inkább arról gondoskodik, hogy miként lehet ezen intézetek növendékeinek pályakörét, magas képzettségük arányában, kibővíteni. Adja Isten, hogy mind a magas kormánynak, mind a törvényhozó tes­tületnek sikerüljön, az ódon classicismus mohos kötelékeiből kibontakozva, ezen a kor szellemének minden tekintetben megfelelő intézeteket teljesen meg­örökíteni és az ármányok ellen biztosítani. Június hó 25-ikén tartotta meg a tanári kar zárértekezletét, melyen a rendes teendőkön kívü­l intézkedett az időközben beérkezett jutalomdíjak ki­osztása fölött is. Július hó 17-ikén érkezett le a nagyméltóságú közoktatási miniszté­rium 18.074. sz. rendelete, mely szerint pályázatok alkalmával kizárólag csak olyan egyének ajánlhatók alkalmazásra, kik azon szakmából, melyet tanítani ajánlkoznak, rendes képesítési okmánynyal bírnak. Ezen minden tekintetben helyes és méltányos intézkedés, míg egyrész­ről buzdítására szolgál a tanári pályát végezett fiatalságnak, hogy értelmes­­ségüket, szakképzettségüket és hivatásukra való alkalmas voltukat okmány­nyal igazolni minél előbb iparkodjanak, másrészről biztosítja az állami intézetekbe járó növendékek szüleit, hogy gyermekeik teljesen kipróbált ta­nárok által oktattatván, a­mit tanulnak, azt a tudományok jelenlegi szín­vonalán álló férfiaktól gyakorlati alapossággal tanulják, és azt az általuk választott bármely életpályán jó sikerrel használhatják. A július hó 17-ikéről 18,876. sz. a. kelt magas miniszteri rendelet Szőke Gyula rendes tanár urat rajztanári állomásán végleg megerősíti.

Next