Kecskemét, 1878. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1878-07-07 / 27. szám

1878.2. szám. „KECSKEMÉT.“ fog a kiegyezés folytán bekövetkezni. De még sem oszthatjuk azon felfogást, melyet a legújabban történt dolgok mi­atti elkeseredés sugall, hogy t. i. hasz­talan minden küzdés, mert a következő tíz év lefolyása alatt Magyarország sor­sán segíteni nem lehet. Az 1867-ben létrejött közjogi helyzet ezen új nemzet­­gazdászati kiegyezés által nem válto­zott, szőnyegre hozható az bármikor s ha megváltoztatni sikerült akkor az természetszerűen vonná maga után a bank, vámszövetség, fogyasztási adók s a többi közgazdászati kérdésekre néz­ve most létrejött kiegyezésnek is meg­változtatását. Mi soha sem ismertük el azon nézetet, hogy az 1867-iki közjogi intézkedések kétoldalú nemzetközi szer­ződést képeznek, melyet csak a két fél beleegyezésével lehet felbontani. Nem egyebek azok, mint egyszerű törvények, melyeket bármelyik fél eltörülhet s ak­kor létezni mind a két félre nézve meg­szűnnék. Mihelyt a magyar nemzet, il­letőleg a magyar országgyűlés a fejede­lem hozzájárulásával elhatározza a had­sereg közösségének megszüntetését, a­mi természetesen maga után vonja a közös kormány és delegáció, mint azon­túl felesleges intézmények eltörlését, oly gyökeresen megváltozik azonnal a Ma­gyarország és Ausztria közt jelenleg fennálló viszony, hogy az ennek kere­tébe többé egyáltalában nem illő köz­gazdászati új kiegyezés hatálya sem maradhat fenn tovább. S a kérdéseknek ezen legfontosab­bika , a hadsereg kérdése, tüzetes tár­gyalás alá jó a legközelebbi országgyű­lésen. A véderőről szóló 1868-dik évi XL. törvénycikk értelmében már a múlt 1877-es évben javaslatokat kellett volna az országgyűlések elébe terjeszteni, a hadsereg megállapított létszámának to­vábbra is meghagyása vagy megváltoz­tatása iránt. A létszám kérdésével oly szoros kapcsolatban vannak a hadügyre vonatkozó összes ügyek , hogy ezeknek elintézése az egész hadügyi állapotnak s magának a közösügyi rendszernek gyökeres megváltoztatását vonhatja maga után. Ismét napirendre kerül tehát a Ma­gyarország és Ausztria közti viszony, már a fenálló törvényes intézkedések által megszabott sorrend szerint; törek­vésünknek főfontosságú tárgya, a ma­gyar hadsereg kivívása, az előtérre lép. Nem akarunk a jövőnek részletes programmot készíteni, nem akarjuk a nemzetet baljóslatokkal rémíteni, de nem titkolhatjuk el mély aggodalmunkat a fölött, hogy pénzügyi helyzetünk im­már oda jutott, hogy a katasztrófát e tekintetben hosszabb ideig alig fogjuk kikerülhetni, s ennél könnyen fejlődhet­nek ki ismét oly kérdések, melyek állami létünket s Ausztriához való vi­szonyunkat közelről érintik. De az államélet rendes feladatai s a nálunk még rendezésre váró számta­lan országos ügy folytonosan szolgáltat alkalmat arra, hogy valamint a nem­zeti önállóság, ép úgy a polgári sza­badság s nemzetünknek szellemi és anyagi gyarapodása érdekében szót emelhessünk. A kiknek küzdelmét mi, tehetségünkhöz képest s az adott viszo­nyok korlátai közt, de mint egyenes ágon leszármazott utódok folytatjuk, a nemzeti önállóság régibb s ujabbkori híveinek zászlaján mindenkor ott állott fölírva a nemzeti szabadság mellett a polgári és lelkiismereti szabadság is. Ez, a teljes jogegyenlőség és az ön­­kormányzat, ellentállás a bárhonnan jövő szabadságellenes kísérleteknek, képezi programmunkat a belügyi kér­désekben. Hazánk