Kecskeméti Közlöny, 1939. március (21. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-29 / 72. szám
4 lami pénzen épült új iskolát és az Alföld tanyáin szétszórt 361 népiskola jelképes felavatásához kérte kormányzó urunk engedélyét. Révész István pedig ez alkalommal, mint a tanyák apostola, abban a kitüntetésben részesült, hogy érdemei elismeréséül kormányzó urunk személyesen adományozta neki a magyar érdemkeresztet. — Nekem, e jelenet egykori szemlélőjének az az emlékem, hogy ez volt Révész István életének a legszebb napja, amikor eszméjének megvalósulása és a legmagasabb elismerés sugárzott felé. Ebben az időben már sűrűbben érintkeztem Révész Istvánnal, összehozott munkaközösségbe a Katona József Kör, amelynek ő 1921-ben elnökévé választatott. Nem szívesen vállalta e feladatot. Nem érezte magát e téren szakembernek. De vállalta magyar kötelességérzetből és viselte két ciklusban nyolc éven át, azzal a feltett szándékkal, hogy nem nyugszik meg addig, amíg Bánk bán írójához méltó síremléket ki nem harcol. Az emlékmű 1930-ban létre is jött, de agitátora akkor már a Kerepesi-temetőben aludta örök álmát. — A katona-köri munkában ismertem meg közelebbről Révész Istvánt. Itt láttam bele mélyebben lelki világába, amely elsősorban ugyan papi lelkület volt, de nem azzal az egyoldalúsággal és elfogultsággal, amilyennek távolabbról látszott. Megóvta ettől magyar érzése és a közös keresztyén eszményekért lelkesülő nemes egyénisége. Kérlelhetetlen ellensége csak a destrukciónak volt, amelynek romboló erejétől nemcsak a keresztyénséget, hanem faját és nemzetét is féltette. Ellenben rendületlenül hitt a magyar feltámadásban, bár nem láthatta életében a hajnal pirkadását sem. De erős hitével és alkotó munkájával előkészítője volt a nemzeti öntudat és bizalom ébredésének. Amidőn most Révész István porai a kecskeméti földben elvegyülnek azokéval, akiknek javára fáradhatatlanul és eredményesen dolgozott, mint fiatalabb kortársa, de tevékenységének kezdettől végezetig érett szemlélője, megértéssel teszek itten hitet koporsója mellett, hogy megítélésem szerint, úgy is mint gondos lelkipásztor, úgy is mint magyar faju megmentésén és előbbre vitelén buzgó kultúrpolitikus, azok közé a kevés kiváltságosok közé tartozik, akiknek azt ígéri a szentírás, hogy akik sokakat az igazságra vezérelnek, mint a csillagok örökké fénylenek. ■ — Örökítsük meg mi is emlékezésünkkel poraiban hazatért nagyérdemű bizottsági tagtársunknak maradandó emlékezetét. »«■MaMMiuiiiHaHninaHiummuHiiniiui „Révész István magvetés az aratás gazdag áldásai Horváth Ödön dr. főszerkesztő klasszikus értékű emlékbeszéde következett most. A ragyogó elnöki megnyilatkozás és az előttem szóló th. bizottsági tagtársam nagyszerű méltató bszéde nyomán ismét egészen tiszta, éles kontúrokban áll előttem Révész püspök úr alakja. De azt hiszem, mindannyian így vagyunk e díszes teremben, akik most emlékének áldozunk. — Nemcsak testi habitusa villan elénk, fehér haja, markáns arca, tiszteletreméltó alakja' ■— a nagytemplom szószékéről, a város parlamentjéből, vagy a közélet, a kultúra, a politika más pódiumairól. Nemcsak ékes, ellenállhatatlan szavai csengenek vissza az örökkévelő Istenről, ennek a népnek ezer bajáról és városunk számtalan problémájáról. — Mondom, nemcsak testi köntösét látom, hanem a lelkét érzem, amely sohasem távozott el, ma is körülfoly bennünket, itt él, ég és hat közöttünk. Közöttünk, akik most úgy fejezzük ki, a ma ■ gunk primitív földi módján, el nem múló hálánkat, hogy porhüvelyének maradványait visszahozzuk az ő nagy lelkétől átölelt kecskeméti földbe. — Hízelgek magamnak azzal, hogy Kecskemét néhai főpapja megtisztelt maradéktalan bizalmával. A mostanihoz képest nyugodtnak tűnnek az idők, amelyeket akkor éltünk. Gyakran hosszú órákon át beszélgettünk a plébánia meghitt szobájában. Később is számtalan kecskemét—budapesti és budapest—kecskeméti utat átbeszélgettünk a vonaton, amikor városunk méltó képviselője lett az országgyűlés felsőházában. — Az újságíró már általános