Kecskemét, 1890. január-június (19. [18.] évfolyam, 1-26. szám)
1890-01-05 / 1. szám
XIX. évfolyam. Kecskemét, 1890. január 5. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 2 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadóhivatalban, Gallia E., Scheiber József és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia utcza 8. szám.KECSKEMÉT KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖN HÍSJELŰ MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyilttérit^közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt. — egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. % Bályeg dijen beigtatáa után 30 kr. 0 ^Elfijetési és hirdetési díjak fizetendőv Vdlöki kiadóhivatalnál Kecskeméten. ' rJLPE- J&y Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia utcza 8. szám. A taktika leálcázása. Hányan vannak az országban, akik Tiszát ma is nagy embernek, nélkülözhetlen államférfiúnak tartják? Még kevéssel ezelőtt, talán az utolsó évig is, lehetett ez irányban valami közvéleményről beszélni. Furcsa közvélemény volt ugyan ez; nem olyan, mely az általános mély népérzésből támad, nem is az, melyet a gondolkozó emberek többsége alkot, hanem az afféle közvélemény, mely a tőzsdék zsivajából, kávéházi fecsegésből, szalonok suttogásából szűrődik össze; a divatos publikum közvéleménye, mely minden hamis bálvány előtt porba borul és minden látszatos sikernek meghódol. Nem úgy tűnik fel most, mintha ez a hódoló, ünneplő, jubiláló közvélemény szörnyen megcsappant volna? A Tisza-kultusz oltárai mellől az ájtatos hívek tömegei riadozva oszlanak, és maguk az áldozó papok sápadtan, megütődve vonulnak félre. Nem olvastunk-e keserves szemrehányásokat az officziózus lapokban, hogy a törhetlen mameluk-gárda mért veszi oly közönyösen és szenvtelenül a miniszterelnök ellen intézett ádáz rohamokat? És a nagy majoritás asztaltársaságának nem azt teszik-e most legfőbb gondjául, hogy csak maradjon közös asztaltársaságának, ha a nélkülözhetlen nagy államférfi el is hagyja az asztalfőn helyét. Mi ez? Hát nemcsak az ország el lehetne Tisza Kálmán kormányzása nélkül, de a nagy majoritás is egyszerűen nélkülözhetné az ő példátlan vezéri tehetségét? A börzék, kávéházak, szalonok közvéleménye elnémul és nem tud rá feleletet. Csakugyan, annak a nagy államférfiúságnak, mely merő taktikából állott, elérkezett igaz próbája. Az a csodált taktika mi volt más, mint egy meglehetős lelkiismeretlen ezermesterség, mely a parlamentarizmus eszmeharczai, az országos érdekek követelései között örökös furfanggal csak a módot kereste, hogy személyes hatalmát megnövessze. Az ellenzék tizenöt éven át folyton eszméivel, elveivel, programmszerű tételeivel ostromolta a kormányzatot, s bizony megmaradt tehetetlen ellenzéknek. Tisza Kálmán tizenöt évnél tovább egymásután cserben hagyott minden hirdetett elvet, sorra-rendre megtagadta minden kormányzati eszméjét és megalkudott minden személyes érdekkel. Megmaradt örökös kormányelnöknek, minden hatalom és kegy forrásának. És mert tizenöt év hatalomgyakorlata mindig nyomot hagy egy generáczió gondolkozásában , létrejött nálunk az az útszéli közvélemény is, mely ezt a kormányzási módszert elfogadta az igazi államférfiúság mértékének. Tisza Kálmán a kor nagy emberévé vált, és az ellenzék férfiúi vagy holdkóros ábrándozóknak, vagy piaczi feleselőknek lettek kikiáltva. De az ily államférfim ezermesterség varázslatának mindig az a föltétele, hogy türelmes jó publikuma legyen, melynek eszébe sem jut a remek taktikai fogásokat kemény próbának alávetni. Hát az ellenzéknek végül eszébe jutott, hogy azzal