Kecskeméti Közlöny, 1938. március (20. évfolyam, 48-72. szám)

1938-03-08 / 54. szám

1938. március 8. KECSKEMÉTI Illllu­ 600„képviselő“az Ifjúság Parlamentjében Kecskemét egész határának ref. ifjúsága megjelent az első »parlamenti« vitán. — Székházat, helyiségeket és központi titkárt kérnek. összehívása, a különböző társadalmi osztálybeli igen érdekes gondolat ügyes megvalósítása vonzott vasárnap délelőtt óriási tömeget a Refor­mátus Egyesületbe. „Ifjúsági parlament“ összehí­vását hirdette meg a református egyház vezetősége és százak és százak jöttek a városból és a határ minden részéről. Hatszáz fiatalember töltötte meg a nagytermet és annak folyosóját, képviseletileg ott láttuk minden puszta református fiatalságának küldöttségét, kezdve Bugáétól, Ágasegyházáig, Mén­telekig, Felsőszentkirályig. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) indí­totta el a nagyszabású megmozdulást. Régóta érzi a KIÉ vezetősége, hogy az ifjúsági munkának egy külön központi vezetőre, titkárra van szüksége és arra, hogy ne csak a városban, de minden tanya­­központban helyisége legyen. Az egyház vezetősége minden kívánságot hallani akart és vasárnapra egy­behívta az ifjúság parlamentjét. Messzi határból jöttek: vonaton, biciklin, kocsin, gyalog az ifjak, hogy hallassák szavukat. A nagyszabású ülésen Joó Gyula dr. főgond­nok elnökölt, az elnöki asztalnál rajta kívül He­­tessy Kálmán dr. és Vass Vince dr. ref. lelkész, Meréteg Sándor dr. KIE-elnök, Dezső Gyula dr., a Ref. Ifjak Egyesületének díszelnöke és Végh Sán­dor dr. ifjúsági elnök ült. A közönség soraiban lát­tuk Sárközy Jenő dr.-t, Gesztelyi Nagy László dr.-t, Rácz Béla dr.-t, Pásthy Sándort, Pásthy Jánost, Marton Sándort, vitéz Matolcsy Károly dr.-t, a presbitérium tagjait és számosan másokat. A 90. zsoltár eléneklése után Joó Gyula vá­zolta a parlament célját, Vass Vince imádkozott, m­a­jd Merczeg Sándor bevezető beszéde után meg­kezdődtek a felszólalások. A rövid idő és a sok felszólaló miatt klotúrt kellett alkalmazni, egy-egy felszólalás előbb 5, majd csak 3 percig tr­th dob Puskás Sándor nyomdász vázolta a KIE-i ifjak kívánságait. Székház, helyiségek, újabb parlament ifjúság közös nevezőre hozása, református ifjúsági sajtó. Siska Gábor lakatos az egyetemes ref. if­júság kívánságairól beszélt. Marozsi László kőműves az ifjúsági munka hiányosságait tette szóvá. K. Szabó József földműves az Izsáki ifjúság üdvözletét tol­mácsolta. Fekete István budapesti KIE-titkár után ifj. Domján János gazdálkodó kisfái lakos arról beszélt, mi az oka, hogy a tanyai ifjúság távol áll a KIE-munkától. Jobbágy Kálmán gépészmérnök­hallgató érdekes felszólalását Csupor István keres­kedő szavai követték a serdülő ifjúság nevében. Kassai Tivadar VIIII-os kollégista diák a diákság kérését tolmácsolta. Vitéz Matolcsy Károly főorvos megkapó beszéde után Nagy Iván VIII-as kollé­gista hatalmas tetszés mellett jelentette be, hogy a középiskolás ifjúság örömmel hajlandó a társa­dalmi együttműködésre. Bálint Zoltán s. lelkész tanyai if­júsági