Kecskemét, 1894. január-június (23. [22.] évfolyam, 1-25. szám)
1894-01-07 / 1. szám
1. szám, Házi világítóink. Midőn mindennapi, jobban mondva minden esti s éjjeli világítóinkra gondolva, tollamat kezembe vevem és az alig múltakat a jelenkor előhaladásával összehasonlitom, láttam igazán, hogy ezen a téren is mily meglepő haladás nyitott magának fényes utat a jelenbe. Nem czélom, nem is vagyok avatott a nagyok s dúsgazdagok palotáinak fényes csillárait a viaszgyertyák százainak szelíd fényit ecsetelni, azok varázsát rajzolni. Inkább a kisvárosi, a népies világítókról akarok itt egyet mást elmondani. Ha elgondolom, hogy még gyermekkoromban a tanyai, de szegényebb sorsú lakházakat is egy eltörött, kisebb fajta bögrécske fenekébe alkalmazott, egy centiméter szélességű rongydarabból összesodort mécsbél világította meg, amit a mécses fenekére fektettek, úgy, hogy a bél egyik vége a mécses szélén felül ért; a belső részére egy darab nyers szalonnát tettek vagy olvasztott zsírt öntöttek, s a mécsbél kiálló felső részét gyújtották meg ; vagy egy pohárkát félig megtöltöttek vízzel, annak a tetejébe lassacskán repcze vagy más olajat töltöttek, abba eresztették a mécsbelet s azt gyújtották meg világítóul. Ha visszagondolok azon időkre, amikor még a magyar gazdasszony egyik elengedhetlen teendőjének tartá a bekövetkező őszi, sötétebb esték beállta előtt abból a kender vagy lenfonálból, mit maga az édesanya, vagy felnőtt leánykája e czélra fonott, 5—600 gyertyabelet pödörgetni össze, s mintegy 20—22 czentiméter hosszú faggal vagy vékony nádszálacskákra hármával felhuzgálva, valami 10—15 stőzésnyi czerépfazék olvasztott faggyúba mártogatni mindaddig, mig elérte a krajczáros gyertya vastagságát. Az igy mártott gyertya világánál esténként fontak, varrtak a család nőtagjai; fúrtak, faragtak, szerszámot igazgattak a felnőttek , magoltak, dünnyögtek az iskolások. Ha visszaemlékszem, hogy a háziasszony —de ezt már csak a módosabb polgárnők engedték meg maguknak — gyapotból font gyertyabeleket üveg vagy bádogból készült tokba húzva telitette meg olvasztott faggyúval, így készítvén az öntött gyertyát, amit azután csak sátoros ünnepen, vagy vasárnap este vendéglátás, vagy ünnepélyes összejövetelek alkalmával gyújtottak meg, hogy nagyobb fénynél poharazgassanak a meg nem finánczott gyöngyöző borocskából, s beszélgethessenek jobb idők sorsáról, el nem maradhathatván természetesen a rézgyertyatartó mellől a kis, hosszas alakú tálizikán, vagy a gyertyatartó talapján nyugvó hamuvevő vagy koppantó, amelynek kezelése leginkább a háziaszszony vagy a ház serdültebb leánykájának gondjai alá tartozott, — igy aztán a faggyúgyertya világánál is sok villamos szempár gyújtott boldogító világot. Ugye kedves, szeretve tisztelt szép húgocskáim elavult régi dolgokat fecsegek s türelmetlenkednek is talán, pedig mindjárt mondok még valamit, azt nevezetesen, hogy egyik vidéki fényes bálban azért igen jól mulattunk, hogy a világ, a 1 u sz ter, vagy hogy is mondjam, faggyúgyertyával volt bőven teleállítgatva, s kármentő volt helyezve alájuk, hogy az uracsok le ne csepegtessék atillájukat,— no meg hogy a mécsrevaló se menjen kárba. Itten Kecskeméten a harmainczas évek elején készült kaszinói épületben a városi fiatalság által rendezett úri bálokon, meg a harminczas évek utóján, a fényesnél fényesebb, és mindig legszebb, legtöbbi díszpéldányán. Egész pompásan mulattunk s minden a legszebben ment volna, ha a férjem ott nincs a szalonban. Azok a tekintetek ! Sose feledem el azokat a pillantásokat! Bizonyosan azt óhajtotta volna, hogy örömeslebb mulassak ő vele?! Baraldi másnap elküldte a névjegyét: „Baraldi Lajos tüzérhadnagy.