Kecskemét, 1893. január-június (22. [21.] évfolyam, 1-26. szám)
1893-01-01 / 1. szám
1. szám. KECSKEMÉT nuini, különben sem férfias, a haladás útján csak rövid időre is pihenőt tartani, ha csak nem erőgyűjtés czéljából, dicstelen. — Ha pedig erre ok sincs elegendő, akkor az még súlyosabb beszámítás alá esik, — az alá esik tehát Kecskeméten, ahol az anyagi s szellemi tőkének olyan halmaza van, amit kihasználatlanul parlagon hevertetni magunk és a jövő nemzedék ellen elkövetett bűn lenne. Ne hagyjuk tehát magunkat egy jelszóval, amelyik különben sem úgy volt értve, hogy „soha sem tovább“ — hanem csak úgy, hogy rendszer nélkül s kellő előkészület nélkül nő tovább, ami már így nagyon is helyes, bölcs mondás, — félrevezettetni és azt hinni, hogy a szépen megkezdett út felén, vagy még felén innen, már csüggedve, szárnyaszegetten kell megállanunk. A dolog folytatásához legfőképpen két dolog kell: szellemi és anyagi erő. — Az első ha nem volna, azt bizony előteremteni lehetetlen lenne, vagy legalább is nagyon sok időbe kerülne, de, hála Istennek, megvan, s annak egyébb nem kell, minthogy az eszmék megvalósításának lehetőségét látva, munkára serkentessék; azon kell tehát igyekezni, hogy ez az előfeltétel megteremtessék, a mi - szerény nézetünk szerint-nem lehetetlen, sőt az adott kedvező viszonyok között nem is oly nehéz, hogy a sikerben már eleve is bízni ne lehetne. E lapok 1. olvasója s ennek tisztelt szerkesztője tudják, hogy e sorok írója huzamos időn foglalkozott a város pénzügyeivel, nem lesz tehát talán érdektelen, ha szerkesztő barátom szívességéből, e helyen — sajnos itt a messze idegenben egyedül emlékezetemre támaszkodva — elmondandok egyetmást a múltból, mikor sokkal kevésbé kedvező viszonyok között, sokkalta nagyobb bajokkal kellett megküzdeni; hadd lássa belőle az ifjú, tetterős új nemzedék, hogy azokból nem csüggedést lehet meríteni, hanem bizalmat a jövő sikereiben. — Hadd lássa belőle, hogy e téren nem megállásnak, de a folytonos előretörekvésnek van helye. Fördös Dezső: Jótékonyság, így tél küszöbén egyszerre fölpezsdül a társadalmi élet. Megdobban a szív abban a nagy testben, melyet úgy szeretünk nevezni „társadalom“. S mert ez a fogalom a maga ruganyosságával tág határai közé felöleli mindazt, aki létezik s mindenek fölött azt, aki létezni akar, a társadalom vezetőinek ébredésre Ilivé hangja egyszerre viszhangot kelt mindenfelől. És anélkül, hogy tudnánk, miként, készen van az „idény“, melyről az áradozó napi kritika siet konstatálni, hogy fénye elhomályosít minden egyebet. Akczióba lép az egyletek zaja. Valamennyinek a buzgalmát a nemes a jótékony czél fokozza, hatványozza. Ki akarna elmaradni a jómelyek dúsgazdagokká lettek. Csalódnak, kik azt hiszik, hogy a tulipánok iránti előszeretet csökkent volna. Minden oldalról jöttek ezeket venni bármily áron, és így legtöbb ország kincsei Hollandiába özönlöttek. Nemesek és polgárok, szabadok és jobbágyok, katonák és tengerészek elkábultak ezen aranyálomtól. Sok minden rendű és rangú ember földeit és bútorait is eladta, hogy csak tulipánt vehessenek. Még idegenek is szerencsét próbáltak és Amsterdam, Harlem és más városokban szép nyereségre is tettek szert. A szerencse növekedése rohamosan növelte a földek értékét, az élelmiszerek, fényűzési tárgyak, kocsik, szövetek és ékszerek árát. Hollandia valóságos Eldorádó lett; a részvényüzletek oly kiterjedésűekké lettek, hogy szabályozásukra külön törvényt kellett hozni. A törvényegyzőket és írnokokat állított fel, kiknek semmi más dolguk nem volt, mint kizárólagosan az ily üzleteknél a kötéseket megtenni; most csak úgy tódultak hozzájuk és el is nevezték őket, tulipán