Kecskeméti Lapok, 1870. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1870-07-02 / 27. szám

Harmadik évfolyam. 27. szám. Julius 2. 1870. ^ ^ ||^ _ * r . , , , Hirdetések elfogadtatnak Gal-Ifilonzeteli pénzek el- hia Fülöp könyvkereskedésében fogadtatnak Gallia Fül­öp a I« ■ I rr I i ■ I Kecskeméten. — Hirdetések ezen­könyvkereskedésében Kecs- IS 111 6^116 MeSZIt) H C I I I 8 D. kemeten. * ■ utcza 60. sz.) CSÁNYI JÁNOS sz. 1788. már­cz. 80. – 1870. jun. 29. Egy polgár ravatala előtt állunk, kinek hosszú életpályája szakadatlanul a közügy­nek s szülővárosa közjavának volt szentelve. Csányi János 1788-ik év mart. havának 30-án született Kecskeméten, atyja ugyan­azon nevű iparos polgár volt, a ki fiának jövőjéről sorsához képest elismerésre méltó szorgalommal gondoskodott s atyai gond­jainak gyümölcsét e jeles fiú tevékenységé­ben a város egyetemes közönsége félszáza­dot meghaladó időközön át élvezte. Csányi János előbb ügyvéd, 1820-ban tiszti fő­ügyésszé választatott s utóbb mint városi főjegyző, tanácsnok, több ízben és huza­mos ideig főbíró , az ötvenes években járás­­biró és társasbirósági elnök, azután községi tanácsos, a hatvanas évtizedben polgármes-­­ter, legutóbb ismét tanácsnok, magán ügy­védi pályáján kívül összesen negyvenhét évet töltött községi tisztviselésben. A folyó évszázad huszas és harminczas évtizedeiben, a város polgárai közt támadt egyenetlen­kedés korszakában éltető lelke volt a városi tanácsnak s azon tisztviselők közé tartozott, kik ellen a felizgatott és háborgó népnek sem lehetett oka panaszt emelnie. Az 1848/9-ik években mint a város főtisztvi­selője, ügyes eljárása s­eszélyes magatar­tása által Losoncz sorsától mentette meg a várost. Járásbiró korában, midőn az ön­kény rendszere vakon engedelmeskedő tiszt­viselőket kívánt, — midőn a törvénytipró, minden jogot megsemmitő, a nemzet szel­lemével ellenkező s többnyire a nép közjav­­­vát mellőző intézmények egymást érték, — Csányi egyetlen rendeletet sem foganatosí­tott addig, mig annak hátrányait, mindannyi felterjesztésben elő nem tüntette, a mely ma­gatartásáért gyakori rendreutasításokon ki­vil 1854. végén a törvényszékek új szer­vezése alkalmával egyszerűen mellőztetett. Alapos tudománya, széles olvasottsága, ha­zafias érzülete s a közügy iránti buzgósága, egyikévé tették őt a város átalában tisztelt polgárainak. 1866-ban az élemedett férfiú szélhű­dés miatt hivatala tovább folytatásá­ban gátoltatott s legutóbbi három év alatt mint testileg és szellemileg rom, a városi község által részére kirendelt csekély nyug­dijat élvezett, — elvégre folyó évi junius 29-kére virradóra 83-ik éves korában vég­­elgyengülésben örök nyugalomra szenderült. Béke és áldás lengjen a derék férfiú hamvai fölött!! ---------^ „Kecskeméti Lapok”* és a közönség. Pár évvel ezelőtt egy bizonyos lapszer­kesztő saját lapjában mindég önmagát di­csérte. Még csak meg sem szólták érte! saját lapjába írhatott a­mi neki tetszett. Egy amerikai lapszerkesztő pedig azon kezdte, hogy a részvétlen publikumot elnevezte vad indiánusoknak, faragatlan tuskóknak, és a publikum nem csak hogy meg nem haragudott e kifakadásokért, hanem sietett­­ a lapra előfizetni. Ám kisértse meg váro­sunkban egyiket, vagy másikat elkövetni, a lapszerkesztő, bizonyosan megszapulják érte s bottal ütheti azután az előfizetők nyomát. A „Kecskeméti Lapok“ derék szerkesztőjének *) még csak gondolatában sem fordult meg soha ilyesmikkel élni. Pedig én azt hiszem, teljes joga lett volna hozzá. Furcsa helyzete van egy vidéki, még furcsább egy kisvárosi lapnak! A közön­ség szeszélye folyton életével játszik. — Sértessék meg a legcsekélyebb érdek, vagy személyi hiúság, nemcsak az illető fél lesz elkeseredett ellensége a lapnak, hanem jó­­barátai , rokonai, elvbarátai s minden pe­­reputyja fölhagy az előfizetéssel. Pedig egy kisváros lakossága több száz év óta már úgy összevissza van házasodva, hogy ha nagyon utána akarnánk számítani, ki­lehetne sütni az átalános atyafiságot. Sokszor nem szabad a szerkesztőnek saját önálló nézeteit, vagy meggyőződését hangoztatni, és több ízben tényeket, ese­ményeket kell hallgatással mellőznie, ne­hogy előfizetői közül valaki megtaláljon miattuk aprehendálni. Ha pedig akad egy finom tapintattal, bölcs előrelátással és nyugodt vérrel meg­áldott lapszerkesztő, ki képes mindenkinek kedvére írni, ki soha sem tesz lapjában közzé csípős megjegyzéseket, melyekből