“ Fent a sarokban a nemesi czimere. Ez épen semmi befolyást sem tett rám. Kinek nincs most nemesi czimere? Bizonyosan már előre rá van nyomtatva minden névjegy-papirosra. A hét folyamán Baraldi meg is látogatott. Kötelessége is volt. Különben nem talált egyedül. Vendégem volt: Rinucci assszony, tudja, signor Alfonso, az az üvegszemű, gumiidomú hölgy. Azt állították előttem, hogy az utóbbit egyszer útközben elvesztette. Meglehet. Mi közöm hozzá? Egyszóval, látja, nem voltunk téte-á tété. De Rinucci asszonynak rosz nyelve van s szabadjára is bocsátotta, mihely tőlem elment. Ha hinni lehet neki, találkát adtam a hadnagynak a cascinákban. Ilyen pletykát csakis utálatos vén asszonyok tálalhatnak ki. Csak az a tény, hogy Baraldinak azt mondtam: amikor csak hosszabb ideig vagyok Flórenczben, négy órakor mindig ki szoktam menni a cascinákba . . . Hiszen valamiről csak kell beszélni az embernek? ! Tehetek én arról, hogy ő is a négy órát tartja legalkalmasabb időnek a sétára ? Kimegyek a cascinákba , ő gyalog volt s önmaga jól tudja, signor Alfonso, hogy senki sem talál abban semmi feltünet, ha a parkban egy gyalogos a kocsi hágcsójára lép s úgy cseveg az ismesével. Egyetlen egyszer szálltam ki a kocsiból. ingásra vágytam s fordultam egyet . . . —■ A hadnagygyal együtt. — Igen, a hadnagygyal. Képzelje csak az elszürnyüködésemet, a mint Dal Pazzo marchesat megláttam, szerelemittasan kart karba fűzve, sétálni egy ismeretlen úrral a mellékúton. Lovagja képviselő, aki bizony sokkal okosabban tenné, ha Rómában tartózkodnék, ahol sose határozatképes a kamara ... De elvem ellen van idegen dologba avatni népesebb részvényes, beléptijegy nélküli jogászbálokon a fényes csillárokban, meg a fali hármas tartókban viaszgyertyák égtek, mig az 1839-ik évi jogászból már — mint új találmánynyal — milli gyertyákkal oly kielégitőleg fényeskedett, hogy az esteli 8 órakor felgyújtott gyertyákból még másnap reggel 7 órakor egy egy újnyi hosszú maradékokat árvereztünk el a báli pénztár javára, s vittük haza új találmányú gyertyadarabkákat szüleinknek mutatóul. Igaz, hogy drágább volt akkor még a valódi finomított faggyúból készült gyertyának fontja, mint a mostaninak kilója, de ez a mostani azután háromszorta rosszabb is, mert ez alá is sokszor kármentő kellene. No de hát ezekkel szemben mit mondjunk az időközben divatba jött petróleum világításról ? Ugyan látott e valaki jól, tisztán és baj nélkül kezelhető petróleumlámpát, lett légyen az fali, asztali, vagy nagy drága függőlámpa, pedig én hiszem, miként nem is a művészileg készült fényes lámpák a kifogásolhatók, mint inkább a kezelés avatatlansága, meg a minden finomításon áthazudott, bűzösnél bűzösebb petróleum, melynek füstje bepiszkolja a szoba