jegyzőknek. Városokban, ahol nem voltak kereskedő házak, a haszonlesők a csapszékben gyűltek össze és vásáraik rendesen fényes ebéddel végződtek, amikor is 200 — 300 ember ült a tulipánokkal diszített asztalnál. Egyszerre azonban az emberek is gondolkozni kezdtek, hogy ezen esztelenség sem tarthat örökké. A gazdagok nem vettek többé tulipánokat, hogy nagy kertjükbe ültessék vagy talán drágábban eladják. Azután ezen merész üzletben is voltak áldozatok megcsalatottak, úgy hogy a feltétlen bizalmat, a tartózkodás követte. Egy szerencsehős 40000 forintért vett 10 Semper Augustust és kötelezte magát, hogy az árat 6 hét alatt lefizeti, de ezen rövid idő alatt a Semper Hétfőn részvényeket verek, Kedden rajtuk sok pénzt nyerek, Szerdán vettem gazdaságot, Csütörtökön szép fogatot, Pénteken nagy estélyt adtam, Szombaton kórházban voltam. Mint a francziák Law bankjuk, az angolok Sud tenger részvényei által, úgy a hollandok a tulipán üzlet által lettek a változékony szerencse kedvelőivé. Mert ez esztelenség szerencse nélkül nem lett volna oly hosszantartó. A hollandok még mai napig is szeretik a tulipánokat, és szívesen díszítik vele kertjeiket, de nem gondolnak arra, hogy meggazdagodjanak a Semper Augustus árának csökkenése vagy emelkedése által. Tudják, hogy az az igaz és állandó szerencse, amelyet okos belátás és türelmes munka által lehet megszerezni, ez az oka, hogy ezen derék nép oly rég idő óta virágzik és vagyonosodik. Horváth István: Vékonyság munkájából ? Ki ne sietne enyhíteni a nyomoron, könnyeket letörölni, éhezőkön segíteni, meleg szobát szerezni a fázóknak, ki ne tartaná magasztos hivatásnak ? És ki maradna el onnan, ahol e hivatás előmozdítása érdekében énekelnek és zenélnek, előadást és tablót rendeznek, tánczolnak és közvacsoráznak? Természetesen nem marad el senki. Ami renden is van mindaddig, míg az „igény“ túl nem hatalmasodik az idegeinken és az erszényünkön, de ami bizony nagy bajt okoz annak a szegény „társadalominak, amelyikre a Wekerle adóinál is majd súlyosabbat ró a városi élet pezsgése s amelyik sokszor nélkülözése árával fizeti meg az idény fényét. A dolog úgy áll, hogy kevesen vagyunk és nagyon sokat művelünk. Különböző czélokat követő egyleteink kevés kivétellel ugyanabból a körből toborzzák híveiket; ugyanaz a néhány száz ember képezi minden közczélú, jótékony társadalmi működés törzsoszlopát s ezeknek annyiszor kell emberbaráti szeretetüknek társadalmi állásukhoz mért kifejezést adni, ahány egylet az idény fényessé tétele érdekében kitűzi zászlaját. Ez a néhány száz ember túlnyomó részében nem tartozik a Krőzusok közé. Talán elégje van arra, hogy tisztességesen éljen és azonfelül szórakozásokra és jótékonyságra is fordítson valamit, de nem rendelkezik annyival, hogy egy hosszú idény minden jótékony akcióját végig művelje. Pedig végig kell művelnie. Ha gorgon, nem maradhat el egy bálról, egy estélyről, egy hangversenyről. Hisz ez öngyilkossága volna. Ha fiatal felesége, ha családja van, a lányos apa kénytelen végig kitartani a parketten, bár financziás egyensúlyának rovására is. Mert épen kevesen vagyunk, nemcsak azok tűnnek fel, kiket a riporterek „ott láttak", de még inkább azok, akiket nem „láttak ott“. Aminek aztán ahogy is mondjuk, — nos igen, a társadalmi következményeiről nem kell beszélnünk azoknak, akik a „társadalom rama tagjai közé tartoznak, kikről épen szó van. Röviden : a mi jótékonyságunk gyakorlásának nagy ára van. Egész humanitárius akcziónak berendezése nem áll arányban a mi átlagos viszonyainkkal, nem vet számot azzal a közönséggel, melynek zömére, mint főtényezőre támaszkodik. S miatt fölsegítni indul a szegényt, szegénynyé tenni segít