Kecskemét, 1892. január-június (21. [20.] évfolyam, 1-26. szám)

1892-01-03 / 1. szám

II. tized, Plebánia-utcza 8. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. XXI. évfolyam. 1. szám. Kecskemét, 1892. január 5. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt­e­kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó­­hivatalban, Fekete Mihály, Metzger B. és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: NYE. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdíj minden beigtatds után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám. Felhívás előfizetésre! Lapunk az 1892 ik évvel életének 21 ik eszten­dejébe lép. 20 év nagy idő egy vidéki politikai lap életében, de a „Kecskemét“ nyugodtan tekinthet vissza husz éves múltjára. Zavaros, zivataros volt e husz esztendő. Közbe­­közbe sokan, még azok közül is, akik e lap táma­szai voltak , megtagadták múltjukat, elfelejtették amit csak kevéssel ezelőtt írtak és mondtak; nyíl­tan vagy álc­ázva búcsút vettek addig vallott elveik­től, szóval kifordították a köpönyeget. Azonban ennek daczára a „Kecskemét“ változó kormányo­sokkal bár, de változatlan irányban duzzadó vitor­lákkal evezett és evez a magyar nemzet önállóságá­nak és függetlenségének boldogsággal és jóléttel ke­csegtető révpartja felé . .. Megelégedéssel jelezhetjük, hogy a „Kecske­métet ma is ugyanazon szellem vezérli, amely eze­lőtt 20 évvel késztette e lap első felelős szerkesztőjét néhai Horváth Györgyöt és lelkes társait e lap megin­dítására ! A harmadik évtized kezdetén ígérjük, hogy e szellemhez hű lesz továbbra is a „Kecskemét.“ Ebből kifolyólag : Tántoríthatlanul valljuk, követjük és hirdet­jük az elvhit függetlenségi és 48-as párt elveit és 1884-ben megállapított prog­ram­ját ! Testvérileg támogatjuk az Ugronféle 48-as pártot mindazokban, amelyek elveinkkel és prog­­rammunkkal egyeznek, de velük szemben is min­denkor megőrizzük elveink sérthetetlenségét és programmunk tisztaságát! Különösen súlyt helyezünk helyi egyházi, tár­sadalmi és közművelődési viszonyainkra. És e te­kintetben már a „Kecskemét“ nem ismer országos politikai pártot! A „Kecskemét“ mindent öröm­mel üdvözöl, ami jó, mindent megtámad, ami rossz, bármely oldalról, bárkitől, bárminő politikai párt­tól eredjen is! Leg főbb vezérelve a ,, Kecskemét“-nek : városunk, egy ó­llásaink, közművelődési tényező­ink, különösen iskoláink jóléte, elő­­halalítása és virágzása ! Szenvedély és személyeskedés nem fogja vezetni ezentúl se tollunkat, de ha ellenkező részről ilyene­ket tapasztalunk, azok helyes mederbe való terelé­sétől nem riad vissza a szerkesztőség. Reméljük, hogy tárgyilagos irányunk és műkö­désünk biztos ellenszerül szolgál arra, hogy a szen­vedélyek és személyeskedések árja túl ne csapjon a higgadtság, a komolyság s a közügy érdekeinek he­lyesen értelmezett töltésein keresztül!... A rendes körülményektől eltekintve, az 1892. év elején megejtendő képviselő választások szükségessé teszik, hogy minden polgár teljesen tájékozva le­gyen, midőn legfontosabb jogát, az országgyűlési képviselő választás jogát gyakorolja. Ezt a tájéko­zást nyújtja lapunk s ezért is ajánljuk t. polgártár­saink becses figyelmébe és pártfogásába! A „Kecskemét“ előfizetési föltételei a lap hom­lokán olvashatók. Lapunk ezentúl is a szokott terje­delemben a „Vasárnap“ cz. képes melléklappal fog megjelenni s minden kérkedés nélkül állíthatjuk hogy hasonló előfizetési díjért egyetlen vidéki lap sem ad annyit olvasóinak, mint a „Kecskemét.