Kecskemét, 1892. január-június (21. [20.] évfolyam, 1-26. szám)
1892-01-03 / 1. szám
II. tized, Plebánia-utcza 8. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. XXI. évfolyam. 1. szám. Kecskemét, 1892. január 5. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frtekr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadóhivatalban, Fekete Mihály, Metzger B. és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: NYE. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt. — egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdíj minden beigtatds után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizetendők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia utcza 8. szám. Felhívás előfizetésre! Lapunk az 1892 ik évvel életének 21 ik esztendejébe lép. 20 év nagy idő egy vidéki politikai lap életében, de a „Kecskemét“ nyugodtan tekinthet vissza husz éves múltjára. Zavaros, zivataros volt e husz esztendő. Közbeközbe sokan, még azok közül is, akik e lap támaszai voltak , megtagadták múltjukat, elfelejtették amit csak kevéssel ezelőtt írtak és mondtak; nyíltan vagy álcázva búcsút vettek addig vallott elveiktől, szóval kifordították a köpönyeget. Azonban ennek daczára a „Kecskemét“ változó kormányosokkal bár, de változatlan irányban duzzadó vitorlákkal evezett és evez a magyar nemzet önállóságának és függetlenségének boldogsággal és jóléttel kecsegtető révpartja felé . .. Megelégedéssel jelezhetjük, hogy a „Kecskemétet ma is ugyanazon szellem vezérli, amely ezelőtt 20 évvel késztette e lap első felelős szerkesztőjét néhai Horváth Györgyöt és lelkes társait e lap megindítására ! A harmadik évtized kezdetén ígérjük, hogy e szellemhez hű lesz továbbra is a „Kecskemét.“ Ebből kifolyólag : Tántoríthatlanul valljuk, követjük és hirdetjük az elvhit függetlenségi és 48-as párt elveit és 1884-ben megállapított programját ! Testvérileg támogatjuk az Ugronféle 48-as pártot mindazokban, amelyek elveinkkel és programmunkkal egyeznek, de velük szemben is mindenkor megőrizzük elveink sérthetetlenségét és programmunk tisztaságát! Különösen súlyt helyezünk helyi egyházi, társadalmi és közművelődési viszonyainkra. És e tekintetben már a „Kecskemét“ nem ismer országos politikai pártot! A „Kecskemét“ mindent örömmel üdvözöl, ami jó, mindent megtámad, ami rossz, bármely oldalról, bárkitől, bárminő politikai párttól eredjen is! Leg főbb vezérelve a ,, Kecskemét“-nek : városunk, egy óllásaink, közművelődési tényezőink, különösen iskoláink jóléte, előhalalítása és virágzása ! Szenvedély és személyeskedés nem fogja vezetni ezentúl se tollunkat, de ha ellenkező részről ilyeneket tapasztalunk, azok helyes mederbe való terelésétől nem riad vissza a szerkesztőség. Reméljük, hogy tárgyilagos irányunk és működésünk biztos ellenszerül szolgál arra, hogy a szenvedélyek és személyeskedések árja túl ne csapjon a higgadtság, a komolyság s a közügy érdekeinek helyesen értelmezett töltésein keresztül!... A rendes körülményektől eltekintve, az 1892. év elején megejtendő képviselő választások szükségessé teszik, hogy minden polgár teljesen tájékozva legyen, midőn legfontosabb jogát, az országgyűlési képviselő választás jogát gyakorolja. Ezt a tájékozást nyújtja lapunk s ezért is ajánljuk t. polgártársaink becses figyelmébe és pártfogásába! A „Kecskemét“ előfizetési föltételei a lap homlokán olvashatók. Lapunk ezentúl is a szokott terjedelemben a „Vasárnap“ cz. képes melléklappal fog megjelenni s minden kérkedés nélkül állíthatjuk hogy hasonló előfizetési díjért egyetlen vidéki lap sem ad annyit olvasóinak, mint a „Kecskemét.