problémákat tett szóvá. Kéri Mihály ágasegyházi gazdálkodó a levente-ügyről beszélt, Csikay Kálmán ménteleki ref. lelkész a tanyai ifjú­ság kérdéseit boncolgatta. Téglás János levente­oktató, Gyulai Gergely gazdálkodó aktuális kérdé­sekről szólt, végül Garaguly Gyula nyomdász zárta a felszólalók sorát. A vezetőség részéről Meréteg Sándor dr. szólt a kertesekhez, majd Hetessy Kálmán és Vass Vince remek beszédben tett hitet amellett, hogy az egyház magáénak érzi az ifjúságot és mindent el fog kö­vetni a jogos igények kielégítésére. Megoldják a székház­kérdést, lesz egy központi titkár és gon­doskodás történik arról, hogy az if­júság minden tanyai központban helyiséget kapjon. A KIÉ nevét Református Keresztyén Ifjak Egyesületére változ­tatják. Valószínűleg rövidesen újból összehívják a parlamentet, amely a maga nemében országosan egyedülálló i­agmozdulás volt^^^^^^^^^^^^^ Az ezüstkalászos gazdá­st­­ak záróvizsgája kitűnően sikerült. A Gazdasági Egyesület dísztermében va­sárnap délelőtt huszonkilenc fiatal gazda vizs­gázott a téli gazdasági tanfolyam anyagából s kapta meg a földművelésügyi miniszter aján­dékát, az ezüstkalászos jelvényt, a tanfo­lyam látogatásáról szóló bizonyítványt. A vizs­gán megjelent Kiss Endre dr. polgármester, Szabó Iván dr. felsőházi tag, a Gazdasági Egyesület elnöke, Nyúl Tóth Pál dr. h. pol­gármester, Sárközy Jenő dr. kormányfőtaná­csos, Gesztelyi Nagy László dr. kamarai igaz­gató, Pataky Ferenc dr., a Szőlő- és Gyümölcs­­termelők Egyesületének társelnöke, Szabó La­jos kamarai c. h. igazgató és sokan mások gazdasági életünk vezető személyiségei közül. A vizsgabiztosi teendőket Rothmeyer Imre m. kir. gazdasági főtanácsos, az OMGE főtitkára látta el A tanfolyam hallgatóinak névsora: He­rényi Lajos, Berente József, Bujdosó Ernő, Csabai László, Cseh János, Demján Imre, Fa­zekas József, Fazekas Pál, Gyenes István, Gyulai Antal, Gyulai Gergely, Gyulai Lajos, Hajnal János, Józsa Mihály, Könyves László, ifj. Mócza János, Nagy Gergely, V. Nagy Ist­ván, Nagy Imre, vitéz Orbán Nándor, Prikkel Gergely, Prikkel János, Prikkel Mihály, Szabó Pál, Szabó Sándor, ifj. Szél József, Tóth Gá­bor, Varga Sándor és Zs. Kovács László. A tanfolyam hallgatói az állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, szőlőművelés, méhészet, gazdasági üzemtan, számtan, mér­tan, természettan, tűzrendészet, egészségtan, kereskedelmi és közigazgatási ismeretek köré­ből vizsgáztak igen szép eredménnyel. A fel­tett kérdésekre világos, szakszerű feleleteket adtak. A tanfolyam előadói Aigner Gusztáv igazgató, Maróti Gábor, Gámán János dr. gaz­dasági tanárok, Szájbély József kertészeti tan­intézeti rk. tanár, Borbély Ferenc tanító, Ma­róti Gábor tanár, Papp István tűzoltó h. pa­rancsnok és Sárkány Imre dr. orvos voltak. A vizsga után a tanfolyam hallgatóiból alakult ifjúsági gazdakör tartott gyűlést, amelynek keretében Gyulai Gergely ifjúsági elnök tartott lendületes, igen hatásos megnyi­tó beszédet, a kör működéséről Könyves László jegyző számolt be. Józsa