Alföldi Hiradó, 1908. augusztus (1. évfolyam, 4-28. szám)
1908-08-01 / 4. szám
fi tűz aratása. (R. L.) Ilyenkor folyik a tüzek aratása. Amint az érett aranykalász fölött megpendült a kasza, mintha a halvégzet is megsuhogtatná falvaink fölött az ő lángsarlóját, mondván : kezdem én is az aratást. És ránk szakad a rettenetes pusztulás. Nincs nap, hogy itt vagy ott meg ne kondulna a tüzet jelző harangszó, nincs éjjel, hogy az égnek peremét el ne öntené a végzetes pirosság. A magyar példaszó pedig rég megmondta a nagy igazságot, hogy a baj nem jár egyedül. A pusztító elemeknek is megvan a maguk titokzatos barátsága. A tűznek a legtöbbször segítségére jön a vihar. Párosával járnak, mint az anyatigrisek. És ahova tüzes karmaikat bevágták, ott szinte gyógyíthatatlan sebeket ütnek. — Egy-két óra alatt évek, évtizedek szorgalmát teszik tönkre. Nem tudom más országokban minő a tűznek aratása. Úgy gondolom, ez a csapás közös emberi végzetünk. Azt hiszem mégis, hogy e szomorú téren ott állunk az elsők között. Talán nem lesz érdektelen, ha belügyi kormányzatunk és közhatóságunk figyelmét felhívom e kérdésre és rámutatok a tapasztalt hiányokra. A mi tűzrendészetünk kezdetleges és gyarló. Egy pár év előtt elég szépen indult meg az önkéntes tűzoltóságnak szervezése. A közönség felismerte, hogy gyönyörű, férfias feladat ez. Hogy az elemekkel csatázva is lehet győzelmi borostyánt főzni a férfi homlokokra. A nemes hevület azonban kezd lankadni és lohadni. — Népünk pedig elejétől kezdve tartózkodó volt a tűzoltóság intézménye iránt. Nem előnyeit nézte, hanem félszegségeit, a túlhajtott külsőségeket, a cifra díszeket, melyek egy nagy keleti király cicomáival is vetekedtek, így azután a gúny kezdte ki a máskép életrevaló és üdvös alkotást. Kezemben van az a könyv, melyben a kormány beszámol az 1906. év munkálkodásáról és döbbenve olvasom abban a tűzkárokról és tűzrendészetünkről szóló fejezetet. Sajnos — bizony szomorú jelentés, még szomorúbb adatok. Nem kevesebb, mint 44 millió koronát tesz ki csupán ennek az egy évnek a tizkára. Biztosítva pedig nem volt több, mint 29 millió korona. Van-e kétség eziránt, hogy azt a nem biztosított 25 millió koronát a legszegényebb nép vesztette el, azt a rengeteg kárt ő szenvedte, a kis ember, akiről pedig annyiszor és oly szépen szól az ének, a divatos ének. Közel 25 ezer tüzeset volt hétezer községben. Sajnos, hogy a kimutatás nem részletezi, hogy az ország melyik részében, minő arányban fordultak elő tüzek, hogy láthatnánk, várjon a közművelődéssel karöltve járt-e a gondos. Majd vigyázok én rájuk! Már hajnalban talpon voltam, hogy kiosszam a napszámosok dolgait, és hogy megszidjam Matthieut, a felügyelőt, aki egy idő óta lusta és hanyag. A szép asszony gyöngéden átölelte urát, aki megnyugodva aludt el ágyában. Néhány óra múlva nagy kiállítással ijedt föl. Azt álmodta, hogy élve akarták eltemetni. Madelon, a felesége nevetve állott a ravatal és a sír szélén. Claudia letörölte magáról a verejtéket fáradságos erőlködéssel kibújt az ágyból és felöltözködött. A házban nem talált senkit, az udvaron halálos csönd. Végre elindult a mezőre, hogy megnézze munkásait. Amint a keskeny gyalogjárón a cerghybarlanghoz ért, csodálkozva állt meg. Látta, amint egyik régi munkása, Nicolas nagy csoporttól körülvéve a barlang bejárója körül szorgoskodik. Claudin odalépett hozzájuk. — Mit csinálsz, Nicolas? — Amint látta, Claudin mester, — szólt komoly ábrázattal a napszámos — befalazom a cerghy-barlang bejáratát. Még három-négy nagy darab kő — és többé nem kell félnünk a barlangban lakó kísértetektől! —Csacsi vagy, Nikolas, — szólt Claudia. — Nem csacsi, biz ő! — szólt közbe az egyik munkás. —Minden hajnalba ide mennek vissza a kisértetek, miután már