bárki is néha magára érthetne, s ki a rosz­­szat, vagy helytelent plolegmával elnézi és csak a szépet és jót tárja mindég a nagy közönség elé, akkor az ily lapszerkesztő­nek is akad egy óriási ellensége: az áta­lános részvétlenség! *) Köszönjük szépen a bókot. Szék. TÁECZI Kazinczy Ferencz levelei Édes Gergelyhez. *) I. Bécs, Aug. 17-dikén, 1791. Az Ur engem barátságtalansággal fog vádolni, hogy levelére, mely előttem sok tekintetben volt kedves, illy nagy idő alatt nem feleltem. Ne vádol­jon azzal az Ur, hosszas itt mulatásom, bajaim, egy hat hétig tartott veszedelmes betegség, és innen Pestre s Füredre tett utazásaim gátoltak meg abban; leginkább pedig az, hogy az Ur levele el­indulásom­­kor egyéb papirosaim közt el­tévedett. Jól említem mindazáltal, hogy az Ur abban énnekem a maga munkái felől adott tudósítást, és hogy némelly dolgok iránt értekezett. Mik voltak azok, a­mire világosító feleletet kellett vóla adnom, nem említem; de az elsőbb czikkelyre valamit felelhetek. Az Ur versei közt Dalokat és Leoninusokat találtam. Engedje meg az Ur, hogy tartózkodás nélkül mondjam ki irántok Ítéletemet. A Leoninusok valamiképpen a leg-ostobább Századokból s a leg-osto­­bább Teremtések kezei közzü­l veszik eredetöket, — a Barátoktól! — úgy tagadhatatlan jelei a barbaris­­musnak. A­hol ez a szerentsétlen neme a poesis­­­nek kedvességben vagyon, ott az Aesthesisnek haj­nalié súgás­át sem lehetett még látni. Gyöngyösi Úr ezeknek írásokban felette szerencsés; de minekelőtte néki tsak eggy poematskáját is el­olvassam, készebb vagyok akármely barbarus gondolkozású Theologus munkáját végig olvasni. Szenvedhetetlen előttem az a gyermeki pattogtatás, az a gyermeki pipere a Görög és Római mértékre vett versificatioban. És így írt erről Gr. Ráday, Gróf Teleky, és mindazok a­kiket hazai Literaturánk tisztelettel említ. Láthatni az én Orpheusomban Gr. Rádaynak azon versét, a mellyet Dienesnek személye alatt Gyöngyösire irt. És úgy látszik, hogy Gyöngyösi Ur többé ezzel a háládatlan munkával magát gyötreni nem fogja. A mi a Dalokat illeti, a h­ellyett, hogy arról szóljak, hogy azokban nem csak a rhytmusra vagy úgynevezett cadentiára kell vigyázni, hanem a vers elein és közepén levő syllabák hosszú vagy rövid hangokra is (mert kü­lömben énekleni őket nem lehet) csak azon kérem az urat, hogy ne Gele­­genh­eits Gedichteket, az­az névnapi, menyeg­zői etc. poematikákat, hanem szívnek érzéseit, szerelmet, elcsüggedést, örömöt, zsintalankodást s írjon. Jó példával ment ebben elő e­gy anonymus,­­ a­ki Wébernél ezidén Stolbergből, Höltyből, Kleisz­­t­ből, Bürgerből fordított énekeket adott­ ki, noha nem­­ tudom, an fnventibus vei invisis Musis, mert a munkát még tsak az újság levelekből ismerem. — A szegény Kassai Szabó Dávid verseit szenvedhe­­tetlenné teszik az az átkozott sok Újlaki Béla, és Piber Uram Perceptor Uram névnapi köszöntései. Abban a kis munkában is, mellyet most ada ki Weber illy nevezet alatt: Heliconi Virágok 1791-dik esztendőre, szedte Kazinczy Ferencz, egy­néhány jó példája van az abbeli jobb ízlésnek, s azon leszek, hogy Orpheusomban még többeket adhassak. Egyéberánt el­szántam magamat, hogy Recensi­­ókat készítek, mert látom, hogy Literatúránk nem annyira a resten Írás, mint az igen is szapora írás által veszt. Káromkodva olvastam most Gróf Gvadá­­nyinak az Ország Gyűléséről irtt Satyráját, melly teli van setét gondolkozással, intolerantiát prédikálván, rossz hazafisággal, alatsony fel­diséggel és erkölcste­­len szemtelenséggel. De ez nem maga lesz általán­ keményen megkorbázsolva. A Bolondoknak számok igen sok, és az ő átok igen tágas. Vályinak Inauguralis oratióját látta e az Ur? — A M. Nyelv hathatóságáról akart szólni, s az egész orátióban eggy sorotska sints róla, és olly homály, hogy azt érteni tellyességgel nem lehet. — De ennek békét hagyok, hogy valamelly igazságtalan ítélő azt ne mondja , hogy pápistává léte miatt bosszantom reá. Az Úr Levelei nékem kedvesek lesznek minden­kor, s ezután gyorsabb leszek a választásban. Aján­lom magamat szíves indulatiba s maradok egész barátsággal Az Urnák kész köteles szolgája Kazinczy. II. Ér—Semlyén, Biharban, September 1-én, 1803. Tisztelendő Ur! Tegnap késő estre adják kezembe az Ur levelét és ajándékát. Köszönöm az Urnák emlékezetét s ba­ *) Kapcsolatban lapunk előbbi 26-ik számának tározójá­ban „Egypár szó Kazinczy Ferencz leveleiről“ czímű közle­ménnyel.

Next