Kecskeméti Lapok, 1870. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1870-02-05 / 6. szám
Harmadik évfolyam. 6. szám. Február 5. 1870. Vdéhre porín 10| f| (117 Jill ff TUTIT T A HA 17 helyben, házhoz hordva: MM ■■ ■ A UM ■■ ■■■■■■ ■ ■ ■ ■■ ■ ■■ ■ MM vagy terjedelmes hirdetések- Negyedévre . . 50 kr. U ■ U I ■ 11 U ■ ■ I Ll WM0 I I H IUjuuJiMIjj 11 Mim. - 1.x. • x Hirdetések elfogadtatnak GalitilonzeteLl pénzek el- hia Fülöp könyvkereskedésében fogadtatnak Gallia Fülöp | | | ■ a rr | f ■ | Kecskeméten.—Hirdetések ezenkönyvkereskedésében Kecs- ISITieretterjeSZtO ll 6 t I I 3 D. tMtaAW Swiskeméten. * I dtcza 60. sz.) Kecskemét, Január 27. 1870. Előttünk fekszik „a kecskeméti iparosok egyletének“ folyó hónap 23-án tartott közgyűlésében az egyleti elnök által tett évi jelentés kivonata, az egylet pénztári állásának s pénzvagyonának kimutatása, és az egyleti tagok névsora. Valamint minden, ami e város előhaladását, szellemi és anyagi felvirágzását, most vagy jövőben feltételezi, édes örömmel tölti el keblünket: épen e szabályos rövid közlemény hatályosan felfokozta örömérzetünket. Megemlékeztünk azonnal a szent könyvek azon nagyszerű példabeszédéről, midőn a kis mustármagból hatalmas élőfa növekedése jósoltatik; megemlékeztünk az angol indiai társaság filléres részvényeken alapittatásáról, mely most egy hatalmas birodalmat képvisel s Nagybrittanniát a világkereskedelem urává avatta. A kecskeméti iparosok szine, java, — csak nehány derék férfiú, — hasznos igyekezetében gyámolitva nehány pártoló-tag által az intelligentia köréből, alig pár év előtt alakult egyletté, csekély, alig érezhető évdijjakkal; —és most 1870-ik évre van 224. tagja, 3459 fr. 52 kr. pénzvagyona, 248. kötetből álló könyvtára; múlt évben költött szakközlönyökre és hírlapokra 128 fr. 28 kft., ipariskolára tett 1000 forint alapítványt , iparárucsarnok felállítására 4000 forint kölcsön-részvényre nyitott aláírást, s tagjai előjegyeztek 5400 írt. hitelt, sőt 4750 írtnak 20% előlegét be is fizették. Ezen kívül az iparos növendékek taníttatásáról , minél helyesb kiképeztetéséről gondoskodik, a szorgalmas kitűnő iparos tanonczokat jutalmazza, azon kiválóbb tehetségű, buzgó törekvésű iparos növendékeket, kik tapasztalásszerzés végett külföldre menni óhajtanának, e ezéjukban elősegéli, erkölcsi és anyagi gyámolitásban részesíti, oly fentartással, hogy az ily pártfogolt növendékek, szerzett tapasztalásaikról az egyletet havonkint értesíteni tartozzanak, — a szétforgácsolt erők egyesítése és az iparos osztály anyagi helyzetének könnyítése szempontjából, — mihelyt pénzereje engedi; — azonnal árubazárt kíván szervezni; — időszakonkint a kézműiparra vonatkozólag kiállítást rendezend s a kitűnőbb műveket anyagi ereje szerint pénzjutalommal dijazza, vagy elismerő oklevéllel méltányolja; — a szegényebb, különösen a kezdő iparosokat kölcsönnel segélyezi; — a kézműipart tárgyazó ismeretek megszerezhetése végett olvasótermet nyit, azt szakművekkel, könyvtárral s hasznos folyóiratokkal ellátja, ugyanitt időszakonkint az ipar és természettan köréből felolvasásokat rendez ; — végre hogy az egylet fentebbi ezáljainak megfelelhessen, saját pénzerejét, jövedelmeinek forrását buzgalommal fokozni hivatásául tekinti, ez okból évenkint, a nyilvánosság előtt működéséről és pénztára állásáról jelentést teszen,fentartva, hogy ügyei javultával Iparbank felállításáról is gondoskodjék. Ha ez ifjú intézet 1869-ik év tartama alatt annál egyebet nem tett volna is, hogy 46 tagját 1990 forint kölcsönpénzzel segélyezte, már kitűzött czéljára törekvését elismeréssel megemlíteni, sőt dicsérettel halmozni el nem mulasztjuk vala. Eltekintve azonban attól, mit ez egylet tenni kíván, — az a mit rövid működése alatt valósággal megtett, — fölül haladja minden eddigi reményünket , megerősít minket a kecskeméti polgárok életrevalósága iránt mindig táplált hitünkben s fokozza rendithetlen bizalmunkat ez egészséges polgári elem nagy jövője iránt. Kiváltképen szerencsét kívánunk az egylet elnöke s igazgató választmánya dicséretes működéséhez: ily férfiak egy társulat életében korszakot alkotnak s valódi kincset képeznek. A reál- és ipariskola életbe léptetése küszöbön áll , s a legközelebbi nemzedék készen fogja találni azon elemeket, melyek városunkban az ipar felvirágoztatásának főtényezői. Ipar és kereskedelem nélkül az államnak biztos jövője nincs; ugyanazon tényezők nélkül egy városi népes község csak oly vándortanyának képzelhető, mely minden szükséges apróság beszerzése végett kénytelen messze távolba vándorolni. Istennek hála! mi most sem vagyunk e kényszerűségben; jövőben pedig, ha vidékünkön iparczikkek beszerzése végett valaki vándorutat tenni kénytelen leend, nem mi más helyre, hanem mások fognak mihozzánk vándorlani. Csak előre polgártársak! éljen a tisztes ipar! éljenek a szorgalmas iparosok!! Boldogréti Vigh László. ) ( 1 / I J T Á R CZ A: „Az alhambrai rózsa.