Kecskeméti Közlöny, 1919. október (1. évfolyam, 22-43. szám)
1919-10-22 / 35. szám
Censurat: Locol. Morariu. Kecskemét, 1919 október 22 SZerda I. évfolyam 35. szám KECSKEMÉTI KÖZLÖNY Előfizetési ára: Felelős szerkesztő. Dr. KISS ENDRE Szerkesztőség : Arany János-u. 6. sz. Egész évre...........................120 kor. „ __ —------- ...... . . Kiadóhivatal: Arany János u. 6. sz. Fél évre...................................60 „ Erlyes Szamara 50 fillér ~ Megjelenik minden nap Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy angol lelkész a magyarokhoz Alábbi cikkünket Dr. R. I. Nally of Nally angol protestáns lelkész irta a „Szózat“ számára. A lelkész a kommün bukása óta Magyarországon tartózkodik s Fridrich miniszterelnököt Dunántúlra is elkísérte s a magyar nép iránt a legnagyobb szeretettel viseltetik. A cikknek a nyilvánosságra jutott részéből az alábbiakat közöljük, melynek szavait méltán vésheti szívébe minden magyar ember. * A Magyarországon töltött idők folyamán a magyar jellemnek sok olyan nemes oldalát volt alkalmam megismerni, amely mind mély benyomást tett rám. Sajnos, van azonban egy-két olyan vonása is a magyar jellemnek, amely határozottan kárára van. Magyarország fiatalsága hol túlságosan büszke, hol, bocsánat őszinteségemért, túlságosan kényelmes. E tulajdonságok következtében a magyarok nem karolták fel kellő mértékben az ipart és a kereskedelmet, minek folytán e foglalkozási ágak idegen kezekbe kerültek. Tudok olyan eseteket, amelyek arról győztek meg, hogy nem egy tehetséges fiatalember inkább vállalt nagyon szerényes díjazás mellett közhivatalban állást, semhogy a szülők kereskedelmi vagy ipari vállalatában igyekezett volna kétségtelenül jobb megélhetést biztosító elhelyezkedést keresni. Most, hogy az új keresztény Magyarország ébredőben van, ne érje be a magyar fiatalság azzal, hogy e változásról beszélek, hanem tekintse kötelességének azt, hogy az előbb megjelölt „magyar betegségiből felgyógyulva, ki-ki megfeszített erővel az újjászületett magyar haza érdekében fáradozzon. Ha egy angolnak három fia van, akkor azok közül legalább egy, ha nem kettő! — az atyja mesterségét, vagy üzletét folytatja. Ha a magyarok valóban kedvelik az angolok szokásait, akkor aligha tehetnek helyesebbet, mintha ezt az angol szokást is követik. Magyarország agrár állam élete és gazdagsága tehát a földdel függ szorosan össze. Éppen azért az országot mai szerencsétlen helyzetéből csak úgy lehet megmenteni, ha a földnek mai művelési módját megváltoztatják. A parasztot egyfelől földhöz kell juttatni, másfelől alkalmat kell adni neki ahhoz is, hogy megtanulja a föld modern szellemben való művelését. Alkalmat kell szolgáltatni a kisgazdáknak ahhoz is, hogy modern gazdasági gépeket szerezhessenek be. A múltban a magyar földbirtokosok, részben elszegényedés, részben pedig kényelemszeretetből, bérbeadták birtokaikat, maguk pedig a városokba, sőt gyakran a külföldre távoztak (ez is magyar betegség). A jövőben ennek is meg kell változnia, mert hiszen a nagybirtokosoknak éppen olyan nagy, sőt talán még nagyobb a kötelezettségük hazájukkal szemben, mint a kisgazdáknak. A magyar nemzet életének egyik legnagyobb veszedelme a sajtó, helyesebben a sajtó mikénti irányítása. A legtöbb magyar napilap azt a benyomást kelti az idegen olvasóban, mintha a kiadók és a szerkesztők csak azért létesítették volna a lapokat, hogy ezek hasábjain lebecsméreljék saját hazájukat a külföld előtt. Az ember akaratlanul is fölvetni kényszerül a kérdést: csakugyan magyarok volnának-e azok, akik e lapokat szerkesztik ? Észleleteim szerint alig van 3—4 olyan lap Budapesten, amely tényleg a magyar érdekeket szolgálja. Kinek a hibája lehet ez ? Szerény nézetem szerint a hiba elsősorban az olvasóközönségben keresendő. Az olvasóközönség alatt természetesen a magyarságot értem. Ha a magyarság okult a múlt tanulságain, akkor miért támogatja még most is a hamis célokat szolgáló lapokat ? Egy idegen szemlélő, aki csak felületesen ismeri a viszonyokat, azt hihetné, hogy ez az állapot a műveltség hiányának a következménye, én azonban, aki a magyar jellemet jól vélem ismerni, inkább a nemtörődömség rovására nem ezt a tényt. A magyar nemzet minden tagjának kötelessége volna a hamis irányú sajtó megszüntetésén munkálni és elejét venni annak, hogy a nemzet jóhírének ártó híresztelések a külföldre kerülhessenek. Éppen azért minden keresztény magyar embernek elemi kötelessége volna csak olyan lapokat olvasni és terjeszteni, amelyek hazája érdekét becsületesen szolgálják és védelmezik. Az elmúlt két hét folyamán két különböző újságban két magyar államférfiú véleménynyilvánítását olvastam. Mert e véleménynyilvánítások nagyon érdekeltek, felkerestem a két államférfiut