“ Ez azonban tetemes áldozattal jár úgy a szerkesztőség, mint a kiadóhivatal részéről. És ha mindkettő nevében az előfizetések megújítására és új előfizetők szerzésére hívjuk fel t. polgártársainkat, ez nem azt jelenti, hogy eddig hozott áldozatainkat megszüntetni akarnak, hanem inkább azt, hogy fokozottabb tumnogatus mellett fokozottabb áldozatokra vagyunk hajlandók ! ! A „KECSKEMÉT“ szerkesztősége, kiadóhivatala: Dr. Horváth Ádám Sziládi László felelős szerkesztő, kiadótulajdonos. Boldog újévet. Egymásután múlnak az évek, legördülnek a semmiségbe. Minden évet közönyösen búcsúztatunk el, mert semmi jót nem hozott; minden új évet reménynyel és örömmel üdvözlünk azon hitben, hogy majd túl tesz előzőjén a jónak osztogatásában. A képzelet — mint Petőfi mondja — sebes szárnyú sas, mely elfárad, mire azon időponthoz ér, mióta a magyar nemzetnek egyedül az édes reményben van biztató vigasztalódása! Akiket a külső fény elkápráztat, akiket a szemfényvesztés elámíthat, akik alamizsnával és morzsalékkal megelégszenek, akik csupán saját önös érdekeiket tekintik, azok minden aggodalom nélkül zárhatják be az ó évet és virradhatnak az újra. Mert lesz 1892-ben is elég külső fény, mely alatt azonban bűn és romlottság lappang; lesznek az új évben is Potemkin falvak, melyek a felületes szemlélőt, mint a Rajna tündére, Loreley a merész csónakost, elcsábítják; lesznek ismét 1892-ben is Ezsauk, kik tál lencséért eladják örökségüket, lesznek az új évben is, de még azután is, akiknek mindig, mindig és mindig maguk felé hajlik a kezük... Mi, kiket egyedül a magyar nemzet jóléte és előrehaladása lelkesít, teljes közönynyel dobjuk a feledés pokróczát az óévre! Nem hozott semmi jót, de teremtett elég rosszat! Ámde azért bizalommal tekintünk a bekövetkező új évre. Ha pártunk kisebbségénél fogva jót nem alapíthatott, mégis sok roszszat meggátolt. Új, régóta szokatlan szellő kezd pártunk működése folytán fujdogálni a magyar szabadság és függetlenség egén, mely ha a nép milliói lelkesedése által gyarapittatnák, orkánná fejlődhetnék, mely elűzné az örökké fejünk felett lebegő s bennünket fenyegető jeget, menykövet rejtő nehéz fellegeket... Az újév elején ismét alkalma lesz a választópolgárságnak újabb öt évre dönteni hazája sorsa felett. Már január legvégén, február legelején meg lesznek az országgyűlési általános képviselőválasztások. Nem ringatjuk magunkat illúziókban. Tudjuk, hogy Magyarország legtöbb kerületeiben nem nyilatkozhat szabadon a nemzet igazi akarata. De annál nagyobb feladata és kötelessége azon kerületeknek, ahová a mindenható kormányhatalom keze el nem ér: olyan képviselőket választani, akik életük legfőbb feladatának tekintik a nemzet javán munkálkodni és az önkény fegyvereinek hatását megbénítani ! Hisszük és reméljük, hogy lassan bár, de annál biztosabban sikerülni fog az önálló, független Magyarország megalkotása! Ebben a reményben kívánunk mi minden jó magyar hazafinak boldog új évet. Ha ez évben nem is érhetjük el a czélt, boldog lesz ez újév akkor is, ha minden jó hazafi a saját körében megteszi a maga kötelességét a magyar haza függetlensége és önállósága érdekében. A mi imánk 1892 új év reggelén is csak az marad: „Balsors akit régen tép, Hozz rá vig esztendőt, Megbünhüdte már e nép A múltat s jövendőt!“ Boldog újévet! Szeged, (államfogház) 1891. decz. 31. Ádám. TANÚ A tanítói nyugdíj tervel07 §-a. A szülőket és a tanítókat egyaránt érdekli ez, amennyiben a szülőkre terhet ró, a tanítókat pedig kellemetlen, sőt tekintélyüket határozottan kisebbítő eljárásra utalja, nem ugyan az intelligencia előtt, ki képes a törvény szellemét és annak kényszerítő súlyát átérteni, hanem a túlnyomó köznép előtt. E §szerint minden iskoláztató szülő tartozik minden egyes iskolába járó gyermekétől 15ért fizetni a tanítói nyugdíjalapra. E törvény inkorrektsége szembeötlő akkor, midőn az egész művelt világ a tandij eltörlése mellett van s nálunk, ha nem is tandij czimen és annak fedezésére, de mégis fizettetnek az iskoláztatókkal és pedig oly czélra, melyet eddig is, a tanítók magok fedeztek