Kecskemét, 1883. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1883-01-01 / 1. szám
XI. évfolyam. 1. szám. Kecskemét, 1883. január 1. Előfizetési díj : — Hirdetmények Helyben házhoz hordva, vi- és „Nyílttéri“ közlemények jitr“” ín k, T7 ^f\fWY y* ¥ ¥ Félévre - - 3 írt — kr. ILj Jf f|j|| ij gMsm %LJ « u.m. városig egyházi, egyleti, |1 1^1 i 1 fi I Ifi I \ I ményekminden egyes beig-A A mmm A aJmAAAJw A hivatalban, valamint a hely- . jjcoycguij beli könyvkereskedéseken. ^ minden beigtatas után 30 kr. Egyes példányok ugyanitt A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT L/nJuAj,~ Kéziratok kaphatók. r __ _ „ , „ 7 vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYBEn^ mu, II tized, Deák-tér 1-sö szám. I I tized, Deák-ter 1-sö szám. MEGJELEN CSÜTÖRTÖKÖN ÉS VASÁRNAP. / Az olvasóhoz. Lapunk a „Kecskemét“ a jelen alakjában — amint azt olvasóinknak már előzőleg is jeleztük — hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap fog megjelenni. Kifejtettük már az okokat, amelyek arra bírtak bennünket, hogy habár tetemes anyagi áldozatok árán is, lapunkat hetenként kétszer adjuk ki. Tartoztunk ezzel úgy az olvasóközönségnek, amely lapunkat — amióta azt a jelenlegi szerkesztőség vezeti — folyton fokozódó pártfogásában részesítette, de tartoztunk a hirdető közönségnek is, amely a „Kecskeméttet eddig soha el nem ért arányokban kereste föl. Ám amidőn így a minden oldalú érdekek kielégítésére törekedtünk , a kitűzött czél sikere saját érdekeink szem előtt tartását is elodázhatlanul követeli. És amidőn mi áldozatot hozunk a köznek, ezt — hacsak a szédelgés lejtőjére lépni nem akarunk— csupán saját körülményeink észszerűleg megvont korlátain belül tehetjük. Ebből folyólag és a nyomdai viszonyokra való tekintettel is czélszerűbbnek láttuk lapunkat a jelen alakban adni ki, — megjegyezvén azt, hogy amidőn a közönség érdeke és a viszonyok kívánják, hetenként legalább egyszer fél, esetleg egész év melléklettel fogunk megjelenni. Ami lapunk szellemi részét illeti, — amint már szintén említettük — 11entaller Lajos országgyűlési képviselő urat szerencsések voltunk rendes külmunkatársul nyerni meg s olvasóink minden héten fognak találkozni tartalmas czikkeivel lapunk hasábjain. Politikai heti szemlénket úgy osztottuk be, hogy a vasárnapi számban a beföldi, a csütörtöki számban pedig a külföldi események kimerítő képét nyújtjuk olvasóinknak , fősúlyt fektetvén ezentúl a kritikai szempont mellőzésével, amit vezérczikkeinkben pótolunk az események tömegére. A rovatot jövőben is rendes fővárosi levelezőnk vezeti. Közölni fogunk továbbá hetenként kétszer is fővárosi leveleket Budapest társadalmi és művészeti világából és pedig részint lapunk szerkesztőjének — akit magánvizsgájat huzamosabb időre a fővároshoz kötnek , részint egy ismert hírű, kiváló tehetségű fővárosi hírlapírónknak tollából. Újdonsági rovatunkat igyekezünk lehetőleg élénkké tenni és az események színvonalán tartani; emellett az általános óhajnak megfelelve: a fontosabb hazai és külföldi híreknek ismét megnyitjuk a Különfélék című rovatunkat; valamint a közgazdasági érdekek kultiválására is kiváló súlyt kívánunk fektetni, a lapot általában érdekessé és élvezetessé tenni. És amidőn kétségtelen dolog az, hogy lapunk hetenként kétszer leendő kiadásával gyorsabb orgánumává válunk úgy az eseményeknek, mint sikerdúsabb előmozdítóivá minden oldalú követelményeknek , meg vagyunk győződve arról is, hogy fokozódó szolgáltatásaink a közönség részéről a megfelelő támogatásra fognak találni. Ebben a reményben ismételjük röviden lapunk programmját, amelynek jelszava: függetlenség minden irányban, a társadalomban, politikában, városi ügyekben és abban az erős hitben, hogy törekvéseink előbb utóbb teljes diadalra jutnak, kívánunk boldog újévet olvasóinknak. A „Kecskemét“ szerkesztősége. Újév napján. A nemzeteknek ezredévekre terjedő életében egy rövid év oly szűk határ, amelynek átlépése, normális viszonyok között alig hagy hátra észrevehető nyomokat a történelem végtelen mezején; de viszont jöhetnek idők, amidőn a századok fövenyórájának egy évet jelző lepergése korszakoknak szolgálhat mesgyéül. És ma, midőn újabb alkotmányos életünk számadásának ismét egy évi mérlegét zárjuk le, hatvanhét óta immár a tizenhatodikat: vájjon nem találunk-e oly tételekre e biláncz keretében, amelyek még az előző évek deficites kalkulusaihoz képest is goromba visszaesést