Országos Ellenőr, 1922 (15. évfolyam, 1-15. szám)
1922-04-08 / 1. szám
Kecskemét, 1922. április 8. XV. évfolyam Szombat, 1-ső szám. Megjelenik minden szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal Kecskeméten, III. kerület, Jókai utca 42. sz. Egyes szám: 6 kor. Előfizetési árak Egész évre .... 300 K Fél évre ...... 150 K Negyed évre .... 75 K Hirdetések jutányos áron közöltetnek. POLITIKAI HETILAP Felelős szerkesztő és kiadó Somogyi János Egyes szám: 6 kor. Irányelv. 1. Nem hadakozni, veszekedni és támadni jövök, mert a háború rombol, a béke épít. Igaz, hogy olyan vérzivatar múlt el a nyolc év óta, mikor a tollat letettem, amilyenre még a világ nem emlékezik. Ezer, százezer, sok-sok millió lélekű színmagyar dőlt le, semmisült meg, bukott a sírba. Sokszor percenként, óránként és évek alatt. A világélet óta első nagy és példátlan háború tartott éveken át. Amilyent még nem festett sem az ókor könyvek könyve: a Biblia, sem a föld összes történetét magában foglaló török Korán. És . . . minden hiába való volt. A szörnyű csatákban hiába hullott — folyt patakokban a magyar vér, elvesztettük a háborút. Noha még azt se mondhatjuk magunkra, hogy: „Székely támad, székely bánja“. Mert mi — a nagy Isten látja lelkünket — úgy sodródtunk a poklok áradatába. Más bűnéért, más vétkéért szenvedtünk, lakoltunk! S ami azután következett... Szétdarabolták országunkat. Elvesztettük mindenünket. Bent a belső ellenségek: megtaposták vérben vonagló testünket ... De elég volt! Felejtsünk mindent. Tisztuljon le szívünkről minden bosszú. Távolodjék el tőlünk minden megtorlószándék és gondolat. Megmaradt a hitünk. Keresztény ország vagyunk. Kezdjünk újra a dologhoz. Tisztítsuk le millió sebből vérző testünket és kezdjük újra építeni szeretett hazánk megmaradt alapját. Az erős, önmagában bízó királyfiú sem őrjöngött kijózanító gondolatai után sokáig, a lehetetlen felett, hanem fogta a munkát és kardot s rettenetes, elszánt küzdelmek után megszerezte vele a koronát! Beszámoló a nyolc évről, .. Ez év augusztusában lesz nyolc esztendeje, hogy le kellett tenni a tollat. Vagy fegyverrel cserélte fel minden igaz, becsületes férfi, aki magyar, vagy az itthon félbemaradt munkaszerszámok megfogásával kezdte. Fegyverre — fájdalom — már akkor koron túl valók, elsőbb is, családomnak egy kis üzletet szerveztem meg. Később, fogtam a fűrészt, gyalút és korán reggeltől napestig dolgoztam. Vérverejtékes ingeket váltva produkáltam annyi, ma is bemutatható asztalosdarabot, hogy hatvan esztendős kora után, alig képes valaki többet. Ez nem dicsekvés, csak áldom érte a jó Teremtőt, hogy erőt, egészséget adott hozzá! A „vörösök“ ideje alatt, fel akartam lapomat támasztani. Mivel a háború elmúlt, elérkezettnek láttam az időt, hogy újra hozzászólhassak városunk közügyeinek intézéséhez, mikénti folytatásához. De olyan ellenkezésre találtam Kauffer és Simon „elvtársak“ részéről, hogy félórai szócsata után, amikor a szocialista cikkeimért való börtönviselésemre, becsületes, bátor szavaimért (a gyöngék és védtelentömegek érdekében) küzdelmeimre, szenvedéseimre s ez alapon az ő elveik szerint is: adott jogaimra hivatkoztam, s egyszer csak négy vörös katona töltött fegyverrel állott velem szemben. Az volt a parancs és határozat, hogy: igenis, foghatok tollat, szerkeszthetek lapot, de csak a „Magyar Alföldinél! Erre nem válaszolhattam mást, mint a következőket: „Szíves készséggel állok a laphoz, de előbb csukják vissza börtöneikbe azokat az akasztófára megért gyilkosokat, gazembereket, akiket ma: „vezérkedni“ kieresztettek!