Kecskeméti Közlöny, 1921. május (3. évfolyam, 98-120. szám)

1921-05-08 / 103. szám

i­s fém sett m­ onok Fém­­ina létében, zeniben — Halálozás. Horváth Gergely nyug. favadalmi hivatal felügyelő szomorodott szivvel jelenti, hogy felejthetetlen neje, szül. Szarvas Juliánna életének 66 odik évében, folyó hó 7-ikén reggel elhunyt. Temetése folyó hó 9 ikén, hétfőn délután 3 órakor lesz a 11. ker. Ny. utca 11. számú gyász­háztól — a róm. kath. egyház gyászszer­tartása szerint — a Szentháromságról neve­zett temetőben levő családi sírboltba. — Kétmázsás harcsát fogtak az al­pári halászok. A napokban jó fogást csi­náltak az alpári halászok: a holt Tiszaug­­ban egy 2 méter mázsás harcsa akadt a háló­jukba. Ilyen hatalmas harcsa példány em­beremlékezet óta nem került ki a Tiszából. — Majális, A b­er. szoc. molnárok és slalommunkások szakcsoportja folyó hó 15 én, pünkösd első napján a klsnyiri erdő­­tea nagyszabású majálist rendez. A közön­ség köréből már­is oly nagy érdeklődés nyilvánult meg, hogy a rendezőség kényte­­len több különvonatról gondoskodni, me­gyek indulását és a műsort közelebbi szá­munkban fogjuk közzétenni. A rendezőség a maga részéről mindent megtesz, hogy a majális teljes sikerrel záruljon. *■ Meghívó. Tisztelettel értesítem a rmulatni vágyó közönséget, hogy a Keresz­tény Munkás Egyesület Horog­ utca 10. sz. alatt levő saját helyiségében május 8-án n­agyszabású táncmulatságot rendez. Kezdete délután 6 órakor, vége hajnali 4 órakor. Belépőjegy személyenként 30 korona. Jó zenéről, italokról, valamint jó ételekről gon­doskodva van. Szives pártfogást kér Zöldi Sándor és társai, rendezők. * Meghivó. A Kecskeméti Gazdálkodó ifjúság Pünkösd első napján, az O­thon dísz­termében táncmulatságot rendez. Belépődíj személyenként 30 korona. Kezdete délután­ig órakor. Jegyek előre válthatók Érdeki Jó­zsef, az Otthon kávéház tulajdonosánál. — Tisztelettel a Rendezőség. * ,ÁRKÓ‘ a világ legjobb bútortisz­­ttítója! Okvetlen próbálja meg! Kapható: Bódog­fi József és Róna Elemér festékes életeiben, Kecskeméten. — Nyugtázás. A kertszoc. molnárok által 1921. évi április 24 én rendezett bál alkalmával felülfizetni szívesek voltak: Fe­kete Jenő 500, Sertéshizlaló Malom 300, Beretvás István, Érdeky József, Erzsébet Gőzmalom, Jermann Béla, Kovács Sándor, Nyúl Pál, Gyenes Pál, id. Győrffy József, Németh Ferenc, Dömötör Sándor, Zilahy János, Csabai Gyula, Deim Gusztáv, Szabó Márton, Kovács Pál, Gömöri Sándor, Kiin­gert Ede, N. N. 100—100, S. Kovács Mi­hály, Daubner Gyula, Felföldi Sándor, Bor­bély József, dr. Moskovits Lajos, Nyúl Ist­ván, dr. Ir. Szabó László, Gál József, Ge­­day Imre, N. N., Bajnóczy Károly, Sántha János, S. Kovács József, Rendeczky István, Prém József, Demján András, Molnár Máté, Ilyérffy Károly, Barcsik Elekné, Albrecht Sándor 50—50, Francsek József, Nyirády László, N. N. 80—80, Sz. Varga Sándor, ifj. Györffy József, Szőke Lénártné 70—70, Dudogh István, Szappanos István, Csősz József, Pólyák János 40—40, N. N. N N., Z­alaneczki Ferenc 30 — 30, N. N., N. N. N- N., Demján György 20—20 kor., mely adományokért ezúton is hálás köszönetet mond a rendezőség.­ ­ Szombat Vasárnap Tánckirálynő. Egy világhírű táncosnő karrierje. 