Kecskeméti Közlöny, 1921. október (3. évfolyam, 222-249. szám)

1921-10-26 / 245. szám

2 Kicsiansun­mi október 26. Az ántánt a trónfosztás kimondását követeli. A M. T. I. jelenti a Havas ügynökség jelentése alapján : A nagyköveti konferencia utasította az ántánt budapesti képviselőit, szólítsák föl a magyar kormányt, hogy prok­­lamálja Károly király trónfosztását, szemé­lyét kerítse kézre és távolítsa el Magyar­­országról. Ellenkező esetben a következmé­nyekért elhárítják a szövetségesek magukról a felelősséget. Rakovszky akasztófával fenyegette meg Bethlent Vasárnap délután és a hétfői nap fo­lyamán Rakovszky — azt lehet mondani — óránként rátelefonált Bethlenre és felszólí­totta, hogy adja át a hatalmat. Elfogtuk az egész tüzérséget — mondta Rakovszky telefonon — szüntessék be a harcot, adjátok meg magatokat, mert nem állunk jót semmiért. Katonáink vérengzést fognak rendezni Pesten! Bethlen szó nélkül letette a kagylót. Majd akasztójával fenyegetődzött Ra­kovszky, de hatástalanul, a miniszterelnök jóformán semmit sem felelt telefonálásaira. Mikor hétfőn délután híre jött a láza­dók menekülésének s a királyi pár s Ra­­kovszkyék őrizetbevételének, gróf Bethlen a gratulációkra csak annyit felelt: — A Bethlenek közül még nem akadt egy sem, aki elárulta volna hazáját! A helyzet megoldva. A belügyminiszter értesítése szerint a helyzet teljesen megoldottnak tekinthető. Az országban mindenütt a legnagyobb rend­­ és nyugalom van. Kecskemét hódolatát fejezi ki a kormányzónak és támogatásáról biztosítva üdvözli a kormányt. A város közgyűlése. Kevéssel fél tíz óra előtt nyitotta meg a főispán a törvényhatósági bizottság folyó havi rendes közgyűlését. Minden más kér­dést háttérbe szorítva foglalkozott azzal a hirtelen, váratlanul jött eseménnyel, azzal a hitvány pártütéssel, melyet galád, lelki­ismeretlen gonosz kalandorok idéztek elő, összetartás helyett testvér vér folyt ebben az országban. A kiöntött drága magyar vér azonban visszaszáll azoknak az arcára, akik a nemzeti egységet megbontva, nem átal­lották a nemzetet a vágveszedelemnek ki­tenni. A kormányzó és a kormány nem mindennapi bölcseséggel és eréllyel, törhe­tetlen hazafiassággal oldotta meg ezt a ne­héz kérdést. (A közgyűlés a kormányzót és a kormányt lelkesen éljenzi.) Adjon a ma­gyarok Istene összetartást, egységet a ma­gyar lelkekbe! Éljen az osztatlan, egységes magyar nemzet, éljen a kormányzó ar élő méltósága ! Éljen a kormány ! A közgyűlés a főispán felszólalása után a kormányzót felállással éljenezte. « A polgármesteri jelentés után Z­a­n­a Ferenc dr. törvényhatósági tag emlékezett meg arról a veszedelemről, mely az orszá­got és a nemzetet fenyegette. Le kell bo­rulnunk — mondotta, — a magyarok Istene előtt azért a jótéteményéért, hogy ez a ve­szedelem elmúlt. Mert ha sikerül annak néhány elvetemült lázadónak a terve, akkor a végveszély örvényébe zuhanunk. Tudjuk, hogy kik csinálták ezeket az eseményeket, amelyekkel könnyelműen odadobták a ki­rályt és a nemzetet saját önző érdekeikért. Hogy ez az aljas szándék meghiúsult, pusz­tán a kormányzó államfői bölcseségének és a kormány és a nemzet egységes, erélyes fellépésének köszönhető. Indítványozza, hogy a törvényhatóság tolmácsolja hódolatát és tántoríthatatlan ra­gaszkodását a kormányzó úz őfőméltóságá­­nak, bizalmáról és támogatásáról biztosítsa a kormányt, elismerését fejezze ki a nem­zeti hadsereg derék katonái előtt, a hősi halottakról pedig kegyelettel emlékezzék meg. A közgyűlés a kormányzó ismételt lelkes