Kecskeméti Lapok, 1869. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1869-05-08 / 19. szám
Második évfolyam, 19. szám. KECSKEMÉTI LAPOK Május 8. ,ma Ismeretterjesztő hetilap. Előfizetési díj: Előfizetési pénzek és hirdetmények elfogadtatnak Hirdetési díjak: Negedévre..........................................................1 frt 50 kr. Galya FÜISZ könyvkereskedésében Kecskeméten. - Hir- 5 hasábos petit sorért’ egyszeri hirdetésnél 5 kr.; -több-Félévre......................................................................3 „ M „szeri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. . . A detések ezenkívül fölvétetnek még M. Zeisler hirdetési n,lesz erre..........................................................6 » » ...... ^ . A nyílttérben való közlemény 3 hasábos soráért 10 kr. ICIT* Megjelenik e lap hetenként egyszer, Szombaton, irodájában. (Pest, Király utcza 60. sz.) számíttatik ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------cg) ,) A koldulás megszüntetéséről s azzal együttesen egy szegények háza és kényszerdologház alakításáról. (Folytatás.) Az érvényesítés módszere igen egyszerű. A valóságos szegények és munkaképtelenek száma mind a városon, mind a Kecskemét város területéhez tartozó pusztáinkon, miként más, koldulás megszüntető községekben történt — a legnagyobb szigorral és lelkiismeretességgel — hivatalból irattassék össze; az összeirtaknak mind magán körülményeik, mind egészségi és munkaképességi, vagy képtelenségi helyzetük hason szigorral számonvétessenek és nyilvántartassanak. Ez összeírás és számonvétel a kapitányi hivatal által, saját felelősségére, s a kiz. közgyűlés ellenőrsége mellett, évenként rendszeresen ismétlendő. A valóságos, a közönség jótékonyságára jogosított szegények, háromfélék lehetnek. Vagy tökéletes öregkor, vagy testi tehetetlenség miatt teljesen munkaképtelenek. Könnyűszerűbb munkára még alkalmazható szegények. Mindezeket a közönségnek számonvennie s azok ellátásáról gondoskodnia elengedhetlen kötelessége. A szegények ismét átalánosságban vagy oly helyzetűek, kik a közönségtől havonként rendszeresen némi kis pénzsegélyben fogván részesittetni, födéllel, ruházat és élelemmel, e segély mellett, jóakaróik vagy rokonaiknál, azok felelősségére hagyatván ott — a koldulástól megmentettnek, s a közszegények házához nem kívánkoznak. Vagy olyanok továbbá, akiknek semmi támaszuk és segélyük nem lévén, a felállítandó szegények házába bocsájtandók. Ott, mind a teljesen munkatehetetlenek, mind a könnyebb munkára még képesek, de elkülönítve, a közönség által lesznek eltartandók. De természetesen a kényszer-dologház munkáltatási rendszerével kapcsolatosan, a még valamennyire munkaképes szegények, ellátási költségeik enyhítése tekintetéből, ott a közönség részéről, életkoruk és testi bajukhoz mért munkával, mint tollfosztás, gyékény- és szalmafonás , s több efféle, rendszeresen és felügyelet mellett foglalkoztassanak. A koldulást megszüntetett községek egynémelyike oly szerencsés helyzetben volt, hogy népességüknél fogva valóságos szegényeik száma rémítőleg nem nagy lévén, elegendő lett, hogy községi pénzerejük, s a polgárság áldozatos hozzájárulásához képest, szegényeik ellátásáról gondoskodtak, s azzal kellő rendőri felügyelet és következetes szigor mellett, a koldulást végérvényesen megszüntethetik. Más községek ismét, sajátságos helyzetükben, a koldulást sikerrel megszüntetendőnek csak úgy találták, ha a felállított szegények házán s födélre egyeseknél talált valóságos szegények rendszeres segélyezésén kívül, egyszersmind a csavargók, a tilalom után is még időnként felmerült hívatlan koldusok részére egyszersmind kényszer-dologházról is gondoskodtak. Sőt nem egy helyen, a csavargók és hívatlan koldusok részére felállított dologházat, egy épületben, de külön udvarral, külön kamarákban, s munkáltatásban egyenlő, így olcsóbb felügyelettel több jövedelmet eszközlőleg, az elitélt fegyenczek dologházával is összekapcsolták. Mi kecskemétiek, akiknek valóságos szegényeink is nagy számmal, többé-kevésbé munkaképes dologkerülő koldusaink és csavargóink még nagyobb számmal a