Kecskeméti Közlöny, 1939. március (21. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-29 / 72. szám

4 lami pénzen épült új iskolát és az Alföld tanyáin szétszórt 361 népiskola jelképes felavatásához kér­te kormányzó urunk engedélyét. Révész István pe­dig ez alkalommal, mint a tanyák apostola, abban a kitüntetésben részesült, hogy érdemei elis­meréséül kormányzó urunk személyesen adomá­nyozta neki a magyar érdemkeresztet. — Nekem, e jelenet egykori szemlélőjének az az emlékem, hogy ez volt Révész István életének a legszebb napja, amikor eszméjének megvalósu­lása és a legmagasabb elismerés sugárzott felé. Eb­ben az időben már sűrűbben érintkeztem Révész Istvánnal, összehozott munkaközösségbe a Katona József Kör, amelynek ő 1921-ben elnökévé válasz­tatott. Nem szívesen vállalta e feladatot. Nem érez­te magát e téren szakembernek. De vállalta magyar kötelességérzetből és viselte két ciklusban nyolc éven át, azzal a feltett szándékkal, hogy nem nyugszik meg addig, amíg Bánk bán írójához méltó síremléket ki nem harcol. Az emlékmű 1930-ban létre is jött, de agitátora ak­kor már a Kerepesi-temetőben aludta örök álmát. — A katona-köri munkában ismertem meg kö­zelebbről Révész Istvánt. Itt láttam bele mélyebben lelki világába, amely első­sorban ugyan papi lelkü­let volt, de nem azzal az egyoldalúsággal és elfo­gultsággal, amilyennek távolabbról látszott. Meg­óvta ettől magyar érzése és a közös keresztyén esz­ményekért lelkesülő nemes egyénisége. Kérlelhetetlen ellensége csak a dest­rukciónak volt, amelynek romboló erejétől nemcsak a keresztyén­­séget, hanem faját és nemzetét is féltette. Ellenben rendületlenül hitt a magyar feltámadásban, bár nem láthatta életében a hajnal pirkadását sem. De erős hitével és alkotó munkájával előkészítője volt a nemzeti öntudat és bizalom ébredésének.­­ Amidőn most Révész István porai a kecske­méti földben elvegyülnek azokéval, akiknek javára fáradhatatlanul és eredményesen dolgozott, mint fiatalabb kortársa, de tevékenységének kezdettől vé­gezetig érett szemlélője, megértéssel teszek itten hi­tet koporsója mellett, hogy megítélésem szerint, úgy is mint gondos lelkipásztor, úgy is mint magyar faju megmentésén és előbbre vitelén buzgó kultúr­­politikus, azok közé a kevés kiváltságosok közé tar­tozik, akiknek azt ígéri a szentírás, hogy akik soka­kat az igazságra vezérelnek, mint a csillagok örökké fénylenek. ■ — Örökítsük meg mi is emlékezésünkkel po­raiban hazatért nagyérdemű bizottsági tagtársunk­nak maradandó emlékezetét. »«■MaMMiuiiiHaHninaHiummuHiiniiui „Révész István magvetés az aratás gazdag áldásai Horváth Ödön dr. főszerkesztő klasszikus értékű emlékbeszéde következett most. A ragyogó elnöki megnyilatkozás és az előttem szóló th. bizottsági tagtársam nagyszerű méltató b­széde nyomán ismét egészen tiszta, éles kontúrok­ban áll előttem Révész püspök úr alakja. De azt hi­szem, mindannyian így vagyunk e díszes teremben, akik most emlékének áldozunk. — Nemcsak testi habitusa villan elénk, fehér haja, markáns arca, tiszteletreméltó alakja' ■— a nagytemplom szószékéről, a város parlamentjéből, vagy a közélet, a kultúra, a politika más pódiumai­ról. Nemcsak ékes, ellenállhatatlan szavai csenge­nek vissza az örökkévelő Istenről, ennek a népnek ezer bajáról és városunk számtalan problémájáról. — Mondom, nemcsak testi köntösét látom, hanem a lelkét érzem, amely sohasem távo­zott el, ma is körülfoly bennünket, itt él, ég és hat közöt­tünk. Közöttünk, akik most úgy fejezzük ki, a ma­ ■ gunk primitív földi módján, el nem múló hálánkat, hogy porhüvelyének maradványait visszahozzuk az ő nagy lelkétől átölelt kecskeméti földbe. — Hízelgek magamnak azzal, hogy Kecskemét néhai főpapja megtisztelt maradéktalan bizalmával. A mostanihoz képest nyugodtnak tűnnek az idők, amelyeket akkor éltünk. Gyakran hosszú órákon át beszélgettünk a plébánia meghitt szobájában. Ké­sőbb is számtalan kecskemét—budapesti és buda­­pest—kecskeméti utat átbeszélgettünk a vonaton, amikor városunk méltó képviselője lett az ország­­gyűlés felsőházában. — Az újságíró már általános