hivatásbeli kritikai beállítottságánál fogva is mindig összegezni igyekszik tapasztalatait. Emlékszem nagyon jól, bennem e beszélgetések nyomán és közszereplésének teljes ismeretében négy alapvető tényező határozta meg Révész püspök alakját: — 1. A rendkívüli tekintély, amelyet magának szerzett és amely szinte abszolút tényezővé tette ebben a városban. Abszolút tényezővé tette őt a katolikus papot, a háború előtti szabadkőmíves szellem uralmának idején és a háború utáni, gyakran még mindig épen eléggé liberális világban is. 2. A nem mindennapi képesség, amely a közélet egész vonalán irányításra tette hivatottá. 3. A kecskeméti katolikus egyház hitéletének elmélyítése körül végzett roppant munkája. 1. Hogy igaz magyar és jó kecskeméti ember volt, aki már a háború előtt látnoki szemmel dolgozott a mai nagy alapvető kérdésekért. A keresztény eszme közéleti győzelméért, a keresztény sajtóért és a tanyavilág, a magyar nép feleszméléséért. — Most tíz-tizenöt esztendő után tapasztalatokban gazdagabban, ítélőképességben talán erősebben és bizonyos történelmi távlatból is tudom nézni s felmérni Révész püspök úr életét és működését. — Nagy-nagy tisztelettel kell megállapítani, hogy időálló az ő emlékezete és maradandóak eredményei. — Sok vita, bírálat kavargott körülötte életében. Voltak, akik következetesen megfeledkeztek túlnyomó értékeiről és úton-útfélen kürtöttek apró gyengeségeket, amelyektől egyetlen földi ember sem ment. Voltak, akik betegesen kisebbíteni igyekeztek, mint magyar életünk nagy átkaként mindenkivel tenni szokás, aki kiemelkedik az átlagsorból és mint a munka megszállottja, dolgozik is a közért. — Csodálattal állapítom meg ma tudatosan, amit tudat alatt már akkor is éreztem, hogy Révész böl beláthatatlan időkig szállnak erre a városra.A püspök lelki fundamentuma az a fenntartás nélküli meggyőződés volt, hogy a hit, az egyház földi szankciók nélkül, rendőr, csendőr, börtön nélkül is több bűnnek veheti elejét, mint a világi törvényeken alapuló összes többi szervezetek együttvéve. — Ha pedig egészen egyedülálló tekintélyét nézem, akkor bámulattal kell látnom, hogy itt is valósággal megelőzte korát, megérezte a mai időket, amikor egyre inkább személyek testesítenek meg nemcsak elveket, hanem országokat, közületeket, testületeket is. — Jelenlétében, de távollétében is egyaránt ható tekintélyének alapja egyéniségében volt. Ő ezt a tekintélyt még tudatosan is ápolta, amint a kicsinyeskedők feje felett elmosolyogva, tudatosan és szívből örvendett minden egyéni sikerének. Amint nagy lelki kétségek után, de tudatosan vállalta a számára emelkedést nem jelentő püspöki talárt, hogy hitbéli szárnyakat adjon a magyar honvédségnek, amely gépi szárnyakon éppen most aratott világraszóló bravúrt a magyar hadidicsőség öregbítésére. Tudatosan tette mindezt, mert látta, hogy tekintélyének, sikereinek s emelkedésének fénye végeredményben rajongva szeretett kecskeméti egyházára sugárzik vissza. És visszaszáll városára, amelynek igaz fia volt és amelyhez való kapcsolatairól külön kell szólanunk. — Mi kecskemétiek, sokféle intézményünk révén gyakran hallhatjuk hozzánk helyezett idegenek véleményét. Hallhatunk sok kifogást, amikről elismerjük, hogy jogosak, mert magunk is eleget kárhoztatjuk érte sorsunkat és azt a rendszert, amely évtizedeken keresztül éppen a kifogyhatatlan magyar reservoirt, az Alföldet tekintette mostoha gyermekének. De ha csak fél évig, egy évig van is itt valaki és ha őszinte ember, mindig bevallja, hogy Kecskeméten sokkal többet kapott, mint várt és a közszellem, a társadalmi viszonyok, a kecskeméti ember általános tulajdonságai bőségesen kárpótolják azokért a hiányosságokért, amelyek a városiasság, a fejlettség külső ismérvei körül mutatkoznak. Bevallják azt is, hogy legenda csak a máshonnan ideérkezettek másodrendű kecskeméti polgársága. — Valóság az, hogy Kecskemét tárt karokkal fogad mindenkit, aki valóban derék magyar testvér, ha tényleg érték, akiben valóban van tehetség, akarat és jószándék ennek a városnak a