Kecskemét, 1881. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1881-07-03 / 27. szám

IX. évfolyam. Befizetési díj: Helyben házhoz, vidékre pos­tán küldve: Egész évre - - 5 frt — kr. Félévre - - 3 frt — kr. Negyedévre - - 1 frt 50 kr. Egy hónapra - — frt 60 kr. Szerkesztői iroda: II. tized, Deák­ tér 1. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. A „Nyilttér“ díjazása a szer­kesztő által állapittatik meg. 27. szám. Kecskemét, 1881. Julius 3. Birdetési díj: 1 centimeter magas hasábsze­­letért: 1- szer iktatva - - - 1O kr. 2- szer iktatva - - - I. kr. 3- szer iktatva - - - 12 kr. Hivatalos hirdetmény minden beiktatása külön 3 frt. Bélyegdíj 80 kr. A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMIVELŐDÉSI HETILAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Kiadóhivatal: II. tized, Deák­ tér 1. sz. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Egyes szám 13 krért a kiadóhivatalban is kapható. GYŐZTÜNK! Ezernyolcszáznyolcvanegy június hu­­szonkilencedike örökre emlékezetes nap marad a kecskeméti függetlenségi párt alkotmányos küzdelmeinek történetében. A Péter-Pál napi fényes győzelem, nem egyszerű győzelem többé. Nagy jelen­tőséggel bíró esemény az, mely előre veti a jövő képének árnyékát, mely határt jelöl városunkban a múlt és jövő pártvi­szonyai között. Kecskemét város független érzelmű, tántoríthatlan elvű választó­polgárai nem három évre választották meg június 29-én Kada Eleket és Sziládi Lajost. Ennél sok­kal többet tettek. Lehetetlenné tették az ellenpárt erőlködéseit örökre, ledönthetet­­lenül megerősítették Magyarország füg­getlenségének zászlóját midenkorra. Letiporták a politikai kétszínűség köpenyét végképen a sárba, kirántották a talajt a kormánypárti és habarék-machi­nációk alól úgy, hogy az többé lábra nem állhat. Az a gőgös elbizakodottság, melyben az ellenpárt, győzelme biztos reményében már előre kéjelgett, ezt a csúfos meg­aláztatást teljesen meg is érdemelte. Soha nagyobb erőfeszítéseket nem tett a megvesztegetés; soha etetés-itatás arcát­lanabbul nem űzetett; a könnyebben haj­lítható polgárság lekenyerezése soha na­gyobb mérveket nem öltött, mint most. Hiába volt minden! Az elvszilárdság a függetlenségi elvek mellett városunkban oly biztos alapon áll, melyet ledönteni el­vekkel sem lehet, annál kevésbé elvtelen lélekvásárlással. Nem merész az állításunk — választó­polgáraink tántorithatlan meggyőződésén alapszik — hogy most vívta városunkban utolsó küzdelmét az ellenpárt; utolszor vitte küzdelembe azt a zászlót, melyen nem elv, nem programm, nem meggyőző­dés, hanem személyes ambitió és politikai quodlibet van jelszó gyanánt felírva. Annak a zászlónak immár csak a nyele maradt, letépte arról a festett ron­gyot a felsőkerületben 240, az alsókerü­­letben 119 szóval a független érzelmű polgárság puritán erénye. A kecskeméti függetlenségi párt győzel­me azonban, amellett hogy végkép megtörte itt a politikai elvtelenség üzelmeit, nem­ csu­pán helyi érdekű győzelem, kiváló orszá­gos jelentőséggel is bír az, és erre váro­sunk függetlenségi választó­polgárai mél­tán büszkék lehetnek. Kecskemét városa, a most lefolyt vá­lasztási küzdelmek alatt az egyedüli széles Magyarországon, amely két képviselőt küld föl a függetlenségi pártnak a jövő országgyűlésre. Egyedüli, mely tántorít­­hatlanul diadalra juttatta mind a két képvi­selőjének három éven keresztül mocsokta­­lanul lobogtatott elvhű zászlóját. Magyarországon Kecskemét, Erdélyben Kolozsvár: ez a két város az, mely kettős szavazat súlyával veti a törvényhozás mér­legébe jelszavát: Magyarország legyen ön­álló, független magyar állam! Köszönet ezért választó­polgáraink soha, semmiféle eszközökkel el nem tánto­rítható, meg nem vesztegethető elvszilárd­ságának, zászlójukhoz való hű ragaszko­dásának. És a földhöz tiport ellenpártnak nem fog ez a vereség anteusi erőt sem kölcsö­nözni; mert az elvtelenség nem meríthet magából új erőt; mert a politikai morál ha egyszer elbukott, az többé föl nem kelhet soha. Az erkölcs csak egyszer buk­­hatik. Győztünk. Mint győzőknek teljes jo­gunk volna békejobbot nyújtani ellenfele­inknek ; jogunk volna tisztelni őket buká­sukban is. Nem tehetjük! Nem addig, amíg ha­tározott politikai programm alapjára nem állanak. Mert egy van, amit meg nem bocsát­hatunk soha, még a politikában sem: a hencegően arrogáns elvtelenséget és a gyalázkodó immoralitást. Ezt gyakorolták, ezzel küzdöttek elle­nünk az ellenpárt kom­phaeusai — tiszte­let a kivételeknek — sajtóban és azon kí­vül folytonosan. A győző az ilyen ellenfélt nem tisz­telheti , azt csak megsemithette! Apróságok a választások után. Azt a határtalan lelkesedést, amely Rada Eleknek, az alsókerület képviselőjévé történt kikiáltása után a választó­polgárokat, sőt— a független szabadelvű kormánypártnak arro­gáns elbizakodottságuknál a választások előtt, csak csúfos bukásukban, a választások után szá­­nandóbb bujkáló kom­phaeusai kivételével,­­ az egész várost elfogta, azt leírni épenséggel lehe­tetlen. Azt látni kellett, hogy meggyőződhes­sünk arról, mit tesz egy magasztos eszme dia­dala, mit a legszentebb nemzeti ügy zászlójá­nak a kívánt célhoz fényes sikerrel való eljut­tatása. Az a beláthatatlan tömeg, mely a Ladányi háztól a körösi kapuig — képviselője elé menet — kimondhatatlan lelkesedéstől vezérelve végig hullámzott, meggyőzött minket, minden elméleti okoskodásnál ékesszólóbban arról, hogy Kecs­kemét városában a kétszínű politika nem akad többé vevőre soha, hogy választó­polgárainkat, — bármiként szeretné is őket a csupán szájas­­kodni tudó ellenpárt „éretlen tömeg“-nek quali­­fikálni, — etetéssel, itatással elveiktől eltántorí­tani nem lehet. Eladó lelkiismerete a függetlenségi pártnak nincsen. „Bérelt szolgák“ közöttük nem talál­hatók. Ami férges volt elhullott. Elveink fényes diadala mellett ezt bizonyí­totta be június huszonkilencedike. „ Az etetést, itatást és lélekvásárlást soha lelketlenebbül nem űzték pedig városunkban, mint épen a most lefolyt választások alatt. Okulásul nem árt néhány érdekesebb példát és egyszersmind bizonyítékot idéznünk. H. L. ruganyos lelkiismeretű prókátor, aki még közvetlen a választások előtt való nap is a „Népkör“-ben spicliskedett függetlenségi elve­inek álköpönyege alatt: másnap nagy piros­fehér tollal kalapján hordta be a Horváthpárti választókat a városházához. És midőn egy is­merőse szemére lobbanta hitehagyottságát, ekkér válaszolt: — Mért ne tenném, hiszen öt forintot kapok napjára már hetek óta. Ma pedig tizenöt forint a gázsi! Kiváncsiak vagyunk, hogy ez az ár be meri-e tenni ezután a lábát a „Népkör“-be? De hiszen minek is tenné. Ott fizetni kell. Az „Olvasókörében pedig ingyen ihat majd egész a jövő választásokig. Megszolgált érte emberül. És mégis azt mondja a biblia, hogy minden ember az isten képére és hasonla­tosságára van teremtve.... fz Egy másik kép, de kevésbé sötét háttérrel. Egy Juhász nevezetű Tassy-kortes, aki szintén két héten keresztül evett, ivott a jelölt úr kontójára, midőn rákerült a szavazás, meg­áll a bizottság előtt, lekapja a Tassy-tollat és harsány hangon Kada Elekre adja szavazatát. Kitellett neki a „dienstzeit.“ Nem csuda azután, ha ilyeneket tapasz­talva, az „obligát“ gyógyszerész úr is kijött a phlegmából. Ő, aki a választás napján d. u. 4 órakor, sorba járván a boltokat, még mindig azt bizo­nyítgatta papiroson, hogy Tassy úr mathe­­mathikai bizonyossággal kiszámított 69 szóval fog győzni, a választások után való nap erre a méltó elkeseredés diktálta enunciációra fakadt: — Nem avatkozom többé semmibe! Azok a bitangok két hét óta ettek, ittak a kontónkra és itt van ii! mégis mind ellenünk szavaztak. (Authenticum.) No­ha szavát tartja, az az egy vigasztalása legalább megmarad a bukott pártnak, hogy a gyógyszerész úr e­z­e­n t­ú­l nem fog avat­kozni semmibe. Higgje aki tudja!.. .. Az „Olvasókör“ annálisai a mostanihoz hasonló etetésre csakugyan nem emlékeznek. Megítélhető annak mérve a következő, valóságos tényeken alapuló párbeszédből is, mely két asszony között folyt a választások után való nap a piacon : — Mondja csak komám asszony, mi lehet az oka annak, hogy a túrónak és tejfölnek az ára most hirtelen fölment 2 árral? — Hát még azt sem tudja figyelmed? Hisz annak lelkem