éljenzése mellett az indítványt elfo­gadta azzal, hogy a kormányzó iránti hó­dolatát és a kormány támogatását táviratban fejezi ki. Ezután napirendre tértek. Személyi ügyek. Kovács Ferenc irodatisztnek újabb egy havi, Henter Gyula irodatisztnek újabb 3 havi és Mogyoróssy Sándor zálogházi be­csüsnek 3 havi szabadságot engedélyeztek. Dr. Stein Gyula orvosi oklevelét és Kalo­­csay Ipacs Szabó Piroska szülésznői okle­velét kihirdetik. — Máté Mihály hivatalszolga nyugdíjazása évi 3536­­ nyugdíját elren­delték. A következő év negyedére szóló költ­ségvetési felhatalmazásra vonatkozó javas­latot elfogadták, mely szerint a tanács erre vonatkozó javaslatát a decemberi közgyű­lésen terjeszti elő. A föld- és telekárverések eredményé­ről szóló tanácsi jelentést tudomásul véve, az eladásokat jóváhagyták. A téglagyári telkek eladását, az alacsony árakra való te­kintettel, azzal a kikötéssel hagyták jóvá, hogy 10 évig tulajdonjogátruházás tárgyát nem képezhetik. Az állami kislakások építésére vonatkozó tanácsi javaslatot elfo­gadták. A tanácsi javaslattal szemben a pénzügyi bizottság azt javasolta, hogy ne a sertéspiacon, hanem a villanytelepi munkás­­házak mögött helyezzék el a kislakásokat. A tanács által azonban a napokban tartott helyszíni szemlén megállapították, hogy mély fekvése miatt ez a hely nem alkalmas az építkezésre. A hely pontos ki­jelölésére a közgyűlés egy bizottságot kül­dött ki, mely a sertéspiacból a legalkalma­sabb területet veszi igénybe az építkezésre. Kisebb ügyek után még 8 államse­gélyes tanítói állás szervezését határozta el a közgyűlés és a sporttelep kérdését ol­dotta meg végleg azzal, hogy a területet feltételes tulajdonjoggal engedte át a két sprtegyesületnek. Használata a többi sport­­egylettel megosztandó. Kis hírek a Nagyvilágból, Csehország a magyarországi helyzetre való tekintettel elrendelte a részleges moz­gósítást. — Zürichben a magyar korona a puccs hírére 07- ről 0­60 ra esett. — Az osztrák legitimisták is elhibázottnak tartják a király puccskísérletét. — Svájcból mind­azokat kiutasítják, akik tudomással bírtak, vagy részt vettek Károly szökésében. — A szerbek beszüntették a vasúti forgalmat Ma­gyarország felé. — Lajos bajor király teme­tése csütörtökön, lesz a müncheni dómban. — Amerikában nagy vasutas sztrájk fenye­get. 2 millió vasutas és vasúti munkás akar sztrájkba lépni. — A német kormány a fel­sősziléziai ügyben hozott döntés miatt le­mondott. — Albániában népfölkelés támadt a szerb invázió ellen. Kis hírek Magyarországból* Károly királynak és Zita királynőnek a puccs napján, október 21-én volt házas­ságuk 10. évfordulója. — Budapesten 23 iká­­tól kezdve további intézkedésig este 11 óra­kor van záróra. — Budapesten barakkokat és szükséglakásokat építettek a vagonlakók részére. Legutóbb 32 ilyen lakást adtak át. — A debreceni Tisza internátus alapjára rendezendő estélyen megjelenik József fő­herceg és a kormány valamennyi tagja. — A szabad királyválasztók a nemzetgyűlés meg­tisztítását követelik a puccskarlistáktól. Ha másképp nem lehet segíteni, fel kell osz­latni a nemzetgyűlést és új választást kell elrendelni.