Kecskemét, 1901. január-június (29 évfolyam, 1-26. szám)

1901-01-06 / 1. szám

XXIX. évfolyam. 1. szám Kecskemét, 1901. január 6. El­­­fizet­őm dij : helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - 10 kor. fill. Félévre .... 5 kor. — fill. Negyedévre --- 2 kor. 50 fill. Egy szám ára 20 fill. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadó­­hivatalban és a helybeli könyvkeres­kedésekben. Szerkesztői iroda: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám.KECSKEMÉT FÜGGETLENSÉGI ÉS NEGY­VENN­YOLCZ­AS PÁRTI POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNY. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. N­­ird­etm­­én­yek és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Városi, bírósági és egyéb hivatalos­­hirdetmények minden egyes beikta­tása 6 korona, egyházi, egyleti, társulati pedig 4 korona. Előfizetési és hirdetési díjak a kiadó­­hivatalnál Kecskeméten fizetendők Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám. Felhívás előfizetésre! Lapunk, a »Kecskemét« az 1901 -ik évvel futja pályájának XXIX-ik évét. Egy tuczat esz­tendeje, hogy ez a lap a jelenlegi szerkesztő és kiadótulajdonos vezetésével abban az irányban küzd, amelyet a »Kecskemét­« megalapítói, ezek­nek élén Horváth György szerkesztő és Sziládi Lajos kiadótulajdonos, boldog emlékezetű eleink tűztek ki m­aguk elé czélul. Családi ereklyének is tekintjük e lapot. Abban az értelemben, hogy azt alapítóinak szándéka szerint a függetlenségi elvek ápolására, városunk ügyeinek javára, szabadelvű és demok­ratikus szellemben tartsuk meg és fejlesszük. Mi épen ezért nem vesszük igénybe előfize­tők gyűjtésére a mostanság már nem szokatlan utakat és módokat. Akik azonban a »Kecskemét­« irányával egyetértenek, azokat itt is kérjük, hogy bennünket előfizetéssel támogassanak. Sem a szerkesztő, sem a kiadó nem vágynak haszonra, az eddig valónál nagyobb támogatást csupán azért kérjük, hogy a mi áldozatainkon fölül levő pártolással a magasztos irányt minél inkább szolgálhassuk. Az előfizetési feltételek a lap homlokán ol­vashatók. Hazafias tisztelettel a „K­ECSKEMÉT" kiadó tulajdonosa felelős szerkesztője Sziládi László. Horváth Ádám dr. A tennivalók sorrendje. Alig két éve, hogy városunk tb. bizottsá­gának közgyűlése elhatározta, hogy a közel­jövőben létesítendő szükséges alkotásokra há­rom millió forint kölcsönt vesz föl. Akkor rendkívül nagynak tűnt fel ez az összeg. Nagynak kell tartanunk azt most is, habár már az azóta fölmerült ifjabb szükségletek azt mutatják, hogy ez a sok pénz hamarább beruházandó, mint ezelőtt két évvel hittük. Hiszen amidőn a pénz a kezünkbe jut, annak egy tekintélyes részét az elköltött ala­pok visszapótlására s a két év alatt felvett magas kamatlábú kölcsön visszafizetésére kell fordítanunk. Csaak csekély összeg az, amelyet­­kamata és törlesztése fizethetéséről gondos­kodva) azon czélokra fordíthatunk, amelyeket elébünk tűztünk akkor, amidőn a három millió forintos kölcsön fölvételét elhatároztuk. És pénzügyi egyensúlyunk megtartása okvetetle­­nül megköveteli, hogy addig nyújtózzunk, ameddig a takaró ér, azaz csupán oly mérték­ben használjuk fel a kölcsönt, amint annak úgy a kamatfizetésre, valamint a tőketörlesz­tésre biztos fedezete van, Így állván a dolgok, bizony méginkább meg kell csinálni a tennivalók sorrendjét, mert különben alkothatunk szépen, tetszető­sen, ámde alaposan nem. Nekünk nem szabad azt elfelednünk, hogy az alapvetéseiél kell kezdenünk, illetőleg folytatnunk. Mi még nagyon is távol állunk attól kecskemétiek, hogy épületünket betetőzzük, azt ékesítsük. Mi még ott tartunk, hogy a jövő épületének biztos fundamentumát kell leraknunk. Erre nézve igen bölcs dolog volt a várost környező közvetlen külső területnek