hivatásbeli kriti­kai beállítottságánál fogva is mindig összegezni igyekszik tapasztalatait. Emlékszem nagyon jól, bennem e beszélgetések nyomán és közszereplésének teljes ismeretében négy alapvető tényező határozta meg Révész püspök alakját: — 1. A rendkívüli tekintély, amelyet magának szerzett és amely szinte abszolút tényezővé tette eb­ben a városban. Abszolút tényezővé tette őt a kato­likus papot, a háború előtti szabadkőmíves szellem uralmának idején és a háború utáni, gyakran még mindig épen eléggé liberális világban is. 2. A nem mindennapi képesség, amely a köz­élet egész vonalán irányításra tette hivatottá. 3. A kecskeméti katolikus egyház hitéletének elmélyítése körül végzett roppant munkája. 1. Hogy igaz magyar és jó kecskeméti ember volt, aki már a háború előtt látnoki szemmel dol­gozott a mai nagy alapvető kérdésekért. A keresz­tény eszme közéleti győzelméért, a keresztény saj­tóért és a tanyavilág, a magyar nép feleszméléséért. — Most tíz-tizenöt esztendő után tapasztala­tokban gazdagabban, ítélőképességben talán erőseb­ben és bizonyos történelmi távlatból is tudom nézni s felmérni Révész püspök úr életét és működését. — Nagy-nagy tisztelettel kell megállapítani, hogy időálló az ő emlékezete és maradan­­dóak eredményei. — Sok vita, bírálat kavargott körülötte életé­ben. Voltak, akik következetesen megfeledkeztek túlnyomó értékeiről és úton-útfélen kürtöttek apró gyengeségeket, amelyektől egyetlen földi ember sem ment. Voltak, akik betegesen kisebbíteni igyekeztek, mint magyar életünk nagy átkaként mindenkivel tenni szokás, aki kiemelkedik az átlagsorból és mint a munka megszállottja, dolgozik is a közért. — Csodálattal állapítom meg ma tudatosan, amit tudat alatt már akkor is éreztem, hogy Révész­ ­böl be­láthatatlan időkig szállnak erre a városra.A püspök lelki fundamentuma az a fenntartás nélküli meggyőződés volt, hogy a hit, az egyház földi szankciók nélkül, rendőr, csendőr, börtön nélkül is több bűnnek veheti elejét, mint a vi­lági törvényeken alapuló összes többi szervezetek együttvéve. — Ha pedig egészen egyedülálló tekintélyét né­zem, akkor bámulattal kell látnom, hogy itt is va­lósággal megelőzte korát, megérezte a mai időket, amikor egyre inkább személyek testesítenek meg nemcsak elveket, hanem országokat, közületeket, testületeket is. — Jelenlétében, de távollétében is egyaránt ha­tó tekintélyének alapja egyéniségében volt. Ő ezt a tekintélyt még tudatosan is ápolta, amint a ki­csi­­nyeskedők feje felett elmosolyogva, tudatosan és szívből örvendett minden egyéni sikerének. Amint nagy lelki kétségek után, de tudatosan vállalta a számára emelkedést nem jelentő püspöki talárt, hogy hitbéli szárnyakat adjon a magyar honvédség­nek, amely gépi szárnyakon éppen most aratott vi­lágraszóló bravúrt a magyar hadidicsőség öregbíté­sére. Tudatosan tette mindezt, mert látta, hogy te­kintélyének, sikereinek s emelkedésének fénye vég­eredményben rajongva szeretett kecskeméti egyhá­zára sugárzik vissza. És visszaszáll városára, amely­nek igaz fia volt és amelyhez való kapcsolatairól külön kell szólanunk. — Mi kecskemétiek, sokféle intézményünk ré­vén gyakran hallhatjuk hozzánk helyezett idegenek véleményét. Hallhatunk sok kifogást, amikről elis­merjük, hogy jogosak, mert magunk is eleget kár­hoztatjuk érte sorsunkat és azt a rendszert, amely évtizedeken keresztül éppen a kifogyhatatlan ma­gyar reservoirt, az Alföldet tekintette mostoha gyermekének. De ha csak fél évig, egy évig van is itt valaki és ha őszinte ember, mindig bevallja, hogy Kecskeméten sokkal többet kapott, mint várt és a közszellem, a társadalmi viszonyok, a kecske­méti ember általános tulajdonságai bőségesen kár­pótolják azokért a hiányosságokért, amelyek a vá­ro­siasság, a fejlettség külső ismérvei körül mutat­koznak. Bevallják azt is, hogy legenda csak a más­honnan ideérkezettek másodrendű kecskeméti pol­gársága. — Valóság az, hogy Kecskemét tárt karokkal fogad min­denkit, aki valóban derék magyar testvér, ha tényleg érték, akiben valóban van tehetség, aka­rat és jószándék ennek a városnak a