Kecskemét, 1884. július-december (12. évfolyam, 40-65. szám)
1884-07-06 / 40. szám
XIII. évfolyam. 40» szám. Kecskemét, 1884. Julius 6. Előfizetési díj : Hirdetmények Helyben házhoz hordva, vi- és »Ny‘tl,éri“ közlemények kr. TY TY j,,tányosan Félévre fit kr. II I, f V Ej Ili I „. m. vá roslés bAgi 3 frt. Negyedévre H^^k HÜH H Ilii ^HH H Egy szám ára 12 kr. H ’ a I ’ H Hl B Hl H hirdetmények minden egyes KIS&zetlietni ii lapraa kiadó- 1 \ I—/ jLj* I \ L-jfl 1 1 1—Z ■ W*, 2 «. hivatalban, valamint a hely- Ilélyegdijbeli könyvkereskedésekben, minden bolytatás utánSOkr. Egyes példányok ugyanitt A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT Kéziratok kaphatók. . .. .. „ . .. „ vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: POLITIKAI ES KÖZMUVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. Kiadóhivatal: Ilalasi-nagy-utcza 29. sz. Plebánia-utcza 8-dik szám. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. A győzelem. Hála Kecskemét város értelmes és tisztességes elemei feláldozó összetartásának, s kitartó nemes erőfeszítésének: a sötét reactió vad támadása, a felforgató socializmus üzelmeire vezető erős kísérlet minden oldalról vissza van verve. A támadás intéző alakjai vissza vannak utasítva odúikba, azon posványba, ahonnan kiemelkedtek. Büszkén emeljük fel fejünket a nagy küzdelem után. Kecskemét megmutatta, hogy van intelligenciája, van józan értelmisége, mely az aljas üzelmek „góczpont“-jául tekinteni városunkat tovább nem engedi. Megnyugvással veheti ezt tudomásul az ország, — mi magunk tiszta lelkiismerettel nyugszunk bele az eredménybe. Igaz, hogy az antisemitákkal vívott harc egyik kerületünkbe került, de hiszen azt a mostani választás előtt már úgy is elvesztettük, s ha nem tesszük is azt, amit tettünk, vissza semmikép sem szerezhettük. Akiknek kezébe került a martalék, azok közül inkább szeretjük látni a szabadelvű párt kezében, s ebben őszintén segítettünk is neki. Nyugodt lelkiismerettel várjuk ezért az ország közvéleményének bírálatát, mert tudjuk, — még ha elítél is, — nekünk igazunk volt. Nem csupán az alsó kerület megnyerése bírt minket erre, melyet a szabadelvű párt elismerésre méltó támogatása nélkül mélhatlanul elvesztettünk volna. Más, igen sok indokunk is volt nekünk még arra ezen kívül. Türhetlen volt az már, ahogy az antisemita párt mivelünk bánt, s ahogy városunkban viselkedett. E párt, mely a nép legalsóbb rétegéből szervezkedett, s a modern pártélet legprimitívebb követelményeivel sem volt tisztában : szennyes kézzel támadta folyton a társadalmi élet minden nyilvánulásában és sajtójában egyaránt becsületünket, közérdekű lépéseinket. De még ez nem volt elég: a családi életbe tolakodott be, s odadobálta utczai bitang suhancz módjára piszkolódásai, hazugságai szennyét, sarát. Izlelitől is elég talán megemlítenünk legújabb titulusát a most együtt tartott két régi kipróbált politikai pártnak: az antisesemita párt 100-as vezérbizottsága jul. 3-iki fali hirdetményén ott állanak a díszes szavak : „a sakter - mamelukbérenczkompánia azt ordítja . ..“ stb. Ez volt az antisemita párt hivatalos stílusa. Erről megítélhetni, milyen volt ez a párt maga. Midőn még keletkezésekor az őszszel illúzióban éltünk czéljai tisztessége iránt, s némelyek közülünk azt hitték, hogy e párt is a függetlenségi elvekért küzd, önként kisegítette Vadnayt a függetlenségi párt egy tekintélyes része. S mi volt az elismerés? Az, hogy mikor jól tudták, hogy egy zsidó sem tart velünk, másnap már sakterpárt volt újra a nevünk! S hogy a tisztesség minő fokán állott e párt, mutatja az, hogy midőn, a városi választásoknál kiegyezett velük a 2-ik kerületben a függetlenségi párt, titokban egészen saját egyéneikből külön névsort állítottak össze s azzal szavaztak, mig mi a velük közös névsort vittük — és mégis azt állították, hogy az ő névsoruk volt a közös névsor, s mi tértünk el attól. Láthatja mindenki, hogy ilyen párttal a tisztesség elvei szerint érintkezni lehetetlen, s mert mindjobban kitűnt, hogy nem a törvényesség alapján álló párt az antisemita tábor, hanem egy mindent felforgató,, minden rend, tisztesség és becsületbe belegázoló vandalus csoport, melynek soczialista czéljai vannak, s mely által városunk békéje, nyugalma feldúlatott: kezet fogtunk ellene a szabadelvű párttal, s legyőztük, letiportuk, ahogy megérdemelte. Az a párt, melyet kisegítettünk, s mely minket kisegített, megmutatta, hogy becsülni tudja az általunk hozott