polgáraitól, nevezetesen azoktól, kik ez idő szerint a választói jogot gyakorolják, függ annak lehető­sége, hogy elveink érvényre emelked­hessenek. Ha többségre jutunk az or­szággyűlésen, akkor elveink s törekvé­seink a gyakorlati kivitel stádiumába lépnek; ha számban gyarapodunk, ha­tályosabban fogunk működhetni nagy célunk elérésére, de bármiként kerül­jön is ki pártunk a választásokból, tel­jesíteni fogja minden körülmények közt a maga kötelességét. A figyelmes és méltányos szemlélő nem kicsinyelheti eddigi működésünk eredményeit, s ellenfeleink se tagadhat­ják , hogy célunk tiszta és magasztos törekvéseink rugóit nem aljas indulatok képezik. Fentartottuk a nemzet kebelé­ben a nemzeti függetlenség és a sza­badság eszméit, nem engedtük, hogy a független állami létnek képe eltűnjék a nemzet fiainak szeme elöl. Nem pusz­ta ábrándok, nem tehetetlen sóhajok ezek mindaddig, míg egy szervezett párt által tisztán körvonalazott alakban s a gyakorlati kivitel követelésével tar­tatnak fenn a nyilvánosság terén, egyé­nek által, kik magukra vállalják a ki­vitel felelősségét is mind azért mit val­lanak és hirdetnek. A lelkiismeret su­gallataként él a nemzet minden el nem vetemedett fiának keblében az ige mely­­lyet hirdetünk. S mi bizunk a magyarok istenében, hogy a most még halk sugal­lat nemsokára hangos szózattá emel­kedik. Kell az országgyűlési függet­lenségi párt értekezletéből, junius 26-kán 1878. Almássy Sándor , Nagy Ferencz , b. Baldácsy Antal, Németh Albert, Csávolszky Lajos, Novák Gusztáv , Duka Ferencz , Orbán Balázs , Fornszek Sándor , Ostf­y István , Hegedűs László , Papp György , Helfy Ignác, Ragályi Ferdinánd , Kállay Ödön , Sembery István , Kiszely Ernő , Simonfay János , Komjáthy Béla, Simonyi Ernő , Madarász Jenő, Soós Gábor , Madarász József, Szalay Imre , Majzik Viktor , Szongott Jakab , Mocsáry Lajos, Vidovich Ferencz , nyomokat követve. Engem nem látott meg, de azon pillanatban, midőn gyorsan egy másik folyosóba vissza akartam vonulni, egy utamban levő kőbe megbotlottam, a kő a falhoz gurult s e szerencsétlen zaj követ­keztében felfedeztettem. A grófné tompa kiáltást hallatva s felém meresztve tekinte­tét, mintha kisértetet látna, nehány másod­percig megmeredve állt. Azután a súlyos bőröndöt földre dobta, villogó tőrét kirán­totta övéből s fúriaként rohant felém. Minden erőmet összeszedve, vakon me­nekültem a sötétségbe, mert csak ez ment­hetett még meg talán, amennyiben a dü­höngő szemei elől eltakart. Hogy a grófné mindjárt kezdetben , midőn észrevett, re­volverét nem használta, azt valószínűleg annak köszönhetem, hogy sietségében és izgatottságában a cél eltalálását biztosnak nem tekintheté s könnyebbnek vélé a meg­fogást , egy erős tőrdöféssel vetni véget életemnek. A bosszútól tajtékzó nő által követve, a leggyorsabb futásban, körülbelül egy negyedóráig futhattam annélkül, hogy tud­tam volna hová ? Lélekzetem kezdett ma­­radozni s attól tartok, hogy összerogyásom minden pillanatban bekövetkezhetik. A gróf­né már csak tíz tizenkét lépésnyi távolban volt mögöttem, mint a lámpa világításából gyanítom , már lihegését és siető léptei za­ját is hallám ... így tartott a vadászat még két vagy három percig s már elveszettnek tartom magamat, midőn egy folyosó szegletén el­hajolva , egyszerre ama hiába keresett fal­­nyitást közvetlen előttem, alig két lépésnyi távolban megpillantam ... Magamat egy ugrással