Kecskeméti Közlöny, 1932. június (14. évfolyam, 121-145. szám)
1932-06-01 / 121. szám
2 a MrMn... NÉMETORSZÁG ismét sorsdöntő órákat él. A német politikai és gazdasági viszonyok példátlan kuszáltsága folytán Brüning kancellár lemondott, sőt egyes hírek szerint Hindenburg birodalmi elnök is a visszavonulás gondolatával foglalkozik. Nem nehéz megállapítani, hogy Németország ma már valóban a hitlerista diktatúra határvonalán jár. Az újságok ebből a válságos alkalomból idézik Brüning kancellár két hét előtti nagy feltűnést keltett nyilatkozatát A kancellár ugyanis kijelentette, hogy a világgazdasági válság a közeli hetekben annyira ki fog élesedni, hogy a szanálás munkáját nem lehet tovább halogatni, mert különben hiábavaló lesz minden segíteni akarás. Az újságok megállapítják, hogy a legújabb német események és a kétségbeejtő osztrák helyzet bizonysága szerint Brüning jóslata kísértetiesen bevált. Sajnos, a megoldásra irányuló nemzetközi együttműködésnek sehol semmi jele sem mutatkozik. Pedig már a huszonnegyedik órán is túl van Európa. * BIZALMAT hirdetett a kormányzó kőszegi beszédében. Örömmel fogadta mindenki a legfelsőbb hely biztató megnyilatkozását. Ennek a szegény országnak sohasem volt nagyobb szüksége bátorításra, mint most. * MÁJUSI FIZETÉSÜK egyharmadát kaptákmeg tegnap a városi tisztviselők. Tehát holnaptól kezdve már egy havi és húsz napi fizetéssel tartozik nekik a város, ami testvérek között is kitesz vagy háromszázezer pengőt. Felfordult a világ. A gyenge hitelez az erősnek, amely a válság őrlőmalmában lassankint szintén és olyan gyengévé változik. A legszomorúbb, hogy itt sem mutatkozik reménység a megoldásra. Egyén, közület, ország, világrész egyforma bajokkal küzd most mind. A józan ész nem tudja felfogni, hogy miért nem vetik össze hát a vállakat a jobb jövő biztosítására? rent ma vásár! Olcsó órák! fínom árak ! Nagy választék HOLCZER KÁROLY uridivatáruházában Általánosságban már letárgyalta a zárszámadást a pénzügyi bizottság. A pénzügyi bizottság ma délelőtt kezdte tárgyalni a múlt évi zárszámadást, igen gyér érdeklődés mellett. Mindössze 3 biz. tag volt jelen az első ülésen, amelyen általánosságban már le is tárgyalták a zárszámadást. Délután a részletes tárgyalásra kerül sor. Nagy az érdeklődés a színházi kulturest iránt, amelyet a rádió is közvetít. A gyermekek javára rendezendő színházi kulturestre már megkezdődött a jegyek elővételi árusítása. Az érdeklődés igen nagy. Mint ismeretes, a megnyitó beszéd tartását maga Zsitvay Tibor dr. igazságügyminiszter vállalta. A helyárakat mélyen leszállították. Prose, páholy 10, nagy páholy 7, kispáholy 5 P, földszint első öt sor 1.50, 6-9 sor 1 P. A többi 60 fill. Erkély első sor 50 fill., a többi 30 fill. Állóhelyek 20 fill. Elővételi árusítás a Farkas-gyógytárban történik, ahol a már előjegyzett jegyek is kiválthatók. A rádió mérnökei a közvetítés előkészítésére hamarosan Kecskemétre érkeznek. KECSKEMÉTI KÖZLÖNY 1932. június 1. KECSKEMÉTRŐL NAGY SZÁMBAN PÁLYÁZTÁK MEG A MALOMELLENŐRI ÁLLÁSOKAT. A szellemi munkanélküliek ismeretes küldöttségének