Kecskeméti Közlöny, 1922. július (4. évfolyam, 149-174. szám)

1922-07-04 / 151. szám

2 Kecskeméti Közlöny 1922 július 4 Napi hírek. Dénesné Boga Janka a B. tisztán. Lapunk más helyén foglalkozunk az elbocsátásra kerülő B. tisztán levő tisztvi­selők ügyével. Az elbocsájtottak személyei­vel egyelőre nem foglalkozunk, azonban ki kell ragadnunk már most egy nevet, Dé­nesné Boga Jankáét. Nemcsak a polgári leányiskolát, de az egész kecskeméti ta­nító és tanári kar egyik legértékesebb tag­ját érte ez a váratlan s megdöbbentő in­tézkedés. Dénesné Boga Jankát nem kell most bemutatni a kecskeméti közönségnek. Lángoló, irredenta magyar, nemestollal írt cikkei, amelyek a „Kecskeméti Közlöny­­­ben megjelentek, országszerte feltűnést és izzó magyar lelkesülést váltottak ki. A fő­városi és vidéki lapok átvették írásait, sőt számos belekerült az amerikai magyar la­pokba, ahol az elszakadt magyarok lelkét rázták fel. Testvérét, sógorát, akik nagy­szerű székelyek voltak, agyonverték az oláhok. Férje ma is súlyos betege az igazi menekülésnek. — Irredenta írásaiért most édesanyját s árva unokáit is kiutasították, vagyonát elrabolták. Nem akarjuk kutatni, hogy kinek informálására történt ez a hal­latlan intézkedés, de hogy ennyiben nem maradhat, azt a magyar becsület és haza­­fiság garantálja. — Július közepén alakul meg a kecskeméti mezőgazdasági kamara. Dr. Geszthelyi Nagy László a kecskeméti mező­­gazdasági kamara igazgatója a napokban Kecskeméten járt, amikor is a Gazdasági Egyesülettel és a vezető gazdasági körök­kel a kamara alakulásának előkészítéséről tárgyalt. Az eddigi megállapodás szerint a kecskeméti mezőgazdasági kamara július 15-én vagy 16-án alakul meg és az eredeti tervek szerint egyelőre a Gazdasági Egye­sület hivatali helyiségeiben nyer elhelye­zést. A kecskeméti előtt még a győri és kaposvári kamarák alakulnak meg. — A színház bérbeadásáról kedden délelőtt 11 órakor tárgyal a színügyi bi­zottság. .. — Ötféle borral szerepel a város a borkiállításon. Kecskemét város messze földön híres szikrai borgazdasága ötféle borral szerepel az augusztusban megnyíló országos borászati és szőlészeti kiállításon. Kiállításra kerülnek a Muscatosonall, Carar, Szilváni, Szerémi és Ezerjó fajok, valamint a kitűnő városi barackpálinka.­­ A barack­piacon ma a korai iránt gyenge kereslet volt, az árak 40—60 ko­rona közt ingadoztak. A kevés kajszinba­­rack kapós volt s 70 koronáért vásárolták kilónkint — Szabó Mihály adóügyi főszám­­vevő a mai napon kezdette meg rendes évi illetményszabadságát. Ez idő alatt he­lyettesítését Igó Lajos h. főszámvevő látja el. — 270 ezer koronáért vett kompot a város. A város mérnöki osztálya a tisza­­ughi révbe­n használhatatlan komp helyett Algyőn vásárolt másikat. A primitiv vizi jármű 270 ezer koronába került s a hol­napi napon már üzembe helyezik. — Halálozás. Részvéttel értesülünk, hogy Kerekes József földbirtokos, rövid, de súlyos szenvedés után folyó hó 2-án délután 3 órakor elhunyt. Temetése f. hó 4-én, kedden délután 4 órakor lesz IV. ker., Jókai­ utca 41. szám alatti gyászháztól a Budai-uti róm. kath. temetőben levő csa­ládi sírboltba. Engesztelő gyászmise folyó hó 6-án, csütörtökön reggel fél 8 órakor lesz a róm. kath. nagytemplomban. — A kisréti gátszakadás töltése megkezdődött. A­­ kisréti gátszakadás töl­tési munkálatait a város megkezdette. A munkálatok valószínűleg szeptemberig el­tartanak s az előirányzat szerint 250 ezer koronájába kerülne a városnak. — Az adóügyi osztály kirándulása. A városi adóügyi osztály tisztviselői és alkalmazottai tegnap kirándulást rendeztek a szikrai Tőserdőbe. A kirándulás kitü­nően sikerült. — A bugaci közlegelőre kihajtott lovak és ökrök