Állami Katona József gimnázium, Kecskemét, 1900
Tévedne a mai növendékek megítélése körül az, ki akár a sokaknál mutatkozó fejleszthetetlenséget csupán a kellő előkészítés hiányos voltának róná föl; akár a szertelen mohó, de sokszor válogató és ritkán kitartó tudásvágyat egészen az isteni szikra nyilatkozatának tekintené. Ideges, beteges tünet mind a kettő, akár deprimált, akár exaltált jelekben mutatkozik. Függhet ez részben a gyermek vele született egyéni alkotásától is, de legtöbb esetben a házi viszonyoktól, amelyek hatása alatt testszervezete fölépült, szelleme irányú lökést kapott. Elsőrangú fejlesztője a gyermeknek a szülői ház; az a felelős érte, ha a középiskolába lépő növendék ülni, állni, hallgatni, nyugodt lenni nem tud, holott gyakori ez az eset. Szinte hihetetlennek látszik, hogy már kisgyermekeknél is nyilatkozik túlfinomult korunk eme járványos nyavalyája, az idegesség, pedig úgy van. Meggyőzőleg fejtegeti Jules Simon és rámutat, hogy e bajnak fő oka a gyermekszoba modern nevelési rendszerében gyökerezik. Hazájában merítette tapasztalásait a franczia viszonyok között élő hygienista, de mivel azok a fonákságok, mint divatczikkek nálunk is utat törtek maguknak a középosztályok családi tűzhelyeihez, érdemes róluk szólni nálunk is. Már a csecsemőt túlságig izgatja a rikító színű, csörgő-zörgő sok játékszer, melyet kitalálnak az apróáruk készítői és alkalmaznak a szülők, hogy a kicsi békén maradjon; a mama, meg a dajka agyonrázzák, agyonéneklik őt, ha az altató kosárkocsi dübörgése el nem bírja zsibbasztani. Art a gyermeknek a szoba túlzott fényű világítása, az igen korán nyújtott kávé, bea, cognac, bor. A kisded agyának és egész idegzetének eme heves izgatása nyugtalan álmot, rángatózásokat, fokozott reflex-mozgásokat okoz, olykor hányást, csuklást, valódi görcsöket s azok okát nem ott keresik, ahol van, mihez képest nem is czélravezető módon törekszenek eltávolítani. A gyakori alkalmazásba vett bódító szerek többet ártanak, mint használnak, kivált ha tapasztalt orvos megkérdezése nélkül szedik elő, így éri el a gyermek az iskolaköteles kort. Még a Fröbel-féle kerteket és kisdedóvó-intézeteket is szigorú ellenőrzés alá kellene venni, hogy ott csak a gyermek korához mért szórakoztató módok legyenek honosak; ne tanuljon ott a gyermek nagy verseket szavalni, még kevésbbé ismerkedjen meg a betűkkel, koraiak azok s neki emészthetetlen dolgok, holott örvendenek rajta a szülők, mert a magzatukat örömest nézik csodagyermeknek, de kisértetbe jön az óvónő is, hogy a munkája eredményére büszke legyen. Gondoljunk csak a szokásos gyermektársaságokra, hol a szülők sokfélekép tetszelegnek önmaguknak kicsinyeik koraügyességében. Ilyenek a családi színelőadások, matinék, gyermekbálok, amelyekre való előkészület napokon át tartja izgatottságban a fiúcskákat, leánykákat. Ilyenek, ahol vannak, a vasárnapi gyermekszínházak, amelyekben, eltekintve az előadás hoszszadalmas voltától, meg hogy a tárgyak javarészt nem a fejletlen gyermek