a nyíláson átlen­­dítni, azután a szűk pincehelyiség közel­levő ajtaján átrohanni s az ajtót mögöt­tem becsapni s a zárban levő kulcsot reá­­f­ordítni — mind ez egyetlen pillanat műve volt. Meg valók mentve s az egér a csapdá­ban való. Erőfeszítés és izgatottságtól inkább ha­lott valók, mint élő. Egész az ájulásig ki­merülve , de mégis a teljes biztonság elé­rése által megnyugtatva ültem le a földre. A talaj kődarabokkal volt ugyan borítva, de e kemény hely nem kevésbbé tűnt fel most jótékonynak, mintha egy sopka lágy vánkosán nyújtóttam volna el. Fél óra múlva annyira kihevertem a ki­merülést , hogy könnyűségggel emelkedhe­­tem fel. Meggyújtom gyertyadarabomat. Mi­dőn körültekintek, a tér mindkét oldalán hosszú állványt látok, egymásra rakott bo­ros palackokkal terhelve — a grófné boros pincéjében valók. Tiz perc múlva baj nélkül értem szobámba. Mihelyt megviradt, főnökömhöz sietek. Minthogy aludt, felköltetem s várakoztam reá hivatalában. Midőn belépett, azonnal felkiáltott: — Ön jó hirt hoz misztresz Newman? — Igen, sir, viszonzom én. Ezután pon­tos jelentést tettem s a pince ajtajának el­hozott kulcsát átnyújtottam. — Ez ügyben kitűnően járt el , mondá főnököm. Azon gyanításom, hogy a grófné kémkedéssel foglalkozik, nem bizonyult ugyan valónak; de véletlenül örülök rajta önért, misztresz Newman, hogy így tör­tént. Mert tudja meg, hogy e felfedezés önnek tízezer dollárt szerzett. — Tízezer dollárt? kérdem én elcso­dálkozva. — Egy fillérrel sem kevesebbet. És most elmondta főnököm a dolog kö­vetkező összefüggését. Körülbelül három évvel ezelőtt a „Third — nemzeti — bank“ pincéit, kimagyarázha­­tatlan módon , mintegy háromszázezer dol­lárig meglopták. A pénz arany volt. Mint­hogy e lopás napfényre jövete a bank hite­lének árthatott volna , az igazgatók az eseményt elhallgaták s a veszteséget saját pénzökből pótolák. Egyúttal azonban a rend­őrség főnökét bizalmasai­ értesíték s tíz­ezer dollár jutalmat tűztek ki, ha a rend­őrségnek sikerül csendben a tolvajt felfe­dezni. Ezóta az igazgatók szigorúbb felügye­letet gyakoroltattak a pince előtt, még pe­dig egy, a legtöbb európai pénzintézetek által követett, de mint épen e felfedezés s már több hasonló eset is bebizonyító, nem tökéletesen megbízható rendszer szerint. E rendszernek, a­melyet p. o. a porosz királyi s a hamburgi bank is követ, azon nézet a kiindulási pontja, hogy az őrzéssel megbí­zott őrök ne a pincehelyiségek belsejében, hanem az odavezető elzárt folyosóban he­lyeztessenek el, mivel attól tartanak , hogy maguk az őrök, elcsábítva a hosszas za­vartalan alkalom által, tolvajjá lehetnének, a­mire valóban már volt is eset. Az őrök csak arra vannak utalva, hogy helyén mindegyik, pontosan, óráról órára , még­pedig a sötétség kezdetétől fogva napfelkel­téig , a belső pincehelyiségekhez vezető ajtók elzártságát ellenőrizze. Hogy pedig a bankhivatalnokok, az őrök kötelességének lelkiismeretes teljesítéséről meggyőződhesse­nek s előforduló hanyagság esetén a bőnös ellen azonnal felléphessenek, e tekintetben egy, a külső pincefolyosók mindegyikében felállított, óragépezethez hasonló eszköz tesz szolgálatot, melyet az illető őrnek, minden órában, egy perccel sem előbb vagy utóbb, a gépezet egy bizonyos részére al­kalmazott nyomással szabályozni kell s ez­által a kellő időbeni pontos jelenlétéről bi­zonyságot szolgáltatni. Ezen ellenőrzési gé­peket minden reggel megvizsgálja