Reformátusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 20-37. szám)

1921-05-15 / 20. szám

96 REFORMÁTUSOK LAPJA hét, mint Isten országának munkálása, mert ebben benne van minden, így a haza romjaiból való fel­építése is. Minden választás Isten akaratának megkérde­zése. Minden választó csöndesen a saját lelkén át kérdezi meg, milyen módon fog egyházának még erőteljesebb, békésebb jövendőt biztosítani. Ez az igazi imádságos keresztyén választás, minden más pogányság és Isten akaratának megmásitása, így, a pünkösd lelkével kell elindulnunk a jövendők felé. Judás csókja. — Legenda. — A fák karjai kinyúltak és megfenyegették. A fűszálak dideregtek, mint fázós, elhagyott gyerekek. A bokrok beszélgettek és egymást átölelve kezdtek sírni. Egy-két csillag­, egy-két remegő angyalszem, félénken nézett a földre a fekete éj­ kárpiton át. Ju­dás rohant az úton s a kis kövek mögötte fájóan felzokogtak, amint vad, durva ,lábbal rájuk tiport sietve. Judás rohant. Mögötte egy nagy óriási keresztfa nyúlt az égig, a keresztfa nőtt és átszakította az ég­bolt fekete szövetét és roppant árnyéka ráhullt a földre. A názáreti sóhajtott a keresztfán és a sóhaj­tása, mint siető szél, átfutott a világon és a vonagló föld mint egy halálra kínzott óriás állat, fájdalmasan megremegett. Kósza meleg cseppek hullottak a fe­hérlő virágokra és Judás homlokára; megdörzsölte a homlokát, vércsepp volt ott. Látta néha Simon Péternek, a genezárethi halásznak az arcát is, mintha ott állott volna lehajtott, fejjel az erdőszélen és ök­lével megfenyegette volna és mélyen fekvő szemei égtek és a két fénysugár szúrt volna, mint tű hegye a vigyázatlan varrónőt. Judás beért a városba. A Golgotha felől sok nép jött és a gyerekek és asszonyok ránéztek és megrántották egymás ruháját. — Ez az . . . Judás szaladni kezdett, az ezüstpénzek sírni kezdtek a kis bőrzacskóban, sírtak és jajgattak, mint egy csomó zilált hajú sirató asszony. Kivett egyet, forró volt mint a tűz, fakó volt, mint egy halott kerek szeme, kiejtette a kezéből a földre és a félsö­tétben csak egy nagy vérfolt kerek vörössége nézett vissza rá. Judás otthon volt. A kis fülledt szobában égett a mécses és az ablakon át benézett a hold, mely csak egy pillanatra villant meg és újra eltűnt, olyan volt, mint egy végtelen messzi dobott, leeső ezüstpénz. Egy öreg asszony ült a faragott asztal mellett, egy fiatal asszony ült a bölcső mellett és a bölcső mellett, mint szelíd árnyék, üldögélt a csend. Ráhajolt a kis­gyerekre, aki mosolygott álmában és szemei egy nagyon kicsit nyitva voltak, mintha lá­tott volna valamit a sűrü szempillák alatt. Judás leült. És ebben a percben az ajka égni kezdett, forró volt és száraz és vágyott egy csókra, egy tiszta, fehér, hűsítő, szent csók forrására, mert az ajkán vékonyan izzani kezdett a tűz. — Anyám, megcsókolhatlak? . . .­­— Jer ide, fiam . . . Az öreg asszony megcsókolta és ebben a perc­ben felsikoltott. Felsikoltott, nézte meredt, kiülő, véres szemekkel a fiát, az öreg, ráncos kezeit előre tartotta, mintha valami rettenetes szót szeretne el­űzni, mely már ott libegett az ajkán, mint egy éj­szakai lepke. Aztán leborult az asztalra és sírni kezdett. — Judás... átkozott az óra, melyben születtél, Judás. Átkozott a kéz, mely betakart. Átkozott a mező, hol az anyád járni tanított... Judás... most már tudom a te dolgaidat, a te pénzeidet... Judás, most már a csókodról megértettem, hogy meghalt a názáreti Jézus... és átkozott az az anya, aki téged táplált és nevelt Sirt az öreg asszony és a fiatal felesége Judás­­nak felemelte szemeit, melyekben csillogott az éj­szaka, — álmosan átölelte férjét és lehajtotta fejét a férje mellére és így szólott: — Anyánk miért zokog úgy, Judás?... Nem hallottam, mit mondhattál neki, elfogott az álom itt a bölcső mellett. Ugy­e neked nem történt bajod? ...Ugye szabadon engedték a Mestert? Jer, Judás, csókolj meg engem és nyugtass meg engem ... Csókra nyújtotta vékony karmazsin-cérna aja­két, Judás bódultan és rémülten megcsókolta. És amint hozzáért Judás forró, égő, szenvedő ajka, az asszony felsikoltott és mintha démonok szállták volna meg, — elkezdett nevetni és a nevetése fáj­dalmasabb volt, mint a zokogás a sedlba menők mellett. Csúf, bűnös tüzek égtek a szemében. , — Jól tetted, Judás, most már jól tudom, hon­nan jött hozzád az a sok ezüstpénz. Jól tetted, Judás . . . jel számolni sorra. Pengessük őket meg az asztalon, soroljuk el, hogy mennyi ékszert lehet rajta venni . . . Majd holnap elmegyünk az ezüst­­miveshez, a kereskedők utcájába . . . Felékesítesz engemet, Judás. Hallgatjuk a citerát és a hárfát. Összehívjuk a régi barátaidat, lakomát csapunk. A názáreti meghalt és nem fog többé ránk­l­ézni kék szemeivel, szelíden és bánatosan. Hozatunk részegítő italokat és nevetni fogunk, Judás ... és eljárom ne­ked a táncot, a Salomé táncait, Judás . . . Nevetett, mint amaz ördögöktől megszállott, bűnös asszony, Mária Magdaléna, minekelőtte az Úr a bűnök démonait kiűzte volna belőle. Eközben felriadt a gyermek, sírni kezdett és az anyja megragadta dühösen és ütni kezdte. Judás rémülten és kábultan tépte ki az asszony kezéből és­ az asszony csúf, káromló szavakat dobott feléjük. Judás rémülten és kábultan nézte az asszonyt, ki azelőtt szelíd volt, mint a galilei mezők, csöndes, mint a szentek szente és ringató, mint a Genezá­­reth tava. Magához ölelte Judás a kis leányt és önkénte­lenül védelmezően megcsókolta kis, szomorú, rózsa­színű ajkát. A kis leány feje hátrah­any­átlőtt, sápadt lett, mint a hold rémes sivatagi éjszakán, szeme megtörött és beszédes ajka lecsuklott. Judás csókjától meghalt a kis leány. A nézőpont: Zsolt: 73, 17. A dolgok értékelése attól függ, honnan, milyen világításban látjuk azokat. Más a látvány magasból, tiszta világításban, mint alacsony sötétes helyről. Ha a földi élet felületén szétnézünk, visszás, érthetetlen dolog előttünk a világ fiainak szerencséje. Övék a föld világa, gyümölcse, gazdagság, élvezetek az em­berek hódolata, dicsőítése. A becsületes szegényt pedig ide-oda dobálja az élet, csak nélkülözésben, lemondásban van része, könnyeit nem törli le me­leg részvét, sőt a kevély gazdagok még ki is gú­nyolják, áldozataikat, miért nem tudtak vagyont sze­rezni. Hol látjuk itt az igazságot ? 20. szám.

Next