a taktikával szemben, mely minden módot felhasznál a személyes hatalom gyarapítására, maga is másik taktikát alkalmazzon, mely minden módot felhasznál a személyes hatalom megbuktatására. Ez az ellenzéki taktika, kiáltsanak bár rá kígyót-békát, még mindig jogosultabb, mint a kormányelnöké, mert nem az önző érdekek lekenyerezésére, nem az emberek legmegvetendőbb tulajdonaira, hanem az általános népérzelmek felszítására, a közvélemény erősebb szenvedélyeire van alapítva. És íme, az elszánt ellenzéki taktika a legrövidebb idő alatt megsemmisítette Tisza Kálmán látszatos szuperioritását; rákényszerítette arra, hogy a legfontosabb kérdésekben egymásután tegyen oly lényeges koncessziókat, melyeket előbb elfogadhatlanoknak jelentett ki; rákényszerítette arra, hogy minisztériumát, mely eddig személyes hatalmának talapzata volt, egészen új, egyéniségei által számbavehető szervezetté alakítsa át, rákényszerítette arra, hogy saját személyiségével egészen háttérbe vonuljon, és nemsokára rá fogja kényszeríteni, hogy teljesen el is tűnjék a közélet színpadáról. Most egyszerre elterjedt a kétely a csodás államférfiéi miszszióban. Kételkednek a kávéházak és szalonok, kételkednek a tizenhárompróbás hívek, kételkednek a magas udvari protektorok. Ez a spiritista csodamesterség felsülése. Ki ne emlékeznék Mr. Basztian, a híres szellemidéző tragikomikus leálcrázására? Mr. Basztian is elhitette az udvari körökkel, hogy a túlvilági erők neki engedelmeskednek, hívására szellemek jelennek meg, angyalok és démonok hallgatnak parancsszavára. Ezt mind komolyan elhitték neki, ha egy elhomályosított teremben a jégen keresztül suhantak a fehér kísértetek. De a boldogult trónörökös és a most közönséges polgárrá lett János főherczeg olyan egyszerű józan észszel bírtak, hogy egyszer a légben röpködő kísértetnek gonosz záró csapdát állította kútjába. Mikor a teremben felgyújtották a világot, ott nyöszörgött fehér gyolcstakaróban, harisnyákkal lábain a szerencsétlen szellemidéző Basztian. Oh csodált miniszterelnök, nem a te sorsod-e ez udvari és nem udvari körökben egyaránt?! Mezei Ernő, Kecskemét, 1890. január 1. E reánk nézve nagyfontosságú évben, amelyben a városi képviselő választás és a tisztújítás megejtetik, jól megjegyezzük a v. évi decemberi közgyűlés tanúságait, hogy azokat ne a magunk , hanem városunk hasznára fordítsuk. E közgyűlésen 3 bizottság tagjainak kiegészítéséről volt szó. Pártunk azt határozta, hogy a központi választmány tagjainak választásánál nem kíván külön névsorral szavazni, bárha alig van ott pártunkbeli, beleegyezik az igazoló választmány névsorába, habár nincs is kellőleg képviselve, de miután azok közül Deák László, pártunk híve, elköltözött, helyébe Bódogh Lajost ajánljuk. Ezzel elütött bennünket a többség. Óhajtottuk, hogy a közigazgatási bizottságba az igen érdemes Dékány István helyett, (mert ő több ízben kifejezte lemondási szándékát) dr. Kovács Pál menjen be, aki a közigazgatási jog tanára lévén, ex offo ismeri azon törvényeket, amelyek a törvényhatóság és ennek egyes polgárainak igazait az állam, helyesebben a kormány követeléseivel szemben megvédelmezik. Óhajtottuk, hogy egyéb téren használható Tatar Jenő helyett is menjen be Szappanos István, aki életének javát a közigazgatás szolgálatában töltötte. E kívánságunkban nem párttekintet vezette pártunkat, hanem tisztán városunk érdeke, hiszen ott, az agyon tiszakálmánozott közigazgatási bizottságban nem lehet politizálni! Leszavazott a többség méltánytalanul, vakon. Épen oly hibát követett el, minta pártunk, felhasználva azon körülményt, hogy 9 től ',11-ig