“ Spanyol néprege. (Folytatás.) A nénét szörnyen bántotta azon tudat, hogy ime legbiztosabb utánjárata, szakadatlan gondjai daczára, az ifjak közt egyetértés uralkodott, hanem mikor észrevette, hogy unokája romlatlanul állta meg a próbát, megvigasztalódott, hogy hiszen ez mind az ő okos nevelési rendszerének, bölcs tanításának eredménye, melyeket ő ilyképen kedves unokájának nemcsak ajkára, hanem szívébe is zárt. Míg a néne ilyképen saját gőgjének hizelgett, addig Jacintának egyébben főtt a feje, ismételt hűségi fogadalmaival töltötte meg remegő kebelét. Hanem tudvalevő, hogy a bolyongó emberek szerelme nem állandó. Tehát az apród szerelme is futó patakhoz hasonlított, mely a partjain növekvő virágokkal tréfál egy ideig, azután tova szalad, s nem gondol vele, hogy mindnyája könyer utána. Napok, hetek, hónapok múltak, s az apródnak hire is elveszett. A gránát megért, szüreteltek is már, az őszi esőzés zuhatagot képzett a hegyeken, a Sierra Nevada fölvette hó köpenyét, a hideg téli szelek egyedüli lakói lőnek az Alhambrának, és ő még sem jött. Elmúlt a tél, ismét eljött dalával, virágaival a tavasz, balzsamillatú szellői is lengedeztek; a hó eltűnt, nem is maradt meg nyoma, csak a Nevada ormán, mely a nyár tikkasztó melegében sem vetkőzik le belőle. És a feledékeny apródról még sem jött semmi hír. A szegény Jacinta halvány lett és búslakodó. Elhagyta régi foglalkozásait, el mulatságait. A selyemhímzés elmaradt, nem játszott többé a hangórán, elfonnyadtak virágai, nem ügyelt többé madárkája énekére, szemei, egykor oly ragyogó szemek, a titkos sírástól homályt fogtak. Ha volt valaha magány, mely a szerelmi bánatot képes fokozni, úgy bizonyosan Alhambra e tekintetben az első, mert itt milyen dolog, mintha arra lenne rendelve, miszerint gyöngéd, regényes őrültséget leheljen a szemlélőié. Igaz, hogy szerelmesek számára valódi parádésom, de vajmi keserű a paradicsom annak, magányosan kénytelen időzni benne. És ő nemcsak magányosan volt, hanem elhagyatva is. — Oh te belga leány! — szokta mondani a szigorú és feddtelen életű Fredegonda, valahányszor lesújtva, bislakodni látta unokáját, nemde figyelmeztettelek azon emberek csábjaira és fogásaikra. Mit is várhattál te szegény szülők leánya, habár családod régi és nevezetes ősökkel bir. Bizonyos dolog, hogyha hű is lenne hozzád a fiú, apja, ki az udat legbüszkébb embereinek egyike, nem engedné meg, hogy fia, egy ismeretlen, középszerű anygi körülményekben levő menyet hozzon a házára. Légy tehát erős és valahára űzd ki fejedből ez a hiúságos gondolatokat. A szigon Fredegonda szavai csak növelték bubánatát, s ő egyebet sem tett, mint titkon ápolta gyötelmeit. Nyár derekán történt, hogy egy késő ese elnyugodván a néne, Jacinta az alabastrom ugrókút széléhez dűlve, merengve virasztott. Éen ott ült, hol a hűtlen apród térdelt s kezét csuklta, itt sóhajtott legtöbbet, e helyen fogadott má annyiszor örök hűséget. Szive a szegény leánynak megtelt keserű bánattal és gyöngéd emlékekkel, mire könyek peregtek le arczán s keserítették a fontana vizét. Erre lassan a kristályhullám mozogni kezdett, azután bugyborékolt, s addig emelkedett, mig elvégre egy női alak, gazdag mór öltözetben, emelkedett ki belőle, felséges komolysággal. Jacinta e látmányra úgy elrémült, hogy tova szaladt, s nem mert többé a terembe lépni. Másnap elmesélte nénjének a látmányt, hanem a jó asszony, ezt a leány zavart képzeletének tulajdonította, úgy vélve, hogy elaludt a medenczénél s álmában látta a mór fölséget. „Te bizonyosan a három mór herczegleányról gondolkoztál, kik valaha itt laktak, s ezen gondolat álmaidban is megjelent.“ — Micsoda történet ez, édes Néném? én erről semmit sem tudok. — Bizonyosan hallottál, Zayda, Zorayda, Zorabayda herczegleányokról, kiket ide zárt atyjok, s összebeszéltek, hogy keresztyén lovagokkal megszöknek. Kettő meg is tette, de a harmadik határozatában ingadozott, s meghalt e toronyban. — Most emlékszem, hogy emlegette valaki e történetet, sőt én meg is sirattam a szegény Zorabayda-t. — Te méltán sírhattál fölötte, — folytatá a néne — mert hiszen Zorabayda kedvese a te ősöd volt. Sokáig gyászolta már kedvesét, de az idő meggyógyította szívsebét, elvett aztán egy spanyol leányt, akitől aztán származtál te is. Gondolkozóba esett Jacinta, azután ekképen szólt: — Amit láttam, az nem képzeleti tünemény, arról bizonyos vagyok. Ha igaz, hogy ez a kódv