Kecskeméti Közlöny, 1920. július (2. évfolyam, 148-174. szám)
1920-07-01 / 148. szám
leoifeamét, 1920. jufiius fi. CsIS tortok ^ ^ ^ '^11. évfolyam, »48. szám. RECSICEHifl ^CCllLöfl^^ H ei 11 ELŐFIZETÉSI ÁRa i ti ti n Fél évre — — — — — — (20 korona. Negyed évre — — — — — S0 korona. Egy hóra— — — — — — 20 korona. Felelős szerk. ■ Dr. KISS ENDRE. Egyes szám éra I korona. Megjelenik minden nap. Szerkesztőségi III. ker., Szabadság tér I. szám, II. emelet, 3 ajtó. Telefon 120. Kiadóhivatal , Széchenyi-tér 5. A város közgyűlése. Délelőtt 9 órakor nyitotta meg Fáy István kormánybiztos főispán a t. bizottság közgyűlését. Napirend előtt Fáy István kormánybiztos főispán tolmácsolta a kormányzót főméltóságának szóbeli üdvözletét. A közgyűlés hálás köszönettel veszi tudomásul az üdvözlést és egyúttal feliratilag biztosítja tántoríthatatlan ragaszkodásáról. A polgármesteri jelentés tudomásulvétele után Bagi László th. bizottsági tag Katona József hamvainak átszállítására tett indítványát fogadta el a közgyűlés egyhangúlag. A mauzóleum építésére 500,000 koronát, a pályázatra pedig 20,000 koronát szavaztak meg. Dr. Zsitvay Tibor volt kormánybiztos-főispán köszönő és üdvözlő átiratát a közgyűlés tudomásul vette. Somogy vármegyének a vármegyei autonómia fentartása ügyében intézett átiratát Bagi László felszólalása után elfogadták és az abban foglaltakhoz hozzájárultak. Pásthy Károly az autonómia tárgyalása során nagyon éles kritikát mondott a közigazgatás aktaszerűsége és a folytonos ülésezések fölött, melyek a közigazgatást nehézkessé, bonyolulttá teszik, a haladó élettől eltávolítják és a tisztviselő felelősségérzetét csökkentik. „A magyar kir. honvédség“ elnevezés ügyében Somogy vármegye átiratát a közgyűlés magáévá tette. A női felsőkereskedelmi iskola szervezeti szabályzatát egyhangúlag fogadták el. A közgyűlés során újjáalakult különféle bizottságok névsora : Közegészségügyi bizottság: Bagi László, Dékány László, dr. Farkas Béla, Héjjas Mihály, dr. Horváth Mihály, dr. Kiss János, B. Kiss Ferenc, Kovács Sándor, Révész István, Sárkány Béla. A jogakadémia igazgató tanácsa: dr. Ángyal Vidor, Bagi László, Dékány László, Gömöry Sándor, dr. B. Kiss Kálmán, B. Kiss Ferenc, Pacsu Mihály, dr. Ir. Szabó László. Szőlészeti és borászati bizottság: Grassely Miklós, Győrffy Balázs, Hankovszky Zsigmond, Kerekes Ferenc, Nyárádi János, Tóth Zsigmond (kereskedő). A többi bizottságok névsorát legközelebb hozzuk. Az Alföldi Nyersbőr és Szőrme értékesítő Rt. részvényjegyzésére 100,000 koronát megszavaztak. Kiingert Ede villanytelepi gépész nyugdíját 4282 koronában, özv. Holló Jánosnéét pedig évi 930 koronában állapították meg. A szolnoki és borbási földekből Németh László indítványára és a városi tanács javaslata alapján a kiskert szövetségnek 50 százalékos haszonbér mellet újabb parcellákat engednek át, hogy a földnélküli munkások és tisztviselők kiskerthez jussanak. A haszonbéres földek árveréséről beterjesztett jelentést tudomásul vették és a haszonbérbeadást jóváhagyták. A téglatelepi földekből három részt a városi tisztviselőknek engednek át, kedvezményes: évi 400 korona haszonbér mellett. A Gazdasági Egyesületnek egy gazdasági középiskola létesítése ügyében a tanács által beterjesztett megkeresése, valamint a