Kecskeméti Közlöny, 1936. június (18. évfolyam, 126-147. szám)

1936-06-07 / 130. szám

fi KECSKEMÉTI KÖZLÖM! 1936. június 7. Fürdőruha, sapka és cipő óriási választékban hallatlan olcsó a László áruházban Félcser résztvevővel tanítói továbbképző tan­folyam lesz a Hírös Héten. A Hírös Hét ünnepségsorozatába a tanítóság is bekapcsolódik. Gombkötő Antal tanügyi tanácsos javaslatára a minisztérium tanítói továbbképző tanfolyam tartását rendelte el. A Katona József színházban lesznek a tanfolyamok július 13—18. napjain, mintegy félezer résztvevővel. A pályázati hirdetmény rövidesen megjelenik. A tanfolyamon Padányi-Frank Anttl képzőintézeti igazgató és Drózdy Gyula, a Néptanítók Lapja szerkesztője tartanak előadásokat. A minisztériumot Gombkötő Antal tanügyi tanácsos képviseli. Hat kecskeméti tanító mintatanításokkal szerepel. A tanfolyam tar­tamára kirándulásokat is szerveznek Bugacra és Szikrába. LIBAZSÍR (olvasztott­­ÍJKJ1.1.ÍI kicsinyben és nagyban olcsó árban KLAPKA­ UTCA 41. SZÁM: 2452 HIRDETMÉNY Az alább megnevezett agyagbánya területeket f. évi október 1-től számítandó 6 évre nyilvános érvelé­sen haszonbérbe adjuk. Az árverés f. hó 10-én délelőtt fél 1­ órakor kez­dődik a szarkási vasút melletti kétholdas agyagbányára Folytatólag délelőtt fél 10 órakor a ménteleki állomás melletti 1 holdas agyagbányára. Összejövetel mindenütt a helyszínen lesz. Bánatpénz mindkét helyen 5 pengő Bugacmonostoron az alább megnevezett haszon­béres földeket folyó évi október 1 -től számítandó hat évre szintén haszonbérbe adjuk. A haszonbérbeadási árverés f. hó­ 12-én délelőtt 0 órakor kezdődik a Halasi-úton a szentkirályi, bu­gaci gazdaságból kiosztott 1/b. rsz. 25 hold 600 négy­szögöl területű földre, összejövetel a helyszínen lesz. Bánatpénz 30 pengő. Folytatólag délelőtt fél 11 órakor a monostor­­falvi kirendeltségnél a Rehák István által haszonbérelt 8 hold 200 négyszögöl agyagbánya-terü­letre. Bánatpénz 10 pengő. Folytatólag délután 3 órakor a jászszentlászlói határ melletti Vízhányó Illés-féle 10 hold 1100 négy­szögöl és Szabó József-féle 16 hold 261 négyszögöl, továbbá a két erdő közötti Lukács Péter-féle 9 hold 370 négyszögöl területű földek lesznek árverezve. Bánatpénz részletenként 10 pengő. Összejövetel a Horváth József mezőőr lakásánál lese. Kecskemét, 1936. június 2. «573 GAZDASÁGI OSZTÁLY. ^^^^AAAAAA A A A it A A SAA SAS SAAaAaáJt P VÖRÖS UIRflEVES AS w ppLQCdozva és klimÉBVE Q JQVQDQLmt MIVQTPL , PtftCEUELVSÉGÉBEfl tatMr CXtzi&tQjmfowka tiebialx&ct — Miért vagy annyira el­keseredve? — Pestre akartam utazni, de két perccel később értem ki az állomásra, amikor már t1 vonat elment. — Ugyan! Olyan képet vág­tál, mintha legalább 2 órával késted volna le a vonatot. ORVOS-VICC. Egy orvos és egy fűszerke­­reskedő beszélgetnek. Az or­vos meséli az élete történetét: — Látja kérem, én gyerek­koromban hadvezér akartam lenni. Most pedig orvos va­gyok. — Én is nagykereskedő sze­rettem volna lenni, aztán kis­kereskedő lettem. AGGLEGÉNYEK EGYMÁS­­KÖZT. — Hát kérlek, nagyon sze­relmes vagyok. Vagy megnő­sülök, vagy agyonlövöm ma­gam. — Ne csinálj bolondot. — Szóval, ne nősül­jek meg. PESTI GYEREK. A Gyurika először lát a fa­lun szivárványt. Szórakozot­tan kérdezi az apjától: — Papa, kérem, miféle rek­lám ez? — Képzeld, a múltkor ak­kora hálat fogtam, hogy majd­nem elsüllyedt velem a csal­­nak. ■—• Szóról-szóra ugyanez tör­tént velem egy óceán járó ha­jón. Mérték után is készítünk divatlap szerint. Áruforgalom bevásárlási helye. (Vámos Kálmán linóleummetszetei.) OOOOOOOOOOOOOOOOOOGOOOOOCDOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOG0OOOOOOGOOOOOOOOOOOOOO ----------— " -----------------~|k Nyári divatújdonságok______ |FELDSTEIN* DEUTSCH í "5* divatáruházában Két templom­ köz, hol óriási választékot talál úgy női, mint férfikabát és ruhaszövetekben, selyem, bársony, r­öc , gyapjúáruk és mosókelmékben, továbbá szőnyeg, függöny, linóleum, paplanok és menyasszonyi kelengyékben, c­­oskitó, miroir, angora, cloque, taffet és marocain különlegességek.