nagyobb részben. Már 1889/90. évben 24,908 tanító volt s ezek nyugdíj igényére a kormány csak 150.000 írttal járult, a többit a tanítók (egy-egy tanító 300 írt nyugdíj igényére 2'Vn-ját és egyszersmindenkorra 5°/0-ját, mi évi 0-3°/,-nak, összesen 2,3°/0-nak, 690 krnak felel meg) és az iskola fentartók 12 írttal fedeztek. Nem elég, hogy a tanítók maguk fizetik saját nyugdíjukat, holott pl. Poroszországban a kormány fedezi — fizetésüknek 75"/„-ját adja nyugdijkép — hanem most a hiányzó összeget is állatok hajtatja be. E 15 krás befizetés az iskoláztatásra hátrányos lesz. Eltekintve a tanítóknak kellemetlen helyzetétől, midőn mint pl. itt Kecskeméten a tandíjfizetést nem ismerő szülőknek kénytelen magyarázni, hogy e 15ért nem ő neki fizetik, hanem az ő (v. collegainak, egyremegy) nyugdíjára, mondom eltekintve e lealázó magyarázattól és huzavonától,kérdem, hogyan lesz az behajtható, mikor soknak se ruhára, se tankönyvre nem kerül? Igaz, hogy csak 15 kr., de sok az sok szegénynek, pl. a pusztákon, hol nagyobbrészt szegény, rongyos kertész gyerekek járnak az iskolába. Miét vigye a piaczra e 15 krért, hogy azt előteremtse? — Inkább nem járatja gyermekét, inkább kiteszi magát az esetleges büntetésnek, hisz azt is el kell engedni kegyesen, mert nem hajtható be. Pedig e törvény most már életbe fog lépni a legközelebbi iskolai évben. Azt elő kell teremteni. A kincstár, a tanulmányi alap a nyugdíj terv. revízióját nem bírja el, (600,000 Irt a katonaság 200,000,000-jával szemben) ennyi a közoktatásügyre sok ! A kultusminiszer, kiről el kell ismerni, hogy sokat tesz az iskola ügyért, s jóakarólag karolja fel a tanítók sorsát, azt feleli : nincs pénz! Érve, hogy az utolsó 3 év alatt 1 millióval emelte a közokt. budgetet, tehát méltányos, hogy a polgárok is kapjanak közvetlenül a teherből. Kecskeméten a tanügyet a tek. Tanács áldozatot nem ismerő odaadással karolta fel, s az isk. szék teljes buzgalommal és szakértelemmel vezeti azt úgy, hogy daczára annak, hogy 16 [] mfld területű pusztán, szétszórtan is laknak az iskoláztatók egyrésze, mégis 672"/„*a járt iskolába a tanköteleseknek. Most azonban e 15 krás befizetés az iskolalátogattatásra több, mint bizonyos, hogy hátrányos lesz, mert a felerészben napszámos és kertész nép inkább nem járatja gyermekét, vagy pedig kellemetlen összeütközésbe jön a tanítóval és a hatósággal. Ez utóbbival mind a két esetben: ha nem járatja, bírságolják a törvény értelmében; ha járatja, de nem tud, vagy nem akar 15ért fizetni, megveszik rajta. Úgy gondolom legjobb lenne a tanügy érdekében az ellentéteket kiegyenlíteni úgy, hogy az elöljáróság venné az ügyet kezébe s valami alkalmas módot találna arra, hogy a szülők ne közvetlenül teljesítsék e kötelezettségeket. Már Hock János orsz. képv. úr megpendítette az eszmét, hogy e 15 krás befizetést az iskolafen tartók fedezzék. A tanügy érdekét és a szülőknek biztosra vehető idegenkedését ez újítástól, s még inkább, hogy a tanítók is megmeneküljenek e tekintélyeknek ártó követeléstől, a fenti eszmében rejlik a leghelyesebb megoldása a 15 krás befizetésnek. Igaz, hogy az tekintélyes összegre rúg, mert nálunk csak a városi elemi iskolákat véve, múlt évben járt a városban 2922 növendék, pusztán 1173, mi 438 frt 30 kr. és 222 frt, összesen 660 frt 30 krt tesz ki. De azt hiszem, hogy a tanügyet mindig szívén hordó iskolafentartó város sok kellemetlenségnek, sok huzavonának venné elejét, ha az ügyet kezébe venné, annál is inkább, mert hatalmában áll más úton azt fedezni s a megfelelő összeget előteremteni. A hármas szövetség előzményeiről. I. A hármas szövetség a német birodalom érdekében jött létre s ez amannak a legfőbb javadalmasa. Hogy kerítették belé Ausztriát? Valószínűleg úgy, hogy az 1866-ks porosz háború után megkezdett alkudozásokban, Nikolsburgban, komoly különbség, teljes