Magyar Alföld, 1914. július-augusztus (4. évfolyam, 27-31. szám)

1914-07-05 / 27. szám

2 oldal. A prelátusnak a világ dolgairól más volt a felfogása mint sokaknak, a beleava­­kozott világi dolgokba és az egyház céljait másban találta. Ennek következménye volt a közéleti veszekedésekbe való kerülés, a sajtó­­kampányba való beakadás, gúnyok, támadá­sok. Jöttek azután a helyreigazítási ügyek. A Napló keményen, mint a Magyar Alföld paskolta a Kecskeméti Lapokat. Megindultak a­­helyreigazítások. A prelátus elment a járásbírósághoz és úgy tárgyalt ott, mintha mindennap ott lett volna és az lett volna az élethivatása, így azután nem is lehet csodálkozni, ha tovább piszkálják és cikkez­nek róla. Kész örömmel konstatálom, hogy Petter tiszte­lndőről a lapok sohasem írtak és ha írtak is, mindig a legnagyobb tiszte­lettel. Szerkesztő úr bizonyára már türelmet­lenkedik is, mert eddig körülbelül azt írtam, amit önök is írtak. Mit akarok hát, ugy­e erre kíváncsi ? Szívesen kielégítem a kíváncsi­ságát. Én a Magyar Alföldnek egy nagy igazságtalanságával­­ akarok foglalkozni. Én ugyanis részemről nem tartom azt sem szerencsétlenségnek, hogy papjaim politizál­nak, a vallást, az egyházat beleviszik a hétköznapi élet civódásaiba, mert én a vallást nem tartom a pappal egyenlőnek és én akkor is vallásos katholikus lennék, ha papi állások rendszeresítve nem lennének. A pap viszont mindazt tehet, amit a többi ember, de ugyanúgy viselje is a felelősséget mint a többi ember. A prelátust a következmények pláne igazolták is. Ma ő a legelső vezető embere a jómódú polgárságnak, akinek kegyeiért a reformátusok és zsidók is cseng­nek. A sikerek igazolják legjobban az embereket. A prelátus kihasznált minden erőforrást, ami rendelkezésére állt, de el is ért vele eredményeket maga és hívei számára. Ő hatalmat szerzett a katholikusoknak és legyőzte a reformátusok vezető uralmát. Nem vallásosabbá tette a katholikusokat, de hatalmasokká. Az életben pedig nem az a fő, hogy a Miatyánknak milyen a hatása, hanem hogy hány szavazat szükséges egy segédpót­­dijnoki álláshoz. Aki jó katholikus, az állást is kap. Ez pedig az igazi erő. A Magyar Alföld ezt talán természetes­nek is találja. És ebben talán nem is nagyon tér el az állásfoglalásunk. Nem értem azon­ban, hogy a Magyar Alföld miért támadja Révészt és az úgynevezett katholikus kleri­kalizmust és dicsérte meg ezzel szemben néhányszor a reformátusokat, akik pedig, nyíltan állítom, konzervatívabbak, anti­szemitábbak, sőt retrográdabbak Révész prelatusnál és a katholikus intelligenciánál. Hiszen Révész, Iványosi Szabó László, Bagi László sokkal fölvilágosodottabb emberek, mint a legtöbb református úri­ember. Tessék csak velük összehasonlítás okából fél órát beszélgetni. Akár politikáról, akár kulturális kérdésekről. Meg tetszik akkor győződni, hogy nevezettek legalább tudnak a világ dolgairól és nem félnek a haladástól. De a legtöbb református úri­ember irtózik itten mindentől, ami haladás. Sándor Istvánon, Horváth Mihályon és Kovács Pálon kívül nincsen itten református ember, aki már egyáltalán foglalkozott volna a politika, az irodalom, a városi élet modern eszméivel. A katholikusok között alig van antiszemita, legföljebb bravúrosságból, egy-kettő pedig sötét butaságból, de merem