­­ Elertex és Elersupertex férfi szövet újdonságok a legújabb mintákban. „Áruforgalom“ bevásárlási helye készpénz árak mellett 6—7 hónapi részletfizetésre. Hétfőn megkezdik a pusztai iskolák építését. — A Közlöny tudósítójától. — Mint jeleztük, a napokban megérkezett a 40 ezer pengős államsegély kiutalása az államépíté­szeti hivatal útján a pusztai iskolák építésére. Teg­nap Kecskemétre jött Fiala Géza mint tanácsos, az államépítészeti hivataltól és az építés megkezdése iránt tárgyalt Kiss Endre dr. polgármesterrel. Értesülésünk szerint a minisztérium jóváhagy­ta a versenytárgyalás eredményét és a polgármes­teri megbízást kapott építési vállalkozónak meg is küldték az erről szóló értesítést. A munkát ilyen­formán hétfőn már megkezdhetik. •B*aiiaHB«iaai«BBi>»iiaamBKaiKHBBaaHisans'i!iBawaBBicaiH>ie><iaaBii»»tia *>»>B«aoBBBasaB«a«iiiiB»BiauanaBB«aBiaunaBaBBBBaiiaBBaaB HU ftu­ftdm keit t­áns­ráatadásáh&z? 181 mássa húst, 90.000 liter tejet, 707 mássa bur­gonyát, 900 liter bort és 719 liter ecetet fogyaszt évente a városi hústartás „gyomra.” Nagy­üzem egy város háztartása. Az ember­­ig hinné, mi mindenre van szükség egy esztendő­­forgása alatt. Nemrég egy kis ízelítőt már adtunk abból a kimutatásból, amelyet Soós Gyula főszám­vevő és Fehér Sándor számvizsgáló állított össze a zárszámadással kapcsolatban. Intünk az „admi­nisztrációs“ nyersanyagokról, a papírról, tintáról, aztán a­­tüzelőmennyiségről, most pedig a városház­tartás „gyomrának“ fogyasztásáról adunk néhány érdekességet. Kezdődik a hosszú kimutatás a hússal. 180­­mázsa húsra van szüksége a városnak egy év alatt, a zsírfogyasztás 52 mázsa. Kell 1147 pár virslis, 68 kiló felvágott, 12 kiló sonka, 695 szárnyas, 90,348 liter tej, 98 kiló túró, 8 mázsa vaj, 8 mázsa sajt, 52,404 drb. tojás, 738 liter tejföl, azután 140 mázsa búzaliszt, 684 mázsa kenyér, 32 mázsa rizs, 3 mázsa lencse, 14 mázsa borsó, 54 mázsa bab, 67 mázsa cukor, 49 mázsa só, aztán bors, paprika, kávé, kakaó, tea, stb., minden, ami a kis ház­tartásoknak is nélkülözhetetlen éléstári kelléke. Csak­ a nagyobb mennyiségeket említjük meg: 1766 mázsa krumpli, 20.975 drb. zöldpaprika, 12.865 citrom, 900 liter bor, 719 liter ecet, 148.078 drb. zsemlye, 1507 mázsa búza, 3.210 mázsa rozs, 306 mázsa árpa, 849 mázsa zab, 1.292 mázsa kuko­rica, 6908 mázsa széna, 5528 mázsa szalma, 101 mázsa mozalka, stb., stb. Végeredményben 34.448 mázsát, 94.385 litert és mintegy 150.000 darabot tesz ki ez a „kis“ fogyasztás a város­­hatalmas háztartásában. Kik a fogyasztók? A kiterjedt, hatalmas gaz­daság a sok gazdasági munkással, cseléddel, ko­csissal, állatokkal. Tartós vas- és víz-ONDOLÁLÁS, HAJ­FESTÉS és SZŐKÍTÉS, manikűr HOMAY SÁNDOR Higiénikus kiszolgálás! .*. • An­g­­o­u -nii Mérsékelt arak 1 náifodrász Két templomköz. 2453 INGATLANFORGALOM. Bimbó János és társai széktói dűlői 1017 nszöl szőlőjét megvette Kovács Sándor és neje Mezei Má­ria 1100 pengőért. Gál Gáspár kerekdombi dűlői 3 hold 617 nszöl földjét megvette G. Pusztai Jánosné Pintér Magdolna 1050 pengőért.

Next