Üzenet, 1941 (6. évfolyam, 1-34. szám)
1941-11-09 / 27. szám
Evangélikus lap VI. évfolyam 27 .szám Kecskemét, 1941. évi november 9 Megjelenik minden vasárnap A gyászoló Erdély sóhajtott, sírt és búcsúzott Kolozsvár evangélikus templomában az erdélyi végvár hősétől, Refmányik Sándortól. Azok közé tartozott, akiket Erdélyhez nem földbirtok vagy más evilági vagyon kötött, hanem a szeretet és a fűt. Isten küldötte a szenvedők, csüggedők, lemondok, félig halottak közé megváltást, reményt, életet, Istent hirdetni. Többet tett, mint a revíziós liga, amely milliószámra küldte az egész világba igazságot, követelő könyveit, röplapjait, plakátjait, csak Erdélybe nem tudott eljutni. Többet tett, mint az okos ravasz diplomataik egymást váltó sora. Többet tett, mint bármely betiltott, vagy vérbefojtott nagygyűlés. Üzenete gyorsabban szállt, mint a rádió hanghulláma. Itatása felmérhetetlen. Minden magyarnak barátja volt és minden magyar szerette őt. Szívükre ölelték névtelenek és nemes katolikus főpapok. Több volt, mint emberi s mint egyszerű magyar , erdélyi magyar költő volt. Kém kiadók pénzéért és közönségsikerért írt, mint annyian mások, hanem írt, mert írnia kellett Isten és a magyarság nevében. Reményik Sándor evangélikus volt, hívő evangélikus. Nem kérkedünk ezzel és nem mi büszkélkedünk az ő érdemeivel, amikor erről megemlékezünk. Alázatosan köszönjük Istennek, hogy őt a mi egyházunknak adta. Nem tagadjuk azt, hogy Reményik Sándor csodálatos életsorsa azért alakult így, mert hívő evangélikus volt. Verseiből, nemcsak a vallásosakból, kiárad ez a csodálatos alkotó és megtarló hit, amely sohase vált hiszékenységgé vagy vallásos hangulattá. Maga is tudta, gyönyörű verseiben meg is írta, hogy kegyelemben él. Ezért olvasták írásait úgy, mint próféta prédikációit. Magyar sorsunk a hit és kegyelem ez az ő nagy tanítása. Ez a vígasztalásunk, amikor sírjára nézünk. Ez a vígasztalásunk, amikor válságos órákat élő népünkre néztünk. Ez az erőnk, amelyet Istentől kaptunk s amellyel mindnyájan, költők, nevelők, papok, hirdetőüt hazáinkban az életet és feltámadást. Váradi Lajos rtívök a harcok füzében Közli Váradi Lajos Kötija Kasarmi. (Otthon és kaszárnya.) .Magyar nyelvű lapot adtak ki a fimiek ! Annyira szeretnek bennünket, hogy fenti című lapjukatelküldték valamennyi a bolsevizmus ellen harcoló katonánknak. — Mindjárt az első oldalon olvashatjuk az alábbi sorokat. Azt kívánjuk, hogy ez a különben igénytelen, de annál nagyobb testvéri szeretettel készített számunk vigye el kedves magyar bajtársainknak innen messze északról a mi és az egész finn keresztyénség meleg üdvözletét, mely ke-ч resztyénség könyörög és hisz az Istenisén a mi Urunk a Jézus Krisztus által, aki mindannyiunk életében drága és biztos támaszunk Isten kegyelme népeinkkel volt eddig, de ezután is azért imádkozunk, hogy ti legyen vezérünk mindvégig, nekük adva erejét és bőséges áldását most és mindörökké Isten oltalmazza a mi szeretett magyar testvérnépünket és a hősies magyar hadsereget.» Golyó, mely a 1tt. zsoltárnál akadt meg. Egy hívő anya frontra induló fiának Bibliát adott és felhívta figyelmét a 91. zsoltárra, amelyet alá is húzott. A fiú Bibliáját zubbonya belső zsebébe tette. Az egyik csatában golyó érte, mely a Bibliába fúródott, — de megállt a 91. zsoltárnál. Így lett a zsoltár a katona csodálatos megmentője. Vannak-e angyalok■ ? Néhány katonát ellenséges gránáttűz lepett meg. Amint a fedezék felé siettek, egy angyalt láttak, aki a fedezék mellett állott és elállta útjukat. A katonák az angyal látásakor visszatántorodtak. A fedezéket ugyanabban a pillanatban telitalálat érte... Az aknamezőkön és golyózáporban a hit segített Századunk parancsot kapott, hogy készüljön fel támadásra, meséli egy káplár. A katonák készülődése közben egyik bajtársunk kivette hátizsákjából szeretett Bibliáját és olvasni kezdte. Társa gúnyos mosollyal nézte és mikor a katona rövid imát is mondott, így szólt : A csatában az ima nem segít.» A támadás jól ment, míg az egyik katona lábára egy drót nem csavarodott. Fülsiketítő robbanás hallatszott több helyről is. Aknáka — kiáltják a katonák. Bajtársunk is az ellenségre gondolt, amikor a hatalmas robbanás a levegőbe vett. De csodálatos, amint a földre zuhant, egészen sértetlennek érezte magát, csak a füle zúgott. A század tovább támad. Golyózápor özönlik feléjük. Valami bajtársunk mellébe szúr. Az ellenség robbanógolyója a zsebében lévő órára csapódott, amelyet apjától kapott konfirmációs ajándékképen A golyó az órában robbant, csak néhány szilánk horzsolta meg testét. Újabb csodálatos menekülés. Bár az óra tönkre ment, a katona életben maradt. A támadás után már a gúnyolódó is azt mondta : Isten megoltalmazza azokat, akik hisznek benne. Egy liszt vallomása. Egy saunát az ellenség telitalálata ért. Négyen meghaltak és tizenegyen megsebesültek. Csak a fiú akiért sokat imádkoztak, maradt sértetlen. A többiek, akik távolabb álltak, csodálkozva kérdezték a liszttől: «Miért nem kapott még csak egy kis sebet sem ? Válasza katonásan rövid volt: Imádkozó anyám van.» (Ketija Kasarmi) Mi, akik az evangéliumot valljuk, hirdetjük és érte a világtól üldözést szenvedünk, tudjuk, hogy Krisztusban, a mi hű Tanácsosunkban kell bíznunk, s erejére támaszkodnunk. Mert ezt teszük, mégis tapasztaljuk, hogy Krisztus az igazi Győző, aki az ördög hadát könnyedén, kardcsapás nélkül, csupán ajka lehelletével győzi le. Luther-