Kecskeméti Lapok, 1872. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1872-01-13 / 2. szám

Színház. Szombaton, január 6-án bérletfolyamban adatott „Egy a mi népünkből“ czímű magyarosított 3 felvonásos színmű, sok igyekezettel, de ami tagadás benne, sok túlzással is. Stern Izsák szerepét Borsos úr játszotta, s feladatának meglehetősen megfelelt, ámbár zsidó dialectusa sok kívánni valót hagyott. Ligeti úr Hajnalosi szerepét szaggatott szavalásával élvezhetlenné tette. Keleti úr Kormos Erasmus szerepéből a mit lehetett csinált , azonban öltözékére igen kevés gondot fordított. Megemlítendő a kis Keleti Marczi Peti szerepében, mint már többször, ma is emberül megállta helyét. Közönség szép számmal volt jelen. Vasárnap, január 7-én bérletfolyamban „Angyal Bandi“ népszínmű 3 felvonásban, írta Feleki Miklós. Az előadás eléggé jó volt. Az egyes szereplők közül Borsos úr mint Andor, igen szépen játszott s különösen sikerült Biróné asszonynyak végjelenete, midőn anya és fiú egymásra ismernek s ez utóbbi magát főbe lövi. A mellékszerepek közül Erzsit Völgyiné asszony személyesítette s szerepkörét tőle megszokott ügyességgel tölté be. Kitűntek még Völgyi György mint Becskereki; Völgyi Gyula mint Peták korcsmáros; Keletiné mint ennek neje; a kis Keleti Marczi mint Pista, ki egy csinosan elénekelt népdallal lepte meg a közönséget, melyért élénk tapsokban részesült. Keleti úr mint Kákatói a túlságban járt. Közönség igen nagy számban jelent meg s tetszésének jeleit nem egyszer nyilvánította. Kedden a jogász-bál miatt a színházban nem volt előadás. Csütörtökön, január 11-én a 2-ik bérlet utolsó előadásaképen az „Egy jó madár“ került volna szilire, de a nagyobb fokú havazás miatt jobbnak látták elhalasztani. Szép figyelem az igaz, de minthogy az előadás visszavonva még csak a kaszinóban sem volt—az elhalasztás valóságos felültetés volt, — mert mint saját szemünkkel győződtünk meg, a bérlő közönség egy-két kivétellel a színházig és vissza, az utat megtevé, s e fáradságért bizony kár volt vele „jó madár“ helyett m..f..t fogatni. QO Bál-krónika. Folyó hó 9-én a jogász segély-egylet javára rendezett bál fényesen sikerült, mennyiben igen szép közönség gyűlt egybe a pompásan feldiszitett termekben, de a jótékony czélt tekintve, nem igen lehetett jövedelmező, minthogy a báli költség majd hatszáz forintra rúgott. Vidékről a roszidő miatt csak kevesen érkeztek s a helybeli szépek közül is számosan honn maradtak; de lehet, hogy a kedélyességet ép az idézte elő, miszerint a termek oly igen túltömve nem valának, s a párok tágabb téren lejthették tánczaikat. A füzértáncz különösen szépen volt rendezve, úgy hogy a mamák is kimulatták magukat a nézésben, és mi máskor majdnem hallatlan, most még reggeli hat órakor sem igen gondoltak távozásra. A táncz reggeli 7 óráig tartott, azután pedig a fiatalság tánczosnék nélkül kezdte a mulatságot i. e. 10 óráig, miről azonban bővebben nem akarok megemlékezni. Bálkirálynék voltak: Deák Mari, Fejes Ilon, Fényfy Mathild, Kovács Magda, Papp Idején, Kiss Flóra Beteljesedett jóslatok. A közbeszédnek rendesen igen érdekes tárgya szokott lenni a valódi vagy állítólagos jóslat valódi vagy állítólagos beteljesedése. Ha néha elámulunk a naptár időjóslatán, tekintetbe kellene vennünk, hogy e jóslat a valószínűség törvényén alapszik, épen úgy, mint az életbiztosítások táblázatai. Az ily táblázatkészítők is jósolnak, mert a múlt tapasztalatai folytán áthelyezik a valószínűséget a jövőbe. Ha az élet a mostani félszázad alatt ugyanazon jelenségeket tünteti föl, minekkel