állítani, hogy a reformátusok háromnegyed része antiszemita. Révész és hívei legalább közelednek a néphez, mert bennük látják a jövőt és érintkeznek is vele. A református urak azon­ban ki nem állhatják a népet. Ha Révész prelátus úr egy beszédet intézne híveihez, hogy a városházán foglaljanak állást a választójog általánossága és a művésztelep mellett, akkor ezek rá is szavaznának, de a reformátusok leszavaznák a papjukat. Lehet­ségesnek tetszik-e tartani azt, hogy a zsidó pap fia elbukott volna a piaristáknál, mint ahogy elbukott a kollégiumban, noha nem is volt épen tudatlan gyerek, ha piaristáknál jól érett lett volna, mert azoknak a liberal­izmusa tapintatott is parancsolt volna. A reformátusok irtóznak a haladástól, a néptől, a fölvilágosodás gondolataitól és jó szerencse, hogy kiesett kezükből a város vezetésének gyeplője. Tessék elhinni, hogy a munkás­ságra nem olyan veszedelmes a Révész-féle klerikalizmus, mint a zsíros konzervatizmus és a foszlásnak indulni nem akaró maradiság. TÁRCA. Gyász. Az anarchisták, akik pisztollyal, bom­bával és tőrrel igyekeznek vérfolyókat nyitni, hogy így lecsapolhassák a dagadó gyűlölet óceánját, amely az elnyomók lázító önké­nyétől születik, a szociáldemokratákat vörösbe öltözött papoknak hívják, mert ellenségei, nyílt harcosai akár törvénytelen vagy törvé­nyes, akár egyes vagy tömeges gyilkosság­nak. A Sarajevóban eldördült bombák és browning golyók szégyenletes munkáját elítéli minden józan elme, mert elsősorban nincs senkinek joga arra, hogy az emberi életet elvegye, kioltsa. A történelem folyamán nem az első eset, hogy a végletekig nyomorgatott tömeg kezétől szent és sérthetetlen, koronával ékes testek zuhantak a porba, azonban a népek helyzete alig változott valamit, úgy hogy a hatalmasok ma is szabadon rendelkeznek egyesek és tömegek vagyona és élete felett. Az oktalan és gyalázatos háborúk nincsenek megokolva, mert mi értelme van annak, amikor teljesen vagyontalan koldusnépeket mint ellenséget egymásra hajtanak és leölet­­nek. És a háborúk borzalmasságai nemcsak a halottakat ijesztővé változott csataterein, hanem a 8, meg 9 tagú családok, apát­ián árvák jajveszékeléseiben is vissza­tük­röződik. És a csatatéreken, az emberek eme legförtelmesebb vágóhídjain elesettek miatt nem ejtenek könnyet azok akik odaerősza­kolták a levágott embereket, csak az özve­gyek és árvák virasztanak vörösre égett aszkéta szemekkel, hogy hátha még vissza­tér az egyetlen támaszuk, kenyér keresőjük, édes­apjuk. A nép, a tömeg nem sír, annak csak fájdalmai vannak. A szenvedések pyramissá magasulnak a lelkében, s ezzel a kínzó teherrel olyan a nép, mint az egyiptomi sphynx, rejtély, akinek titkos feszítő, alkotó, vagy romboló erejét soha se lehet megismerni, csak mikor kibuggyan belőle a sok-sok el­fojtott szenvedés, mint öblös kráterből a gyilkos láva, s nagy erejével még a bíbor palástot is magával sodorja. A sarajevói esetnél az élet, az élni kívánás, az élni akarás mindent ledöntő ereje összecsapott a hatalommal. A porból ki se látszó senkik, akiknek sehol és soha sincs szavuk, fejedelmi személyeket örökös némaságra kárhoztattak. Honnan örökölte a mérhetetlen hatalmat az a két rongyos éhen­kórász csavargó, amellyel főhercegek életét oltotta ki ?... Hanem itt álljunk