Kecskeméti Közlöny, 1925. február (7. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-18 / 39. szám
Kecskemét, 1925. február 18. stratapo karon*1. Szerda, VII. évfolyam, 39. szám. KECSKEMÉTI KÖZLÖM ELŐFIZETÉSI Alak: Felelős 3*«írkeszt62_Dr. KISS ENDRE. SZERKESZTŐSÉG: $»*y*délie........................................60,ooo K, Egyen szám ár*: lööö K. HL, Szabadság-tér 1., H. em. 3 ajtó. Telefon 120. Egy hónapra....................................20.pop . Megjelenik hétfő kivételével minden nap. KIADÓHIVATAL: Széchenyi-tér 5. Telefon 114. Magyar Nábob. (..) „Vándoroljatok ki . . . Ha a szív mit sem érez, midőn e szóra gondol, — ha a hazát csak akkor kell szeretni, midőn ezt tenni érv és di-csőség és akkor nem, midőn a honszere- | let neve keserv, — ha a távozni készülő § nem hall lelkében semmi hangot, mely azt susogja : maradj, maradj | ha számot vetve a magatokkal, meggyőződtetek felőle, hogy | itthon nem tudtok semmit többé használni, | ha a legszentebb remények utolsó csilláma | is kihamvadt kebletekben, — ha nem sze- | rettek senkit és semmit többé, aki utána- 3 tok itt marad, — akkor . . . vándorolja- | tok ki “ ? Alig szállott el Jókai felett még ne- | gyed század, mikor a hazaszeretet bölcsességét igy szavakba foglalta. Vihar volt, nagy vihar tépte össze a magyar szivek nyugalmát, az ellenséges gyűlölet még nem | régen avatta magyar Golgotává az aradi várat, még hangzott a viszhangja a nemes életeket kioltó fegyvernek az Uj épület uditvarén. A világot rombadönteni akaró vi-har szele süvített szentelt bitófák közt, titkokon hullatott könnyektől nedves sirhalmok felett, feldúlt, elárvult otthonok megtépett tetőin. S mint a gigászi harcok bajvívói ) ennyi gyász, rom, hősöket takaró omladék felett ott állt Jókai szörnyű haraggal kor-bácsolva a gyáva szivüeket és tehetetle- nőket, kik csak a puha kényelemben tudjjak ragaszkodni a hazai röghöz. „Vándoroljatok ki. . .“ Csak azoknak van joguk a magyar földhöz, kik a romokból új tűzhelyet akarnak és tudnak építeni. Jókai a magyar erő, a vihar harcosa. Feltéved a kép előttünk, mikor a 18 éves Jókai Kecskemétre érkezik egy viharos, zivataros éjszakán. „Rút, förgeteges időm van odakünn a pusztán, az ég felhős, a föld sáros, szakad az eső két hét óta, mint a parancsolat; minden ér kiáradt, ki- t öntött, nád terem a búzavetésű helyén, gólyat szánt, kacsa költ a drága tengeri közt.“ Ilyen időben érkezett Kecskemétre a Magyar Rábob. Ilyen vihart idéző időben állott 1848 ban a Nemzeti Múzeum előtt. És ilyen jó idő pusztítása után nézett szembe az öt- tvenes évektől kezdve a magyar halált óhitó kétfejű sassal. Nem a siratok nemzedéke is szülte, a honalapító ősök kései unokája- ként a temetőkertté tett Kánaánban a régi Paradicsom virágait ültetgette el féltve. Aki ij gyáva volt a rögös után követni, vagy a jj! munka terhét kerülve sóhajtozott, azok szája mára csak egy átka volt: „Vándorolja- ttok ki . . .