Kecskeméti Közlöny, 1922. június (4. évfolyam, 125-148. szám)

1922-06-24 / 144. szám

Kecskemét, 1922 junius 24. Ara 3 korona._________________Szombat, IV. évi 144. sz. RE EHETI ilOlt ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Felelős szerkesztő: Dr. KISS ENDRE. SZERKESZTŐSÉG: Egy évre ..... 800 korona. . . III., Szabadság-tér 1. szám, II. e. 3. ajtó. Telefon 120. Félévre............................................410 korona. Egyes szám ára: 3 korona. ----­Negyed évre. .... 210 korona. Megjelenik: Hétfő kivételével minden nap. KIADÓHIVATAL: Széchenyi-tér 5. sz. Telefon 111. A liberális hagyományok és kultuszügyeink. Bethlen István gróf miniszterelnök újjáalakított kabinetje nagy sikerrel mutat­kozott be az egységes pártban és a nem­zetgyűlésen is. Az uj miniszterek már el­foglalták hivatalukat, hol ugyanolyan szi­ves fogadtatásra találtak. Kedvező jelek a nagy útrakelés előtt. Kedvezőek annál in­kább, mert a pártoskodás, torzsalkodás ilyen személyi változások miatt szokott ná­lunk megindulni. Ha ezek a káros tünetek most elmaradtak, sőt helyükben a megér­tés jelei tűntek föl, akkor ebből szép re­ményeket nyerhetünk arra, hogy politikai életünk lassan, de biztosan kilábal nagy nyavalyáiból. Az egységes párt első nem­zetgyűlési alakulatunk, amely elveiből nem csinál személyes ügyeket. Tiszteletreméltó dolog ez a magatar­tás, de nem köthet senkit sem oly erősen, hogy bizonyos események fölötti bíráló szavát elhallgassa. A bírálat nem ellenzéki privilégium. Első­sorban akkor van ér­telme a politikában, ha mi magunk lépünk föl perosztónak. Vannak helyzetek, ame­lyekben ezt tenni kötelesség. Ilyen helyzet adódott a kultuszkor­mány élén történt változással. Nem azért, mert Klebelsberg jött a kultuszminisztérium élére, hanem mert e jövetelhez némelyek nagyon különös magyarázatokat fűznek. A zsidó liberális sajtó hozsannával üdvözli az új kultuszminisztert, megfelelő körítést tálal pályafutásának történetéhez és prog­ramszerűen hangzó kultuszminiszteri be­szédéhez. Klebelsberg és válfajai indigenál a magyar államnak, de előkelő és mindin­kább előre kerülő értékei a nemzeti mű­velődésnek is. Klebelsbergről nem tudni, hol áll meg és nem lehet sejteni, hogy mit akar. Céljait talán nem is saját maga, hanem a környezete és annak visszhangzó újságberkei födik el előttünk. Állítólag gyakorta mond liberális kijelentéseket, filo­szemita szólamokat, elítélő megjegyzése­ket a numerus klaususról. Nem tudjuk ellenőrizni. Ha teszi, burkoltan teszi. Cselekedetei lesznek az igazság fokmé­rői. Mint a­hogy egy s más következte­tést levontunk róla belügyminisztersége idején, akkoriban tanúsított magatartásá­nak érdeme szerint. Tényleg mimózalelkü­­letü belügyminiszter volt. Szendén bólint­­gatott a zsidók és szabadelvűek felé és szerfölött érzékenynek mutatkozott a nya­kas magyar önvédelmi szervezetekkel szem­ben. Érzelmei azonban lehettek olyan ki­lengések, melyeket a magyar belügymi­niszter nemcsak megengedhet magának, hanem — amennyiben egy kicsinyég is szereti a bársonyszéket — diplomatikus eljárásnak tarthat, így válik érthetővé hivatalbalépésé­­nél mondott beszéde, amelyben kijelentette, hogy a magyar nemzetet nem a kard, ha­nem a kultúra teheti ismét naggyá, ezért ő visszatér Trefort és Wlassics hagyomá­nyaira. Vigyázzunk csak! A magyar nem­zeti szellem nem ismeri