közbotrányig, túl a népességi számarányon találtatnak, mi a koldulás megszüntetése esetében, a felállítandó szegények házát egy kényszer-dologházzal, mégpedig foglalkozás nélküli helyzetekben csakis erkölcstelenséget és naplopási hajlamot terjesztő fogházunk mellett, egy elítélt fegyenczeinket is foglalkoztató kényszer-dologházzal fogjuk, hacsak üdvös eredményhez kívánunk jutni veszélyesen összekapcsolni. Vannak községek, melyek a koldulás megszüntetését eszközleni, szegények házát és kényszer-dologházat alakítani, a mi községünk és népességünk létező anyagi helyzeténél aránytalanul kedvezőtlenebb viszonyok közt is, a közérdekben elodázhatlan polgári tisztüknek ismervén , s e czélra rendelkezhető pénzerejök nem lévén elegendő, nem késlekedtek, az ügyszerető polgárság évenkénti áldozatkészsége igénybevételén túl, még hatóságilag önmagukat is e kizárólagos czélra, háziadóval terhelni. E törekvés, ez áldozathozatal, a közérdekben teljes elismerésre méltó. Ott a közhajtás, a közszükség érzete, a helyhatóság és ügyszerető polgárság által nemcsak szóval, nemcsak papíron lett felismerve, nyilvánítva, de — bárha tetemes áldozattal életre is keltve. És ez üdvös eredmény megmutatta, hogy mind erkölcsi, mind anyagi tekintetben jól számítottak. A koldulás tényleges megszüntetésével és erélyes keresztülvitelével, a népesség legalsóbb, azelőtt naplopás és koldulásra hajlandó rétegeinek, munka- és rendszeretete fokozódott; valóságos szegényeik illendően el lettek látva s helyzetükhöz mérten foglalkoztatva; s azóta az egyes polgárok és családok, a kik azelőtt a hívatlan és túl a mértékelni adakozásnak folytonos martalékai voltak — az évenkénti hozzájárulás utján harmadrésznyi kiadással se terheltetnek. Íme, itt a tőszomszédban, Félegyház és Nagy-Kőrös városaiban, a koldulás eltöröltetvén , s a szegények háza czélszerűen felállittatván, következetes eljárás és szigorú fentartás mellett a tény, a meglepő eredmény igazolja, hogy azóta nincsenek ötödrésznyi számú szegényeik, hogy egyre másra, kellő ellenőrség mellett, e 20—24 ezernyi népességű városokban is, a közellátást igénylő valóságos szegény, jobb és mostohább évjáratokban, már alig megy 40—50 számra, s az egyenlően botrányos és nagy részben erkölcsrontó koldus karavánoktól, közhelyeken, temetők és egyházaknál s magánházaknál végérvényesen megszabadultak. Mi, ha e részbeni feladatunkat annyi eszélylyel és következetességgel visszük keresztül, és oly örvendetes eredményre fogunk juthatni. És én teljesen hiszem, ha nálunk helyhatóság s a jóravaló népség egyenlően, a közérdekben tisztét híven teljesíti, ha támogatását és tényleges áldozatát, e nagyfontosságú ügyben nem vonja meg, ha évenként azt, amit a község és egyesek — igy bizony nem nagy istenáldásával — legtöbbször érdemetlen, nem igazi kolduskaravánokra fecsérlünk, a koldulás megszüntetésével felállítani kellő szegények háza és kényszer-dologházra rendszeresen és készséggel oda adjuk, oda kötelezzük, hogy e részbeni házi adó kivetése nélkül is, a több mint két évtizeden óhajtott koldulás megszüntetését valahára eszközölhetjük együttesen vele, mert a nélkül nálunk kivihetlen, mind a szegények házát, mind a kényszer-dologházat megalakíthatjuk s következetes szigor és ellenőrzés mellett, súlyos évi áldozathozatal nélkül is biztosíthatjuk és fenntarthatjuk. Hitem és reményem alapját elemeiben, s lássuk a kísérletet, legalább a papíron, közelebbről. Egyelőre szükséges lesz a helyhatóság eddigi, ez érdekbeni intézkedéseivel, s az e czélra rendelkezés alatti pénzerővel megismerkedni. Horváth Döme. (Folytatása következik.) Népnevelésünk. 1. Ha városunkban a népnevelést kissé figyelemre méltatjuk, tapasztalni fogjuk, hogy biz azon még elég tenni való van; pedig nincs magasztosabb, nincs nemesebb, nincs az egész emberiségre kiárasztóbb áldást hozó ügy, mint a népnevelés; ellenben nincs kártékonyabb, nincs szomorúbb, nincs lealázóbb egyes emberre úgy, mint az egész társadalomra, mint annak elhanyagolása. Sokan azt állítják, hogy bármenynyire legyen is szükséges a népnevelés, mégis első teendője a községnek az anyagi viszonyokat