“ A magyar szív, a magyar lélek, a magyar jövő apostola volt akkor, amikor jj a magyarság korbácsot csattogtató rabtartói az Aerger, Kubek, Hudoba, Pisztek, a huszita söpredék e reánk szabadított utódai, voltak. Dörgött, villámlott az ég, a kétségbeesés ott kuporgott minden küszöbön. De jött a Magyar Nábob és szivet rázott a szava: Dolgozzatok és kétségbe ne essetek ! — Ez a magyar múlt. . . Oh, mi lett volna, ha nem Jókai, Arany, Tompa a magyar lélek jól sáfárkodó őre ? Vihar volt újra. A szíveinken dübörgött át a pusztulás rettentő szekerének a kereke. Az asztalunk mellett ül a gond és a szomorúság, ablakunk alatt kaján fintorú mosollyal ünnepel az árulás- És a jó reménység egy százesztendős kis bölcsőt küld ajándékba. Az e világra vezető nagy utat ebben pihente ki először a legdúsabb lelkű Magyar Nábob, Jókai Mór. Ma száz esztendeje. . . . Oh, nem fukar ajándék a csöppnyi alkotás a várt jobb sors dús asztaláról. Vihar döngeti falainkat s küldi a magyar sors a vigasztalót. Jön a leggazdagabb ajándékot, a magyar jövőben hivő hitet osztogató Magyar Nábob. Itt dörög szava: Magyarok dolgozzatok ! Gyávák vándoroljatok ki. . , „Szellemi étlemet e város szülte...111 [Adatok Jókai kecskeméti vonatkozásaiból. A két jubileum. 1894 január 6-án ünnepelte Kecskemét Jókai Mór 50 éves irói jubileumát. Most pedig a centennáriumát ünnepli. Akkor díszpolgári oklevéllel hódoltak nagy-IIságának, emléktáblát lepleztek, matinét rendezett a színházban a törvényhatóság, a Katona-kör, a Caszinó, ünnepelték az iskolák, Jókai-bálon vigadott kivilágos kivirradtig az egész társadalom. Nagyon szép volt. Most szintén a kegyeletes ünnepségek bő áradatával hódolunk emlékének, ss Most is lesz ünnepség a színházban, ünnepel a törvényhatóság, a Katona kör, s ünnepelnek az iskolák és velük együtt a lélekben a legnagyszerűbben ünnepel az egész nagy magyar város. Ez is nagyon szép. Ez is nagyon szép lesz. De mégis, mégis, akkor Kecskemét az egész Nagy- Magyarországgal karöltve ünnepelt, most pedig csak a csonkaország gyöngykoszorújába tűzheti a magáét. Akkor egy élő zseninek hódolt a boldog nép, most pedig a halott királynak áldoz az agyonsebzett ország. Sokkal szebb volt a 29 év előtti ünnepély. Az érkezés 1842 október 21 én. Nincs ugyan sehol sem feljegyezve, de Jókai egyik kijelentéséből megállapítható, hogy 1842. október hó 21-én éjszaka érkezett Károly bátyjával Kecskemét alá. Visszaemlékezéseiben így írja: „A menykőhullás, égszakadás elöl egy tanyára menekültünk ... Kocsisunk nem mert leszállani, azt állítván, hogy ez zsiványtanya. Épen akkor hoztak oda szarvánál fogva egy tinót. „Ez bizonyosan lopott jószág.“ Meglehet pedig, hogy csak eltévedt bitang volt. A zivatar elvonultával aztán teljes holdvilág mellett barangoltunk be Kecskemétre, tengelyig érő latyakban. Reggelre kelve aztán sorba látogattuk atanárokat, Karika János, Szabó Sándor, Tatay András, Sipos Imre.“ Házigazdái és barátai. Azután jöttek a munka vidám és nehéz napjai,vagy ahogyan Abonyi mondja, Kecskemét átformálásának az ideje. Vívás, tornászás, nyelv és rajztanulás, énekkar, műkedvelői előadások. Olyan barátokkal dolgozott együtt, mint Muraközy Jani a férfiszépség és erő mintaképe, aki 48-ban 400 főnyi guerilla csapatot szervezett, később pedig festőművésznövendék, majd városi tanácsnok lett. Körösi Sándor, aki a pennát is kitűnően forgatta. Molnár Ádám, aki vívás közben, csak úgy tréfából, Jókainak mind a négy ujját keresztülvágta egyszer. Gyenes Pali, a muzsikus, Nagy Feri, a