Mihály tan­folyamhallgató a kecskeméti gyümölcster­mesztésről tartott élénk figyelmet keltő elő­adást, Prikkel Gergely tanfolyamhallgató len­dületes szavalata után Gyulai Gergely zárta be a gyűlést. Ezek után Rothmeyer Imre vizsgabiztos kiosztotta a bizonyítványokat, az ezüstkalász­­jelvényeket és a jutalmakat, majd elénekelték a Himnuszt. Délben ebéd volt a hallgatók és a vendégek részvételével. AAaAaaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA 5 KÖZGAZDASÁG. Statáriumot kérnek a­z iparosok a kontárok ellen. Az Ipartestületek Országos Központja emlék­iratot intézett az iparügyi miniszterhez. Az emlék­irat felsorolja az időszerű iparoskívánságokat. Ezek között szerepel a kontárkérdés rendezése is. Az IPOK a jogosulatlan iparűzés leküzdése ér­dekelten a tettenért kontár munkájának azonnali beszüntetését, a helyszínen talált munkaeszköz le­foglalását, a tudva kontárral dolgoztató megren­delőnek bűnsegédként való megbüntetését kéri. Országos vásárok. (Magyarázat.) A helységnevek után zárójelben a vármegye és a nem helyi vasútállomás van feltüntetve. ---------------------------------------------­ Csak pár lépés a Darajanicáta elején (gabonapiac mellett) ha meg akar győződni, hogy a Jonghvar József ceglédi faiskolája kecskeméti lerakatában tavaszi gyümölcsfa szükségletéből mit szerezhet be! Nagy választéki Szépet Fajtisztát Nemeset — Egységáron — - * Állatvásároknál 1— ló, m — marha, s — sertés, k — kirakodóvásár. A jelzőbetűk után következő számok a felhajtást tudatják. A pótvásárokat és a havi vásá­rokat külön tüntetjük fel. Kedd, március 8: Gönc (Abaúj)­­1 — 200, m — 700, s. k. — Nyírcsád (Szabolcs, Nyírábrány) 1 — 20, m —­ 40, s. k. — Tamási (Tolna) 1 — 500, m — 600, k. Zalaegerszeg havi (Zala) 1 — 500, m — 1200, s. Szerda, március 9: Csorna havi (Sopron) 1 — 200, m — 3000, s. — Darány (Somogy) 1 — 1200, k. — Gyöngyöspata (Heves, Györgyös) 1 — 90, m — 200, s. k. — Nemessándorház (Zala, Búcsú­­szentlászló) 1, m — 600, s. k. — Vajszló (Baranya) 1 — 800, k. Csütörtök, március 10: Báté (Somogy) 1 — 800, m — 600, k. — Devecser havi (Veszprém) 1 — 200, m — 700, s. — Diósgyőr havi (Borsod, Miskolc) s. k. — Hajdúhadház (Hajdú) 1 — 50, m­­ • 300, s. k. — Jánk (Szatmár) 1 — 60, m — 20'n­. s. k — Magyarboly (Baranya) 1 __ 300, m — 200, s. k. — Szabadhídvég (Somogy, Mezőkomá­­rom 1 — 200, m — 350, k. — Tiszaroff (Szolnok, Pusztafaksomy) 1 — 200, m — 200, s. k Szombat, március 12: Badacsonytomaj (Zala) 1 — 100, m — 300, s. k. — Elek (Arad) 1 — 250, m — 400, s. k. — Egyházaskozár (Baranya, Má­­gocs) 1 — 1500, m — 1200, s. k. — Gálosfa (So­mogy) 1 — 120, m — 1­50, k. — Jászfény­szaru (Szolnok) 1­­— 980, m — 1700, s. k. —­ Perkáta (Fejér, Szolgaegyház) 1 — 250, m — 600, s. k. — Répceszentgyörgy (Vas, Pósfa) m — 100, k.__So­mogysámson (Somogy, Balaton­szentgyörgy) 1 — 20, m — 80, k. — Zalaszentgrót (Zala) 1 — 200. Ha autójának valamije fáj, Szigetinél gyógyulást talál! m — 1200, k.■ Péti sót, Káli sót és Su­perfoszfátot a legolcsóbban Varga András cégnél! ÉR

Next