Kecskeméti Közlöny, 1942. február (24. évfolyam, 26-38. szám)
1942-02-03 / 26. szám
2 Csökkent az orosz támadások ereje Berlin, Német Távirati Iroda: A szovjetorosz támadások már nem olyan élénken, mint kezdetben voltak. Ennek oka a rendkívül erős havazás és az a tény, hogy a szovjet emberben és anyagban egyaránt szétforgácsolta erejét. (MTI) Nagy számban jelentkeznek a franciák a bolsevizmus elleni harcra Vichy, Magyar Távirati Iroda: A Német Távirati Iroda jelentése szerint Franciaország meg nem szállt részében nagy számmal jelentkeznek önkéntesek a bollsevizmus elleni harcra. 100 isju, kéministái 10 zsidót kedte deűdáttak Przs&és Párizs, Német Távirati Iroda, Nagy- Párizs parancsnoka közleménye szerint január hónapban robbanóanyaggal elkövetett merényletek és német katonák elleni merényletek megtorlásaként 100 ifjú kommunistát és zsidót keletre deportáltak, hatot pedig kivégeztek, mivel összeköttetésben állottak a bűncselekményekkel. (MTI) Amerikai és angol kölcsönt kap a csungkingi kormány Amszterdamból jelenti a Német Távirati Iroda: Roosevelt törvényjavaslatot nyújtott be a szenátushoz, hogy engedélyezzeneka csunkingi kormánynak 500 millió dollár hitelt hadianyagvásárlásra. (MTI) A Német Távirati Iroda stockholmi jelentése szerint az angol kormány közölte,:-lKogy. .50 millió fontsterling kölcsönt nyújtháborús célokra a csungkingi kormánynak. (MTI) — Romboló merényletek bénítják a délafrikai bányák üzemét. — A csungkingi kormány követet küld Indiába. — Írország elrendelte a kivételes állapotot. — Olaszországban újabb vasúti korlátozásokat léptetnek életbe. — Hollandia és Bulgária magyar oktatófilmeket vásárolt. — Firenzében félméteres hó esett. — A brazil hadseregnél amerikai tanácsadók teljesítenek szolgálatot. — Olaszországban korlátozzák a lapok terjedelmét. Szász Lajos cikke- a viaszacsatolt ocszáfmxfc* cUzek aMkícdí&dcőí ifieszke&ett a házasódá&i Uöksm négy vallási utasítása Kuskemétte Máma, Japán berlini nagykövete rovid tartózkodásra Rómába utazott. Klapka utca 2. szám alatt megnyitottam gazdagon felszerelt, nagy áruraktárral és a legkitűnőbb minőségű árukkal rendelkező , illatszertáromat KOSZTELITZ-IJERAKAT! Szives pártfogást kérve, vagyok mély tisztelettel: Kállai Pál.zőnek mondható, mert 1041. januárjában 66.000 pengővel kevesebb volt a bevétel. Az akkori befizetés összege csak 81.163 pengő volt. A városi adóhivatal januári kimutatása szerint 150.665 pengő folyt be együttesen kezelt közadóban az adópénztárhoz. Az eredmény igen kedve■ érint»MET 150.665 pengő adó folyt be januárban totó. Ezt minden érdeklődő megkaphatja írásban. A házasodási kölcsön ügyeket a VI. ügyosztály szociális előadója intézi Katona József Utca 5. sz. alatti hivatalában. Minden felvilágosítás ott nyerhető. Kérelmeket csak a hivatalos űrlap felhasználásával lehet előterjeszteni. A házasodási kölcsönről szóló rendelet végrehajtási utasítása megérkezett a város polgármesteréhez. Az országos szociális felügyelőség megküldte a kölcsön kérelmezéséhez szükséges kérvény- és kötelezvény űrlapokat, valamint a hatósági bizonyítvány és nyilatkozat mintáit is. Megérkezett a felek részére szolgáló részletes tájékoz Két napig volt bezárva halott Eievel anyjával egy kétéves kisfiú Rimóczi József fogyasztási adóhivatali jelenőr szombaton délután jelentette a rendőrségen, hogy a Cimbalmos utca 11. számú házban özv. Szabó Lajosné 65 éves szegénygondozottat holtan találták. özv. Szabó Lajosné zárkózott életet élt, úgyszólván senkivel sem érintkezett. Két évvel ezelőtt egy kisfiút örökbe fogadott Legutolján, a lakótársai csütörtökön estefelé látták. Pénteken és szombaton nem adott magáról élesjelt, feltörték a lakását és az ajtó előtt a padlón fekve holtan találták. A szoba sötét zugából gyenge nyöszörgést hallottak, a kétéves kisfiú volt. A halott Szabóné arcán sérülési nyomokat találtak, az a gyanú merült fel, hogy a szobában bezárt és kiéhezett két macska sérthette meg a halott asszonyt. Országos érdeklődést kiváltó, rendkívül érdekes cikk a Magyar Élet Pártértesítője legújabb számának vezércikke. Dr. Szász Lajos m. kir. titkos tanácsos, államtitkár írta Adókérdések a visszacsatolt területeken címmel. „Az államháztartás helyzetének alakulása — olvassuk a cikkben — a nemzet áldozatkészségének igen magas fokát mutatja. A Vitam et sangvinem, sed avenam non elvi álláspontját képviselő hazafiak típusa kiveszett. A nemzet minden tagja átérzi a rá nehezedő felelősség súlyát, tőle telhetően igyekszik kivenni részét az országépítés áldozatos munkájából s nemcsak vállalja, de meg is hozza az áldozatokat.