levegőjét, kellemetlen szaga megfertőzteti az ember orrát, megüili a mellét. Hasonlíthatlanul szebb és fényesebb világot szolgáltat a gázlámpa, mely mint az újabb kor találmánya, nagy városokban igaz hogy nagy tért hódított, de általánosságban még nem terjedhetett el, s úgy látszik, túlhaladó vetélytársa, a villámvilágítás rövid idő alatt le is szorítja a térről. Mi kecskemétiek is rég meguntuk már a pislogó, a szentjánosbogárka világánál tovább alig terjedő fényű utczai petróleum mécseinket, melyekre most csak azért nem panaszkodunk, mert hát a város házilag maga kezelteti, valamivel sötétebb világgal, mint a néha napján, de elég sűrűn — meg meg fenyegetett bérlő, ki a ki nem szolgált petróleumból akart magának fényesebb állást biztosítani. Az utczai világítást javítandó, mintegy 15 —20 évvel ezelőtt a városi elöljáróság egy porosznémet vállalkozóval gázvilágítás létesítésére szerződött is, ki biztosítékul le is fizette a városi pénztárba az ötezer forintot, de szerződését be nem tartva, bánatpénzét itt hagyta. Most jelenben a legújabb kor ámulatot keltő fölfedezése, a villám kezd tért foglalni nemcsak a világítás terén, de az erőátvitellel a gépészeti művek építészeténél is. Be van már rendezve a villámvilágítás a helybeli három gőzmalomban, sőt pár hét óta a gazdasági gőzmalom t. igazgatóságának igen becses engedélyezéséből lakházamban is, és ez a világítás, összehasonlítva a házamnál eddig használt lámpák világával, tündéri fény. Most pedig folyó hó 6-ik napján hazánk nagy írója, Jókai Mór 50 éves írói jubileuma alkalmára rendezendő kaszkróbál fényes kivilágítására folyik a villamos világítás berendezése, bár jól sikerüljön, mert városunk színe java lévén jelen, meggyőződhetik, kedvet nyerhet, különösen a t. kaszinó egyesület, hogy helyiségeinek egészséges, füst nélküli, tiszta világítására a villámvilágítás az egyedül hivatott; és ha netalán a kísérlet nem úgy sikerülne, mint kívánatos, nem a szakképzett szerelők lesznek a hibásak, hanem a fénygyűjtő —accumulator — hiányában a már kikopott gözcséplőgép, mely az áramfejlesztő dörzsgépet — dinamót — hajtja. Az eddigi tapasztalatokból okulva, kívánhatjuk : villámvilágitás, jöjjön el a te országod! Kecskemét, 1894. január 4. Szappanos István. ECSKEMÉT 1894. január 7.E magam . . . Azt hiszem, legfeljebb tiz perczig sétáltunk ... És a következmények ? Slettenetes: először is — tilalom, valaha még négy órakor a cascinákba menni, másodszor -- parancs, rögtön Bolognába utazni nehány heti családi körben való tartózkodásra. És most jön egy új casus belli: nyolc nap múlva Baraldi is Bolognában volt. Én vagyok azért felelős ? Kapitánya vagyok én neki ? Nem oda mehet mindenki, ahova akar és akkor, amikor akar? A vasutat az egész világ használhatja ! . . . Kedves anyósom természetesen egy méter hosszú levelet irt, tömve erényességgel és morállal, pedig neki a legkevesebb joga van az ilyen prédikáczióra. Gondoljon csak vissza a saját múltjára . . . Mert lássa, signor Alfonso, bárminő hihetetlenül hangzik is, az anyósom is volt egyszer fiatal . .. Ebben a pillanatban a kandallón álló óra ülni kezdett. — Három óra, nemde? — kérdé Doretta. — Nem. Négy óra. — Négy óra ? Borzasztó. Egy perczig se