0 Hétfő Katiit BEHISZim CSILLÁBA. Z Ötletet* regény. Főszereplők! Lucy Dorsins és Petrovics. Rendezte? Sertés* Mihály, a „Sátán naplója“ című filmszenzáció mesterrendezője. I Szerda Csütörtök Isten ostora Damaskus csillaga című nagyszabású film folytatása. A Hadirokkantak földbérlő csoportja felszólítja azon tagjait, kik a csalánosi föld­jeik után esedékes félévi bérletet ezideig megfizetni elmulasztották: folyó hó 10— 13 án délelőtt 10 órakor a Bezovics féle vendéglőben a kezeimhez okvetlenül befi­zessék. Következményekért a felelősség őket terheli. Szekeres János ügyvezető. É­­rtesítés. Folyó hó­b án, azaz va­sárnap este az Iparos Otthon emeleti dísz­termében nagy bál lesz, melyre mindenkit szívesen lát a táncmester. Beléptidíj vigal­mival együtt 20 korona. Kávéház reggelig nyitva. * Meghivő. Folyó hó 15-én, özv. Varga Józsefné tanyáján, táncmulatságot rendez a szarkási ifjúság, melyre a helybeli ifjúságot tisztelettel meghívja a rendezőség. Kezdete 8 órakor, vége reggel 4 órakor. Kitűnő ci­gányzenéről valamint jó italokról gondos­kodva van. Beléptidij 35 kor. Szives párt­fogást kér a Rendezőség. * Nagy népes táncest­élyt tartanak a kor. szoc. alk. kertészek s­zöllészek a f. hó 15 én vagyis Pünkösd első napján d. u. 6 órától virradtig, a Péntek-féle vendéglő ösz­­szes helyiségeiben — Izsáki út — melyre ez után is mindenkit meghív a Rendezőség. S rovatban közhitekért nem villás felelő­sséget szerk. Értesítés. Tisztelettel értesitem a keresgető urakat vala­mint 8 vásárló közönséget hogy Zsigmond Antallal barátságos uton megegyeztem és a reá eső részt ki­fizettem.. felhívom mindazon hi­emezők­et, kiknek cé­gemmel szemben valami követelére van, ezt f. hó 10-ig nálam bejelentse, mert ezen idő eltelte után semmiféle régebbi követelért nem fizetek. Tisztelettel Kasrács­t-Maxié fii­szór kereskedő, Külső-Szabadság-út 1. PlusAA -IKSrl Csáktornyában, a Borbísi-közön LIdUO 4 hold­jé eiántifű­d, ke­vés ssSlövet, kevés gyümölcsfával és kuny­hóval szekadtrézből, örök áron elad­ó* Értekezni lehet Horog utca 14. szám vagy Mezei­ utca 38. ssím alatt az örökösökkel. 1884 Z C^orinállil * 1 * * * márványos mosdó, tükörrel eladó. 1Syűtsi Stiy, Téglagyár utca l/o. 1886 Meim­steii eladd. özv. Laczy Sándornénál Belső-Széchenyi­­utca 17. szám a. 1391 fTl-moSVá K’encsőg 25 szám a’zitt hát kazal arabel&atyM szóna. Értekezhetni Mátyási­ utca utca 1. szám, a Törvényszék mellett, ahol 50 kiló elsőrendű sásszatonna és egy kikészített tehén bSs* Igen jutányos áron eladó. 1383 Minden Éopánín im, SSS2 veszek. Czeagszy Sarkantyu­ utca 8. sz. 18­2 M nnyír a miklós-telepi megállóhely mellett. DÉUIÜ Belsőnyír 24. és 25. szám, két­­épü­­lettel, 5 hold terület, 800 gyümölcsfa. Cím a kiadóhivatalban:’ 1868 SHU­LTTÉR. Rendkivüli eset! Az építtetni akaró ingatlan tulajdonosok tekintsék meg 69 ezer imáért, jótállással épitete teljesen az anyagból, cseréptetővel, szabadon álló, izléses kivitelben: 2 szoba 1 konyha és 1 éléstárból álló száraz, egészséges lakóházat, 1 tégláskutat, 1 árnyékezéket. _ Székel.«« J­ános tervező és építő* vállcifeoxó. Baldog!« utca 5. szám. Haszonb­érbe WM földbírfott árrésen, a várostól 6 kilométerre 31 és fél két­ hold szántó és fesssálá haszonbérbe kiadó Ér­tekelni lehet Vörösmarty*utca 3. szám alatt. 1355 Ft*» írSáré 8 11 ■ kerület, Szalag-utca 19. szám iuisäulU alatti ház, nagy kerttel, villany­világiassal. Ára és egyéb feltételek csak tulajdonos­­nál tudhatók meg III. kerület, Munkácsy­ u. 26. sz. a. nhBisbrrSflsiátlI S^P egészséges 17 hónapos kis* U1 uttflSMWáaU 15 leányomat gyermektelen róm.kath­. valláru családhoz. Cim a kiadóhivatalban mag­tudható. M mnld?k 8 15­­19 g­azolina,­ át-Slílyön, adás és legkedvezőbb fizetési feltételek mellett. Felvilágosítást ad Papp Zsigmond (I. ker., Gáspár András u. 12. szám.