Kecskeméti Lapok, 1870. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)
1870-07-02 / 27. szám
Harmadik évfolyam. 27. szám. Julius 2. 1870. ^ ^ ||^ _ * r . , , , Hirdetések elfogadtatnak Gal-Ifilonzeteli pénzek el- hia Fülöp könyvkereskedésében fogadtatnak Gallia Fülöp a I« ■ I rr I i ■ I Kecskeméten. — Hirdetések ezenkönyvkereskedésében Kecs- IS 111 6^116 MeSZIt) H C I I I 8 D. kemeten. * ■ utcza 60. sz.) CSÁNYI JÁNOS sz. 1788. márcz. 80. – 1870. jun. 29. Egy polgár ravatala előtt állunk, kinek hosszú életpályája szakadatlanul a közügynek s szülővárosa közjavának volt szentelve. Csányi János 1788-ik év mart. havának 30-án született Kecskeméten, atyja ugyanazon nevű iparos polgár volt, a ki fiának jövőjéről sorsához képest elismerésre méltó szorgalommal gondoskodott s atyai gondjainak gyümölcsét e jeles fiú tevékenységében a város egyetemes közönsége félszázadot meghaladó időközön át élvezte. Csányi János előbb ügyvéd, 1820-ban tiszti főügyésszé választatott s utóbb mint városi főjegyző, tanácsnok, több ízben és huzamos ideig főbíró , az ötvenes években járásbiró és társasbirósági elnök, azután községi tanácsos, a hatvanas évtizedben polgármes-ter, legutóbb ismét tanácsnok, magán ügyvédi pályáján kívül összesen negyvenhét évet töltött községi tisztviselésben. A folyó évszázad huszas és harminczas évtizedeiben, a város polgárai közt támadt egyenetlenkedés korszakában éltető lelke volt a városi tanácsnak s azon tisztviselők közé tartozott, kik ellen a felizgatott és háborgó népnek sem lehetett oka panaszt emelnie. Az 1848/9-ik években mint a város főtisztviselője, ügyes eljárása seszélyes magatartása által Losoncz sorsától mentette meg a várost. Járásbiró korában, midőn az önkény rendszere vakon engedelmeskedő tisztviselőket kívánt, — midőn a törvénytipró, minden jogot megsemmitő, a nemzet szellemével ellenkező s többnyire a nép közjavvát mellőző intézmények egymást érték, — Csányi egyetlen rendeletet sem foganatosított addig, mig annak hátrányait, mindannyi felterjesztésben elő nem tüntette, a mely magatartásáért gyakori rendreutasításokon kivil 1854. végén a törvényszékek új szervezése alkalmával egyszerűen mellőztetett. Alapos tudománya, széles olvasottsága, hazafias érzülete s a közügy iránti buzgósága, egyikévé tették őt a város átalában tisztelt polgárainak. 1866-ban az élemedett férfiú szélhűdés miatt hivatala tovább folytatásában gátoltatott s legutóbbi három év alatt mint testileg és szellemileg rom, a városi község által részére kirendelt csekély nyugdijat élvezett, — elvégre folyó évi junius 29-kére virradóra 83-ik éves korában végelgyengülésben örök nyugalomra szenderült. Béke és áldás lengjen a derék férfiú hamvai fölött!! ---------^ „Kecskeméti Lapok”* és a közönség. Pár évvel ezelőtt egy bizonyos lapszerkesztő saját lapjában mindég önmagát dicsérte. Még csak meg sem szólták érte! saját lapjába írhatott ami neki tetszett. Egy amerikai lapszerkesztő pedig azon kezdte, hogy a részvétlen publikumot elnevezte vad indiánusoknak, faragatlan tuskóknak, és a publikum nem csak hogy meg nem haragudott e kifakadásokért, hanem sietett a lapra előfizetni. Ám kisértse meg városunkban egyiket, vagy másikat elkövetni, a lapszerkesztő, bizonyosan megszapulják érte s bottal ütheti azután az előfizetők nyomát. A „Kecskeméti Lapok“ derék szerkesztőjének *) még csak gondolatában sem fordult meg soha ilyesmikkel élni. Pedig én azt hiszem, teljes joga lett volna hozzá. Furcsa helyzete van egy vidéki, még furcsább egy kisvárosi lapnak! A közönség szeszélye folyton életével játszik. — Sértessék meg a legcsekélyebb érdek, vagy személyi hiúság, nemcsak az illető fél lesz elkeseredett ellensége a lapnak, hanem jóbarátai , rokonai, elvbarátai s minden pereputyja fölhagy az előfizetéssel. Pedig egy kisváros lakossága több száz év óta már úgy összevissza van házasodva, hogy ha nagyon utána akarnánk számítani, kilehetne sütni az átalános atyafiságot. Sokszor nem szabad a szerkesztőnek saját önálló nézeteit, vagy meggyőződését hangoztatni, és több ízben tényeket, eseményeket kell hallgatással mellőznie, nehogy előfizetői közül valaki megtaláljon miattuk aprehendálni. Ha pedig akad egy finom tapintattal, bölcs előrelátással és nyugodt vérrel megáldott lapszerkesztő, ki képes mindenkinek kedvére írni, ki soha sem tesz lapjában közzé csípős megjegyzéseket, melyekből