maradhatok tovább . . . Kocsimat félnégyre rendeltem . . . — De Doretta, mondja csak . . . — Majd máskor. Ma lehetetlen . . . Halottá a gyónásomat. — Igen, kedvesem, de eddig csak a mások bűneit gyónta meg ... az önéi . . . — Az én bűneim csekélyek, hogy teljes feloldást érdemelnek. Remélem, hogy szüleim is be fogják ezt látni. — Csak egy perezre . . . — Egy pillanatra se tovább. Köszönöm, signor Anselmo. A viszontlátásra! Dorelta fürgén, mint egy barázdabillegtető, kisurrant a szobából, gyóntató apja meg hosszú orral, elámult képpel maradt egyedül. I. Ifjú László Károly naplójából. 19 (Folytatás.) Június 1. 10 órakor futottunk be Noumea tágas kikötőjébe, érkezésünkkor 3 franczia, egy angol hadihajót találtunk ott s lövésekkel üdvözöltük őket. Noumea rabgyarmat, a franczia köztársaság ugyanis hosszabb időre elitéli rabjainak nagy részét, különösen pedig politikai foglyait ide szállítja. Vannak politikai foglyok, kik egyszerűen ki vannak utasítva Francziaországból és kényszerülve az itt való letelepedésre. A rabok, miután büntetés idejöket kitöltötték, továbbra is a szigeten maradhatnak ; ezen esetben a kormánytól egy darab földet kapnak, de egyszersmind kötelezve vannak a nősülésre. Minthogy a benszülöttek meglehetős kellemes arcúak, kiváltképen a női nem, a felszabadult rabok nem sokáig haboznak életpárjokat az utóbbiak közül kiválasztani. Az ily összeköttetésekből származó félvér gyermekek arcza határozottan megnyerő, bőrszínük világos sárgásbarna,a benszülötteké sötét sárgásbarna), hajuk sem oly gyapjúszerű, mint a tiszta caledoniaiaké. A női raboknak is jogukban áll a szigeten maradni, de ezek már válogatósabbak, mint honfitársaik és tiltakoznak a benszülött daliákkal való összeketés ellen. A franczia kormány ezen a praktikus úton rövid idő alatt gyarmatosította az új-caledoniai termékeny, de még nagyobbrészt műveletlen szigeteket. Június 4. II órakor indultunk Nomuea kikötőjéből a Salamon szigetcsoport felé. Terv szerint két szigetet fogunk meglátogatni. Június 7. 10 órakor, midőn már föltűntek a Salamon szigetcsoport magas hegyei, jelentette az őrszem az árbóczkosárból, hogy távol a hajó előtt delfin csoportokat lát. Azonnal értesítették a hajómestert, hogy jó fogás van kilátásban, ez azonban Cosulich nevű altisztet küldte maga helyett. Cosulich azonnal ott termett a kettős mozgó ágú szigonynyal (harpana), melyre miután kötelet kötött, a hajó orrárboczára ment ki és dobásra kész helyzetbe állt. A delfinek csakugyan a hajó orránál termettek és versenyt úsztak az óriási vasalkotmánynyal, hol előre futva, hol egy pillanatra elmaradva attól, anynyi bizonyos, hogy az óránkénti 12—14 mértföld gyorsaságot játszva tartották be. Gyönyörű állatok voltak, a legtöbb meghaladta a 2 métert. Egy kedvező pillanatban, midőn egy gyönyörű példány a víz színéhez közel jött, Cosulich biztos kézzel dobta el a haramat, melyet a jól talált delfin villám gyorsan rántott a víz alá. A harpona hosszú kötelét szaporán eresztették utána, de végre is megfeszült, s egy tompa roppanás és a feszes kötél ismét lankadtan esett a víz színére. Miután a kötelet a hajóra húzták, kitűnt, hogy a szigony mintegy 30 centiméternyire hatolt a hal testébe, de a