“ Ez azonban tetemes áldozattal jár úgy a szer­kesztőség, mint a kiadóhivatal részéről. És ha mind­kettő nevében az előfizetések megújítására és új elő­fizetők szerzésére hívjuk fel t. polgártársainkat, ez nem azt jelenti, hogy eddig hozott áldozatainkat megszüntetni akarnak, hanem inkább azt, hogy fokozottabb tu­mnogatu­s mellett fo­kozottabb á­ldozatokra vagyunk hajlandók ! ! A „KECSKEMÉT“ szerkesztősége, kiadóhivatala: Dr. Horváth Ádám Sziládi László felelős szerkesztő, kiadótulajdonos. Boldog újévet. Egymásután múlnak az évek, legördülnek a semmiségbe. Minden­­ évet közönyösen bú­csúztatunk el, mert semmi jót nem hozott; minden új évet reménynyel és örömmel üd­vözlünk azon hitben, hogy majd túl tesz elő­zőjén a jónak osztogatásában. A képzelet — mint Petőfi mondja — se­bes szárnyú sas, mely elfárad, mire azon időponthoz ér, mióta a magyar nemzetnek egyedül az édes reményben van biztató vi­­gasztalódása! Akiket a külső fény elkápráztat, akiket a szemfényvesztés elámíthat, akik alamizs­nával és morzsalékkal megelégszenek, akik csupán saját önös érdekeiket tekintik, azok minden aggodalom nélkül zárhatják be az ó évet és virradhatnak az újra. Mert lesz 1892-ben is elég külső fény, mely alatt azon­ban bűn és romlottság lappang; lesznek az új évben is Potemkin falvak, melyek a felü­letes szemlélőt, mint a Rajna tündére, Lore­­ley a merész csónakost, elcsábítják; lesznek ismét 1892-ben is Ezsauk, kik tál lencséért eladják örökségüket, lesznek az új évben is, de még azután is, akiknek mindig, mindig és mindig maguk felé hajlik a kezük... Mi, kiket egyedül a magyar nemzet jó­léte és előrehaladása lelkesít, teljes közöny­nyel dobjuk a feledés pokróczát az óévre! Nem hozott semmi jót, de teremtett elég rosszat! Ámde azért bizalommal tekintünk a be­következő új évre. Ha pártunk kisebbségénél fogva jót nem alapíthatott, mégis sok rosz­­szat meggátolt. Új, régóta szokatlan szellő kezd pártunk működése folytán fujdogálni a magyar szabadság és függetlenség egén, mely ha a nép milliói lelkesedése által gya­­rapittatnák, orkánná fejlődhetnék, mely el­űzné az örökké fejünk felett lebegő s ben­nünket fenyegető jeget, menykövet rejtő ne­héz fellegeket... Az újév elején ismét alkalma lesz a választó­polgárságnak újabb öt évre dön­teni hazája sorsa felett. Már január leg­végén, február legelején meg lesznek az or­szággyűlési általános képviselőválasztások. Nem ringatjuk magunkat illúziókban. Tud­juk, hogy Magyarország legtöbb kerületei­ben nem nyilatkozhat szabadon a nemzet igazi akarata. De annál nagyobb feladata és kötelessége azon kerületeknek, ahová a mindenható kor­mányhatalom keze el nem ér: olyan képvise­lőket választani, akik életük legfőbb felada­tának tekintik a nemzet javán munkálkodni és az önkény fegyvereinek hatását megbé­nítani ! Hisszük és reméljük, hogy lassan bár, de annál biztosabban sikerülni fog az önálló, független Magyarország megalkotása! Ebben a reményben kívánunk mi minden jó magyar hazafinak boldog új évet. Ha ez évben nem is érhetjük el a czélt, boldog lesz ez újév akkor is, ha minden jó hazafi a saját körében megteszi a maga kötelességét a ma­gyar haza függetlensége és önállósága érde­kében. A mi imánk 1892 új év reggelén is csak az marad: „Balsors akit régen tép, Hozz rá vig esztendőt, Megbünhüdte már e nép A múltat s jövendőt!“ Boldog újévet! Szeged, (államfogház) 1891. decz. 31. Ádám. TANÚ A tanítói nyugdíj tervel07 §-a. A szülőket és a tanítókat egyaránt érdekli e­z­, amennyiben a szülőkre terhet ró, a tanító­kat pedig kellemetlen, sőt tekintélyüket határo­zottan kisebbítő eljárásra utalja, nem ugyan az intelligencia előtt, ki képes a törvény szellemét és annak kényszerítő súlyát átérteni, hanem a túlnyomó köznép előtt. E §­­szerint minden iskoláztató szülő tarto­zik minden egyes iskolába járó gyermekétől 15­ért fizetni a tanítói nyugdíj­alapra. E törvény inkorrektsége szembeötlő akkor, midőn az egész művelt világ a tandij eltörlése mellett van s nálunk, ha nem is tandij czimen és annak fedezésére, de mégis fizettetnek az is­­koláztatókkal és pedig oly czélra, melyet eddig is, a tanítók magok fedeztek nagyobb részben. Már 1889/90. évben 24,908 tanító volt s ezek