méhésztelepnek a gazdasági tanítónőképző céljaira való lefoglalása hosszabb vitát eredményezett, melyet Angyal Vidor dr. főügyésznek a város autonómiát védő felszólalása zárt be. A városi költségvetést több fontosabb tárgygyal levették a napirendről és a legközelebbi rendkívüli közgyűlésre tűzték ki. Történelmi előadás a latsainak. Nemrégiben méltattuk a kormányzónak azt a rendelkezését, mellyel a hazaszeretetről új fejezetet vézetett be a katonai szolgálati szabályzatba és elrendelte, hogy a hazaszeretet ápolására és fejlesztésére minden alkalmat fel kell használni. Ezt a célt szolgálják a MOVE által rendszeresített katonadélutánok és katonai állomásparancsnokság által rendezendő történelmi tárgyú előadások. Az első ilyen előadást tegnap délelőtt 11 órakor tartotta Palotás Fausztin ezredes a Katonaszínházban. Sajnáljuk, hogy közbejött akadályok miatt az előadást a kitűzött időtől eltérőleg korábban kellett megtartani és így a hallgatóság között polgári egyéneket nem láttunk, ezért még a fegyelmezett hallgatóság figyelmes nagy érdeklődése sem tud eléggé kárpótolni, amit példának állíthatunk színházlátogató közönségünk elé. A nagy koncepciójú előadás a török terjeszkedés és mai mélyresülyedésünk kora között vont párhuzamot. Képekben, hasonlatokban és költői erőben gazdag ékesszólással, de mégis egyszerű, érthető magyaros közvetlenséggel mutatta be Drégely és Szigetvár glóriás hőseit és állította mintaképül nemzeti hadseregünk katonái elé. Majd a hazaszeretet jelentőségét méltatta, mely a nemzeti hadsereg katonájának legszebb erénye. A hazaszeretet köt össze bennünket a múlttal, mikor történelmi nagyságainkat mintaképül állítva szemünk elé, dolgozunk a jelenen, hogy a jövőnk biztató és biztos legyen. A magyar nemzet nem veszhet el ma sem, mert megszületett a nemzeti hadsereg, mely egy a nemzettel és a nemzet egy a nemzeti hadseregben. Ha Szondy, Zrinyi és hős katonái, ha Galicia, Oroszország, Románia, Olaszország síkságain és hegyein mártíromságba ment véreink bátorságos lelke és hazaszeretete hatja át a magyar katonát, diadalmasan meg tud felelni nagy feladatának. Szükségünk van mindenre elszánt katonákra, mert elleneinket nemcsak a szükretott határokon kívül, hanem belül is le kell győznünk, hogy a magyar faj feltámadhasson. A lelkes hallgatóság három hatalmas éljennel köszönte meg az előadást, majd utána feszes díszmenetben vonultak el Palotás ezredes előtt. 1918. nov. 27. Egy hajótörés után két napig zátonyon hányódott hajót vontatnak be a fiumei kikötőbe, hol 800 bus magyar katona, ki dicső harcok, majd szégyenletes lefegyverzés után a balkáni frontokról hazafelé tart, immár hiába keresi a hajóról könynyes szemmel a magyar lobogót és ahol bizonysággá lett mindaz, amit hetek óta sötét pletyka gyanánt hessegettünk el magunktól. Felfordult, elveszett minden vérlázító feltételek . . . délen, keleten szerbek, oláhok, északon csehek ... az oroszlánt kikezdték a tetvek ... A lelki fájdalomhoz testi bajok is járulnak, mert pontosan kiszabott élelmünk a zátonyon való veszteglés közben elfogyott, legénységünk éhes, néhányan a tisztikarból hiába megyünk egyik ellenséges kikötőparancsnokságtól a másikhoz, az olaszok nem tudnak élelmet adni, a jugoszlávok pedig vigyorogva jelentik ki, hogy semmi közük