a belső­területbe való beolvasztása és ezzel új ház­helyeknek kiosztása. Ez megelőzőleg például Nagy-Kőrös is nagyobb belsőterülettel bírt, mint Kecskemét. Ez az oka, hogy városunk belső területének népessége a szomszédos sző­lőkbe és tanyákra megy lakni. Igen, mert, a házak s méginkább a háztelkek ára olyan magas, hogy azt kevés ember bírja ki. A belső terület kiterjesztése és kiosztása folytán ez a fejlődésünket akadályozó állapot megszűnik. És­pedig anélkül, hogy ennek valaki kárát vallaná. Mert ha ma egy-eg­y házat avagy telket olyan csodásan magasra becsülünk, úgy gondoljuk meg, hogy ez a becslés nem a forgalmi értéknek megfelelő, hanem csupán a képzeletbelinek. Ezt az árt pedig elérni, az után kamatot húzni nem lehet. Sokkal jobb a tulajdonosra nézve, ha házának nem képzeleti, hanem forgalmi becse is van. Ezen utóbbi érték szerint becsülje csak — ne a képzeleti értékhez képest — házát, akár bérbe adja, akár maga lakik benne. A házak és telkek értéke körül való ezen felfogásnak okvetlenül meg kell előzni min­den rendezést, amelyre nézve mégsem fordít­hat a város annyit, hogy még a praetium af­fectionist, az u. n. kéjboejárat is megfizesse. Most már remélhetjük, hogy ilyen czímen nem lehet a város nyakába méltánytalan ter­het róni. Épen ezért tennivalóink sor­rendjében a legelső helyen áll városunk általános szabályozási tervének mielőbb való elkészí­tése úgy, hogy mentőt előbb hozzá lehessen fogni a főbb forgalmi erők kiszélesítéséhez, rendezéséhez. . Sajnáljuk, hogy ez a munka amilyen szé­­­pen kezdődött, olyan hamar megakadt, mi kell legelőször a zátonyról kisegíteni, a mo­csárba sülyedés elől megmenteni. Sürgetjük tehát elsősorban a város általá­nos szabályozási tervének elkészítését. Vájjon mit csinálnánk, ha egyszerre megvalósíthatóvá válnék a városi közúti vasút. A Nagykőrösi­­utczán nem mehetne, a miniszter tilalma sze­rint. Hát hogyan menne a teljesen rendezet­len Nagytemető-utczán, avagy a kanyargós Nagyvásári-utczán ? A városszabályozás tervét pedig ne csak úgy alkossuk meg, hogy vonalakat húzzunk a türelmes térképen. Egyidejűleg el kell ké­szíteni a víz-, a csatorna-, a villamos vezeték tervét, valamint a kövezését is. Ne úgy értsük a fokozatos haladást, hogy itt csatornát fedünk, amott villamos vezetéket készítünk, máshol kövezünk és ahol még egy másik munkát kell végezni, ott fölösleges kiadásokba bocsát­kozunk. Készítsük el minden alapvető munkára nézve a tervezetet. Egy-egy szakaszt vegyünk munka alá, de azután itt mindent megtegyünk, hogy egyszerre, egy költséggel hajtsuk végre szándékunkat. A csatornázás (vízöblítéssel), a vízvezeték, a villamos vezeték lerakása, majd a kővel való burkolás úgyszólván egyi­dejűleg, mindenesetre egy füst alatt tör­ténjék. Ha így járunk el, czélunkhoz lassan bár, de biztosan elérünk s aránylag jutányosan. Ellenkező esetben sokkal később, vagy talán épen nem érünk a czélhoz, mindenesetre pedig aránytalanul drágábban. Három milliós kölcsönün­k nyomán csak­úgy fakad áldás, ha az erőt és az érzelmeket ésszel tudjuk kormányozni. Ez a tennivalók sorrendjének elseje. Ami azután következik, arra nézve már a sorrend mellékesebb. Színészetünk ügye különböző világításban. Ezzel a czímmel közöltük lapunk múlt szá­mában a »Budapesti Naplóban« megjelent külön­böző közleményeket. Ezeknek kiegészítéséül kö­zöljük most lapunk színi referensének, Szántó Kálmánnak nyílt levelét: nyílt levél Bada Elek polgármester úrhoz. Kedves barátom! Olvastam a Budapesti Napló decz. 24-iki szá­mában azt a helyreigazításodat, mely puszta oda­vetett szóval alaptalan vádaknak jelenti az ugyancsak a Budapesti Napló decz. 23-iki sz­ámában megjelent színészeti hírt, mely a kecs­keméti színház zavarairól beszélt. Kettős érdek­lődéssel olvastam, mert a hírt én irtam­ meg s­em.t tudva, azt hiszem, most már egy pillanatig sem kételkedel az iránt, hogy nem »oly egyén­től ered, aki nevezett igazgató helyét óhajtaná elfoglalni.