­­ Schaeffer György, ki a Hitel­bank nevére hamisított táviratokkal Zürich­ben kontreminálni akarta a magyar koronát, egyedül követte el bűnét. MPI Ik­it JE­K. — Ma korán reggel rendkívüli ki­adásban közöltük a király őrizetbevételének és a puccsrendszer letartóztatásának hírét. Nagy áldozatokat követelő, de kiváló és megbízható hírszolgáltatásunk révén így is­mét mindenkit megelőzve, elsőnek hoztuk köztudomásra Kecskeméten a szenzációs eseményt. Rendkívüli kiadásunkat a közön­ség ezrei kapkodták szét, ezzel is bizonyítva nagy áldozatokkal járó munkánk iránti meg­értését. — A reformáció évfordulójának meg­ünneplése Kecskeméten. A reformáció emlékének október 31 iki 404. éves évfor­dulóját a kecskeméti reform, egyház az idén is nagyszabású ünnepség keretében üli meg. Október 30-án, vasárnap délelőtt rendes időben ünnepi istentisztelet lesz. Prédikál: dr. Hatessy Kálmán. Délután 5 órakor em­lékünnepély tartatik ugyancsak a templom­ban. Megnyitó beszédet mond Muraközy Gyula. Előadásra kerül Harédi Szabó Imre „Miatyánk“ c. vonós­zenekari szerzeménye. Szólót énekel Tóth Margit. Emlékbeszédet mond dr. Horváth Mihály. Szullay B . „Istenért és hazáért“ c. művét orgonakisé­­rettel előadja dr. Joó Gyula, mely alkalom­mal a reform, egyházi énekkar, mely körül­­belől 120 tagból áll a gályarabok énekét, Luther énekét, Rákóczi imádságát mutatja be. Október 31-én d. e. 9 órakor a reform, intézeteink tartanak ifjúságunk részére tem­plomi emlékünnepélyt. — Hazaérkezett a polgármester. Sz. Majthényi Miklós polgármester ma reggel hazaérkezett nyugatmagyarországi útjáról, ahol a felkelőket látogatta meg. A polgár­­mestert, aki a válságos időkbe minden erővel városába igyekezett, a dunántúli ese­mények késleltették útjában. — Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd népe a Lehár csapatok ellen. Arra a hírre, hogy lázadó csapatok vonulnak föl a Dunántúlról Budapest felé, a Duna—Tisza közének és különösen Kecskemét, Nagy­kőrös, Cegléd városoknak lelkes népe sere­­gestől kelt föl és vonult a nemzeti hadse­reg támogatására. Ennek a lélekemelő do­lognak magyarázata a kormányzó ur Ő-Fő­­méltóságának rendkívüli szerektében rejlik. — A felségsértés a statáriumrende­letben. A M. T. I. jelenti: A tegnapi nap folyamán egyes jogi műszavakban járatlan csoportokban a rögtö­nbiráskodás kiterjesz­téséről szóló hirdetményben a felségsértés szó félremagyarázásokra adott alkalmat. Ez okból illetékes helyről tájékoztatásul a kö­vetkezőket jegyzik meg: A büntetőtörvény­­könyv 128—127. § aiban foglalt bílságsér­­tés bűntette alatt nemcsak az államfő sze­mélye, hanem a magyar állam alkotmánya és az állam területe ellen irányuló erősza­kos támadásokat kell érteni. Minthogy pe­dig a magyar állam alkotmányának ez idő­­szerinti alaptörvénye az 1920. évi I. t. cikk, amelynek értelmében a királyi hatalom gya­korlása szünetel és az államfői jogokat a kormányzó gyakorolja, felségsértés bűntet­tét követi el az, aki e törvényes jogállapot erőszakos megváltoztatására "törekszik. Aki tehát a lázadó Orenburg (Moravek) őrnagy erőszakos támadásaiban részt vesz, vagy azt elősegíti, a hivatkozott rendelet alapján sta­­táriális uton büntettetik.­­ A Kecskeméti Vadásztársaság vá­lasztmányának folyó évi október hó 15 ik napján tartott üléséből kelt határozata foly­tán értesítem a társaság tagjait, hogy a folyó 1921—22. vadászirány alatt dámvad lelövést a választmány nem engedélyezett. — Kiss Ferenc s. k., elnök. — Juhász Gyula hétfőn délutánra hir­detett előadása elmaradt. Juhász Gyula ugya­nis, tegnap délután 1 órakor értesítette a Jogászegyletet, hogy közbejött váratlan és legyőzhetetlen akadályok miatt nem tehet eleget a meghívásnak. Az előadást így most már nyugodtabb időkre halasztja a Jogász­­egylet. — Eljegyzés. Dr. Vértessy István or­vos eljegyezte Szabilcs Szidikét. — A KAC választmánya kedden d. u. 6 órakor a Beretvásban Ülést tart.

Next