a kard és a kul­túra szembeállítását. Erő és tehetség szim­bóluma Zrínyi Miklós ökle, mely egyfor­mán ügyeskedik kardnak és pennának használatában. A magyar erő utálja a martalócok véres vadságát, de a magyar tehetség is megveti a préd­ez kultúrát. Zrínyi Miklós szablyája kulturailag is töb­bet ér a ránkszabadult Jászi-Jakobovitsok tollánál. Ránkszabadult Jászi-Jakobovitsok ? ! Ezt a szabadítást a hagyományokká kövült liberalizmus tette, mely Trefort és Wlas­sics kultuszminisztersége alatt szinte invi­tálta a zsidókat, hogy jöjjenek csak az egyetemekre és főiskolákra! Az invitáció jól sikerült, mert voltak életpályák, melye­ket a zsidók valósággal elárasztottak és 50 százaléknál is nagyobb mértékben fog­laltak le. Miért menjünk tehát vissza Trefort­­hoz, Wlassicshoz? A liberális hagyomá­nyokhoz? Wlassics részt vett az egyház­­politikai reformok, a polgári házasság dia­dalra juttatásában. Mint kultuszminiszter megalkotta a zsidó recepcióról szóló 1898. XLII. tc-t. Trefort már korábban fölállította a rabbiképző intézetet és számos szabad­elvű reformot alkotott. Mindkettő libera­­lizmusa iskolapélda lehet Klebelsberg előtt, ha a numerus clausust akarja visszacsinálni, ha a kultuszminisztérium hatáskörében le­folytatott igazolásokat akarja revízió alá venni, mint ahogy a liberális sajtó sejteti. Nem hisszük, hogy ez igaz lehet. És ha igaz, nem viszi többre a klebelsbergi akaratnál, mert a nemzet zömét találja magával szemben. De akkor Klebelsberg maga sem térhet vissza az általa külö­nösen óhajtott treforti hagyományhoz. Melyik az ? "Trefort másfél évtizednél hosszabb ideig volt kultuszminiszter. Erre a hagyo­mányra szeretne Klebelsberg legjobban visszatérni. Akkor pedig éppen ez nem fog neki sikerülni. A létminimumon alapuló progresszív adóról. Minden magyar állampolgárnak köte­lessége, hogy az állam háztartásának ki­adásaihoz erejéhez mérten hozzájáruljon. Ennek szemmeltartása mellett be kell hozni, a létminimumon alapuló progresszív adó­rendszert már azért is, mert a mai katasz­teren alapuló adórendszer nem igazságos. Míg a kisember kataszteri tiszta jövedelme holdanként, a homokbuckás, vadvizes vagy szikes, rossz termőföldödön 3—6 korona, addig a nagybirtok búzatermő földjén 2—4 korona. Pedig általános tudat, hogy ahol a birtok terpeszkedik, ott búzát terem, vi­szont ahol szalagként lapul egymáshoz, ott alig terem. N. N. kisgazdának 47 hold vadvizes, gyenge homokföldje van. A Gondviselés kilenc, ma is élő gyermekkel áldotta meg. Ezek közül hét a 15. életévén alul van. Ha mindegyik gyermekre csak a doktor, patika, iskolaköltséget és ruházatot számít­juk fel testvériesen, egy gyermek felneve­lése 15 éves életkorig, a mai drágaság mellett, hihetetlen összegbe kerül, amely megfosztotta őt attól, hogy öreg napjaira valamit félretehessen. Nélkülözését még fokozza az, hogy áruinak eladási határ­idejét nem a kedvező ár kiválasztásával, hanem a különböző adók határozzák meg. Adói pedig elég summásak, mert minden­­fajtájú adó a rozoga kataszter után igazo­dik, még a vagyonváltság is. Hasonló körülmények között rengeteg család vergődik. Ennek utókövetkezménye a nemzetre felette káros, mert a hiányos táplálkozás, hiányos nevelés, hiányos ru­házat csenevész, a hazájáért lelkesedni nem tudó generációt nevel. Más az állapot a nagybirtokos, a nagy jövedelmű tőkésnél