tulajdonosait figyelmezteti a város gazdasági osztálya, hogy azok — a járvány enyhülése miatt — az ígásmun­­kákra elhajthatók. Nagyon jól teszi az a gazda, aki most, amikor az elhajtás lehet­séges, elviszi állatait. — A város szikrai meggytermése a napokban tartott árverésen kelt el 74 ezer koronáért. A vevő Baltás Béláné. A termés körülbelül 8 mázsa lesz. — A termés jelentős. Junius máso­dik felében a várva-várt esőzés, a rozs ki­vételével, az egyéb kalászosok szemfejlő­désének kezdetén jött meg s hasonlókép­pen kedvezőre fordult az esőzések után a kapásnövények állapota is, amelyek dús fejlődésnek indultak s további kedvező időjárás esetén jó terméssel bíztatnak. A búzáról és rozsról folyó évben ezúttal elő­ször megejtett termésbecslés számszerű adatai nem érik ugyan el a myúlt évi vég­leges terméseredményeket, de a remélt javulás csak a későbbi becslések alkalmá­val jut majd kifejezésre, úgy, hogy a való­színű termés, ha nem is fogja elérni a múlt évit, a jelenlegi becslés adatainál kedve­zőbb lesz. A búzavetések az esőkre álta­lában javultak. Katasztrális holdankint át­lag 6.20 g, vagyis összesen mintegy 12 millió 452.000 méter mázsa búzatermés re­mélhető, míg tavaly 14,346.944 q termett. A rozs teljes érésben van és számos he­lyen már aratása is folyik. Katasztrális holdankint átlag 5.32 q, vagyis összesen mintegy 5,002.700 q rozstermés várható, míg tavaly 5,887.187 q termett. A tavaszi árpavetések kalászukat kihányták, az őszi árpa közepes termést ígér. A zabvetés a Duna—Tisza-közén közepesen aluli, az or­szág több vidékein azonban és országos átlagban is közepesen felüli. A tengerive­­tés jó közép, burgonyában szintén jó közép termés remélhető. A cukorrépa és takar­mányrépa szintén lényeges javulást mutat. Jó közepes termést ígérnek. A repce gyenge közepes termést ad. A kerti vetemények és mesterséges takarmányok szépen fejlőd­nek. Szőlőben közepes termésre lehet szá­mítani. Peronoszpóra csak elvétve mutat­kozik, kártétele eddig jelentéktelen. Réz­­gálic hiánya miatt sok helyen a gazdák a rendes permetezéseiket nem tudják elvé­gezni. — A gyümölcspiacon áruló szőlős­gazdák ne felejtsék el az őstermelő iga­zolványt kiváltani, mert különben forgalmi adót kell fizetniök a piacon az eladott gyümölcsök után. — Bontják a barakkokat. A Ferenc József laktanya mögötti barakkokat tudva­levőleg a város vásárolta meg az államtól. A barakkok lebontása megkezdődött s a kikerülő téglákat városi építkezések céljaira fogják felhasználni.­­ Nem emelik a dohány árát. Azok­kal a hírekkel szemben, amelyek legutóbb a dohányárak emeléséről forgalomba ke­rültek, a magyar kir. pénzügyigazgatóság hivatalosan a következőkben nyilatkozik: A közönség körében a dohánygyártmányok árának újabb emeléséről szóló hír terjedt el, ebből kifolyólag egyes dohányárusok a rendelkezésükre bocsátott dohánygyártmá­nyokat a közönség elől elvonták. A kö­zönség megnyugtatására illetékes helyről közlik, hogy a szóban lévő hír nem felel meg a valóságnak és intézkedés történt aziránt, hogy azoktól a dohányárusoktól, akik a dohánygyártmányokat a közönség elől bármily ürügy alatt elvonják, az eláru­­sítási engedély elvonassék. — A Polgári Daloskor elnöksége felhívja a tagokat, hogy kedden délután 4 órakor, temetésen való részvétel és e célból alkalmi énekkar szervezése végett, teljes számban jelenjenek meg a daloskor helyiségében. — A Polgári Daloskor pén­teken délután választmányi ülést tart. — Futball. Vasárnap délután a KTE játszott barátságos mérkőzést a Félegyházi MOVE-val. A mindvégig szép és érdekes mérkőzést a KTE nyerte meg 3:0 (2:0) arányban. A gólokat Takács K., Szekeres és Boda lőtték. — A reáliskola melletti út kiköve­­zésére a tb. mérnöki