táncművész, Szalai Sándor, a nyelvész és Böszörményi Mihály, a pedagó ’gusok mintaképe, aki a theológiától és jogászságtól is visszatért a népoktatáshoz és hiába hívták felsőbb iskolákba, nem hagyta ott az ő kis nebulóit. Hát ilyen barátai voltak, Muraközy János együtt jogászkodott Jókaival, ügyesen festegetett, vasárnaponként együtt rajztanítóskodtak a Kollégiumban, az volt a jutalmuk, hogy a templomba menéstől fel voltak mentve. Festészeti pályára lépett a pesti akadémián, majd hazatérve ügyvédi vizsgát tett. A szabadságharcban 400 főnyi guerilla csapatot vezetett és mint százados küzdött. A fegyverletétel után jó ideig bujdosnia kellett , mert mint guerilla vezért halállal büntették volna, 1878-ban tanácsnok lett. És a házigazdája, Gyenes Mihály. Nagyon bajos őt néhány szóban méltatni. Abban az időben, amikor még egy diploma is ritka volt, mint a fehér holló, ő kettőt szerzett: ügyvédit és mérnökit. — Jókai igy emlékezik meg róla: „Bizonyára megérdemelte a monumentumot Kecskemét városa részéről, mert ennek az érdeme, hogy az ősi homokpuszták erdőkkel, kertekkel lőnek beültetve. Ez az ember két millió fát ültetett el a kecskeméti határban.“ Nagyon nagy hatással volt a fiatalember fogékony lelkére, valósággal atyja helyett atyja volt a fiúnak. Gyakran magával vitte hivatalos útjaira az erdőségekbe, az egész környékre. Itt látta Jókai a gyönyörű pusztai életet, a csárdákat, a pusztai párbajokat, a pandúrokat és futó betyárokat, a bikaharcot, a pünkösdi parádét ... Jókai és Petőfi. Már előbb is ismerték, sőt meleg barátsággal szerették egymást, érthető tehát, hogy amikor az Alföld szívében összehozta őket a jósorsuk, meleg szeretettel ölelkeztek össze. Alig-alig néhány adatot tudunk érintkezésükről. Mindössze annyi bizonyos, hogy Petőfi a színészek nagyon savanyú kenyerét ette: egyszer valami emlékkönyvet akart kiadni, hogy sorsán segíthessen. Az emlékkönyv számára,amely különben a nyomtatási engedély megtagadása miatt sohasem jelenhetett meg, Jókai is írt valami elbeszélést. Annyi azonban bizonyos, hogy elég gyakran és huzamosabb időket töltöttek együtt, mert Petőfi másolta Jókai Zsidófiú c. drámáját. Ennyi az egész, amit bizonyosan tudunk, de egy kevés fantáziával mennyi mindent hozzáképzelhetünk ! A két lángeszű ifjú, mindkettőjük már kezdte bontogatni szárnyait, mennyi szép tervet főzhetett, mennyi, ábrándot ápolhatott az együtt töltött hoszszú délutánokon. Vájjon mertek-e reménylen ennyi dicsőséget? Jókai és a kecskeméti lányok. Körösi Sándor, Jókai kartársa írja feljegyzéseiben, hogy a nagy író egyetlen kalandnak sem volt hőse Kecskeméten. De azért szerette a hölgyek társaságát, portrékat is festegetett róluk. Maga írja: „Legelőször a szép háziasszonyom, azután a szívem mágnese, a szép kékszemü, szőkehajú, görög leány, Frankó Julcsa, majd még annál is szebb, junói termetű, feketehaju Matolcsy Mari . . . .“ tőlük nem fogadott el pénzt a portréért, még a festék és vászon árát sem, pedig másoktól 5 pengőt kapott. Még halála előtt pár nappal is jogászkodásáról beszélt szeretettel és egyre hajtogatta, hogy: „milyen szép lányok voltak akkor Kecskeméten“ ... Hatvan év után is reájuk gondolt, bizony nagyon szép leányok lehettek azok.