magát a segítőt. Azon bül a mi jótékonyságunk nagyon drága. Hogy tiz krajczárt adhassunk az éhezőknek, forintokat kell bevennünk, mert a rendezés sokba kerül. Azt mondják a rendezők: nem adnak puszta kérő szóra tíz krajczárt azok, akik ostromolják a pénztárt forintjaikkal, ha eljön a „fölemelt helyárak“ napja. Megengedjük, hogy vannak, kikre ez igaz. Da nem az általában. Mert ez az ostrom maga nem symptoma, csak következménye egy ferde szokásnak, mit úgynevezett társadalmi törvénynyé tett a kisvárosias fölfogás. Az „ott kell lenni“ szokásának. Nem szívesen, de kénytelenül ostromolják azokat a kaszszikat, mm mkósággal, de kötelességből írják alá a nagyobb summákat a gyűjtőíveken azok, kiket a mi magunk fölött hatalommá tett társadalom elitél, száműz a szereplés teréről, ha nevük nincsen ott, ahová a többieket összegyűjtő a lelemény és rábeszélő szép szó. Nincsen ez így jól. Közczélt, emberbaráti tevékenységet előmozdítani erkölcsi kötelessége mindenkinek, ez igaz, senkinek se szabad fukarnak lenni ott, hol a nyomor enyhítéséről van szó, hisz minél nagyobb a városi élet külső fénye, annál több ínség lakik annak az árnyában. Nem is szólunk a humanitás ellen. Büszke lehet rá Augusztus ára 4000 frtról 400 frtra esett. Nemsokára Hollandia minden városában fordultak elő csalások és bukások és legtöbb ember még nem régen egyedül néhány ritka tulipán hagyma leírásában látta szerencséjét, most közönynyel nézte az előbbi kedvelt világot, mert a beszerzési ár negyedrészéért sem tudott túl adni rajta. Csakis azok örülhettek, kik meggazdagodtak és a nyereményeiket biztos helyre lehelték, de kevesebben gazdagodtak meg a tulipánkereskedésből, mint amennyien tönkre mentek. Sok emberre ráillett e vers : közönségünk, hogy sok jó, sok üdvös czélt mozdít elő a saját erejéből. — Óhajtjuk, mozdítson elő a jövőben is. Mozdítsa elő egyik ezt, a másik azt, hajlama, tehetsége szerint. De nem kívánjuk mindenkitől, hogy mindent előmozdítson. Mert elvégre, maholnap soknál is több egylet működése oda vezet, hogy az a „társadalom“, amelyre valamennyien apellálnak, védelemre szorul. Most, mikor készülnek a tél eseményei, nem árt, ha azok, akik kezükben tartják a közczélú társadalmi tevékenység vezetésének fonalát, egy kissé gondolkoznak az elmondottakon. Be fogják látni, hogy igazunk van, mikor azt mondjuk, hogy gyakoroljunk jótékonyságot, de ne áldozzuk fel magunkat a jótékonyság gyakorlásának bevett formáiért, ezxr SZÍNHÁZ. 1. A lefolyt hét megint szerencsésebb volt a színházra, mint az azelötti, így váltakozik a jó, a kevésbbé jóval, s mindeniknek megvan a maga tanulsága. Az igazgatóság foganatot tapasztalva a hétfői felényire leszállított árú előadásoknak, igen valószínűleg a szerdákra nézve is hasonló eljárást fog követni, ami, reméljük, lakosságunk e részben legcszkönösebb köreinek is meg fogja törni részvétlenségét, azokat közelebb hozván a színházhoz. S ha remélhető ez egyfelől, úgy másrészt az igazgatóságra nézve is áll, hogy : „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.“ Az „Üdvösként kitűnő előadásban hallottuk, csak azt sajnálva, hogy aránylag oly kevesen élvezték. Igen, mert két különböző helyen tartott mulatság elvonta a közönség nagyobb részét. Serfőzy Etel és Halassy kitűnően énekelték a szép kellőst, mely a pulyka és bárányhang utánzatában többször ismétlődik , mindannyiszor oly bájos zenészeti kombinácziókra nyújt alkalmat. Az együttesekben is megvolt a kellő elevenség s bátran elmondhatjuk, hogy ez operelte ily előadást csak ritkán ért városunkban. Dóczi „Csók“ ja ezúttal is, mint minden évben egyszer, szép közönséget hozott össze, mely meglelte a keresett élvezetet. S. Molnár