nyugdíj igényére a kormány csak 150.000 írttal járult, a többit a tanítók (egy-egy tanító 300 írt nyugdíj igényére 2'Vn-ját és egyszers­­mindenkorra 5°/0-ját, mi évi 0-3°/­,-nak, össze­sen 2,3°/0-nak, 6­90 krnak felel meg) és az is­kola fentartók 12 írttal fedeztek. Nem elég, hogy a tanítók maguk fizetik sa­ját nyugdíjukat, holott pl. Poroszországban a kormány fedezi — fizetésüknek 75"/„-ját adja nyugdijkép — hanem most a hiányzó összeget is állatok hajtatja be. E 15 krás befizetés az iskoláztatásra hátrá­nyos lesz. Eltekintve a tanítóknak kellemetlen helyzetétől, midőn mint pl. itt Kecskeméten a tandíjfizetést nem ismerő szülőknek kénytelen magyarázni, hogy e 15­ért nem ő neki fizetik, hanem az ő (v. collegainak, egyremegy) nyug­díjára, mondom eltekintve e lealázó magyarázat­tól és huza­vonától,­­kérdem, hogyan lesz az be­hajtható, mikor soknak se ruhára, se tankönyvre nem kerül? Igaz, hogy csak 15 kr., de sok az sok szegénynek, pl. a pusztákon, hol nagyobb­részt szegény, rongyos kertész gyerekek járnak az iskolába. Miét vigye a piaczra e 15 krért, hogy azt előteremtse? — Inkább nem járatja gyermekét, inkább kiteszi magát az esetleges büntetésnek, hisz azt is el kell engedni kegye­sen, mert nem hajtható be. Pedig e törvény most már életbe fog lépni a legközelebbi iskolai évben. Azt elő kell te­remteni. A kincstár, a tanulmányi alap a nyug­díj terv. revízióját nem bírja el, (600,000 Irt a katonaság 200,000,000-jával szemben) ennyi a közoktatásügyre sok ! A kultusminiszer, kiről el kell ismerni, hogy sokat tesz az iskola ügyért, s jóakarólag karolja fel a tanítók sorsát, azt fe­leli : nincs pénz! Érve, hogy az utolsó 3 év alatt 1 millióval emelte a közokt. budgetet, te­hát méltányos, hogy a polgárok is kapjanak közvetlenül a teherből. Kecskeméten a tanügyet a tek. Tanács ál­dozatot nem ismerő odaadással karolta fel, s az isk. szék teljes buzgalommal és szakértelem­mel vezeti azt úgy, hogy daczára annak, hogy 16 [] mfld területű pusztán, szétszórtan is lak­nak az iskoláztatók egyrésze, mégis 67­2"/„*a járt iskolába a tanköteleseknek. Most azonban e 15 krás befizetés az iskola­látogattatásra több, mint bizonyos, hogy hátrányos lesz, mert a felerészben napszámos és kertész nép inkább nem járatja gyermekét, vagy pedig kellemetlen összeütkö­zésbe jön a tanítóval és a hatósággal. Ez utób­bival mind a két esetben: ha nem járatja, bír­ságolják a törvény értelmében; ha járatja, de nem tud, vagy nem akar 15­ért fizetni, meg­veszik rajta. Ú­gy gondolom legjobb lenne a tanügy ér­dekében az ellentéteket kiegyenlíteni úgy, hogy az elöljáróság venné az ügyet kezébe s valami alkalmas módot találna arra, hogy a szülők ne közvetlenül teljesítsék e kötelezettségeket. Már Hock János orsz. képv. úr megpendítette az eszmét, hogy e 15 krás befizetést az isko­la­fen tartók fedezzék.­­ A tanügy érde­két és a szülőknek biztosra vehető idegenkedé­sét ez újítástól, s még inkább, hogy a tanítók is megmeneküljenek e tekintélyeknek ártó köve­teléstől, a fenti eszmében rejlik a leghelyesebb megoldása a 15 krás befizetésnek. Igaz, hogy az tekintélyes összegre rúg, mert nálunk csak a városi elemi iskolákat véve, múlt évben járt a városban 2922 növendék, pusztán 1173, mi 438 frt 30 kr. és 222 frt, összesen 660 frt 30 krt tesz ki. De azt hiszem, hogy a tanügyet mindig szívén hordó iskolafentartó vá­ros sok kellemetlenségnek, sok huzavonának venné elejét, ha az ügyet kezébe venné, annál is inkább, mert hatalmában áll más úton azt fedezni s a megfelelő összeget előteremteni. A hármas szövetség előzményeiről. I. A hármas szövetség a német birodalom ér­dekében jött létre s ez amannak a legfőbb ja­­vadalmasa. Hogy kerítették belé Ausztriát? Va­lószínűleg úgy, hogy az 1866-ks porosz háború után megkezdett alkudozásokban, Nikolsburgban, komoly különbség, teljes nézeteltérés támadt az öreg