__________________________isos dűlőben, a várostól 4 kilom­­­méterre Tatay földből 5 és három. \ negyed hold tanyával vagy tanya nélkül. Itrfe­­j­kezhetni a tulajdonosokkal Klapka utca 10 sz. Két diab. Eladó föld ÄÄA szomszédságában | hold gyümölcsös föld#, ezerepes kunvb.Wa! eladó.. Értekezni lehet dr Szigethy Lehel ügyvéd Irodájában Petőfi u­ra­­­szara, vagy a várod dobossal, Tóth Jánossal — Ugyanott egy lé és egy fejda­tahin nyári tiltásra kerestetik jgjg pladá flíST Csongrádi ut 13. szám alatt levő r. ?7­* ", mcdsrn ,aWh‘*. Mgyobb üzlethelyiséggel nagy udvarril, mely gazdálkodónak is igen alkalmas eSatlá. Értekezni lehet G «Mr András-utca 4 sz. alatt Ugyanott eegy e­ődör trágya eladó. 1333 L» fin tanultak Luther» palota udvarában. — Ugyanott egy amerikai i.tógéjo eladó. J 1320 Haszon­bíriiE Ü¥íffSldbin«ök : A Nytgybalasi út mentén 6 kilométerre várostól 25 hold jó minőségi! fekete szántóföld ha­­­­szonbérbe kiadó - Értekezni lehet Cseh­­ Györggyel Kwo a-telep 1 szám alatt. UOS ! KladfA Mid Város földjén, a pákalli­­, anhifliSakjí lonás és iskola közvet­len szomszédságában 16 hold szántóföld feles müve­■ létre, ck­i­leg haszonbérbe kiadó, értekezni lehet ■ Gere Ferenc nagyakarékpénztári tisztviselővel. 12*4 ms« nlffiafeafi febét narna varrón*» «aff3? «2» fizetéssel azonnal felvétetik* Cím a kiadóhivatalban. 1537 0 !r«5Jim PJílfSf^ vUe,t éP,lk«é»t anyagok: v/5L.a4Jrll ClfiUU üt.efajtók, szobaablakok, szoba üvegajtók raktár ablakok, mastergarend­­­év tégla Tudakozódni lehet Boldog-utca 5. szám alatt a délelőtti órákban.­­ S72 Többféle használt GYALUK eladók. László Károly­ u. 5. FI Sitii kiváló szép hálószoba-bútor és egyéb tró­k is.ill. bútorok, hat személyes parcellán ebédlő készlet. Megtekinthető Nyár utca 1. sz alatt. 1379 Eljiglá U. Szele­ faluban (Aleószéktó) 1O-2. szám SlSU" ilUUi alatti ház jutányos áron eladó « »Epanal elfoglalható. Értekezhetni dr. Fil­­retiy István ügyvéd irodájában Rákóczi ut 6 sz. SSfhd 1 rendd szegedI **tsc»»rép ilSsilS b­íőát ill ezrenként 3200 facrona Makói cserép 2500 korona mindennémü faanyag, deszka, léc 59 százalékkal leszállított árban kapható Reich Vilmos és Társa f akeresk­edésében, Sertéshizla­­ló tun­om mellett. 1381 Htei­beFlisin M­­illuó jó boraimat literenként 36 koronáért kimérem. Tanú Mihályné II. ker, Szélmalom-u 23 sz. 1894 SunniterMan, lom, gőzfürészét f. év! augusztus hó 1-étől bérbeadandó. Komoly érdeklődők Nagykőrösi­ utca 13 sz. alatt az emeleten balra nyernek fölvilágositást. 1396 Tori rí Art f tiarái a legelőnyösebb árban I Cílg­i Ily «.l áruslok minden meny­nyiségben. — Csongréti út 13. számú ház, melyben nagy üzlethelyiség van, nagy udvarral, gazdálkodónak igen alkalmas eladó* •— Érdelni lehet Déncs Kár­oly-cégnél, Gáspár András utca 4. (régebben Nagyvásári utcai. Kovács-tartancai TJ:'^ vácsmeeter, Tatár-sor 21. szám. lg&| ik­illjén 12 k­oStjáS, SILAS, se együtt eladó. A Czol­in ér­köznek a nyomásos S kívüli részén, a városhoz közel Csik I Iván és Varga János szomszédságában fekszik Értekezni tehet Dobos Józseffel, Uirit 57. szám alatt, Lulvig-féle­­ földön. 3342 i Rf4#*|zífTIPI-Ac Saját termésű, jó Rizling bo­­: Hu­íICi tói romit literenként 34 kOFO-náért kimérem. Somogh­i István III. ker,­­ Hoffmann János­ utca 6. szám. HBIcnan Mnyitis SIS. kert., Széchenyinél 15. szám. tt-500 Slíör Et a legjobb íróktól. Kiváló újdonságok! Előfizetés: 30 napra 30 korona. Biofizikni és k­önyvet cserélni naponta lehet! 1921 május 8 .

Next