egy bank­hivatalnok s ez azonnal megtudja, vajon mikor és melyik őr vétett szolgálata elhanyagolásával az elmúlt éjjel. Ezen őrizési rendszer egyetlen hiánya tehát abban rejlik, hogy miként az a Third — nemzeti — bank ismételt meglopása alkalmával is történt, a tolvaj, kívülről, a szomszédos terület pincéiből a bank lak­­hely belsejébe a nélkül utat nyithat , hogy arról, az elzárt ajtók előtt fel és lejárkál­­ló őrnek sejtelme is volna, ha a tolvaj óva­tosan jár el. De ki is gondolhatná, hogy ilyentől is kell tartani? Sőt, ha az őrök a pincehelyiség belsejéből zajt hallanának is,még az igen kétessé tenné a tolvaj felfedezését, mert a kulcsok nincsenek az őrre bízva; először tehát egy bankhivatalnokot kellene álmából felzavarni, s mielőtt ez ide jönne , a tolvaj már az őrökre figyelmessé lenne és biztosságba helyezné magát. * Értesítés a kecskeméti kegyes tanitórendi f­őgymnasium 187­7/s tanévi mozzanatairól. Célszerűnek tartjuk mindjárt e sorok elején két fensőbb rendeletet a t. szülők tudomására hozni, melyeknek egyike az osztályok összevonására, másika pedig a két vagy több tantárgyból elégtelen osz­tályzatot nyert tanulókra vonatkozik. Az elsőnek kelte 1877-dik évi julius hó 21-ke, száma 18379, rövid kivonata pedig. Az osztály összevonásra csak kivételké­­pen és rendkívüli esetekben adatik jövőre engedély, ha a folyamodónál mindazon kel­lékek megvannak, melyek ily rendkívüli kedvezményt kellőképen indokolnak. Ugyan­is : nagyon előhaladt kor, kapcsolatban jeles előmenetellel és teljes szegénységgel kíván­tatik meg a folyamodó részéről, az még korántsem elégséges az osztály összevonás iránti engedélyre. Másfelől a tanügy s az illető folyamodók érdeke és az egyes tan­tárgyakban való ismeretek alapos elsajátí­tása is megkívánja, hogy ezen kedvezmény­­igen ritkán , sőt csakis oly esetekben enge­délyeztessék, ha a folyamodó ifjú ezen kegyosztás nélkül pályája folytatásától elüt­­tetnék, mely körülmény mindenkor külön indokolandó s kimutatandó. A másik 1877-ik évi julius hó 28-án kelt, mint pótlék 12766 számhoz. Rövid tartalma ez : Minden további kételyek eloszlatása cél­jából , a két vagy több tantárgyból elégtelen osztályzatot nyert tanulók, az osztályt ismé­telni tartoznak.­­ Ez a rendtartás azon intézkedése, mely leginkább azt célozza, hogy tanuló ifjúságunkban a kötelesség tel­jesítésének érzete valahára felébresztessék. Ha pedig valami különös esetben a két tantárgyból bukott tanulónak a magas mi­­nistérium kivételképen meg is engedi a pót­­vizsgálatot, gondoskodni fog, hogy a vizs­gálat egy más középtanodánál tartassák meg kellő szigorral, a főigazgatóság közbe­jöttével. A rendtartás egyéb szabványaiban válto­zás nem történt. Az ifjúság beiratása a múlt évi augusz­tus hó három utolsó napján ment végbe. I. osztályra fel volt véve 53, II.-ra 44, III. ra 37 , IV.-re 22, V.-re 28, VI.-ra 12 , VII.­­re 31, VIII.-ra 25, összesen: 252 tanuló. Évközben kimaradt: I­ ső osztályból 12, Il.-ból 1, III.-ból 2, IV.-ből 0, V.-ből 3, Vl.-ból 1, Vll.-ből 4, Vlll.-ból 3, összesen 26 tanuló. Az év végéig maradt: I fő osztályban 41, Il.-ban 43, III.-ban 35, IV.-ben 22, V.-ben 25, VI.-ban 11, VII.-ben 27, VIII.