áldozatot, valamint mi is köszönettel fogadjuk az övét; elismerte azt jelöltje is megválasztatásakor szép szavaiban, s a mi áldozatunk meghozza nekünk városunk békéjét, s pártunk további békés fejlődését. Legyen is vége a kalandorok vándorjárásának, elég volt a szélhámosságból, a reactió üzelmeiből. Ne prédikáljanak itt erkölcsöket oly egyének, akik saját erkölcseikről a fenyítő törvényszéknek nem tudnak számot adni. Legyen elég a klérus izgatásaiból. Láttuk a kortes barát kocsizásait, láttunk sörkocsmában részegen hempergő barátot, láttuk máshol kortestánczukat. Elég volt ebből is. Hadd mondhassuk el végre, hogy eljátszotta kis játékát a tudatlan demagóg, a boltos legényből lapszerkesztőnek felcsapott szédelgő, aki politikai kérdések megvitatására elegendő erővel nem bírván, piaczi kofa módjára nyelvel. Erre feleltünk mi csütörtökön leginkább. Most már aztán ő is: passirt! És a nép nyugodjék meg. Boldogságának emeltyűje nem a zsidó-kérdésben rejlik , csak a rosz lelkűek, kik felhasználták az alkalmat, azok hitették ezt el vele, vagy azon ostoba nagyszájúak, kik az orruknál nem látnak tovább. Egész Magyarország lehet antisemita, de még azért boldog épen nem lesz. Kalandozó két jelöltjét pedig ne sajnálja a nép, velők legfelebb két simplex emberrel szaporodott volna az a tizenhét tagból álló trupp, mely Budapesten pánszláv muszkavezetőkből, s mindenféle elvű izgékony, különös természetű firmákból összeszedte magát. A két antisemita jelölt legkevésbé lett volna a nép érdekes képviselője, legfeljebb is városunk jó hírneve szenvedett volna megválasztatásuk által. Csak a választás véres utójátéka felett van sajnálkozni valónk. Elsősorban a felelősség Nagy Imrére hárul ezért, aki a népet annyira vitte, hogy már a katonaságot dobálja, s lovai orrát üti. Másodsorban Héjjas Józsefre, a meggondolatlanul henczegőre hárul a felelősség, s a dologkerülő vezértársakra, akik a kérdést igy elmérgesítették és a népet igy feltüzelték. A vándor apostoloknak szintén része van a felelősségben; Verhovay, Rácz Géza és a többi láthatják, hogy nyomaikban átok és vér fakad. Hanem ők persze ezt nem látják, s Magyarország olyan jó bolond, hogy tűri, mikép a társadalom rendszeres osztályaitól külön vált bujtogatók az ily vészthozó szereplésekben asylumot találjanak. Mi jóidőre útilaput kötöttünk a talpukra. S most nyugodtan állunk a közvélemény itélőszéke előtt. Megmentettük városunk jó hírnevét s pártunk érdekeit, megboszultuk megcsalásunkat, becsületünket, s letörtük társadalomra zúduló fergeteget! Aki követ dob reánk, nem az tesz igazság szerint, vagy nem ismeri viszonyainkat! A JÉGESŐ. — HÁNCS/. ISTVÁN. — A május 21-iki jégesés, mely határunkat meglehetősen megkímélte, csak a város belső területén lépett föl oly erélylyel, hogy a jégszemek lapátolhatók voltak, és ez elég volt arra, hogy egy ideig közbeszéd tárgyát képezze. Igaz ugyan, hogy a belső sétatéren, 41 cm. magas állóviz gyülekezett össze és a vihar négy nagy akáczfát tépett ki szilárd helyzetéből, egy pár fiatal juharfát pedig tövén tört ki, — de ha meteorológia évkönyveit felütjük, meggyőződhetünk arról, hogy a nálunk legközelebb dúlt vihar gyémánt kiadású azokhoz képest, melyeket ott, mint rendkívüliebbeket feljegyeztek. Ilyen volt az, mely 1613-ban május 29-én majd egész Thüriilgent elpusztította. Mühlhausentől a Saale völgyéig, a thüringi erdőtől a Harz hegységig, de különösen Weimar környékén úgy dúlt, hogy a nép sokáig mint thüringeni vízözönt emlegette. Weimarban délután 4 órakor kezdődött és kevés pihenővel hajnali 3 óráig tartott s annyi viz hullott alá, hogy a medrekből kilépett folyók sik tengerré változtatták a mezőket, számtalan híd és lakás pusztult el, 600 ember vesztette életét a hullámokban, valamint fölszámíthatlan kár esett a lábas jószágban. Ugyanekkor nagy viharok dúltak Magdeburg, Berlin, Görlitz vidékén, Csehország és Ausztriában, a távol Genua és Párisban. Rémítőbb volt az a jégesés, mely 1788-ban július 13-án Francziaországban több mint 1000 község határát elverte; ez a pirenei hegyektől kiindulva 16 mf. óránkinti sebeséggel a Balti tengerig haladt, szélessége 2—3 mf. közt változott, de hossza 200-nál többre rúgott; egy-egy helyen nem igen tartott tovább 7-8 percznél, de csupán Francziaország területén több mint 12 millió fit kárt tett. Dufour lausannei tanár kiszámította, hogy ez a jégeső körülbelül 120000 km. területen átlag 3 km. vastag jégréteget képezett és mennyisége a lehullott szemeknek több