« Elég korán olvastam helyreigazításod arra nézve is, hogy megjegyzéseimet re£ megtehet­tem volna. Sokkal jobban ismered éppen a Bp. Naplóhoz való benső viszonyomat, mintsem ne t­udnád, hogy nagyon könnyen is megtehettem volna. De nem tettem. Úgy gondolom, hogy a Magyarország olvasóközönsége, melynek szá­mára a Bp. Napló készül, három közlemény nyo­­n­án éppen eleget tud már a kecskeméti szín­házi viszonyokról, a hozzáértő ítéletet is formál­hat magának belőlük. Nem tettem másodszor a személyed iránt érzett őszinte tiszteletből. Ha már Kecskemét polgármestere szükségesnek tartja a maga tekintélyének súlyát latba vetni a színház érdekében, legyen neki igaza s legyen a mi jelenlegi színházunk a legjobb minden lé­tező és létezhető színházak között. Egy heti boldog vakácziózás után tértem haza. Valamint a távolság egészen nevetségesre ..i kicsinyíti a dolgokat, a közelség viszont érté­kükön felül is nagyítja őket. így történt, hogy , ha­zajutván, nyakig belehullottam megint a '« G'71jr»h4//­ dnl/m­l/ha A helyi közönséget már közvetlenül érdekli, hogy melyikünknek van igaza s próbáljuk meg ama bizonyos vádak alaposságát vagy alaptalan­ságát megvilágítani. Három állításban éleződik ki hirecskémnek tenorja, mind a három válaszul a Bp. Napló decz. 21-én megjelent színházi hírre, melynek fogalmazásából te, a volt újságíró, bizonyosan ráismertél az eredetére is. Sorra veszem mind a hármat. 1. A színügyi bizottság, m­iután semmikép­pen sem bitt K. renitentiájával, kénytelen volt lemondani. Azt hiszem, ezt az állításomat nem szükség előtted bizonyítani. Mint polgármester­nek rendelkezésedre áll a bizottság lemondó levele, kegyeskedjél beletekinteni s győződjél meg az ott részletesen felsorolt megokolásból, hogy vájjon — gyönge kifejezéssel élve! — nem K. renitentiája bírta-e a bizottságot a lemon­dásra? Tehát ez nem alaptalan vád. 2. A közönség általában elégedetlen az elő­adások színvonalával, úgy hogy nyílt függöny előtt is kifejezést adott már ennek. (A­minek mására én a közel elmúlt évek történetéből nem tudok példát.) Csak két estét idézek emlékeze­tedbe : az Osztozkodás és a Felhő Klári estéit, a­melyeken a közönség hangosan és elég érthetően adott megbotránkozásának kifejezést. Nem tudom,ott voltál-e ezeken az előadásokon? Ha nem, csak kérdezősködjél, majd megtudod. Tehát ez sem alaptalan vád. 3. Panaszkodom a műsor rosszaságáról. Iga­zán sajnálom, hogy nincs kezemnél az idén elő­adott darabok névjegyzéke. Hadd sorolnám fel őket egyenkint s hadd látnád meg — ha már másképen nem tudsz róla — hogy decz. 29-ig, tehát az évadnak derekáig, a műsor csupa »15, 20 éves operettekből, idejemúlt ócskaságokból«­­ telt ki. A hivatali helyiséged falán tán ott füg­genek az összes idei színlapok, ugyan kérlek lapozd őket végig az ujjaddal, bökjél ki közülök, a Tartalékos férj kivételével, egyet, egyet­lenegyet, melyikkel állításom valótlanságát be­bizonyíthatnád. Mert ugy­e a Vic­eadmirá­­list (a­nélkül, hogy értékének megítélésébe bocsátkoznám) nem tartod magad se valami különös erejű premiernek ? Te, aki íróember vagy, ugy­e nem tartod valami nagy dicsőségnek azt se, hogy az Osztozkodás a te városi színházadban látta meg a magyar színpadot.? Az Anyaföldet is az idén kaptuk először; ezt tartod talán te olyan újdonságnak, amelyikre becsvágyó színigazgató büszkén hivatkozhatik ? Tehát ez sem alaptalan vád. Ezeket összegezve, írtam én a Bp. Naplónak, ismétlem, a decz. 21-diki, igazán alaptalan di­csekvés lejebb szállítása c­áfolatául, hogy a színházi viszonyok éppen nem rózsásak, a