az az oka, hogy annyi túrós csuszát csináltak az Olvasókörben, hogy most írmagért se lehetne se túrót, se tejfölt kapni a városban; ami kicsi van a piacon, azt is messzi tanyákról hozták... Nem csuda azután, ha ez a csusza-párt olyan pompásan e­­­cs­u­s­z­a. 7. ismert hírű felsőkerületben lakó ügyvéd gyerekei, összefogva a szomszéd pajtásokkal, ugyancsak éltették ifj. Horváth Jánost. — Ugyan mondjátok meg gyerekek, miért éltetitek ti olyan nagyon épen ifj. Horváth Já­nost? —kérdi tőlük valaki. — Hát tulajdonképen az a mi követjelöl­tünk, mert ő is épen olyan gyerek, mint mi vagy­unk . . . „Was oft nicht der Verstand der Ver­­ständ’gen sieht, Das übt manchmal ein kindli­ches Gemüth.“ Ezzel a „Kinder sagen die Wahrheit“ nyi­latkozattal nagyon szoros causalis nexusban áll ifj. Horváth János úrnak a következő eljárása, Beront P. vezérbizottsági elnökhöz és azt mondja: — Azt hallom elnök úr, hogy engemet meg akarnak verni. Szükségesnek tartom kijelenteni önnek, hogy revolvert hordok ma­gammal s lelövöm a ki hozzám nyúl! — Igen is — felelt P. — meg akarjuk verni a doktor urat, de nem bottal, ha­nem szavazattal. Ez ellen pedig nem használ ám még az „Actatius“ sem. Esti 9 óra előtt pár perccel beront nagy hetykén egy választópolgár a felsőkerületi sza­vazó helyiségbe és megáll a bizottság előtt. — Kire szavaz? — Kérdi az elnök. — Sziládira! — Hol lakik ? — A 9-dik tizedben. — Akkor nem itt, hanem az alsókerület­ben szavaz. — Tudom kérem a lássan, de már onnan elkéstem, azért jöttem ide. Hátha itt is lesza­vazhatnék ! Az egész bizottság kacajra fakad­ is. A „Népkör“ egyik melléktermébe, ahol a baloldali „táborkar“ szép csendben működött, délután befurakodik egy suhancár gyerek. — Mit akarsz itt öcsém? — rivall rá az elnök. — Hát kérem átossággal, én már egész nap mindig ordítottam, most már hallgatni is szeretnék. Ide úgy látom, hogy jó helyre jöttem. 1z Legjobban bizonyítja az ellenpárt kortesei­nek fűhöz-fához kapkodását, hogy Kossuth ne­vével is korteskedtek. Még idétlen kortes-nótá­jukat is azzal kezdték: „Kossuth Lajos azt szente“ . . . Ők, a demi monde-politikusok nem átallot­ták Kossuth szűz nevét ajkukra venni! A korifeusoknak nem is tetszett ez az álla­pot és jól összeszidták a kis udvari poétát, amiért így elügyetlenkedte a dolgot. Persze már akkor ki volt nyomva a nóta, amely Kossuth Lajossal kezdődik és Tassy Pállal végződik. Ki hitte volna, hogy valaha még így össze­kerüljenek ! Milyen nagy megtiszteltetés ez Kossuthra! Az a kortes-nóta egy pompás attribútumot is megörökített a Péter-Pálkor megboldogult volt alsókerületi jelölt úr számára. Azt mondja róla, hogy „szókimondó Tassy Pál.“ Bizonyosan azért, mert ki merte mon­dani, hogy lesz bátorsága ellene is sza­vazni a kormánynak. No ezt a bátorságát már nem mutathatja be , hanem akármilyen „szókimondó“ is, azt még sem hisszük, hogy ki merné mondani, hány ezer forintjába került neki­k a bukás. * Istenem, istenem! Milyen nagy baj, hogy azok a pompás bútorok, melyeket már előre megrendeltek a pesti lakás számára, most mind kárba vesznek. Csupán egy vigasztal bennünket Tassy úr bukása fölött érzett mély sajnálatunkban. Egy igen közeli rokona, nagy hölgytársa­ság előtt nevezetesen oda nyilatkozott, hogy „milyen nehéz lesz majd neki megszokni Bu­dapesten.“ Nohát mi csupa emberbaráti szeretetből „J­ö 1t­ü­n­k r ú 11 a“ hogy­­ Kecskeméten ma­radjanak. is. Azt írták a „Kecskeméti Lapok“, hogy a választások előtt nagyon meleg napok jártak a volt képviselő urakra. Ez meglehet, de az meg bizonyos, hogy a választások után nagyon fáztak a csuszaparti volt képviselőjelölt urak, mert rögtön levették a Kőrösi utcai firhangot, hogy betakaród­­zanak vele az Olvasókörben. Legjobban fázott mégis „trombitás“ Zom­­bori, aki majd kifújta a tüdejét egész nap a Ladányi-ház udvarán, kivált mikor nem volt c­o­n­t­r­a­bassus, mert akkor ő mindjárt elhall­gatott. Annyira fázott pedig, hogy neki már a fir­­hang is kevés volt. Pokrócot hozatott a takarékpénztár igazgatósági terméből. Ott van elég. „Similes similibus gaudent.“ * Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. ”

Next