bárki is néha magára érthetne, s ki a roszszat, vagy helytelent plolegmával elnézi és csak a szépet és jót tárja mindég a nagy közönség elé, akkor az ily lapszerkesztőnek is akad egy óriási ellensége: az átalános részvétlenség! *) Köszönjük szépen a bókot. Szék. TÁECZI Kazinczy Ferencz levelei Édes Gergelyhez. *) I. Bécs, Aug. 17-dikén, 1791. Az Ur engem barátságtalansággal fog vádolni, hogy levelére, mely előttem sok tekintetben volt kedves, illy nagy idő alatt nem feleltem. Ne vádoljon azzal az Ur, hosszas itt mulatásom, bajaim, egy hat hétig tartott veszedelmes betegség, és innen Pestre s Füredre tett utazásaim gátoltak meg abban; leginkább pedig az, hogy az Ur levele elindulásomkor egyéb papirosaim közt eltévedett. Jól említem mindazáltal, hogy az Ur abban énnekem a maga munkái felől adott tudósítást, és hogy némelly dolgok iránt értekezett. Mik voltak azok, amire világosító feleletet kellett vóla adnom, nem említem; de az elsőbb czikkelyre valamit felelhetek. Az Ur versei közt Dalokat és Leoninusokat találtam. Engedje meg az Ur, hogy tartózkodás nélkül mondjam ki irántok Ítéletemet. A Leoninusok valamiképpen a leg-ostobább Századokból s a leg-ostobább Teremtések kezei közzül veszik eredetöket, — a Barátoktól! — úgy tagadhatatlan jelei a barbarismusnak. Ahol ez a szerentsétlen neme a poesisnek kedvességben vagyon, ott az Aesthesisnek hajnalié súgását sem lehetett még látni. Gyöngyösi Úr ezeknek írásokban felette szerencsés; de minekelőtte néki tsak eggy poematskáját is elolvassam, készebb vagyok akármely barbarus gondolkozású Theologus munkáját végig olvasni. Szenvedhetetlen előttem az a gyermeki pattogtatás, az a gyermeki pipere a Görög és Római mértékre vett versificatioban. És így írt erről Gr. Ráday, Gróf Teleky, és mindazok akiket hazai Literaturánk tisztelettel említ. Láthatni az én Orpheusomban Gr. Rádaynak azon versét, a mellyet Dienesnek személye alatt Gyöngyösire irt. És úgy látszik, hogy Gyöngyösi Ur többé ezzel a háládatlan munkával magát gyötreni nem fogja. A mi a Dalokat illeti, a hellyett, hogy arról szóljak, hogy azokban nem csak a rhytmusra vagy úgynevezett cadentiára kell vigyázni, hanem a vers elein és közepén levő syllabák hosszú vagy rövid hangokra is (mert külömben énekleni őket nem lehet) csak azon kérem az urat, hogy ne Gelegenheits Gedichteket, azaz névnapi, menyegzői etc. poematikákat, hanem szívnek érzéseit, szerelmet, elcsüggedést, örömöt, zsintalankodást s írjon. Jó példával ment ebben elő egy anonymus, aki Wébernél ezidén Stolbergből, Höltyből, Kleisztből, Bürgerből fordított énekeket adott ki, noha nem tudom, an fnventibus vei invisis Musis, mert a munkát még tsak az újság levelekből ismerem. — A szegény Kassai Szabó Dávid verseit szenvedhetetlenné teszik az az átkozott sok Újlaki Béla, és Piber Uram Perceptor Uram névnapi köszöntései. Abban a kis munkában is, mellyet most ada ki Weber illy nevezet alatt: Heliconi Virágok 1791-dik esztendőre, szedte Kazinczy Ferencz, egynéhány jó példája van az abbeli jobb ízlésnek, s azon leszek, hogy Orpheusomban még többeket adhassak. Egyéberánt elszántam magamat, hogy Recensiókat készítek, mert látom, hogy Literatúránk nem annyira a resten Írás, mint az igen is szapora írás által veszt. Káromkodva olvastam most Gróf Gvadányinak az Ország Gyűléséről irtt Satyráját, melly teli van setét gondolkozással, intolerantiát prédikálván, rossz hazafisággal, alatsony feldiséggel és erkölcstelen szemtelenséggel. De ez nem maga lesz általán keményen megkorbázsolva. A Bolondoknak számok igen sok, és az ő átok igen tágas. Vályinak Inauguralis oratióját látta e az Ur? — A M. Nyelv hathatóságáról akart szólni, s az egész orátióban eggy sorotska sints róla, és olly homály, hogy azt érteni tellyességgel nem lehet. — De ennek békét hagyok, hogy valamelly igazságtalan ítélő azt ne mondja , hogy pápistává léte miatt bosszantom reá. Az Úr Levelei nékem kedvesek lesznek mindenkor, s ezután gyorsabb leszek a választásban. Ajánlom magamat szíves indulatiba s maradok egész barátsággal Az Urnák kész köteles szolgája Kazinczy. II. Ér—Semlyén, Biharban, September 1-én, 1803. Tisztelendő Ur! Tegnap késő estre adják kezembe az Ur levelét és ajándékát. Köszönöm az Urnák emlékezetét s ba *) Kapcsolatban lapunk előbbi 26-ik számának tározójában „Egypár szó Kazinczy Ferencz leveleiről“ czímű közleménnyel.