közön­ség zúgolódik és hogy K. a színház nívóját nem hogy emelte volna, hanem sülyesztette. Mi maradt hát meg a vádak alaptalanságá­ból? Erre most már kiváncsi vagyok csakugyan. Megmaradt a te helyreigazításodból egyedül alaposnak az, hogy Kövessyvel a szerződést megújítottuk. — Bocsánat, még ez se. Mert csak nem mondtunk föl, ami nem egészen egy. De mellékesen megjegyezve, elég baj ez nekünk is, de neki is, ha ugyan Kövessy úr a megkez­dett irányban óhajtja fejleszteni a dolgokat. Kövessy urat a jó szerencse olyan pompás színházhoz, olyan kitűnő közönséghez segítette, a­milyenhez eddigi működése után alig lehetett reménye. Irántunk is, önmaga iránt is az lett volna a kötelessége, hogy azokat a jogos igénye­ket, melyeket iránta támasztottak, lehetőleg ki­elégítse. Éppen az ellenkezőt tette, mert hiszen — hogy még egy végső vádat csatoljak az előb­biekhez — a társulat ma határozottan szegé­nyebb, mint a lejövetelkor. Bizonyítsam ezt is? Tette ellenben azt, hogy tapasztalatlan és könnyen hevülő ifjakból kórust szerzett maga körül, hogy miután szélylyel ugrasztotta feje fölül az ellenőrző szinibizottságot, most már elkedvetleníteni, sőt megfélemlíteni próbálja a m­ég egyedül ellenőrzést gyakorló komoly és hozzáértő kritikát is. Ki fogja ennek kárát vallani, ezt, tisztelt ba­rátom, a te bölcs belátásodra bízom, aki most már egyedül vagy felelős a kecskeméti színészet jövőjéért. Egyebekben pedig ajánlom magamat további jóindulatodba. Kecskemét, 1900. deczember 31. Szántó Kálmán: M T­H Egy erdélyi tanulmányút. Az Erdélyi Érczhegység nevezetesebb arany- és ezüst­bányái és az Aranyos- és Marosvölgy egynéhány természeti nevezetessége. — Irta: Balázs István dr. — (Folytatás.) Leszállók a magas sziklatömzsröl patakmeder egyik kövéről a másikra­­lépe­getve, hosszú küzködés után, miután keze­imet a cserjeágak tövisei néhányszor össze­hasogatták, a fehér sziklafal mellé nőtt sűrű bozót- és bokortömkelegbe furakodom. A bokrok közül látom a fekete barlangszájat s azt is látom, hogy az alsó-szolcsvai Búvó­patak, mielőtt a hegy belsejéből a barlang­kapun keresztül a patakágy kődarabjai közé folyna: előbb mintegy két méter ma­gas, széles zuhogót alkot, amelynek fehéres­­szürke vize aztán zöldes-feketés­ színű güb­­bencbe bukik. A zuhogó vizét a gübbenő­­től hófehér, széles sáv határolja el, mert ahol a vizesés a gübbencbe szakad, szaka­datlanul bab születik a függőleges víznya­­lábok és a bukkanó vízszintes tükre között. Ha az idegen esetleg tudni óhajtja, hogy a Buvó-patak a sziklahegybe hogyan és hon­nan került, a vezető elmondja, hogy nem a fehérfalú és zöld mohköreggel takart szik­lahegyben születik a Buvó-patak, hanem kívülről fúrja be magát a hegybe a másik oldalon, miután már hosszú medret ásott magának egy kanyargós völgyfenéken, két hegyoldal között. Elnézegetem a barlang falait s a bar­lang­ környéket. A tölcséralakú barlangszájat, amely kívül tágas, magas, de befelé mind­inkább összeszűkül, szürke, barnás, sárgás, fehéres sziklarétegek bontják. A barlang­kapu mindkét oldalán, mélyebben, magasab­ban, zöld nyírfakoronákat mozgat a szél; a nyírkoronák vékony, görbe, fehér törzsei a szikladarabok között, a repedésekben, a szétporladt, széthullott kőtörmelékben ver­tek gyökereket. Behatóan szemügyre veszem a sötét, fe­ketefalú barlangot s látom, hogy a kiváncsi szem csak egynéhány méternyire tekinthet az üregbe, mert a barlangszájtól nem mesz­­szire, hirtelen nagyot fordul, megkanyaro­dik. Mialatt a barlangfalakat nézegetem, azon gondolkozom, hogy mikor és mennyi idő alatt áshatta a Buvó-patak az üreget s rájövök, hogy még megközelítőleg sem le­het megmondani, hogy a patak a roppant sziklatömegen keresztül hány évszázaddal ezelőtt vájt utat magának és hogy hány

Next