szolgálatára. Főképen: akiben van megérzés és fantázia, hogy a foghíjas utcákban is lehet építő lendület, a föld­szintes házakban égretörés és vízvezeték nélkül is tiszta, magasrendű lehet a lélek, ennek a városnak örök motorja. — Révész István ilyen ember volt. Tudom, hogy mint a tehetségeknél általában történni szo­kott, akárhova állította volna a sorsa, megállja a helyét. De Kecskemét, az ország legmagyarabb vá­rosa és a kecskeméti nép az ország legderekabb népe volt az igazi humusz az ő nagyszerű munkája számára. — Révész István magvetéséből beláthatatlan időkig az aratás gazdag áldásai szállnak erre a vá­rosra. — A közmondás azt tartja, hogy senki sem pró­féta a saját hazájában. Révész István maradéktala­nul kecskemétivé vált, mégis prófétává tudott lenni hazájában. Állítom, ha életében választással nem is Lelkes hangulatban készül kassai útjára a Református Egyházi Énekkar. Társasvacsorát rendezett vasárnap a Re­formátus Egyházi Énekkar a Református Egyesület dísztermében. Százötven terítéknek akadt gazdája, túlnyomórészt fiatalság ülte körül az asztalokat. Az egyház részéről ott láttuk Joó Gyula dr. főgondnokot, Hetessy Kálmán dr. és Vass Vince dr. lelkészeket, Ré­vész László dr. ügyészt, továbbá Dezső Gyula dr.-t, a Ref. Egyesület elnökét, dr. Hetessy Kálmánnét, a Ref. Asszonykor elnökét és szá­mosan másokat. A vacsora után Hetessy Kálmán dr. ref. lelkész emelkedett elsőnek­iszólásra. — Az emberiség sorsa — mondotta többek között — az emberi sziveken fordul meg. A szivet kell tehát munkába venni, a szivet a szeretet áramába kell állítani, hogy a szeretet járja át és, belesűrűsödjék megnemesítő ereje. Oda kell állítani a szí­vet a zengő ének fenséges harmóniájába, hogy lelkesüljön, meghatódjék, hogy a könny ki­csorduljon a szemekből, hogy mosoly ragyog­jon fel az arcokon, hogy lángra gyűljön és megújuljon a lélek. Az éneknek, a dalnak jelent szépítő és jövendőt mentő sze­repe van. Ezt a szerepet tölti és töltse be a mi ének­karunk is. Legyen minden dala, minden éneke híradás a közelgő szebb és boldogabb jöven­dőről. Laczy Pál Mussolini pár Hetessy Kálmán dr. nagy lelkesedést ki­váltó felszólalása után Laczy Pál váro­si aljegyző, az Ének­kar ügyvezető igazgatója mon­dott mély belső tűztől átha­tott pohárköszöntőt. Megkapó szavakkal beszélt a lélek ere­jéről, példának hozva fel Cseh­szlovákia sorsát, azt a tanult­ságot, hogy elvesz a nemzet, amely lélek nélkül való. Utalt órával azelőtt elhangzott szózatának roppant jelentőségű intelmére és rámutatott arra, hogy a magyar dal szeretete és művelése a lélek je­lenlétének bizonysága,­­ha pedig a lélek izzóan magyar, úgy nem kell félnünk a jövőtől. Joó Gyula dr. jogakadémiai professzor, a ref. egyház főgondnoka emelkedett szólásra ezután. Derűsen és igen szellemesen beszélt arról, hogy fog biztos sikert aratni Kassán a Kecs­keméti Református Egyházi Énekkar. Az egyházi énekkar ugyanis — mint azt már jelentettük — szintén részt­­vesz a kassai dalosünnepé­­lyen és Joó Gyula dr. azt Jo° Gyula hangoztatta, hogy a siker titka a derű és a derűs lélek. Zajos tapssal, helyesléssel fogadott fel­szólalásával véget értek a pohárköszöntők s az énekkar gondoskodott a vendégek szórakoz­tatásáról. Lelkesen éltették szép magyar da­laikért Sallai István és Soós Pál tagokat, majd az Énekkar szerepelt Kremán Sámuel országos karnagy ve­zénylete mellett. Kremánt egyébként az est folyamán többször tomboló lelkesedés­sel ünnepelte az Énekkar és a vendégsereg. A kitűnően si­került vacsorát tánc követte Kremán Sámuel gramofonzene mellett. Hetessy Kálmán KECSKEMÉTI KÖZLÖM® 1939. március 29. pecsételhettük meg, ha hivatalos iratokban nem is fektethettük le, de szívünk és lelkünk örök jegyző­könyveiben mindig úgy fogjuk tisztelni őt, mint Kecskemét díszpolgárát. A beszédek­ után hosszas taps zúgott fel, majd az elnöki zárszó javaslatot tett, hogy a beszédeket teljes terjedelmükben iktassa jegyzőkönyvbe a közgyűlés, amelyet lelkes él­jenzéssel elfogadtak. Végezetül a Polgári Da­loskor Kremán Sámuel országos társkarnagy vezényletével a Himnuszt énekelte el.

Next