roppant erejű hal oly hevesen vergődött, hogy a szigony öntött aczél ellenkapcsa eltörött, a megsebzett, ijedt állatot ismét szabadon bocsátva. A főherczeg igen sajnálta, hogy a szép állatot el kellett veszítenie. Délután 3 órakor már igen közel voltunk a Fort Marynek elnevezett kis öbölhöz. Az öblöt egy természetes, korai képződményekből álló hullámtörő gát védi, mely helyenként néhány lábnyira kimered a vízből. A félkör alakú korálzátony közepén egy 50 -60 méter széles bejáratot hagyott a természet, mely 25 — 30 méter mély. Ezen bejáraton óvatosan befutva, közel a parthoz horgonyt vetettünk. A fák között már messziről észre vettük a vad benszülöttek kunyhóit, sőt közelebb jutva, magukat a vadakat is; alig kanyarodtunk azonban a bejárat felé, tisztán kivehetővé vált a forradalom, melyet a váratlan látogatás előidézett. A benszülöttek ideoda futkostak, egyik kunyhóból a másikba, végre, mire az öbölbe értünk, mind eltűntek kunyhóikban. A kis öböl igen kies fekvésű, körös-körül átdatlan , sűrű, roppant magas fákkal van övezve. — Az öbölnek a bejárattal szemben lévő részén az erdő szélét sugár kókusz-pálmák szegélyezik, melyek rakva vannak érett dióval. Festői képet nyújt a víz fölé hajló dús növényzet visszatükröződése, még inkább szépítve az itt-ott heverő sziklatömbök által, melyeket eső és szél sodort ide a hegyoldalból. Mély ellentétet képez a természet szépségeivel szemben a benszülöttek vadsága és durva czivilizálatlansága. * A Salamon szigetek lakói még ma is a kezdetlegesség stádiumát élik : haladásuk csak abban áll, hogy épített kunyhóban laknak. Bőrszínük vörösesbarna (sepia vörös) és fényes. A férfiak elég erőteljesek és igen mozgékonyak. Ruházatuk természetesen igen gyér és csak egy 4 —5 ujjnyi széles, általuk szőtt kókuszszövetből áll, melyet a derekuk köré csavart gyökér övhöz erősítenek és lábaik közt átvéve hátul ismét az övhöz kötnek. Fülgombáikat kilyukasztják és keresztül dugott arasztnyi hosszú, 1 — 2 ujjnyi vastag bambusznádat viselnek benne. Hajuk göndör és fekete. A nők semmivel sem szebbek a férfiaknál: hajukat épp úgy bozontosan viselik, mint amazok és éppen úgy rajonganak a pipázásért, mint a férfiak. Toilettejök igen kevéssel több a semminél, két kis kötényből áll, mindegyike néhány szál fűből fonva, melyek közül az egyiket elöl, a másikat hátul alkalmazzák. (Mindenesetre csak fényűzésből teszik, mert akár volna, akár sem.) Lakásaik bambusznádból, egyenes faágakból és egy gyékényféléből összetákolt kunyhó, ablaknyílások nélkül. Belül az ember a puszta földön és a sarkokban szétterített, szárított tengerfül fekhelyen kívül, csak a kunyhó oldalára aggatott nyilakat, dárdákat és fából faragott bálványokat láthat. A nők igen alárendelt szerepre vannak kárhoztatva; a falut elhagyniuk, pláne idegenekkel érintkezniük nem szabad, az összes házkörüli munkákat nekik kell végezni, az illetményt a fárasztó „tomahawk“-kal megművelni, mind az ő dolguk. A Salamon szigetek lakói igen harczias nép még ma is, de még inkább az volt ezelőtt. Csatáikat a szomszédos ellenséges szigetek lakóival nagy előszeretettel vizen vívták ki, az e czélra épített nagy, magas orrú canoékban. Evezőik igen kemény fából valók és lándzsa