éjjel megmérgezték a forrásokat. — Mi pedig most kihasználjuk az időt, amig benn vannak a barlangban és befalazzuk őket, — szólt Nicolasság és elővigyázat és ennek következtében csökkent-e a tűzi veszedelem. Megdöbbentő azonban az az adat, hogy a tüzeket 22 százalékban gondatlanság, 27 százalékban pedig szándékos gyújtogatás okozta. Ki nem látja e gyászos adatokból, hogy e tények és iskolaügyünk siralmas volta, várhatatlan kapcsolatban állanak egymással. Valamint összefüggésben van a tűzesetek nagy száma is azzal a körülménynyel, hogy hazánkban csupán 2400 szervezett tűzoltóság van. De legmegdöbbentőbb népünknek elhagyatottsága akkor, mikor végig száguldott rajta a csapás, mikor tűz és vihar összefogva, elégeti, rommá teszi lakóházait. Nem úgy kellene-e lenni, hogy ily esetben kormány és vármegye összefogva, azon nyomban ott teremjen a színhelyen, hogy a sorsüldözött község azon nyomban érezze az országnak gondoskodását. — Érezze szeretetét az államnak, melynek ő is egyik szerve. Tanácsadó kellene, a ki hivatalból ellenőrzi, hogy a kárfelvételeknél a nép meg ne rövidüljön; szakértő kellene, aki megismertetné őket az építőipar hasznos újításával, melyekben a célszerűség vetekedik az olcsósággal. Csakhogy mi a vármegyéket gyámság alá vetettük, koldusokká tettük és mindent összepontosítottunk az állam kezében. Mire az állam hivatalosan tudomásul veszi, hogy egy szegény község leégett — akkorra az már rég újból fölépült.__________________ — Hát igazán azt hiszitek, hogy kisértetek járnak a barlangba? — nevetett Claudia. — Egészen bizonyos. — erősítgette egy öregasszony. — Ma hajnalban is láttam, amint a bokrok mögül bementek a barlangba. — Siess a munkával, Nicolas, — kiáltották a napszámosok. — A nyílás még elég nagy és megszökhetnek rajta. Nicolas folytatta munkáját, egymásra rakta a hatalmas kődarabokat, amelyeket a többiek odahordtak neki. Az egyik asszony odaszorítva fülét a frissen falazott torlaszhoz, félve nógatta Nicolast: — Igen, siess, Nicolas, úgy hallom, mintha járkálnának odabenn . . . mintha valaki kiáltozna . . . S amikor látta, hogy a gazda mosolyog, odaszólt hozzá: — Hallgassa meg, Claudia mester tudom biztosan, hogy nem tévedek . . . A gazda odalépett a falhoz és figyelt. Gúnyos arca egyszerre elkomolyodott. — Valóban, mintha hallanék belülről valamit. Elhaló kiálltások ... és mintha kaparnák a falat, hogy a nyíláshoz érjenek . . . biztos, hogy valami élőlény van bezárva .. . talán egy macska . .. nem látsz semmit Nicolas ? Nicolas odalépett és gazdájával együtt hallgatta a belülről előtörő kétségbeesett kiáltásokat. — Menj le a barlangba, — szólt Nicolashoz a gazda — talán valami vándor van lenn vagy másvalaki tévedt oda . . . engedd, majd magam megnézem . . . gyufát gyújtok és Az „ALFÖLDI HÍRADÓ“ tárcája. Plain-aire. — Kép. — Mint szerteszórt aranyló pénzek. Arany színfoltok égnek zöld mezőn. A sok virág ringó aranyba pattan. A napsugár, hull, hull arany szálakban S aranyhálóban ég ott reszketőn. Mint óriás aranykupola, Izzón az ég a rét fölé hajol. Aranyban égnek tűzszirmu pimpárok. Arany a rét s aranyfolyó az árok, Amely ott villog, messze, valahol! . . . Sovány két ló, béklyóba verve, A dús fűben, ott, mozdulatlan áll S melletük, derékig kövér herében, Meg-meghajolva, szorgosan, serényen Egy ember némán, egyhangún kaszál . . . (Nagybánya.) Balla Ignác: A kisértetek. Irta: Foley Charles — Miután beteg vagy, Claudia, — szólt férjéhez a csinos parasztmenyecske — jobb lesz, ha ma az ágyban maradsz. De a munkások . . . Egyes szám ára 4 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR : 1 SZERKESZTŐSÉG ÉS * ANyiltSér- sora 40 fillér. Telefon KECSKEMÉT 1908. Felelős szerkesztő: Peterdi Andor. Szombat, augusztus 1. (4. szám).