Vilma, mint Maritta párleány, sok tapsot aratott , a csók ismert meghatározásának elszavalása után háromszoros kihívásban részesült. Carlot Szilágyi személyesítő méltóan és szerepe jól tudásával, amit fájdalom s nem mindenkiről állíthatunk ez idő szerint. A közönség sokszor készakarva mellőzi a jót és keresve keresi a rosszat. Nem állítjuk, mintha a „Koldus diák“ unalmas operette volna, hanem távolról sem áll az „Üdvöske“ magaslatán, helylyelközzel komplikált, nehéz menetű, fárasztó előadású s gyorsan kimerítő oly előadókra, akik naponkint működésben vannak. Sajnosan tapasztaltuk ezt az operette szerdai előadásán, amelybe Serfőzi szép éneke és kifejező játéka se birt lelket önteni; gyarlóság volt az egész és kapkodás. Nem csodáljuk, első rangú operaházakban is nem egyszer tapasztalható, hogy a közreműködők egészségbeli, vagy más nemű lehangoltsága miatt az előadás megbomlik. Mü sor: Szombaton, decz 17 én „Az üdvöske“ Operette. Vasárnap, 18-án két előadás. Délután „A szép Darinka.“ Népszínmű 3 felv. — Este „Éjjel az erdőn.“ Népszínmű. Hétfőn, 19-ikén „V. László király.“ Dráma 5 felv. Írta Dobsa Lajos. Kedden, 20-án „A csók.“ Vígjátó 4 felv. Szerdán, 21 én „A koldus diák. Operette 3 felv. Csütörtökön, 22-én „Tricoche és Cacolat. Bohózat 5 felv. — Borbély Sándor jutalomjátéka. Pénteken, 23 án szünet. II. Amit évek hosszú sora óta hiába vártunk mindig óhajtottunk, valamely darabot Moliére tör, alkalmunk volt látni szerdán, a „Tartuffe“ előadásában. Mindjárt a törekvést is, melynél fogva színészeink ily művek színrehozatalára kedvet éreznek magukban, méltányolnunk kell, hasonlóan ama szerencsés vállalkozáshoz, melyben néhány évvel ezelőtt a Shakespeare-féle darabokat előadták volt. Nem kívánunk mélyebb kritikába ereszkedni, mert nem kívánhatunk többet, mint amennyit színészeink megbíznak : vannak erősebbek, vannak gyengébbek, némelyek rátermettek volna, némelyek nem. Álljon bármiként, tény, hogy a próbálkozás megesett, és színészeink legalább megmutatták, hogy képesek volnának magasabb légkörben is mozogni, ha némely feltételek nem hiányoznának. Fő dolog itt is a szereptudás, azaz annyival elengedhetetlenebb feltétel, mivel aki ily művekben csak a súgóban bízik, az az előadásra nézve körülbelül elveszett. A czímszerepben Szilágyi, ki egyszersmind rendező is volt, dicséretes szorgalommal működött. Nem tudjuk azonban, ha nem lett volna helyesebb bajusz nélkül játszania nagy képmutatót. A „Király fogás“ czímű operette előadására vonatkozólag fel kell hoznunk, hogy valamelyik közreműködő bizonyos zsdó kifejezést szalasztott ki beszédjében, amelylyel mulatságot vélt szerezni. Az ilynemű rögtönzések nem járják. A jelen esetben a keresztények nem értették a dolgot, a jelen volt művelt izraeliták pedig inkább bosszankodtak rajta, mivel, mint mondják, az a kifejezés nem szalonba való. Jobb, ha színészeink tisztán csak a szerepük puszta mivoltára szorítkoznak. Műsor: Szombat, decz. 24-én szü ne t. Vasárnap, 25 én két előadás. Délután: „A zsidó honvéd.“ Életkép 3 felv. Irta Lukácsy Sándor. — Este: „Kis madaram.“ Népszínmű 3 felv. Irta Gere K. Hétfőn, 26 án két előadás. Délután : „Adj a tótnak szállást.“ Vígjáték. Irta Szigeti József. — Este: „A piros bugyeltákia.“ Népszínmű. Irta Csepreghy Ferencz. Kedden, 27 én „ Királyfogás.“ Operette 3 felv. Irta Csiky G., zenéjét szerző Konti. Szerdán, 28 án „Tartuffe.“ Vigj. 5 felv. Irta Moliére, fordította Kazinczy Gábor. Csütörtökön, 29 én „A könyvtárnok.“ Vígjáték 4 felv. Irta Moser, fordította Fellinus. — Lomniczy Béla jutalomjátéka. Pénteken, 30 án szünet. * A Lomniczy jutalmára szinte került utóbbi darab előadása élénken pörgött le s a közönség jól mulatott. Lomniczy és Borbély személyesité a két Róbertét és sok kihívásban részesültek. 