már az elmúlt században találkozunk, bizonyos, hogy a közelebbi évben bizonyos korú egyének némi aránya ki fog múlni. Ha pl. egy asztalnál tizenhárom különböző korú egyén ül, nem valószínűtlen, hogy egy év múlva már nem lesz mindegyik életben, mert a halál mindnyájunkkal közös, de azt állítani, hogy ez közvetlen azért történt, mert tizenhárman ültek az asztalhoz, nevetséges balgaság. Legtöbben azért adnak hitelt a jóslatoknak, vagy jövendőmondásoknak, mert az úgynevezett „beteljesedett jóslatokra“ fektetnek nagy súlyt, s eltévesztik szem elől, hogy a legtöbb csak feltevésen alapult. Dicsekszik a rosz vadász is, ha egyszer a czél közepére talál, s azt nem említi, hogy e mellett ezerszer golyója még a czéltáblához sem járt közel. — így vagyunk az álommal s jóslatokkal is. Sok jóslat csakugyan valósul, azaz: látszólagosan beteljesedik, mivel a jós a múlt események gondos észlelője, vagy az egyének személyes sajátságával nagyon ismerős. Ilyen volt hihetőleg Lenormand kisasszony is, ki a maga idejében igen fontos szerepet játszott Párisban. — 1789-től 1843-ig a felsőbb körök kedvencz jósnője volt. Mirabeau, Marat, Robespierre, Josefine császárné, XVIII-ik Lajos, Sándor czár sorra tudakolták tőle jövőjüket, s a kisasszony szép summa pénzt tett félre a jóslatokért. A hozzáfolyamodók történetét, az őket környező körülményeket nagyon jól ismerte; hihető , hogy ritka emberismerettel bírt, s a következményeket a jellemből olvasá ki, innen eredhetett hitele. A be nem teljesedett jóslatok számításba sem jöttek. Van a francziáknak egy sajátságos jóslatuk vagy babonájuk, ami abból áll, hogyaz adatokat tartalmazó számokat a nevezetes egyénnek életével hozzák kapcsolatba. Például Robespierre uralma 1794-ben végződött, a napóleoni korszak első csírája ugyan ezen évben kezdődött, tedd 1794-hez, az ezt alkotó egyet, hetet, kilenczet és négyet, s kijön 1815, mikor Napóleon uralkodása véget ért. — XVI-ik Lajos 1774-ben lépett a trónra, ahol 1774-hez az egyet, hetet s négyet, lesz 1793, mikor e szerencsétlen király bevégezte pályafutását. A franczia forradalom 1789-ben kezdődött, ahol ehez az egyet, hetet, nyolczat és kilenczet, kijön 1814, mikor a franczia hódítás megszűnik. A Bourbonokat 1815-ben helyezik vissza, tegyünk úgy, mint fentebb, 1830-ra találunk, mikor a Bourbonok újból kifizettek. Lajos Fülöp 1830-ban lépett trónra, született 1773-ban, s most adt 1830- hoz egyet, hetet, hetet és hármat, ott van 1848. kiűzetésének éve. Neje Amália született 1782-ben, s most négy 1830-hoz egyet, hetet, nyolczat, kettőt, s ismét a végzetes 1848 bukkan elő. Sőt egy második adat. E királyi pár 1809-ben esküdött meg, adj 1830-hoz egyet, nyolczat, nullát és kilenczet, ismét az 1848 merül föl. S a franczia nép erősen hisz e babonába. Még a múlt évben is játszottak igy a számokkal, s a játék tárgya III. Napoleon volt. Született 1808-ban, császárrá lett 1852- ben, adj ehez egyet, nyolczat, nullát és nyolczat, az eredmény 1869. — Neje Eugenia született 1826-ban, adj 1852-hez egyet, nyolczat, kettőt és hatot, szintén 1869. lesz az eredmény. Most ismét adj 1852-hez egyet, nyolczat, ötöt és hármat, s harmadszor ismét 1869. jön ki. — Ez oknál fogva sokan azt hitték, hogy 1869. vet véget III. Napoleon uralkodásának. (úgy látszik, a számításban nem tévesztettek sokat.) Mikor az 1869. minden ilynemű változás nélkül zajlott el, a számolók úgy segítettek magukon, hogy csak 1853- ban koronáztatott meg, tehát várni kell még egy évig. — Tagadhatlan, hogy az itt elősorolt adatok esetlegessége nagyon különös, de még