Kecskemét, 1908. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1908-01-05 / 1. szám
..••• I X.’ I «7 lfc + IAj/V '/// • ' ' / fl/ I ^ ' J I f i s. . ' v I ' Kecskemét, 1908. Január 5. Vasárnap. XXXVI. évfolyam. 1-ső szám. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: IV. Nagykőrösi-utcza 19. szám. ■ JV H mm ■ áj* UM| MM MM mm^ IV., Nagykőrösi-utcza 45. szám A lap szellemi részét I SS B B flj (SL Ml flaflf Sf APR fi I Előfizetési pénzek illető közlemények ide kül- !■ fl BVB B^w lm A Jfjffl gj&Hg I és hirdetési dijak ide kül«EL; H LUd HL Ifi L I Egész . . ^B ^^BB ^fi^^ IB 1B fl^Bi W ^B^B fli Egész . . Félévre . . . . 5 kor. Félévre .... 5 kor Negyedévre . . 2 50 kor. , Negyedévre . 250 kor Egyes szám ára zallér. Kecskemét város közügyeit szolgáló hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 20 fillér. —— ■■ ______ ____... ——————1. A kórház ügyében. (Válasz egy rózsaszínű levélre.) Névtelen levelet — gyakorta olvasatlanul — temetünk el a papírkosár nyugodalmas méhébe, aminthogy a legtöbbje nem is érdemel egyebet, mint mellőzést. Ámde ezzel a kedves levéllel, amely előttünk fekszik, kivételt kell tennünk. Ha meg nem mondaná is, elárulná a finom illat, amely kellemesen uralkodik a szerkesztőség szivarfüstös, dohos levegőjén, elárulnák a cérnaszál vékonyságú és hosszúságú betűk, de mindenekfelett elárulná az írás és gondolkodás modora, hogy szerzője nő. — Különös báj vonul rajta keresztül, az, amit Jancsó bácsi sexuális logikának nevezett, ámbár ő tudná megmondani, hogy miért. Nem kell hozzá a Sherlock Holmes kacskaringós esze járása, hogy ezeken a nyomokon aztán sok mindent kitaláljunk nagysádról. Szinte magunk előtt látjuk Nagysádat, nem akkor mikor parányi íróasztala mellől tintás ujjakkal, hanem mikor két méter magas toalett tükre elől rizsporos kacsokkal kel fel és bájos pongyolájára tündér ujjakkal még néhány kacér ráncot varázsol, a nőknek velük született utánozhatlan ügyességével. Három-négy gyermeknek gondos édesanyja és mégis fiatal, csaknem leányos tremával mosolygós, kék szemeiben; termete közepes magasság a fiatal asszonyok észbontó gömbölyűségével és a haja,szőke, olyan szőke, amely már-már a tilált kender hamvas szürkéjét közelíti meg! — Node ezt már bizony nem a gondolatmenetből találtuk ki, hanem a levélben volt benne az árulkodó hajszál, amelynek nyomán aztán a gondosan őrzött incognitóról könnyen lepattanhat a vexir zár. De ne féljen, jó nép ez az újságíró népség; a tudott titkot még gondosabban őrzi, mint a takargatottat és — hihetetlennek látszik bár — de való, hogy lehet a discretiójukra valamelyest adni. Ám az elismerését vagy dicséretét ismert szerénységünkkel hárítjuk el magunkról, sőt állítjuk, hogy azt nem érdemeljük. Mi csak az újságíró kötelességét teljesítettük s teljesítjük, névtelenül és ismeretlenül, midőn valamely kívánatos közérdek mellett a nagyközönség érdeklődését ébren tartani igyekezünk s teszük ezt épen azért, hogy azoknak, kiknek munkáját a végrehajtás kívánja, a nehezen mozdítható tömeg segítségére legyen, vagy legalább minél kevesebb akadályt halmozzon elébök. Ebben valamennyit használhatunk a közérdeknek, de azután ennyi is az egész s valamit végrehajtani vagy megcsinálni nincs módunkban s ennélfogva nem fogadhatjuk el, hogy pl. a közkórház létesítésében érdemünk lenne. Önnek, a kétségtelenül jó módú s magas műveltségű, gyermekeit rajongva szerető s cselédjeivel a bosszúságig eltelt nőnek igaza látszik lenni, hogy a dicséret mellett lekritizál minket, a tanácsot, közgyűlést s ítéletében oda konkludál, hogy a kórháznál előbb való lenne a víz nélkül való nyavalygás megszüntetése. — De csak látszat ez az igazság. Kétségtelenül bájos az Ön logikája, hogy azért csinálnak „ezek a csúf férfiak“ (netán nem mind olyan nagyon csúf?) kórházat, mert vizet nem is akarnak adni s a jó és bőviz hiánya miatt okvetlen több betegség lévén, a kórház építése által „fekete lelkiismeretük háborgásának elcsitítására törekesznek“, mert hát hamisak ám a férfiak! Juj! de fekete is a tinta, kivált ilyen rózsaszínű papíron! Igaz, hogy ha még oly nagy és ha még annyi kórház épül is, az a Nagysád baján és azokén, akik Önnel egy sorsban vannak, semmit sem segít; igaz, hogy a Panni, meg a Gunda, azért csak egy-egy órát tölt a rángatós kútnál, ahol bizony való, hogy jót sem tanul; igaz, hogy még ezen az úton is deci számra kapja a vizet s a szerte pusztító járványnyal szemben nem mer hitelt adni a tudós vizsgálatának, aki megnyugtatni vélt minket arról, hogy tífusz bacillus kútjaink vizében nincs; mert ha nem volt tegnap, abból ugyan cseppet sem következik, hogy ne legyen ma vagy holnap s ha nincs tífusz, ne legyen más. Ez és a többi és még sok minden egyéb teljesen igaz, sőt igaz, hogy a jó víz, a bő víz, a lelocsolt utca por, több betegségnek veszi elejét, mint amennyit a kórházban kioperálni tudnak, ámde azért lehetetlen az öröm érzetét elnyomni, amely feltámad kebelünkben azért, hogy az igényeknek megfelelő ilyen kulturális intézmény létesül. Adózzunk elismerésünkkel azoknak, akik megcsinálják. Ha nem nő volna kegyed, azt mondanánk, hogy le a kalappal, de igy, a nők, sajna, még a színházban sem teszik le a kalapot, nem törődve vele, hogy a hátul ülők így csak az ő kalapjaikat látják , vagy hogy talán épen ezért nem teszik le. Ne féljen azonban, a leányzó (a vízkérdés) nem halt meg, csak aluszik. Botrány, botrány lesz az ő leányzóságától, hogy ilyen soká aluszik, de mit tegyen, mikor olyan jó mesemondó dajkák altatgatják! De majd vége lesz ennek a hosszú álomnak is, fel fog ébredni s meglátja még, hogy az ő álma múlásával, ami álmunk valóra válik. Nem, nem! Azt ne higgje, „nem a vízből építik a kórházat“, sőt — hiszen az már így volt és így lesz — egyik kulturális intézmény maga után vonja a másikat, akik ezt nem tudják is, érzik, s épen e miatt olyan nehéz egyet-egyet kicsikarni. Nem is olyan régen, talán épen akkor mikor Ön először látta piros Pünkösd napján a tavaszi szép napot (mert úgy hisszük szintén egyike azoknak, kik „nem anyától lettek“) vagy valamivel talán Lapunk mai száma 8 oldal.