1893. január 1. IRODALOM. — Újévi szám. A „Magyar Nők Lapja“, melynek fényes kiállítása, gazdag tartalmú karácsonyi szalonjáról épp a múlt héten emlékeztünk meg, újévre is nagyon szép számot adott ki. Czimlapja is új, Szánthay István rajzolta ; Papp Zoltán gyönyörű dalához s Révész János elbeszéléséhez is ő rajzolt szép illisztrácziókat. E számhoz zenemelléklet is van csatolva, Csele Lajosnak, az ismert költőnek két talpra esett népdalszerzeménye, mely mutatóul szerző Rózsabokor czímű dalgyűjteményéből. A tárcza Vajda Jánosról szól, ugyancsak Vajdától van e számban egy költemény is. Zilahi Ágnes novellája, s Zoltán Vilmos verse szépek. Bret Harte „Ebéd“ czímű humoros rajza pedig elragadó bolondság. Gazdag irdalmi, háztartási és orvosi rovat, zárja be az élénk változatos számot. Ára 15 kr. Akik egy negyedévre 1 fit 50 krajczárral előfizetnek, díjtalanul kapják az „Örök szépség“ tankönyvét. Ajánljuk olvadóinknak: ÚJDONSÁGOK. — Egyháztanács gyűlés. A kecskeméti ev. ref. egyház tanácsa 1892. évi deczember 30-án gyűlést tartván, az elintézett ügyek közül a fontosabbakat a következőkben ismertetjük. A főgimnázium 1893. évi költségvetése megállapíttatott, kiadása: 18.029 frt, fedezete: 18.631 frt, maradvány: 632 frt. Megjegyzendő, hogy 7 tanár korpótlékaként 50 írtjával 400 frt kiadási többlet vétetett fel. Megállapittatott az egyáz 1893-ik évi költségvetése, és pedig kiadása: 21.131 frt, fedezete: 21.280 frt, maradvány : 149 frt. Ezzel az nyer kétségtelen világot, Inogy a főgimnázium és egyház évi kiadása 39.160 frt, helyesebben összesen 30.390 frt, mivel az egyház a főgimnázium évi fentartásához 704 /filial járul saját bevételéből, ami az egyházi költségvetésben is fel levést véve, ezen összeg áttételével az egyház és főiskola kiadása tényleg csak a fenti 30.39,6 frt, ami eléggé terhes. Mindamellett mindkét költségvetés eléggé reális, mert nem csak az évi szükséglet, hanem e mellett bazárkölcsön-tőkeként 725 főt; régi kórházi tőke kamataként a városnak 1259 főt fedeztetik, mely körülménynél fogva a terhes egyházi adó leszállításáról még most szó sem lehet; de amire egypár év múlva az egyházközség hívei számíthatnak. Elintézést nyert az emeletes bérház és papiak készítése is, amennyiben az egyháztanács Diós István és társai építő vállalkozók munkatöbbletéből 1042 frtot levonván, megállapította, hogy a papiak építése 5821 írtba; az emeletes bérház építése 34.174 frtba került, a vállalkozók munkája iránt átalában megelégedését nyilvánítja. S itt megjegyzendő, hogy Kalmár szobafestő az épületeken szobafestői munkáját teljes megelégedésre végezte. A paplak és emeletes bérház így, a szerződési feltételek és a vállalkozók által letett biztosíték fentartásával átvézetvén, mindkét épületet mi is teljesen szolidnak és szépnek jelezünk, melyre az egyház büszke lehet, de nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a boltok kirakati ablaka nem helyesen van berendezve, ami a terv és művezetésnek kétségtelen hibája. — A bazárkölcsön-kötvények közül 29 darab kisorsoltatott, egyház tőke adósságának törlesztéséül, mi tekintetből figyelmessé tétetnek a kötvények tulajdonosai, hogy követelésüket vegyék fel, mert egyébként a kamat élvezetétől záros határidő alatt elesnek. Vass János, Burdács Rezső, Horváth Kálmán, dr. Kiss László, Csíki Imre, Kiss Ernő, Joszimovits Milenkó és Szalai Antal joghallgatók az első félévre tandíjelengedésben részesüttettek, oly feltétel mellett azonban, hogy a jogakadémiai irattár rendezésénél segédkezni kötelesek.— Rothfeld Ignácz bazár-épületbeli koporsó-raktár