mindig mi vagyunk többségben, ez idő alatt provokálás nélkül leszavazná a tárgysorozat minden pontját, akár jó, akár rossz ! És erre a méltánytalanságra mi lehet a mi válaszunk ? Az: köszönöm zsidó, hogy erre megtanító 11 - 1! Mit tanultunk meg? Azt, hogy a jelenlegi közgyűlési többséget vezető egyének közül azoknak, akik ilyen méltánytalanságra képesek, a bekövetkező városi képviselő és tisztviselő választásoknál a szárnyukat kell szegni! Azt, hogy anélkül, hogy a város ügyeit pártkérdéssé tennék, eltávoltsunk a város ügyeinek intézésétől minden olyan egyént, akinek az a rögeszméje, hogy a város ügyeinek elintézéséhez csak olyan kecskeméti polgárnak van köze és esze, aki tizenhárompróbás kormánypárti! Azt, hogy a város ügyeinek vezetését párt, felekezet, korkülönbség nélkül egyedül a közönség érdekeit szivükön viselő férfiakra bízzuk! Tetszik? Nem tetszik? Amidőn e sorokat leírtuk, tudjuk, hogy azokat be is kell váltani. Rajta leszünk. Ez nem fenyegetés: ez programme po cv N TAEG2A. ÁNICZA LEÁNY. — Történet. — Torna Péter magára vette az ö szebbik báránybőrös bekecsét, oldalára kötötte telidesteli a nagyobbik vászon tarisznyáját és sokat hagyakozott az öregebbik fiára : — Jól ügyelj ünnepek utánig a donyiczákra. " El ne mozdulj a háztól. Mitru lásson a juhok után. Vigyázzon, a szakadásba kapott a farkas. Ne terelje a fiu felé. Az abroncsokkal siessetek, nagyon kitalálnak száradni. Mitrura rá ne tedd a kezed, azt mondom. Sofia hozza haza a kendőket, katrinczát és mindent, ami csak volt. Kelleni fog az aszszonynak. Ezzel meg volt mondva, hogy Torna Péter feleség után néz. A nagyobbik fiú őrizte ünnepek utánig a donyiczákat, a kisebbik járt a juhokkal. Torna Péter nem jött meg. Vártak még egy napig, azután még kettőig, egy hét is bele telt. Torna Péter mégsem jött meg. Egyszer azt mondta Mitru : — Te, az apánknak baja esett. Én utána megyek. A nagyobbik nem úgy akarta. ') Dézsa. *) »Ördög szája.“ — Mész a pokolba. Hát hová is mennél egyedüvé? Minek ment el héviz idején. Hol keresnéd?! A „gura drakului“-ba‘21 tudom utánna nem mész. A kuba sem mászol, ha tán az kapta el. Jó neki ott, ahol van. — Nem félsz az Istentől, hogy igy beszélsz? — Azért-e, hogy bizonysan leitta magát, mint egy disznó és aztán bekapta a „gura drakulai“ ?! Hát úgy kell neki. Legalább asszonyt sem hoz a nyakunkra. Minek is bolondult meg vénségére. A Mitru fiúnak ökölre szorult a keze. Széles vállú, erős karú, izmos kamasz. Az öregebbik vézna, gyenge csontú. Ha akarná az a másik, összeszaggatvá, akár valami papiros embert. -- Te, ha még egyszer mered szidni az apámat! ... A másik valami abroncsnak való vesszőt nyesett. Megsuhogtatta a levegőben. — Mit?! azt a vén bolondot. A Mitru gyermek magasra emelte az öklét, hogy üssön. Ha letalál csapni, összezúzza azt az embert, hogy egy ép csontja nem marad. A bátyja odébb ugrik, ahol reá nem üthet, azután suhint vesszőjével a gyermek arcán, hogy egyszerre hosszú, szederjes barázda lesz rajta, amiből kiszökik egy-egy vékony sugárocska. Az öklit is" végig csapja, amivel bátyját fenyegette az a gyermek. Azután üti, ahol élt. Pedig meghagyta az öreg Torna Péter, mikor elment. Mitrura rá ne tedd a kezed azt mondom. A fiú leereszti az öklét, letörli az arczáról a vért és elfut, mint a vert kutya. Mikor már gondolja, hogy el nem éri a bátyja, visszakiált: — Mégis elmegyek az apám után, ha az ördög torkába is. ........Estére bolond idő kerekedett. A hegyi ember hozzá van szokva ahhoz, hogy feje fölött iramodik el a villám. Talán meg tudná fogni a kezével, ha utánna kapna. Azután, ha dörög, mintha az ember