mutatnak; vájjon nemzeti életünk fövenyórája ez évi utolsó homokszemének leperdülésekor nem érezünk-e egy durva zökkenést, amely mintha új, végzetes irányba lökné politikai létünk különben is betegesen zakatoló kerekét? Igen. Aki figyelemmel kísérte a Tiszakormány sivár politikai gazdálkodásának tendencziáját a lefolyt év alatt, lehetetlen hogy észre ne vette légyen, mint működik az titkos szó módjára, modhatni tervszerűleg, egy bizonyos és egyre markánsabban jelentkező czél felé, mint őrli apránként éles fogakkal, alig észrevehetőleg még annak az álszabadelvűségnek is korhadt oszlopait, amelyeket a fúzió vert le a 67-es kiegyezés süppedékes talajába s mint döntögeti le egyenként azokat a gerendákat, amelyeket a 48-diki magasztos aera fáradhatlan munkásai raktak fel a meg nem hamisított nemzeti lét fölé emelt modern alkotmányosság épületére s amelyekhez nyúlni még a 47-diki bölcsek jogfeladó kezei is szentségtörésnek tartottak; mint dönti le a Tisza-regime még ezeket is lopva, suttyomban a reakczió pocsolyájába. És ha az 1882-dik év nem is alkotott korszakot a fúzió óta inaugurált politikai svihákság tervtelen ugrándozásai közepette, vékony, elválasztó veres vonalként húzódik az mégis végig az eseményeket alig észrevehető mozgásaikban is éber figyelemmel kísérő politikus szemei előtt. S ez a vékony veres vonal nem jelez mást, mint azt, hogy a Tiszakormány 1882-ben félreismerhetlenül rálépett a reakczió ösvényére s amig azt eddig a politikai szemérem megmaradt rongyaiba burkolva legalább csak titkon követte, az idén már minden tartózkodás nélkül, a renegátok makacs czinizmusával taposott mind mélyebbre és mélyebbre a reakczió ingoványába s rángatja maga után sáros kézzel a nemzeti szabadelvűség szeplőtlen oltáráról azokat a szentségeket, amelyekhez nyúlni még az osztrák zsarnokság is az elnyomatás sötét esetében habozó lelkiismerettel mert csupán. Elég lesz csak néhány példát idéznünk annak igazolására, hogy az 1882-dik év csakugyan az alkotmányos reakczió korszakának kezdetét jelzi a Tisza-uralom életében s hogy az a durva zökkenés, amelyet a tűnő év fövenyórája utolsó homokszemének leperdülésekor érezünk, még a deficitek kátyúinál is végzetesebb vágányba löki ide-oda düllöngő politikai életünk rozzant kerekét. Ugyanis: az ismeretes hevesi kérvény tárgyalásakor leplezetlenül kimondá a miniszterelnök, hogy fog találni útat és módot a sajtó féktelenségeinek törvényadta eszközökkel leendő megrendszabályozására. Íme, a reakció sötét szelleme, mely a sajtó igazságos fölháborodását féktelenségnek bélyegzi s alkotmányos álorczában hozandó törvények virgácsával ígéri megfenyíteni a szólásszabadságot. Ugyanezen a csapáson halad — felsőbb intésre — a mameluk-tábor hű csatlósa Baross Gábor is, amidőn a házszabályok revízióját teszi indítványba. Ez a nagyreményű fiatal úr még mesterén is túltesz a reakczionárius őszinteségben, amidőn a házszabályok revíziójának szükségét a rakonczátlankodó kisebbség megzabolázásának czéljával indokolja. Pedig 67 óta jámborabb természetű ellenzék nem ült a parlamentben, mint ma s a kormánypárti padokról mégis azt hirdetik, hogy peczket a szájába a rakonczátlankodó népnek, — revideáljuk a házszabályokat! — Hát nem a legotrombább reakezió ez? Alkotmányos országokban a házszabályok a kisebbség védelmére alkottatnak; a reakezió útjára lépett Tiszakormány a kisebbség elnémítására akarja azokat használni. Azután ott van Irányi Dániel ismert és minden évben megújított határozati javaslata a vallásszabadságról és polgári házasságról! Az előző években mindig csak egy paraszthajszálon, csak néhány szavazaton múlt, hogy a ház többsége napirendre nem tűzte annak tárgyalását. És mi történik ma? A mameluk had nagy többséggel szavazza le és némítja el a humanizmus és valódi szabadság intő szózatát. — Hát nem a felülről jövő sötét reakczió réme vigyorog ki e tényből is ? De nem egyre, — százára tudnánk rámutatni a Tisza-kormány ez évi alkotásainak és intézkedéseinek, amelyek kétségbevonhatlanul magukon hordják a reakczionárius irányzat letörölhetetlen bélyegét. És mindez történik az alkotmányosság tizenhatodik esztendejében, a „szabadelvű“ pártelnevezés nagyobb dicsőségére. A nemzet pedig nézi elfásultan, nézi rezignálva, miként hervad napról-napra e mérges szú rágásitól ősi jogainak díszes lombkoronája s nem tesz semmit, hogy e férget összetiporja. Vájjon Mai számunkhoz egy egész iv melléklet van csatolva.