“ Ezekkel a megállapításokkal kezdődik a cikk, majd részletesen és kimerítően ismerteti azokat az intézkedéseket, amelyeknek segítségével a nehézségeket áthidalták és amikkel a magyar pénzügyi jog zavartalan uralmát a visszacsatolt területeken is biztosították. NAGY FOTO | Rákóczi út 5. L A A A 4 AAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAA Sí illatszertár! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy az a felejthetetlen, gyönyörű műsorszám, ami két nap óta ragadja lelkes tapsra esténként a Fürdőkert közönségét. A galambszám ez. Egész sereg szelíd, okos galambja van a művésznek s amit velük véghez visz, valóban elképpesztő. Világszínpadok nagy attrakciójának illik be a galamb-szám és a közönség nem tud betelni vele. Nagy a sikere az új táncos pár tökéletes számának s továbbra is népszerű a két pompás majom. Minden este bombasiker a Fürdőkertben (x) _X_ 400 zöldség termelő vett részt a paradicsom-gyűlésen özv. Szabóné holttestét kiszállíották az Izsáki úti kórházba. Felsáncolják és így állapítják meg haaz emberi türelem csodája A Főméltóságú Asszony kétezer pengőt adományozott a finn árvák javára. — Budapest törvényhatósága Viczián István pestiegyeifőispánt választotta felsőházi taggá.— Miskolcon 12 embert szállítottak kórházba húsmérgezéssel. A Kormányzó Úr jelenlétében tartották meg a Nemzeti Kaszinó Széchenyi lakomáját. — A MÁV valamennyi vonalán helyreállt a forgalom. — Meghalt Zádor Tamás, az ismertevű író és újságíró. KECSKEMÉTI KÖZIÖNI 1942. február 3. a Közlöny tudósítójától . A paradicsom- és sárgarépatermelők már a télután biztosították a múltban reménybeli termésük elhelyezését. Szokássá vált a konzervgyárak és a termelők előre kötött szerződése. Az idei paradicsomszerződés megbeszélésére gyűlt össze a Gazdasági Egyesületben vasárnap délelőtt közel 400 zöldségtermelő. Részt vett a gyűlésen dr. Szabó Iván felsőházi tag, a Gazdasági Egyesület elnöke, P. Varga Vincze, a Pestkörnyéki Gazdasági Egyesülés elnöke, a gazdakörök vezetői és sokan mások a gazdasági élet vezető egyéniségei közül. Dr. Szabó Iván bevezetőjében arról beszélt, hogy a többtermelés érdekében nem szabad a paradicsom termelőknek elfelejtkezniük a kukoricáról.Mint köztes veteményt ültessenek kukoricát, hogy legalább a saját takarmányozási szükségletüket fedezze. P. Varga Vince a gazdatársadalon szoros együttműködését sürgette. Mester László kérvényt szerkesztett, melyben a földművelésügyi minisztériumot arra kérik, hogy a paradicsomár megállapításához elsősorban a termelési költségek megállapítását tegye lehetővé. A feliratot a jelenlévők aláírták és Mester László indítványára dr. Szabó Iván és P Varga Vince vezetésével küldöttség viszi a minisztériumba. Ezúton közli a Gazdasági Egyesület, hogy a kérvényt péntekig a délelőtti órákban még alá lehet írni a Gazdasági Egyesület titkári hivatalában. Határozatilag kimondotta a gyűlés, hogy a zöldségtermelők, akik a paradicsom, vagy sárgarépa termelésben és a szerződésben részesedni akarnak, a Gazdasági Egyesületnek vagy valamelyik gazdakörnek tagjává kell lennie. A gyűlés egyhangúan elfogadta azt az indítványt, mely szerint addig egy termelő sem jelentkezik a gyárakban, amíg az ötös bizottság meg nem állapította a feltételeket. Szerződési ügyekben a termelők együtt akarnak dolgozni a jövőben. Szerződésre tehát a Gazdasági Egyesületben történik a jelentkezés. Szőtgypás lilának okát. A halott szobájában két napon át étlen-szomjan didergő kisfiút átadták a m. kir. gyermekmenhelynek, mely gondos ápolás alá vette. családokat ladánybenei szőlőbirtokomon lakással, éves kommencióval azonnalra vagy áprilistól kezdődően alkalmazok. Előnyben részesülnek több felnőtt munkaerővel rendelkező családok. Ajánlkozók jelentkezzenek: Csányi utca 7. 8-án 8 órakor.