Vilmos király és Bismarck között. Vilmos áldozatokat s meglehet területengedést követelt a levert Ausztriától, Bismark szokásos ravaszsá­gával túljárt az eszén és túlzottnak, nem politi­kusnak mondá követelését. Jobban belátott a jövőbe, mint a király s ennek táborkara. Tudta ő, hogy most Francziaországra kerül a sor, s azért a legyőzött ellenségből barátot csinált a holnapi ellenség könnyebb megsemmisítésére. S így történt aztán, hogy Poroszország nemcsak hogy biztosítá Ausztria területépségét, hanem lekötelezte arra nézve, hogy egy kitörendő há­ború esetére semleges marad, megígérvén neki, hogy alkalmilag előnyökben fog részesülni. Bis­marck agyában nyilván a keleti kérdés is meg­villant, s meglehet, hogy holmi Bosniára gon­dolt. Bismark győztes maradt ez­úttal, hanem fájdalom­ nem maradt az akkor, midőn Versa­­illesban azt tanácsolta, hogy elégedjenek meg Elszászszal, mint német tartománynyal s hagy­ják meg Lotharingiát Francziaországnak. Ha Bismarcknak szót fogadtak volna, Európa népei most nem nyögnének érettáromban, hová őket a folytonos fegyverkezés vezette. Álljon bármi­ként, tény, hogy Poroszországra nézve ezentúl Ausztria lett az, ami azelőtt Oroszország volt, az a támasz t. i., amelyre a porosz uralkodó­­ház jó és balsorsban mindig számot tartott. 1857-ben Bismarck annyira volt, s mint kezdő államférfi­nak egyik első ténye ez, hogy látván, miszerint Sándor czár közeledni kezd Francziaországhoz, kormányának Francziaország­­gal kötendő szoros szövetséget ajánlott. IV. Fri­gyes Vilmos és emberei ilyesmiről azonban tudni se akartak. Majd szebben virradt fel Bismarck napja, midőn I. Vilmos lépett trónra. Ismeretesek ez uralkodó czéljai, hiszen uralkodása legkezdetén, 1861-ben kiadott m­anifesztumában, hazánkról megvetőleg nyilatkozik. Mielőtt azonban hábo­rúba kezdett volna, követte elődje, Nagy Fri­gyes politikai végrendeletében kiadott tanácsát, mely szerint: „Minden porosz fejedelemnek minden előtt biztosítani kell Oroszország sem­legességét, ha ugyan támogatására számot nem tarthat.“ E czélra a király Bismarckot küldte Szent­pétervárra. A porosz követ itt viszontlátta G­o­r­­tcsakof herczeget, kit a frankfurti napok óta igen jól ismert. Mindkettő kegyében tartá Ausztr­iát ; Gortsakot azért, mivel a keleti háborúban hozzájárult Oroszország megaláztatásához , Bis­marck meg azért, mivel Ausztria még mindig szerepet játszott Németországban, ahonnan sze­rette volna kihajtani. Bismarck hizelgett Gor­­zsakofnak, mindenképp biztatta, Ausztriát úgy tüntetvén fel előtte, mint aki leginkább útját állja keleti sikereinek. A porosz államférfiú annyira behálózta az oroszt, hogy midőn 1862. tavaszán Bismarckot visszahívták, ő az orosz udvarnál jóindulatú érzelmeket hagyott hátra, melyekből Bismarck és ura hasznot készültek húzni a legelső kedvező alkalommal, ami nem soká várakoztatott magára. Bismarck rövid időt Párisban töltvén, né­­hány hó múlva kormányfő lett, s a külügyek vezetését is magára vállalta. E perekben, Len­gyelország visszakövetelte az 1815-iki szerző­désben számára biztosított nemzeti intézményeit, forrongott. Bismarck kapott az alkalmon és be akarván váltani az orosz udvarnál tett ígére­teit s egyszersmind biztosítani magának Sándor czár jóindulatát, fegyveres segítséget igért Orosz­országnak a lengyel fölkelés elnyomására. Erre vonatkozólag a két hatalom 1863. február 8-án, titkos szövetséget kötött. Közbelépésre ugyan nem került a dolog, de Bismarck mégis nagy sikert aratott, mert eljárása nagyban azonosítá a két hatalom érdekeit a jelenben és jövőben. S ami még több, bebizonyító Oroszországnak Ausztria ellenséges magatartását, mert valóban, Ausztria megtűrte, hogy Galicziában a lengyel felkelést szítsák és Oroszországnak bajt okozza­nak. Poroszország tehát nemcsak visszanyerte Oroszország régi rokonszenvét, hanem ez állam-

Next