alakúra vannak faragva. Ütközetben, midőn canoé canoé mellett áll, az evező fegyverré változik, mely minőségben nem kevésbé jól alkalmazható. Békés időben a harczi canoék egy nagy színben állanak, egy a törzshöz tartozó öreg felügyelete alatt. A főherczeg kiment a partra kíséretével és egy csapat fegyveres matrózból álló fedezet alatt, hogy a benszülöttek faluját és a környéket megtekintse. A benszülöttek eleinte visszavonultak és bizalmatlan pillantásokat vetettek az idegenek felé; de midőn látták, hogy azok barátságosan közelednek, sőt dohányt, kétszersültet stb. kínálnak, sokan közülök bátrabbak lettek és oda jöttek. A faluban járkáló idegenek egy kis rémületet keltettek, mit azonban az üveggyöngy nyakékek, krajczáros arany gyűrűk, csillogó karpereczek stb., melyeket a főherczeg osztogatott a leányoknak és asszonyoknak, csakhamar lecsillapított. A főherczeg környezetéből egy úriembernek az a jó ötlete támadt, hogy zsebóráját egy szelidebb fekete kisasszonynak a füléhez tartotta: első pillanatra megijedt, de csakhamar belátta az óra ártalmatlan voltát és kitűnően mulatott a kis ketyegő jószág hallgatásával, közbe nagyokat nevetve. Csakhamar barátnőit is oda hívta, kik azután kórusban nevettek a még soha nem látott ketyegő holmi fölött. A főherczeg megtekintette a föntebb említett canoenázat és a falu szélén levő bálványcsoportokat is. A pogány szigetlakók fantáziája különös alakokat teremtett, melyeket fából kifaragva imádnak. Bálványaik némelyikének magassága meghaladja az 5 — 6 métert, vastag fatörzsekből vannak faragva, csigákkal, kagylókkal, gyöngyökkel és állati fogakkal díszítve. A falu szélén 20 — 30 ily bálványt láttunk. (Folyt. köv.) SZÍNHÁZ. Az új év még nem hozott új darabot, azonban a nélkül is elég szerencsés volt az igazgatóság pár telt házra szert tehetni, különösen a Próba házassággal, mely jókedvűleg volt játszva és jó kedvvel fogadva. A Primadonna pedig harmadszor is szép közönséget gyűjtött. A kettős előadások, miként karácsonkor, javában járták. Vájjon nem lesz sok a jóból ? Műsor: Szombaton, decz. 3- án a „Primadonna“. Életkép. Vasárnap, 31 -én „A sárga csikó“. Népszínmű. „Angyal Bandi“. Népszínmű. Hétfőn, 1894. jan. 1-én „A czigány“. Népszínmű. „A próbaházasság.“ Kedden, 2 án „A dolovai nábob leánya“. Színmű. Szerdán, 2 án „Pepita.“ Operette. (Ottinger Aranka jutalomjátéka ) Csütörtökön, 4 én „Milton“. Dráma 4 felv. Irta Jókai Mór. (Jubileumi első előadás.) Pénteken, 5 én, „A szigetvári vértanúk“. Színmű. Irta Jókai. * Ottinger Aranka jutalomjátéka kiválóan szép erkölcsi sikerrel végződött, a jutalmazott két szép koszorút és sok tapsot kapott. Pepita czimszerepét legjobb vívmányai közé sorozhatja, csakúgy, mint a szultánt a hasonczimű operettében, valamint „Villars dragonyosaiban“a herczeget, s más szerepeket. Az előadást Beranekné kiváló szabatossággal vezette. " * Milton előadásával kezdte meg színtársulatunk három estére kitűzött ama ünnepélyt, melyet Jókai 50 éves írói működésének emlékére tervbe vett volt. Milton czímszerepét Pesti Ihász Lajos igazgató nagy törekvéssel játszta, Cromwell Gyarmatin személyesítő. Kétségkívül N. Bodroghi Lina volt az, aki Bora szerepével legtöbbet nyújtott. Márkus Ilona