fülébe kiabálnának tele torokkal. Egy-egy ólmos, sötét felhő ott kóvályog a viskó tetején. Ráülne az ember vállára is. Ha ez az idő valahol a szakadékok között találja a Mitru gyereket, meg nem látja többet az Isten szép napját. Hiába, hogy az apját keresi, meg hiába, hogy vele van a Krisztus képe. Az öregebbik fiú a kunyhóba bújt. Megtömte nyírfavesszővel az ablakot, hogy ki ne lásson, meg be ne lássanak. Leakasztja a Szt. Péter képmását a falról, megcsókolja a kézit, fiábát, ruháját, azután ágyba búvik, a párnát a fejére húzza és úgy imádkozik, hogy múljék el ez az istenkísértése. Valami otromba szél lekapta az ablakról a deszkát és elhajította, mint a pelyhet. A szobába is belátogatna, de azt a nagy csomó vesszőt csak ablakostul tudná félre taszítani, úgy begyúrta, tömte valaki. Az már könnyebben megy, hogy lekap a tetőről, előbb az egyik oldalról, aztán a másikról jó csomó szalmát és szerte-széjjel szórja, akárcsak a falevelet. Azon iparkodik, hogy a kunyhót is odább tolja mindenestül. .........Egyszerre, mintha hallott volna valamit Torna Péter fia, amitől végig borzong a háta és elakad a vérkeringése. Mintha a nevén szólították volna, kétszer is : Péter, Péter! A takarót a fejére húzza, a fülét bedugja a két tenyerével. .. „Hallod-e Péter?“ A testiről csurog a verejték, meg a hideg is leli. A párnát tömi a szájába, talán csak megfulad és nem jut elevenen az ördög kezébe. Megint hallja: — Péter, te! Én vagyok Anicza. Úgy szokott a gonosz szellem, annak a képében kisért, akit szeretnek. A kisértet rázza tovább az ablakfáját. — Ne félj, Torna Péter. Én vagyok az Ánicza, a Dima leánya. Valami bolondos menykő nagyon közel csaphatott le. Torna Péter úgy érzi, hogy az agyát megrázta. A foga összeverődik, mikor mondja : — Ha Ánicza vagy, mit akarsz ? A kísértet most az ajtót veri, onnan kiáltja be. — Az apád elöl futok. Eressz be, Péter, eressz! Akkor egyszerre lehajíi magáról Torna Péter fia párnát, takarót, az ajtóhoz ugrik és azt egészen hátra vágta. Már nem fél, tudja, hogy a szeretője. Ha az apja EGYHÁZI ÜGYEK.*) AZ EV. REF. FŐGONDNO ELŐTERJESZTÉSE. Lapunk 1899.évi 51-ik számában már röviden jeleztük azon előterjesztést, amelyet Györffy Balázs főgondnok terjesztett be az egyháztanács elé. Ezt most egész terjedelmében közöljük az egyháztanács határozatával együtt: „Mielőtt a mai ülés főtárgya, az egyházi költségelőirányzat tárgyalás alá vétetnék, kénytelen vagyok felhívni a nlés t. Egyháztanács figyelmét azon sajnos eredményre, amelyet a pénzügyi bizottság által beterjesztett költségelőirányzat végeredménye felmutat. Egyházi jövedelmünk fő forrása az adó levén, 8400 írtban van előirányozva a jövő évi adóbevétel, tehát épen oly összegben, amennyi adó a jövő évre kivettetik. Hogy ez összeg a legszigorúbb eljárás mellett sem fog befolyni, már előre is biztosra vehető és oka azon tapasztalati tény, hogy a kivetni szokott adóknak legkevesebb 5%-a el szokott veszni az adózók fizetésképtelensége és egyéb okok miatt. Ha tehát reális költségelőirányzatot akarunk készíteni, a jövő évi adóbevételül csak 7980 frtot lenne szabad előirányoznunk, mi a tényleg felvett öszszegnél 420 ftttál kevesebb. Ha most már figyelembe vesszük, hogy még az esetben is, ha az egész felvett adóösszeg az utolsó krajcrárig befolyna — mi pedig képtelenség — csak 164 frt bevételtöbblet mutatkoznék, elodázhatlan kötelességünk bevételeink fokozásáról, avagy kiadásaink apasztásáról gondoskodnunk. A betegség elhallgatása nem , A rovatot valamennyi kecskeméti egyház közérdekű ügyeinek óhajtjuk szentelni. Kérjük az illetők becses támogatását. Szerk.