-ban 22, összesen 226 tanuló. Róm. kath. vallásu 173, Helv. v. 2 , ág. vallásu 1 , héber 50. Magyar nyelvet beszél 145, magyar s német nyelveket 75 , magyar s tót nyelve­ket 6. A tantervben s a tantárgyakban mi sem változtattatott. A tanév szeptember hó 1-jén ünnepélyes „Veus Sancte“-vel nyittatott meg. A beirt tanulók valláserkölcsös nevelé­sével s oktatásával 13 kegyes tanítórendi s 5 világi tanár foglalkozott. Nyilvános kö­szönetet mondunk itt tek. Dr. Schwarc László úrnak , ki már 7 év óta szívesség­ből gyorsírásban az intézet növendékeit ör­vendetes sikerrel gyakorolja. A közel­múlt június hó 30- kán bezárt tanévnek mind a három időszaka zavarta­lan munkásságban folyt le. A tanári kar, hivatalának teljesítésében , a középiskolai rendtartás szabványaihoz szigorúan ragaszkodott. Mi a tanulók előmenetelét mind a szép erkölcsökben, mind a tanulmányokban illeti: 192 helyeslést nyert tanuló között 27-en dicsérettel s jeles eredménynyel futották meg ez évi pályájukat, 33-an pedig olya­nok , kik egy vagy több tantárgyban meg nem feleltek. Rajz a négy alsó osztályban kötelező tantárgy ; félgymnasiumi tanulók közül 33-an tanultak rajzolni. Francia nyelvet tanult 8, gyorsírást 41 , szépírást az I. és II. osztályúak, műéneket 79 , zenét 40 tanuló, tornászatot a felmen­tetteken kívül az összes tanuló ifjúság. Érettségi vizsgálatot 28 tanuló állott ki, kitüntetéssel érettnek nyilváníttatott 4, érett­nek 24,—­18 lép szerzetes tanári, 2 papi, 2 bölcsészeti, 4 jogi, 1 gyógyszerészeti s 1 gazdászati pályára. Az önmivelést előmozdító pályázatokra ez évben is felhivatott a félgymnasium if­júsága. I. Kecskemét város tek. községtanácsa által alapított „Széchenyi“-díjra a következő értekezés tűzetett ki: „Adassák elő rövid vázlatban a reformatió története Magyar­­országban.“ — A kijelölt határidőre 2 érte­kezés adatott be, s mind a kettőt jutalomra érdemesítette a bíráló bizottság. Érdem szerint legjobbnak ítéltetett Sáf­rán József k. r. n. p. VIII. oszt. tanuló érte­kezése; jutalmul a Széchenyi díjt, 30 o. é. forintot nyerte. — Második helyre érdeme­­síttetett Váci János VII. oszt tanuló műve; jutalma Mgs. Horváth Döme kir. Ítélő táblai tanácselnök és főt. Dr. Horváth Cyrill ke­gyesrendi kormánysegéd, egyetemi tanár uraknak 2 db. aranya. II. A kaszinói díjra kitűzetett egy ma­gyar történelmi beszély: ..A bujdosó királyfi I. Béla címmel.“ Beérkezett 6 dolgozat,, melyek közül hármat jutalomra s hármat dicséretre érdemesített a bíráló bizottság. A kaszinói díjat vagyis 20 o. é. forintot Sáfrán József, k. r. n. p. VIII. oszt. tanuló beszélye nyerte el. A második díj tek. Dö­mötör Sándor kir. közjegyző és tek. Gyenes István kir. közjegyző segéd urak által fel­ajánlott 2 db. arany Szent-Gály Gyula V. oszt. tanuló dolgozatának ítéltetett oda. — A harmadik vagyis Kecskeméti Sándor VII. oszt. tanuló dolgozatát, tek. Bánó József kir. telekkönyvi kiadó úr 1 db 20 frankos aranyával jutalmazá a bizottság. Dicséretre méltatta a biváló választmány Szabó Károly VIII. oszt. tanuló, Vasa Imre k.r. n. p. Vill. Július 7. Midőn teljesen nappal lett, több hivatal­nokkal a grófné házába ment főnököm s le­szállt a pincehelyiségekbe. Az általam pon­tosan kijelölt úton eljutottak azon helyiségbe, a melyben a bank ládái, szekrényei s nehány kis pénzhordói valának s azon helyre , hol a grófné engem , a mint a megtöltött bő­röndöt kezében tartá, meglátott. Itt rettene­tes látvány várakozott reájuk: a földön el­terülve , fejét a becses bőröndre támasztva feküdt a grófné­k hullája. Az elhunyt mellett egy kis üvegcsét ta­láltak vékony folyadék néhány cseppjével, k­é­k s­a­v maradékkal.

Next