vagy mindazoknál, akik­nek jövedelme nagyobb a létfentartást fe­dező összegnél. És annál gyorsabb lehet a vagyonszerzés, mennél több jövedelemmel rendelkezik az egyén s még speciális jö­vedelme is lehet, mert áruinak vagy vá­sárlásainak határidejét a ránézve kedvező árnál határozza el, szóval drágábban árul és olcsóbban vesz, az év végén pedig nem deficittel, hanem haszonnal zár. Ilyen he­lyen a gyermekáldás sem oly bő s ha na­gyon nem pazarolják, a vagyon folyton nő és ki tudja, hol áll meg ? Az ily kedvező viszonyok között élők a kellő nevelést megadhatják a családnak minden tekintet­ben, lakhatik náluk ép lélek, de a nyo­mort, a nélkülözést és az ezzel járó lelki fájdalmakat nem érzik, nem ismerik, ezek­ről fogalmuk sincs, így aztán segélyére sem lehetnek hűséggel és hathatósan az egyéb­ként szorongatottaknak. Éppen ezért méltányos, igazságos és jogos a létminimumon alapuló progresszív adórendszer, melynek értelmében minden családnál a létfentartásra feltétlenül szük­séges jövedelem a mindenkori megélhetés­hez szükséges anyagok beszerzési árainak megfelelőleg állapíttassák meg és csak az azután fennmaradó része képezheti pro­gresszív alapon az adó alapját. Ebből az adórendszerből fog indulni ki az ország gazdasági talpraállása, mert a kisgazdák, kisiparosok, kiskereskedők kedvezőbb anyagi helyzetbe kerülnének, a termelés óriási lendületet venne a kisgaz­dáktól kiindulva, mert tudvalevő, hogyha a kisgazda élhet, akkor az újittatja házát, kocsiját, ekéjét, öltözetét, bútorzatát, láb­belijét és lószerszámát stb., dolgoztat, for­­díttat, ültettet, munkát, kenyeret és meg­élhetést teremt minden osztálynak. Mint vásárló, újítja a gazdasági gépeit, házat, vesz műtrágyát, nevel erősebb, jobb iga­vonó, tejelő és haszonállatokat. Ezek se­gélyével feltétlen többet termel, látja, tudja, hogy szorgalmával öreg napjaira kis tőkét gyűjthet. És ez fokozza szorgalmát. Ellenben, ha az anyagi erőitől meg­­fosztatik, rozoga szerszámával, silány, rosz­­szul táplált állataival kellő erőben nem levő birtokán, hitvány öltözetében nem bír kellő munkát adni földjének, elveszti energiáját, dolgozik maga, vagy családja, amely talán fejletlen, úgy, amit bír, ahogy bír, de több­termelésnek se hite, se hamva. Ehelyett beáll igenis a gazdasági pangás, a munka­­nélküliség, a nyomor és ezzel a gazdasági válság. És ez feltétlenül maga után fogja vonni a többi társadalmi osztály nyomorát is. És amint a kisgazdák, kisiparosok és kiskereskedők leszorultak a boldogulás színpadáról, nyomban csúsznak a gazda­sági válság lejtőjén, az így óriási módon felszaporodott sokasággal, a kommunizmus melegágya felé. Méltányos és igazságos, hogy közteher viselője az lehet és az legyen, aki ezt anyagi, erkölcsi kára nélkül megbízja. Már­pedig amely kishivatalnok nyomorult pár ezer korona éhbér mellett dolgozik, ami a létfentartására sem elég, vagy azon kis­gazda, akinek annyi földecskéje van, amennyi a létfentartását sem fedezi, vagy azon kiskereskedő vagy kisiparos, kinek jövedelmét szintén teljesen felemészti a létfentartás, miért, honnan, miből fizessen adókat ?! A boldog, nagy és gazdag Magyar­­ország érdekében, mint védbástyákat, egészséges földreformmal, a fentnevezett adórendszer és egyéb üdvös, valamint köz­hasznú törvényekkel gyártani kell a kis­gazdákat, mert ezek az ország pillérei.

Next