“ E „meggondolatlan“ vakmerőségemért (és ki nem cselekedett már életében meggondolatlanságot?) csak az épp abban a pillanatban belépő Sinkó Ervin városparancsnok mentett meg a bizonyos haláltól . . . Ő azután azt a sentenciát hozta, hogy: „Tényleg hallottam már Somogyi elvtárs szocializmusáról. „Nincs még tizenhárom“ című ver ,séről. Ilyen életet nekünk, kioltani nem szabad! Hanem . . . rögtön kárpótoljuk lapjának a háború miatt való beszűnéséért, mely neki — mint mondja: összes vagyonába és harminc éves szenvedésébe került! Kárpótoljuk azért is, hogy most meg már a háborúk után — miattunk nem adhatja ki a lapot. Kárpótoljuk úgy, amint azt más újságírókkal Budapesten is tettük! És ... ha akar, jön hozzánk egy 60 éven túli ember dolgozni, ha akar, marad otthon!“ Kész volt az életmentés. Kommunizmus szerint is: becsületes, emberies gondolkodás! De ám, Vércse „elvtárs“ kezébe került az ügyem folytatása. És örültem végre, hogy minden „kárpótlás“ nélkül, ép bőrrel hazadobtak. Elmúlt a kommün. Bejöttek az oláhok. „Fegyverkutatás“ címén: behatoltak műhelyembe. „Elkutattak“, háromezer koronámat. A még kezemben maradt negyedfél ezernek felét meg „elsinkófálták“ később — a lebélyegzésnél, „kényszerkölcsön“-be. Életemben először ért az a kitüntetés, hogy valakinek nagyobb summát adhattam „kölcsön“. De ezzel meg most az a „pech“ járt, hogy olyan magas állású urnak kellett pénzemet odaadni, aki még ma se akar róla tudni semmit. A biblia ugyan nagy megnyugvással arra tanít, hogy: „Az Isten adta. Az Isten elvette!“ Mindazonáltal én, megvallom, e tekintetben nem vagyok türelmes keresztény. Hogyne! Mikor arra, az asztalosüzletben való véresverejtékes munkámmal szerzett és szalonna helyett, csupa kenyeres, bornélküli kosztolásokra gondolok, mindig nagyot csavar a szívemen, annak a három év alatt összakuporgatott pár ezer koronácskámnak elvesztése! A régi zászlóm. Dr. Kiss Endre — a Kecskeméti Közlöny igaz magyar és jó keresztény szerkesztője — nyilván hallotta rólam, hogy vén koromban már nagyon izzasztó nekem a nehéz munka. Hát aztán megszűnt és két évvel ezelőtt, műhelyes lakásomon, felkeresett. Meghívott a szerkesztőségébe. Igaz, hogy kikapcsolva álltam ott, két év óta, minden politikától. És az adományok kezelését, valamint az adminisztráciortális dolgokat láttam el. De . . . becsületes ténykedésükből, rendíthetetlen hazafiságukból, a szenvedő Magyarország visszahódításának, újraépítési céljának munkájából — tanultam anynyit, mintha csak gyermekéveimben vérembe szívódó magyar tradíciók felelevenítéséről, magyar véres csaták újra való oktatásáról jönnék most, így veszem kezembe régi zászlóm ! Somogyi János: A virágvasárnapi tömeg-erő. Nem az egyetlen, de legfölségesebb az Isten-ember tragédiájában a tömegszenvedély változása. A virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulás, a felhevített tömeg csodás lelkesedéséből elsőrangú fogadtatás volt, melyet a nagy küldetés szerint Jézusnak el kellett szenvednie, holott minden emberi érzésünk azt súgja, hogy a zajos fogadtatás és csődület csak kellemetlen lehetett annak, ki az ünneplés központja volt. De azoknak, akik az eszméket hirdetik, a külsőséges hatások nagy erejét is mozgósítaniok kell. És az Isten-ember, aki arra volt hivatva, hogy a kereszténység eszméit az egész földön elterjessze, nem vonhatta ki magát a virágesőből, a pálmaágakat hintő tömeg ünnepléséből. És mily nagy tanulság az ő fenséges martíriuma, hogy ugyanaz a tömeg, amely Hozsannát kiált, néhány napra már a „Feszítsd meg!