ebből következtetést vonni nem lehet; sok ily különösséggel találkozhatunk az életben. Vannak régi ősnemes családok, melyek a jóslatok jármát látszanak vonni. Egy ilyen legenda a Lambton családra vonatkozik. A keresztes háború alatt e család feje egy boszorkánytól tanácsot kért, hogy mint ölheti meg legkönnyebben a kígyót, szörnyeteget, vagy sárkányt. A boszorkány utasította őt, de ugyanekkor hozzátette azt is, hogy a sárkánygyilkolás után, az első élőlényt, kivel találkozik, köteles leend megölni, mert különben Lambton urai kilenc nemzedéken keresztül nem ágyaikban halnak meg. Úgy volt tervezve, hogy egy kutya legyen az áldozat, de szerencsétlenségére saját apja jött vele szemközt. Lambton nem tudott apagyilkos lenni. Ezután csakugyan tényleg valósult, hogy kilencz Lambton nem halt meg természetes halállal. Az Eastbourne családnak is meg van sajátságos legendája. Browne Antal VIII-ik Henrik idejében Cowdrey Hall-ban mulatságot tartott. Egy barát jelent meg előtte, s figyelmeztető, hogy mivel ő egyházi javakat vett birtokába, tűz és víz átka száll családjára. S csakugyan beteljesedett. Egy század alatt Cowdrey Hall leégett, a tulajdonos a Rajnába fuladt ugyanazon napon, a férfiág kihalt, a nőág férfi tagjai szintén kihaltak, a birtok ismét női kézre került, így a czim csakugyan eltöröltetett. Ezekre azonban meg kell jegyeznünk, hogy aligha kutatták valamikor hiteles forrásukat. Nem szenved kétséget, hogy a képzelő tehetséget felizgató jóslatok néha valósulásba mennek át, ahonnan itt-ott a jóslók ellen korlátozó törvények is hozattak. A haláljóslás p. o. nagyon bántólag hathat a kedélyre, épen úgy, mint valami borzasztó álom. Azon szó, kinek czikkéből ez adatokat vesszük, említi, hogy egy ember egy éjjel halála napját, álmát többeknek mosolyogva beszélte el, nem helyezvén arra semmi fontosságot sem. A nap elmúlt, s ő vidáman beszélte el, hogy miképen szedetett rá álmában. „Oh! modia egy tréfás ember, ön új mód szerint számít, a kisértetek és szellemek a régi mód szerint számolnak, még tizenegy napja van hátra.“ S e tizenegy napon át a szegény ember folyvást e tárgy fölött semet a’ Csokonay verseinek kiadása felöl a’ távol lakók örömmel fogadták. Kolosvári Professor Piarista Buczy Emil Úr igen szép verseket külde ez eránt hozzám; vettem más levelet is eggy Magyar Országon lakó Úrtól; és most Váradon eggy ott lakó barátom szóval köszönte meg, hogy jelentésem által a’ Csokonay verseinek kiadására mások felett just szerzettem. A’ kik a’ mi Csokonainkat ismerik, azt mondják, hogy igazábban eltalált képet festeni nem lehet, mint az vala, a’ mellyet én festettem az Ujságlevélben. S midőn ezek igy folynak, Jeruzsálem és az ő Irástudóji (Debreczent értem az intolerantia műhelyét) kárhozatot kiáltanak reám , ’s meg nem tagadhatják, hogy miként vetemedhettem légyen annyira, hogy eggy sírba szállott barátomat a’ Nemzet előtt mitanthropiával és cynismussal piszkoljam ? — A’ Bölcsek! Azt sem foghatják meg, hogy én mint tolám oda magamat Kiadónak , nem is szóllván előre az anyjával és testvérével, ha az nekik tetszene-e? Ezek a’ Bölcsek tehát abban az egész jelentésben nem a’ totus habitus orationist, hanem csak két szót láttak. — ’s ha jól van-e ez igy ? — Osztán a’ két görög szó alatt nem franczia értelmű mitanthropiet ’s cynismust értettek, hanem Timonhoz illő embergyűlőlést és kutyához illő mordacitást. ’S mi hát az a’ mitanthropia, a’ miből emberszeretet súgáról, mi az a’ cynismus, a’ miből aestheticai lélek látszik? Ki szerette úgy az embereket, s’ ki volt még is inkább