hivatal a napokban kiírja a versenytárgyalási hirdetményt. — Dalestély. A Polgári Daloskor va­sárnap Kremán Sámuel karnagy vezetése mellett nagysikerű dalestélyt rendezett az Otthon dísztermében. Az estély díszelnöke Németh László, tb. elnökei Bardács Rezső, Mayerfi Zoltán, Farkas Ignác, Csősz Jó­zsef, elnöke dr. Nyúl Pál, alelnökei pedig dr. Szabó Lajos és Kiss Jenő voltak. A rendezőbizottság tagjai dr. Nagy Sándor, Kiss Kálmán, Raskó János, Biró Mihály, Kósa István, Kulcsár Sándor, Csorba Fe­renc, Lestár Béla, Gáspár Lajos, mint az egyesület tisztviselőinek vezetésével: Bar­­kóczy József, Bodor Antal, Benkő József, Balázs József, Csikay Mihály, Deák Fe­renc, Danics József, Farkas Ferenc, Far­kas István, Gaál László, Jámbor István, ifj. Kulcsár Sándor, Kiss Gyula, Kovács Ferenc, Lukácsi László, Markó János, Mol­nár Károly, Németh Rudolf, Orbán József, ifj. Rigó Lajos, Rimóczi József, Sallai Ele­mér, Szabó Imre, Szabó János, Toma Sán­dor, Tóth Pál, Tóth Ferenc, Sz. Tóth László, S. Tóth Ferenc, Takács Lajos, Tar­nai Gyula, Visontai Pál, Vágfi István.­­­­A nagy gonddal összeállított élvezetes mű­sor minden egyes számát nagy lelkesedés­sel és zugó tapsokkal fogadta a hatalmas számban egybegyűlt közönség. A Polgári Daloskor Kremán Sámuel kitűnő vezetése mellett több gyönyörű énekszámot adott elő. Pompás magánszámokkal szerepeltek Tóth Ferenc, Kiss Gyula, Mikus János és Sallai Elemér. A műsor után tánc követ­kezett, a közönség vidám hangulatban még sokáig együtt maradt. — A hadiözvegyek összeírása. A hadiözvegyek nyugdíjfelemelése ügyében megindított összeírásnak ma kellett volna befejeződni. A hadiözvegyek azonban nem tartották be a jelentkezési napokat, úgy hogy eddig mindössze 400-an jelentkeztek összeírásra. E miatt jelentkezési határide­­jüket pár nappal meg kellett hosszabbítani, mert igen sokan hiányoznak még az ösz­­szeírásból. Figyelmeztetjük a hadiözvegye­ket és az árvák gyámjait, hogy a jelent­kezést el ne mulasszák, mert maguknak okoznak helyrehozhatatlan hibát. A rok­kantak összeírása, illetve jelentkezése csak az özvegyek és árvák lajstrombavétele után fog megtörténni. Erről annak idején hir­detmény fog megjelenni. — A hivatalos lapból. A Budapesti Közlöny julius 1-i száma közli: A kereske­delemügyi miniszter 20.198/X. sz. rendele­tét a vámközvetítő szolgálatban és a kisérő jeggyel postára adott küldemények keze­lésében beálló módosítás iránt. A Buda­pesti Közlön julius 2-i száma közli: A bel­ügyminiszter 102.837. 1922. VI. a. sz. ren­deletét az 1922. évi VII. törvénycikk ál­lamrendőrségre vonatkozó intézkedéseinek végrehajtásáról. A pénzügym. 92.110/1922. sz. rendeletét az idegen államok pénzne­meiben megállapított értékeknek az illeté­kek, továbbá a fényűzési és az általános forgalmi adók megállapítása szempontjából koronaértékre történő átszámításáról. — Köszönet. Ezúton is hálás köszö­netet mondunk Héjjas Mihály pinceszö­­vetkezeti igazgató úrnak azért a nemes lélekre valló, példátlan áldozatkészségért, hogy nehéz helyzetünket látva, részünkre 280 kgr. liszt segélyt adományozni kegyes volt. — A monostorfalvi telepes lakosság. — Futball. A „KAC" I/b. csapata tegnap Nagykőrösön az ottani Move UTE csapata ellen játszott és szép összjáték után 5:0 arányban megérdemelt győzel­met aratott. — Vívás. A „KAC“ nyári vívótan­­folyama ma, hétfőn veszi kezdetét. Közép­iskolai tanulók 5—6, felnőttek 6—11­, 8-ig, hölgyek kedden, csütörtökön 4—5-ig. — Kidőlt fal. Az Őz-u. és Talfája-u. sarkán levő ház falának egy része ma reg­gel kidőlt. Emberéletben szerencsére nem esett kár. Két kis­gyermeknek az ágya épen a fal mellett volt, de az ijedtségen kívül más bajuk nem esett, mert a fal kifelé dőlt.

Next