már hozzánk; az pedig, hogy vonatot kapjunk a megmaradt Magyarország felé, nekik nem sürgős. — Hát ez az a visszatérés, melyről 4 év óta tábortűz mellett annyiszor álmodoztunk? Magyarok Istene, hát sehol egy magyar szó, egy segítő magyar kéz, egy kis derű, egy reménysugár ? ! De igen, lesz segítség, mert van még magyar szív, magyar hazaszeretet, vannak még fiumei magyarok. Kopottas télikabátban, szomorú, de szeretetteljes pillantásokkal, a fiumei magyarok megbízásából elénk áll egy tisztviselő külsejű úriember és megszólít magyarul: — Honnan jövünk, hányan vagyunk, van-e élelmünk? — Nincs, 800 magyar katona éhezve várja, mi lesz vele?“ — Hát csak tessék a legénységet 4 órára a mólón felsorakoztatni, mi majd hozunk. — 800 embernek ? De uram, hiszen csapatkötelékeink, irodáink, pénztáraink régen feloszlottak, nem tudjuk megfizetni. — Nem is pénzért tesszük, hanem hazafias kötelességből. Megjegyzendő, hogy néhány gazdag ember mellett az egész fiumei magyarság között ott szerepeltek elsősorban a vasutas és postás tisztek, altisztek, tisztviselők, csupa szegény ember, kik közül tán egynek sem volt sok holdas szőlője, földje és 7 szobás lakása. De megtették, mert ők, kiket idegen járom szorongatott — tudták, hogy mi a hazafius kötelesség. És d. u. 4 órakor megindult a bucsujárás, melynél meghatóbbat, könnyfacsaróbbat emberi szem még keveset látott. Elegáns, drága kalapos urinők, kendőbe burkolt munkásasszonyok, hálás pillantásainkra elpiruló urileányok, jól fésült urigyerekek, rongyos, napszámos csemeték, tisztviselők, munkások felvonulnak kosarakkal, taligákkal, kondérokkal. Rang, kor és nembeli különbség nélkül hordja adományait az egész fiumei magyarság. És megtudjuk csakhamar azt is, hogy a mi 800 emberünkkel immár 5000 nél többet láttak el élelemmel, sőt útravalóval. Honnan vették szűkös anyagi körülményeik és kedvezőtlen élelmezési viszonyaik között, hogyan tudták előteremteni a rengeteg költséget és anyagot, ez oly talány, melyet csak ezeknek az embereknek lángoló hazafisága magyarázhat meg. Amikor elfogyott az első szállítmány, már hangzott a megnyugtatás, hogy most jön ez az egylet, majd ennek az utcának a lakói, végül a tisztikar kosztjával ez meg ez a család. És csakugyan. Felesleg nem volt, de 800 magyar katonából egy sem Kecskemét magyarjaihoz. A fiumei magyarok példája. A Kecskeméti Közlöny jún. 26-iki számában B. A. „Vádaskodó vagonok közt“ c. cikkében fájdalmas részletek megkapó festésével, szívhez szóló hangon igyekszik megrendíteni azt a jobb ügyhöz méltó hidegvért, mellyel a város tehetős, nagy lakással bíró polgárai szemlélik hetek, sőt hónapok óta vagonokban sínylődő menekült honfitársaink szomorú sorsát. „Menekültek .. . kiüldözöttek ... vagonlakók . . . lakásnyomorú, oly régi, megszokott, legtöbb ember előtt szinte semmitmondó szavak már ezek. De talán történnek még csodák, talán megindul néhány szív, ha elmondok egy sok száz magyar katonának ma is szivébe markoló epizódot, mely megtaníthat minket arra, kik voltakép e menekültek, kiken segíteni legszentebb hazafiai és emberi kötelességünk s mely szemeink elé tárhatja nekünk, szavakban kuruckodó, demarkációs vonalakon innen nyugodtan éldegélő lethargikus magyaroknak, milyen az igazi hazafias szív, mely hivás nélkül is segít.