“ terrorizmusával szorította Pilátust, hogy Jézusban felségsértőt lásson és mint a római imperium gyalázóját, halálra ítélje. Tizenkilenc századot fordult azóta az idő kereke. És hányszor megismétlődött ez idő alatt a tömegrajongás gyűlöletté váló változozása. Uralkodók, próféták, filozófusok, államférfiak és más egyetemes emberboldogítók, hányan érezték, hogy a tapsból a Vesztőhelyig, mily rövid idő alatt lehet megfutni az utat. A tömeg lélekrajza kiszámíthatatlan. A tömegérzés mindig más, mint az egyéni. Lehet százezer ember a legjobbakból összetömörítve, ha sikerül az aljasabb szenvedélyt feluszítani, s sohase tudhatjuk, hogy a népítélet micsoda nagy, végzetes tévedésekre és bűnökre vetemedik? Van, épen jelen korunk történetében, a tömeghangulat változásának egy más pendantja is. És éppen a politikában, ahol a kölcsönhatások mindig kiszámíthatatlanok, ahol mindig meglepetésekre lehetünk elkészülve. — Példával is élünk. Napjainkban nemrég folyt le a tömegerők által a Habsburg-dinasztia szétrombolása, Károly királynak a tróntól való megfosztása. Akkor boldognak képzelte magát a magyar. Azóta aztán, már más tömegerők is uralkodtak. Azok meg — magát Magyarországot támadták meg. Annyi kárt nem tett még a hazában sem török, sem tatár, mint ezek. De ime, térülfordul az idő, feltünedezik a politikai láthatáron Andrássy gróf. .. Maga köré kovácsolja a tömegeket s itt-ott, már mint nemzeti hős, kezd ünneplés tárgya lenni! Nem elmélkedünk most tovább e fölött, ám érdekes jelenségnek tartjuk, hogy a tömeghangulat ilyen rettentő változatos formákat mutat. Senki akkora felelősséggel nem tartozik önmagának és a történelem ítélőszékének, mint akit hivatása, vagy a véletlen, a tömeg vezetőjévé tesz. A tömeg lelkét ő alakítja. És bizonyos dolog, hogy a virágvasárnapi Hozsannát s rá, a legfenségesebb eszméket hirdető Isten-ember kivégzését is, egy-két, a tömeget vezető „demagóg“ csinálta. Óriási nagy katasztrófák történtek a miatt, mert a tömeg vezetői véres fenevadak. Ha csak emlékünkből kivethetnők Robespierre és Marat rémalakját, mennyi vér kímélődött volna meg és mennyi gaztett, maradt volna el. Ha Dante most írná meg a Divina Comediát, várjon ezeknek és egyéb tömegszenvedélyt mozgató alakoknak pokolbeli szenvedését, hogyan írná meg? Volna-e gazdag képzelet, mely az ő gaztetteiknek pokolbeli szenvedését elképzelni tudná?! . . . HÍREK. Lapunk mai, felújított első számát csak két oldalon jelentethettük meg, mivel az előre való rákészülés, az anyagi és szellemi erők összegyűjtése, felhalmozása , az „Országos Ellenőr“ biztos alapon való felépítésének nagy munkája, foglal el még mindig bennünket. De rövid idő alatt rendes mederbe jutunk és már húsvéti számunk — valamint az azután következő számok sorozata is — négy oldalon, később pedig lehetőleg bővebb terjedelemben jön olvasóink táborának kezébe . S Károly király halálai csak az egész magyar világot, de még a külföldi, velünk rokonszenvező nemzetek vezetőségét is. Végtelen megrázó, minden jóérzésű lelekre az a tragikus sors, mely a Zita királyi családot érte! Zita királyné betegsége is súlyosbodott. Károly király nemzetiszínű szemfedél alatt nyugodott a ravatalán. Tekintse meg Hoffherr Schrantz Glayton Schuttleworth RT. Mezőgazdasági Gépgyár Gépraktárát. Kecskemét, Rákóczi út 20. szám, a Törvényszék épületével szemben. Raktáron van és eredeti gyári áron kaphatók: vetőgépek, boronák, szakekék, morzsolók, darálók, szecskavágók, új rendszerű répavágók, valamint VERMOREL-rendszerű és jó minőségű, nagy munkateljesítő BALATON-PERMETEZŐGÉPEK és az összes gépek alkatrészei.