egy csoportja ma délelőtt kérvényeket adott át Fáy István főispánnak, amelyben vámőrlő malomellenőri minőségben való alkalmaztatást kérnek a pénzügyminisztertől, egyben kérték a főispánt kérvényük hathatós támogatására. Sokan egyenesen a pénzügyminiszterhez adták be az ellenőri állásra szóló pályázati kérvényüket. Ha 9 fánát hallgatott ki a vizsgálóbiró a Voelter-telepi rlmdráma ügyében. Hatvany László dr. vizsgálóbiró ma 9 tanút hallgatott ki a Voelker-telepi szerelmi dráma ügyében. A legfontosabb 5 tanú azonban, akik Dobosné előéletéről tettek volna fontos tanúvallomásokat, nem jelent meg. Rövid időn belül ezeknek a kihallgatása is megtörténik és a vizsgálat ezzel be is fejeződik. Isten veled május, gyönyörnek sok lett volna... Szimath Kázmér méltatja a május szépségeit. A május a legszebb hónap. Miután este tiszta csillagos volt az égbolt s egész éjszaka egy szemernyi felhő sem mutatkozott, már kora hajnalban megszólalnak a szerelmes fülmisék, pintyek, pávák, pulykák s egyéb éneklő madarak és zengik az ő csábos danáikat, miáltal az emberi kebelben nemesebb érzelmek fakadnak. Egyidejűleg játszi kedvvel fütyürést az északi szél, a fák zöld ágain kellemes színhatásu dér ezüstje csillog és a nap melegen süti a felhők háta mögét. Mert hogy szavam ne keverjem, időközben már rózsaszínű bárányfelhők kúsztak elő s a hőmérő higanya 0 fok körül ingadoz. Ám ez csak átmeneti helyzet, a rózsaszín mihamarább átmegy a leglágyabb halványlilába s halkan permetez a kincset érő májusi eső. Mire télikabátot öltve hivatalba indulsz, vélnéd, Velencében andalogsz. A felhőcskék színe a remény zöldjét tükrözi s gondoládat a legpajkosabb adriai Szirokkó ringatja a Nagykőrösi-utca hullámain. Okkersárga immáron az égi kárpit s a tizenhetes olasz frontot juttatja eszedbe a csányi jegecek szelíd pergőtüze, rendre bevervén muskátlis ablakaidat. A legzdegejtőbb májusi illatok közepett mármár szerelmileg epedni kezdesz, amikoron cseréptetődet rostához teszi hasonlatossá az alig féltéglányi jegecek lágyan zsongó koncertje. Bátran esernyőt nyithatsz halandó, nohabár födél alatt érzed magad, mivelhogy füstös plafonodról sűrűn csorg be az áldásdús májusi csapadék. Ám ni, a felhőzet arasznyi résén által gyönyörű orcáját ragyogtatja jó finom, napocska és indulsz élvezni az ózondúsájert. Ám visszaszökkensz mihamarább, mert íme délnyugat felől olajbarna, tusfekete, hupikék és jajvörös felhőzet bodorodik, mivelhogy már régen nem esett... Bohó zefir dudorász, tréfásan kicsavarva egynéhány öreg fát tövestől, hamar frissen potyognak rövidnyelü kisbalták s ablakaidon ókor-ókor kénkőszagu mennykő halkan bekukucská... Estére kelve gyönyörű tiszta, csillagos az égbolt, szemernyi felhő se mutatkozván, bátran rebeghetjük: — Holnap megint csudaszép időnk lesz... KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Mindazon rokonok, ismerősök, barátnők és koszorúsegények, továbbá a vitézbajtársaim, akik felejthetetlen, drága jó leányunk, folyó hó 29-iki temetésén megjelentek, ravatalára koszorút és virágot helyeztek, mérhetetlen fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek, fogadják ez után is hálás köszönetünket. Kecskemét, 1932. május hó 30. Vitéz Felménesi Mihály és családja. Külföntalvallapok KAPHATÓK A KÖLCSÖNKÖNYVTÁRBAN, ARANY JÁNOS-U. 8- SZ. Fővárosi érdeklődés a kecskeméti ipariskolai kézimunkák iránt. Ha az anyag megfelelő lesz, értékes kereseti forráshoz jut sok kecskeméti család. Annak F. Szabó János a Nemzetközi Vásáron igen értékes propagandátfejtett ki a kecskeméti iparművészeti kézimunkák érdekében. A Gazdálkodók és Bérlők Fogyasztási és Termelő Értékesítő Szövetkezetének vezetősége nyomban igen élénk érdeklődést mutatott a dolog iránt. Ezért Sztankay Lajos iparostanonciskolai igazgató Annokl F. Szabó János kérésére az ipariskolai növendékekkel egész sereg szebbnél szebb kézimunkát készíttetett, amelyeket csütörtökire az isparostanonciskola tanári termében összegyűjtenek. A szövetkezet vezetői, a közeli napokban lejönnek a kézimunkák megtekintésére és ha az fejnyag megfelel nekik, nagyobb mennyiséget kivánnak rendelni export-célokra. Ha sikerül a kérdés nyélbeütése, Annak F. Szabó János igen értékes és minden dicséretet megérdemlő pirikát végzett, mert ezen az útón sok kecskeméti család juthat biztos keresethez. Vasárnap délután a negyed 2 órai vonattal megy a Városi Dalárda Félegyházára. A Dalárda a „Fehér galamb"-ot adja elő a Félegyházi „Petőfi“ Dalkör jubiláris hangversenyén. — Felhívás a kísérőkhöz. Mint a Kecskeméti Közlöny már jelentette, a Városi Dalárda a kiskunfélegyházi «Petőfi» Dalkör meghívására annak június 5.-iki jubiláris ünnepségén részt vesz. Az ünnepségen a szentesi, csongrádi, kiskőrösi és a szegedi «Hazánk» MÁV Dalkör is szerepelni fog a félegyházi énekkarokon kívül. A «Petőfi» Dalkör kifejezett óhaja volt, hogy a Városi Dalárda a hangversenyen Farkas Nándor örökbecsű művét, «Repülj fehér galamb» c. kórusát adja elő, mellyel annak idején a szegedi országos dalosversenyen emlékezetes nagy sikert aratott. A Dalárda időt és fáradságot nem kímélve elhatározta, hogy bővített karral a félegyházi «Petőfi» Dalkör kívánságát teljesíteni fogja. Akik a Dalárdát a vendégszereplésre el akarják kísérni és kedvezményes vasúti jegyet igényelni óhajtanak — mely 1.64 pengőbe kerül oda és vissza azok Székely Jánosnál, a Dalárda titkáránál (városháza I. em. 21.) június 3.-án d. u. 1 óráig a hivatalos órák alatt jelentkezzenek. Indulás 5.-én, vasárnap d. u. 1 óra 16 perckor. Az Álatkert felügyelője és a Madártani Intézet igazgatója Kecskemétre jön. Ritka madarakat tanulmányoznak Szappanszék környékén. Szombath László a budapesti állatkert felügyelője, valamint Schenk Jakab a Madártani Intézet igazgatója június első hetében Kecskemétre jönnek hogy a Szalppanszék környékén tanyázó székigólyát és a gulipán nevű, fölfelé görbülő csőrű ritka madarat tanulmányozzák. Ez a két madár Magyarországon, a mostani észleletek szerint csak a Kis-Balaton környékénés a Szappanszék vidékén található. A pesti vendégek Annak F. Szabó Jánosnak, a Madártani Intézet helyi megfigyelőjének támogatását kérték kirándulásukhoz. FIZESSEN ELŐ A KECSKEMÉTI KÖZLÖNYBE!