Katolikusok Lapja, 1942 (19. évfolyam, 1-20. szám)
1942-01-04 / 1. szám
2 »HI! KATOLIKUSOK LAPJA 1942. január 4. lankodj azért, hogyha ebben a lelkiismeretvizsgálási órában én egyetlen panaszt emelek fel ellened. És ez a panasz az, hogy Te nem tudod az Istent egész szívvel szolgálni. Ha Te tiltakozol ez ellen, ott vannak a vádlóid: az elmulasztott napi imádság, amelyet nem tudsz az Istennek megadni reggel, délben és este. Ott vannak az elmulasztott szentmisék és ott van az a félig meghallgatott szentmise, amelyikre sohase tudsz pontosan jönni a templomba, ezek mind vádlóid! Ne gondold azt, hogy én annak a magatartását kifogásolom, aki 15 km-ről nem tud pontosan bejönni a szentmisére. Én nem ezt az eljárást nem kifogásolom, mert az ilyen embernek az Úristen beszámítja nagyon jól azt az áldozatot, amelyet ő meghoz, és én, aki nektek 14 esztendeje vagyok lelkipásztorotok, nem előttetek, de országvilág előtt mindig hirdetem, hogy micsoda áldozatot hoznak tanyai testvéreink, amikor hosszú kilométereket gyalogolnak be szentmisére, nagyböjti prédikációra, szt. áldozás végzésére. De igenis vádlóan emelem fel a szavamat ellened Testvérem, aki Itt lakói a városban, a templom környékén és ahelyett, hogy pontosan jönnél a misére és ahelyett, hogy kötelességedet hűségesen teljesítve korábban elindulnál, haszontalanságokkal töltöd el az időt és az Istennek csak keveset tudsz adni. Ismered Te, Testvérem, azt a közmondást: Amilyen a jónapot, olyan a fogadjisten. Mi ugye nagyon sokszor követeljük a jó Istentől, hogy az Isten teljesítse velünk szemben atyai kötelességét. Ha én azt kívánom a jó Istentől, hogy áldja meg életemet, családomat, munkámat, akkor az Úristen is elvárja tőlem, hogy ne félszívvel, hanem egész szívvel szolgáljak neki. — 1193. március 11-én a keleti világ egyik legnagyobb fejedelme, Szaladin szultán halálos ágyon feküdt. Magához hívatta zászlótartóját és azt mondotta neki: te hűségesen mellettem álltál a csatákban és magasan tartottad a zászlót, amelyet a kezedbe adtam. Most az én életem zászlóját adom a kezedbe, menj és mondd meg a népnek, hogy Szaladin szultán elindult a földről egy más világ felé. S akkor a zászlótartó lándzsájára egy fehér gyolcsot kötött, kiment lóháton a városba s a következőt hirdette: Keletnek hatalmas Ura, a szultán meghalt és semmit sem visz magával abból, amivel itt rendelkezett, egyedül ezt a gyolcsot, amely az ő halotti leple lesz. Kedves jó Híveim! 1941. év elmúlt. Mi marad belőle? Talán egy gyolcs, amelyik majd az én halálos verítékemet letörli? Nem! Aki az Istennek hűségesen szolgált, annak a földön meg lesz mindig az Isten áldása s az örökkévalóságban azok a kincsei, amelyeket itt gyűjtött, Isten hűséges szolgálatában s melyeket láthatatlanul vittek fel Isten angyalai az égbe, hogy ott várjanak reánk, amikor az örökkévalóság kapuján bekopogunk és számadást teszünk Isten előtt. Még most vess számot magaddal, hogyan szolgálod az Istent? Egész szívvel-e, vagy csak úgy rúgd fel — hagyd ott módon ? Ha egész szívvel szolgálod Istent, akkor nyugodtan ints búcsút a könnyes szemű 1941-nek és mosolygós arccal nézz az új esztendőre, bármennyire is bizonytalannak látszik a jövő. Isten hűséges szolgája sohasem nyugtalankodhatik miatta, mert tudja, hogy a bizonytalan ködös jövőn keresztül is ott sugárzik Istennek gondviselő keze, amely vezetni fog a biztos jövő, a boldogság felé. Ha pedig istenszolgálatod hanyag volt, az újesztendőben hűségesebben add meg az Istennek, amivel Neki tartozol, és akkor biztosítod a boldog örökkévalóságot. Akkor Isten szeret, Isten áld, Isten visz a boldogság felé. Kovács Sáladon* pratárus-préfeárfias. A hercegprímás karácsonyi százaiéból Isten akarata és Krisztus feleséges példája szerint nekünk is meg kell becsülnünk minden családot , minden nemzetet. De mivel a jóa rendezett szeretet önmagunkon kezdődik, elsősorban saját magyar családaikat és magyar nemzetünket kell megbecsülnünk és megszentelnünk. Igen, meg kell becsülnünk ,de meg kell szentelnünk magyar családjainkat keletkezésükben, békés szervezetükben és fennmaradásukban! Azért a katolikus magyar embernek nem szabad megelégednie a tisztán polgári házasságkötéssel, hanem azt a házasságot is megkötnie, amelyet maga Isten rendelt. De becsüljük meg magyar nemzetünket is, mégpedig abban a formában, amelyben azt az Isteni Gondviselés kialakította és mind a mai napig fenntartotta, becsüljük meg úgy, ahogy azt első Szentkirályunk megszervezte, hogy nemzetünk mindig keresztény és magyar maradjon. Ne engedjük tehát, hogy magyar nemzetünket elszakítsák Kriszti® Egyházától, vagy hogy állampolgáraink közül bárki is háttérbe szoruljon azért, mert katolikus. Mert ne feledjük, hogy válságos időkben leginkább az Egyháztól és katolikus polgáraitól várt és nyert segítséget a haza. Ugyancsak senki kedvéért és semmiért le ne mondjunk nemzetünk magyarságáról és függetlenségéről sem. Azért akármilyen tíz rendezés következik is a mostani világégés után, mi magyarok semmiféle nemzetköziséget be ne fogadjunk. Kövessük a Szentkirályt, akit nem szédítettek el korának eszméi. Ha Szent István akár a bizánci, akár a római császárság eszméjét elfogadta volna, akkor nemzetünk abba beilleszkedve már régen elenyészett volna. Mi sohasem voltunk, most sem vagyunk és nem is lehetünk nemzetköziek, hanem csak magyarok. Hazánk pedig meg is lehet csak független és szuverén Magyarország, amilyennek a Szentkirály alapította, amilyen ezer évein keresztül volt, s amilyennek Isten rendelése szerint lennie kell, hogy történelmi hivatását mindig betölthesse. Vajha nemzetünk és mindet magyar legalább most, a válságos időkben megismerné, megszívlelné és megbecsülné azt, ami üdvösségünkre szolgál: keresztényságünnkat és «tagiai»águnkat!