meg egy percre levett kalappal. A hű­lő holttestek melói lát­juk, hogy a bombavető és a halált osztó pisztoly kezelője nem más, mint a főhercegi párért felnyúló szerb nép milliónyi kezének egyike, s hiába veszik vérét a végrehajtó kéznek, olyan az, mint a mesebeli Hydra, sőt olyanabb, mert minden levágott fej helyébe ezer tettrekész fej sorakozik. A sarajevói eset nagy iskola azoknak, akik eddig elérhetetetlen magasból szemlél­ték a tömeg mozgolódását, hullámzását, s a tömeg erejét elfojtva tartották, amely most fejedelmi hullákat vetett a trónig. Fel kell nyitni a jólétnek, szabadság­nak és népjogoknak a zsilipjeit, hogy a nép roppant ereje ne romboló, hanem áldást hozó formában megtestesülhessen. Amíg ez nincs így, addig Princip Gavrillót és Gabrinovics Nedelkót hősként tiszteli, vagy szentként imádja minden élvehagyott szerb ember. Hajnal József: MAGYAR ALFÖLD Agitáljunk a „NÉPSZAVA“ érdekében. 27. szám. Kecskeméti betegség. Stagnáló szakcsoportok. Már régebb idő óta figyeljük, hogy a kecskeméti szociáldemokrata pártmozgalom­ban téves irányok tartják lekötve a munkás­agyakat. Hogy a ferde helyzetet megértsük, tudnunk kell, miszerint az ipari és kereske­delmi alkalmazottak első társadalmi tömörü­lésének jelenségei az önképzőkörök, az ifjúsági és legényegyletek keretében mozogtak és a cél nem volt egyéb, mint egy-egy táncmulatság vagy műkedvelői előadás ren­dezése. Ha a kecskeméti szakszervezetek műkö­dését szemléljük, rögtön látni fogjuk, hogy a középkori tömörülésnek színtelen nyomai terpeszkednek a helyi csoportokon, amelyek­nek pedig a munkásság forradalmi szerveze­teinek kellene lenniök. A szakszervezetek (mint Munkás Otthon) labdarugóznak, táncoz­­nak és műkedvelőznek. Ezekben merül ki igénytelenségük, míg alig találunk bennük komoly társadalmi lendületeket. Szinte csodálatos, hogy az ipari és kereskedelmi alkalmazottak, akik a saját bőrükön érzik a tőkések vérszopásait, mikép lehetnek olyan naivak, jó fiuk, szinte jámbor Jánosok, hogy erős kulturmozgalom helyett egyhetesdit játszanak és a szervezeten belül úgy élnek, mint az ökörképző- és papszamár­­egyesületek, összes energiájukat néhány rosszul sikerült táncmulatságba vagy gyönge mű­kedvelői előadásba ölik bele. Mire vezet ez? Szétzüllésre, mert csak nagy eszmék, közös politikai és gazdasági célok tarthatják össze becsületben az embereket. A közel­jövőben oda kell tehát töre­kedniük a szakszervezetek vezetőinek, hogy a szórakozásokkal egy kicsit csínján bánjanak, hanem e helyett a kifelé való harcot vigyék bele a szocialista mozgalomba. Nagy baj az is, hogy a szakszervezetek tagjai, sőt még azok vezetői is csak szak­­szervezeti tagok akarnak lenni és a politikai mozgalom előtt szinte begubóznak. Nem akarnak ismerni sem országos, sem községi politikát talán azért, mert még oly kicsiny a proletárműveltségük, hogy az országos és községi politikai mozgalmak jelentőségét nem bírják átfogni. Pedig még nagyobbszerü gazdasági harcokat is csak akkor kezdhet a munkásság. H Értés közöl ka-u vili Vi Klapt­alá­­­latok és vi olcsó ben. égőki csóbl Fű v Kecskemét látványosága Csapó Lajos ujonan áthelyezett és be­rendezett fűszer és csemege-üzlete Kecskemét, Luther-palota. Vil ujdoi tékbaj van ci­féle és mint bárha csakis gyárti Tis Ré üveg

Next