nézeteltérés támadt az öreg Vilmos király és Bismarck között. Vilmos áldozatokat s meglehet területengedést követelt a levert Ausztriától, Bismark szokásos ravaszságával túljárt az eszén és túlzottnak, nem politikusnak mondá követelését. Jobban belátott a jövőbe, mint a király s ennek táborkara. Tudta ő, hogy most Francziaországra kerül a sor, s azért a legyőzött ellenségből barátot csinált a holnapi ellenség könnyebb megsemmisítésére. S így történt aztán, hogy Poroszország nemcsak hogy biztosítá Ausztria területépségét, hanem lekötelezte arra nézve, hogy egy kitörendő háború esetére semleges marad, megígérvén neki, hogy alkalmilag előnyökben fog részesülni. Bismarck agyában nyilván a keleti kérdés is megvillant, s meglehet, hogy holmi Bosniára gondolt. Bismark győztes maradt ezúttal, hanem fájdalom nem maradt az akkor, midőn Versaillesban azt tanácsolta, hogy elégedjenek meg Elszászszal, mint német tartománynyal s hagyják meg Lotharingiát Francziaországnak. Ha Bismarcknak szót fogadtak volna, Európa népei most nem nyögnének érettáromban, hová őket a folytonos fegyverkezés vezette. Álljon bármiként, tény, hogy Poroszországra nézve ezentúl Ausztria lett az, ami azelőtt Oroszország volt, az a támasz t. i., amelyre a porosz uralkodóház jó és balsorsban mindig számot tartott. 1857-ben Bismarck annyira volt, s mint kezdő államférfinak egyik első ténye ez, hogy látván, miszerint Sándor czár közeledni kezd Francziaországhoz, kormányának Francziaországgal kötendő szoros szövetséget ajánlott. IV. Frigyes Vilmos és emberei ilyesmiről azonban tudni se akartak. Majd szebben virradt fel Bismarck napja, midőn I. Vilmos lépett trónra. Ismeretesek ez uralkodó czéljai, hiszen uralkodása legkezdetén, 1861-ben kiadott manifesztumában, hazánkról megvetőleg nyilatkozik. Mielőtt azonban háborúba kezdett volna, követte elődje, Nagy Frigyes politikai végrendeletében kiadott tanácsát, mely szerint: „Minden porosz fejedelemnek minden előtt biztosítani kell Oroszország semlegességét, ha ugyan támogatására számot nem tarthat.“ E czélra a király Bismarckot küldte Szentpétervárra. A porosz követ itt viszontlátta Gortcsakof herczeget, kit a frankfurti napok óta igen jól ismert. Mindkettő kegyében tartá Ausztriát ; Gortsakot azért, mivel a keleti háborúban hozzájárult Oroszország megaláztatásához , Bismarck meg azért, mivel Ausztria még mindig szerepet játszott Németországban, ahonnan szerette volna kihajtani. Bismarck hizelgett Gorzsakofnak, mindenképp biztatta, Ausztriát úgy tüntetvén fel előtte, mint aki leginkább útját állja keleti sikereinek. A porosz államférfiú annyira behálózta az oroszt, hogy midőn 1862. tavaszán Bismarckot visszahívták, ő az orosz udvarnál jóindulatú érzelmeket hagyott hátra, melyekből Bismarck és ura hasznot készültek húzni a legelső kedvező alkalommal, ami nem soká várakoztatott magára. Bismarck rövid időt Párisban töltvén, néhány hó múlva kormányfő lett, s a külügyek vezetését is magára vállalta. E perekben, Lengyelország visszakövetelte az 1815-iki szerződésben számára biztosított nemzeti intézményeit, forrongott. Bismarck kapott az alkalmon és be akarván váltani az orosz udvarnál tett ígéreteit s egyszersmind biztosítani magának Sándor czár jóindulatát, fegyveres segítséget igért Oroszországnak a lengyel fölkelés elnyomására. Erre vonatkozólag a két hatalom 1863. február 8-án, titkos szövetséget kötött. Közbelépésre ugyan nem került a dolog, de Bismarck mégis nagy sikert aratott, mert eljárása nagyban azonosítá a két hatalom érdekeit a jelenben és jövőben. S ami még több, bebizonyító Oroszországnak Ausztria ellenséges magatartását, mert valóban, Ausztria megtűrte, hogy Galicziában a lengyel felkelést szítsák és Oroszországnak bajt okozzanak. Poroszország tehát nemcsak visszanyerte Oroszország régi rokonszenvét, hanem ez állam-