beszélgetésünk során mindkét államférfit arról biztosított engem, hogy a két interview sohasem történt meg. Hogyan viselkedhetnek felelős szerkesztők ilyen megvetésre méltó módon? Mint Magyarország őszinte barátja, azt mondhatom ilyen jelenségekre, hogy ez az ország nagyon sajnálatraméltó, ha a dolgok folyamata a jövőben is ilyen lesz. Nem kell azonban elfelejteni, hogy az orvosság a magyar nemzet saját kezében van! A magyar nemzet lángelméi emberekben a múltban igen gazdag volt. Egy nemzetnek, amely olyan államférfiakkal dicsekedhetik, mint Hunyadi János, Hollós Mátyás, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth és amelynek olyan írói vannak, mint Jókai, Madách, Arany, Petőfi, Vörösmarti, sohasem szabad megfeledkeznie az ilyen elődök hagyatékáról. Most a rettenetes összeomlás után alkalma van a magyar nemzetnek megmutatni azt, hogy ismét talpra tud állani, hogy fel akarja építeni az új keresztény Magyarországot, hogy a nagy magyar elődök leszármazottai méltóak a rájuk hagyott gazdag örökségre és hogy a magyar nemzet valóban méltó arra, hogy helyét Európa büszke államai között ismét elfoglalja. Talpra magyar, ki a haza! — Lisztkiosztás. A hét végén hatósági kenyér lisztkiosztás lesz s egyheti szelvények kerülnek beváltásra. „ A zenéről és a zene hatásáról. Irta és a „Scala“ első hangversenyén felolvasta M. BODON PÁL, zeneiskolai igazgató. A budapesti „Scala“ hangversenyiroda által rendezendő hangversenysorozat mai első hangversenyén általában a zenéről és a zene hatásáról kívánok beszélni s ezt az előadásomat bevezetőül szánom a későbbi hangversenyekkel kapcsolatban tartandó előadásaimhoz. Ha a zenéről, mint művészetről esik szó, kívánatos, hogy elsősorban a társművészetek között elfoglalt helyet állapítsuk meg s a lényegbeli különbségére mutassunk rá. A képzőművészetek és a szépirodalom művei — kivételes esetektől eltekintve — megegyeznek abban, hogy megvan a maguk kifejezett tárgya, ami a műalkotást a természettel, vagy a külvilággal közvetlenül összekapcsolja. Gondoljunk egy képre, szoborra, drámára vagy költeményre. Ezekben nagyobbára az életnek vagy a természetnek színbe, kőbe, cselekvénybe, szavakba eszményítését találjuk. E közös vonásukat a külvilággal való közvetlen kapcsolatot a zenében hiába keressük. A zene, ez a zengő misztikum, erről az oldalról — mint később látni fogjuk — csak kerülővel, a képzet és hangulatosítás útján közelíthető meg. A zene tehát abban különül el a többi művészettől, hogy voltaképen nincs tárgya s ez a tárgynélküliség nagyrészt az oka, hogy nagyon sokan nem tudják mit kezdjenek a zenével, mikép kell, vagy miként lehet azt hallgatni. Mielőtt ennek megmagyarázásához fognék, egyet-mást előre kell bocsájtanom. Elsősorban azt, hogy a zenének miféle fajtái vannak. Kezdetben a zene csupán a szöveggel társulva jelentkezett, vagyis — mint a mai népdalokban — a dallam és vers ikerjelenségek voltak, együtt születtek meg. Az eredetileg csak egy szólamból, a dallamból álló zene később többszólamúvá válik s kifejező eszközei megsokasodásával a zene elhatalmasodik a szöveg felett. A XVI. században az énekkarok szólamainak támogatására bevonják a hangszereket s mikor a hangszer kiséretes énekművekben a zene oda fejlődött, hogy már maga magában tehát szöveg nélkül is bizonyos hangulatok rögzítésére alkalmasá vált, önállósul a hangszeres zene. Úgy a szöveges zene, mint az instrumentális zene megjárja a maga külön fejlődési útját és az egymásra való kölcsönös hatásukból, majd együttes szereplésükből kialakulnak a legkülönfélébb zenei műfajok. Az egyszerű dalból fejlődik ki a bibliai szövegre írt oratórium, a világi szövegű kantáte, majd a renesszánsz alatt a szöveg és zene társul a cselekvényt jelentő drámával s megteremtődik az opera, mely végül Wagner munkálkodásával zenedrámává növi ki magát. A hangszeres zene — mely a szöveg munkáját már eldobta — megalkotja a maga formanyelvét s a maga műfajait: először a közjátékokat, majd a tánczene hatása alatt a szüitet, mely később intim kamarazenévé finomodik. Haydin, Mozart, Beethoven megalkotják a zenekarra írt szimfóniát, mely Berlioz és Liszt Ferenc munkálkodásával a szimfonikus költemény nevű új zenei műfajt hozza létre. Az instrumentális zene műfajait általában két csoportra szokás osztani. Az egyik csoport az abszolút, a másik csoport a programm-zene. Az abszolut muzsika nem akart mást adni, mint maga magát a zenét, hangzás által kelltett hangulatot. Vígat vagy szomorút, fenségeset, vagy humorosat, drámain megrázót vagy lírait, egyre megy. Az absolut zene főbb reprezentánsai a szonáta, hangverseny-nyitány, szinfónia stb. A programmzene ezekből abban különbözik, hogy nem csupán a tiszta zenei szép visszaadására törekszik, tehát nemcsak