szolgálatára. Főképen: akiben van megérzés és fantázia, hogy a foghíjas utcákban is lehet építő lendület, a földszintes házakban égretörés és vízvezeték nélkül is tiszta, magasrendű lehet a lélek, ennek a városnak örök motorja. — Révész István ilyen ember volt. Tudom, hogy mint a tehetségeknél általában történni szokott, akárhova állította volna a sorsa, megállja a helyét. De Kecskemét, az ország legmagyarabb városa és a kecskeméti nép az ország legderekabb népe volt az igazi humusz az ő nagyszerű munkája számára. — Révész István magvetéséből beláthatatlan időkig az aratás gazdag áldásai szállnak erre a városra. — A közmondás azt tartja, hogy senki sem próféta a saját hazájában. Révész István maradéktalanul kecskemétivé vált, mégis prófétává tudott lenni hazájában. Állítom, ha életében választással nem is Lelkes hangulatban készül kassai útjára a Református Egyházi Énekkar. Társasvacsorát rendezett vasárnap a Református Egyházi Énekkar a Református Egyesület dísztermében. Százötven terítéknek akadt gazdája, túlnyomórészt fiatalság ülte körül az asztalokat. Az egyház részéről ott láttuk Joó Gyula dr. főgondnokot, Hetessy Kálmán dr. és Vass Vince dr. lelkészeket, Révész László dr. ügyészt, továbbá Dezső Gyula dr.-t, a Ref. Egyesület elnökét, dr. Hetessy Kálmánnét, a Ref. Asszonykor elnökét és számosan másokat. A vacsora után Hetessy Kálmán dr. ref. lelkész emelkedett elsőnekiszólásra. — Az emberiség sorsa — mondotta többek között — az emberi sziveken fordul meg. A szivet kell tehát munkába venni, a szivet a szeretet áramába kell állítani, hogy a szeretet járja át és, belesűrűsödjék megnemesítő ereje. Oda kell állítani a szívet a zengő ének fenséges harmóniájába, hogy lelkesüljön, meghatódjék, hogy a könny kicsorduljon a szemekből, hogy mosoly ragyogjon fel az arcokon, hogy lángra gyűljön és megújuljon a lélek. Az éneknek, a dalnak jelent szépítő és jövendőt mentő szerepe van. Ezt a szerepet tölti és töltse be a mi énekkarunk is. Legyen minden dala, minden éneke híradás a közelgő szebb és boldogabb jövendőről. Laczy Pál Mussolini pár Hetessy Kálmán dr. nagy lelkesedést kiváltó felszólalása után Laczy Pál városi aljegyző, az Énekkar ügyvezető igazgatója mondott mély belső tűztől áthatott pohárköszöntőt. Megkapó szavakkal beszélt a lélek erejéről, példának hozva fel Csehszlovákia sorsát, azt a tanultságot, hogy elvesz a nemzet, amely lélek nélkül való. Utalt órával azelőtt elhangzott szózatának roppant jelentőségű intelmére és rámutatott arra, hogy a magyar dal szeretete és művelése a lélek jelenlétének bizonysága,ha pedig a lélek izzóan magyar, úgy nem kell félnünk a jövőtől. Joó Gyula dr. jogakadémiai professzor, a ref. egyház főgondnoka emelkedett szólásra ezután. Derűsen és igen szellemesen beszélt arról, hogy fog biztos sikert aratni Kassán a Kecskeméti Református Egyházi Énekkar. Az egyházi énekkar ugyanis — mint azt már jelentettük — szintén résztvesz a kassai dalosünnepélyen és Joó Gyula dr. azt Jo° Gyula hangoztatta, hogy a siker titka a derű és a derűs lélek. Zajos tapssal, helyesléssel fogadott felszólalásával véget értek a pohárköszöntők s az énekkar gondoskodott a vendégek szórakoztatásáról. Lelkesen éltették szép magyar dalaikért Sallai István és Soós Pál tagokat, majd az Énekkar szerepelt Kremán Sámuel országos karnagy vezénylete mellett. Kremánt egyébként az est folyamán többször tomboló lelkesedéssel ünnepelte az Énekkar és a vendégsereg. A kitűnően sikerült vacsorát tánc követte Kremán Sámuel gramofonzene mellett. Hetessy Kálmán KECSKEMÉTI KÖZLÖM® 1939. március 29. pecsételhettük meg, ha hivatalos iratokban nem is fektethettük le, de szívünk és lelkünk örök jegyzőkönyveiben mindig úgy fogjuk tisztelni őt, mint Kecskemét díszpolgárát. A beszédek után hosszas taps zúgott fel, majd az elnöki zárszó javaslatot tett, hogy a beszédeket teljes terjedelmükben iktassa jegyzőkönyvbe a közgyűlés, amelyet lelkes éljenzéssel elfogadtak. Végezetül a Polgári Daloskor Kremán Sámuel országos társkarnagy vezényletével a Himnuszt énekelte el.