mitanthróp, mint Rousseau? Kinek iratain, kinek magaviseletén volt valaha több cultura, (nem értem a’ conventionalist,) mint a’ Rousseauén, és kiben volt több cynisme? A’ Csokonay rendetlen, gondatlan, plánum nélkűl való, kevéssel megelégedni tudó, hiú fényt kerülő , nemes tettek, szép munkák által kijegyzett élete kinek hasonlított inkább életéhez, kinek akart inkább életéhez hasonlítani, mint a’ Rousseauéhoz ? Én bizonyos vagyok benne, hogy ha megdicsőült barátom az árnyékok országából hozzánk feltekinthetne, kedvesebben fogadná azt az áldozatot, melylyet sírján neki én nyújtottam , mint azokat a’ nyavalyás magasztalásokat, mellyek által némelly barátja nem ötét tisztelte, hanem magát tette nevetségessé. — A’ mi a’ másik vádat illeti, arra én csak a’ competens Bírók előtt tartozom felelni. A’ megholt író’ munkája nem az Özvegy vagy árvák’ tulajdona, (nem a’ nyereséget értem, hanem a’ munkát magát) hanem a’ Nemzeté, ’s a’ kiadásra annak van jussa, a’ ki azt legalkalmatosabban teheti; az az: der das ganz in dem Geist des des Schriftstellers machen kann. — Én Csokonaynak személyes barátja voltam, ’s úgy tartom, hogy studiumunk megegyezett; azt pedig immodestia nélkül mondhatom, hogy Debreczenben nincs senki, a’ ki az ő munkájit úgy tudja kiadni, mint én. Csokonaynak némelly munkáji olly szépek (illyen a’ három ódája a’ Lepéhez, Reményhez, és a’ Szemrehányás) hogy a’ Magyar Litteratúra soha sem fog arra a’ fő grádicsára fellépni , a’ mellyben azokat csudállás nélkül olvassák. De Csokonaynak, mint Bürgernek a’ Német Poéták köztt, sok darabjain kitetszett, hogy ő nem mindig forgott szép társaságokban. Az efféle darabosságokon segíteni kell. S azok segítsenek-e, a’ kik még durvábban szófiának ? c íme ki van adva Dinella Múzsája, Tavasza, Dorottyája, Anakreoni Versei, Lillája és a’ Rhédeiné felett elmondott versezetje. A’ ki igaz ízlettel bír, látni fogja, hogy abban sok mázolás van. —Ha én majd megjelenendek az én Csokonaimmal, ítélje meg a’ világ, ha praesidentia volt e hirdetésem, mellyről még csak azt jegyzemmeg, hogy az anyjának nem vala Ilre nélkül. Nagy Gábor barátunk azt állítja, hogy az Auctorokat változtatás nélkül kell kiadni. — Azt tartom én is; de úgy értvén, hogy az „Auctorokat“ alatt az Auctoroknak tökélletesen elkészült munkájikat kell érteni, nem pedig azokat, a’mellyek de domini funere kapta sui. A’ ki a’ Megholtnak halála után azt cselekszi az ő írásával, a’ mit a’ Megholt maga fogott volna velek tenni, ellene nem vét. A’ Nagy Gábor kívánsága szerint kiadott munka instructivus lehet az új íróknak, mert azt, a’ kit tisztelnek, a’ magok individualitásában látják, de az Olvasó Publicum nem azt, a’ kit mocskain való felakadás nélkül láthasson. Hosszas hallgatásom után én ezidén ismét megjelenek íróink karjában. Engedje a’ Mélt. Úr, hadd rajzoljak eggy rövid Skizzet az eránt, hogy Literaturánkat, melly úton szeretném boldogulva látni. Az a’ per, a melly íróink közti rég okra villog, hogy nyelvünket kell-e, szabad-e, a nyugoti nyelv geniusa szerint modellezni, hogy az ő munkájikat szabad-e példány gyanánt kitenni magunknak , még mind ez ideig decisió nélkül van. A világosság nincs elválasztva a’ setétségtől. Mi Napkeleti nemzet vagyunk! ezt kiáltják. Jó felelek én. Te tehát azt az Ifjat, a’ kit a’ Természet a’ Faragásra vagy Architectúrai tudományra szólitt, a helyett hogy a’ Róma omladékait nézetnéd vele, vagy a Szeme’ partjaira költözött Vaticanusi Apollót, Lao és Kádár nővérek, kik valamennyien nemcsak feltűnő szépek, de ez estén különösen kedélyesek is valának. II.