Reformátusok lapja, 1937 (23. évfolyam, 1-34. szám)
1937-01-10 / 1-2. szám
1—2. szám REFORMÁTUSOK LAPJA 3 vezetősége több ilyen fűtést megvizsgált s különböző felvilágosításokat kapott. Volt, ahol meg voltak elégedve, volt azonban olyan hely is, ahol több kifogást emeltek ellene. Mindazonáltal egyházunk a villanyfűtés mellett foglalt állást, amikor az általános fűtés tekintetében a magyar kőszénbányák mozgalmat indítottak olyan kazánok előállítására, melyekben koksz helyett olcsó hazai szénnel lehet fűteni. Igen kedvező ajánlatot kaptunk intézeti kokszfűtéses kazánjaink kicserélésére, amit egyháztanácsunk elfogadott. A kicserélés megtörtént igen kedvező feltételek mellett és egyházi vezetőségünk arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha beválnak ezek a magyar kőszénfűtéses kazánok, akkor újra számításba lehet ezeket venni a templomfűtés kérdésének a megoldásánál. Természetes, hogy ehhez egy télnek a tapasztalata szükséges, így azután kénytelen egyházunk felfüggeszteni a templomfűtés azonnali megoldását, hogy kellő ideje legyen közvetlen tapasztalatok szerzésére s arra az álláspontra helyezkedve, hogy inkább várjunk még egy évet, mintsem elsietett intézkedéssel a fűtésrendszer megoldása legyen ki nem elégítő. Ezért maradt el ez a kétségtelenül nagyjelentőségű kérdés megoldása a következő télre, amikor már kellő és kipróbált rendszerrel tehetjük templomunkat híveink számára zord hidegben is enyhévé. Ajándékba Williams-könyvet vegyen utolérni, mint a sánta kutyát. Dehogy is lesz Zsuzsinak kanyarója, hiszen ha egyszer meglábolta, bele sem eshetik többet. Petinek pedig piros az arca, mint a rózsa, a szeme sem lázas: bizonyos, hogy a fejfájását ugyanott szerezte, ahol Zsuzsi a kanyaróját. Hazugságországban. Anya szólni akart valamit, a legényfiúk is haragos arcot vágtak. Apa azonban nem tartotta vissza a két gyermeket. Szomorúan mondta: — Jól van, Zsuzsi, jól van, Peti. Menjetek lefeküdni, ha betegek vagytok. Sajnállak benneteket, hogy épen karácsony előtt nem tudtok egyedül a mi jóságos Jézusunkra gondolni. Félek, félek, hogy ő is meg talál feledkezni rólaók a maga születésnapján. Zsuzsi megszeppenve állt meg a küszöbön. Peti azonban magával húzta: __ Sose félj semmitől! Még minden évben volt karácsonyi ajándék, lesz az idén is. — Minden évben jók voltunk, szepegte Zsuzsika félig sírva. — Jók voltunk, jók voltunk. . . Hát az idén nem vagyunk jók? Még jutalomkönyvet is kaptunk. Az a sok imádság, mire jó az? Én bizony még a reggeli imádságomat sem mondtam el, tegnap sem, ma sem, az asztali áldás alatt meg arra gondoltam: lesz-e tepertős pogácsa, mert érzem a szagán, hogy zsírt olvasztottak a konyhán. Asz insiemse pariról — A furor diabolicus — Kedves Barátom! Előző levelemben lelkedre kötöttem azt, hogy a keresztyénség lényege egyenlő Jézus életével. Akkor vagy keresztyén, ha jó szándékkal, minden erőddel igyekszel hasonlóvá válni Őhozzá. Jézus élete nem más, mint élő szeretet. Mily igazul mondja Pál apostol: „... ha jövendőt tudok is mondani és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, ugyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.“ (I. kor. 13. rész.) A szeretetet nem tudtam felfedezni Bilkei Ferenc apátplébános „Miért nem ünnepelhetik a katolikusok október 31-ét?“ című írásában. De a furor diabolicus úgy süvölt benne végtől-végig, mint északi szél a kéményben januári éjszakán. Azt mondhatnám, a legsötétebb indulatokat gyújtogatja az innenső és túlsó parton állók szívében. Érthetetlenül állok a kérdés előtt, mi szükség volt ezt a füzetet százezernyi példányszámban a nyilvánosság zászlába vetni? — Ledöföm Luthert! — villan Bilkei szeme és idézi Luthertől, e szent életű férfiútól többek közt a következőket: „Légy bűnös és vétkezz bátran, csak higgyél még bátrabban, Krisztustól nem választ el a bűn, mégha ezer paráznaságot követünk is el napjában.1* Zsuzsi rémülten nézett kis bátyjára. Szeretett volna hamar-immár visszafordulni, édesanyja ölébe rejteni fejét, megváltani bűnét és kérni: hadd hallja ő is a Jézuska születésének gyönyörű történetét. De szégyelte magát — a legrosszabb, leggyávább érzés, az álszégyen vett erőt a lelkén. Bent, a jól fűtött szobában hamarosan elrejtett mindent, ami bántotta. Persze, nem feküdt le egyikük se: eltart jó másfél óráig, amíg a nagyszobában olvasnak, imádkoznak, énekelnek, utána pedig nyájasan, szépen elbeszélgetnek a családi körben, ők meg olvasnak még egy órácskát, nézegetik a képeket és mire a nagyok bejönnek, réges-rég ágyukban lesznek már. Szó, ami szó: ilyen szép könyve egyik gyermeknek sem volt még soha. Az első mesével — a rút kis kacsáról szól, akiből gyönyörű hattyú lett felnőtt korára — hamarosan végeztek. Következett a másik. Ez a jószívű erdei vadgalamb története volt. Zsuzsi és Peti nem kezdett bele azonnal az olvasásba. Minden figyelmüket lekötötte az a csodaszép kép, amely a mese címlapját díszítette. Mélységesen sötét fenyőerdőt ábrázolt. A fák aljában virágok nőttek, folyondár futotta be a sudár törzseket. Itt-ott mohával fedett oldalú lombos fák vegyültek az örökzöld közé. A háttérben patak csörgedezett, fehér galambok szálltak felfelé és őzike ivott belőle. Gyö-