Kecskeméti Lapok, 1872. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1872-07-07 / 27. szám
Visszapillantás. Ha a történelemben csak a legújabb kor kezdetéig visszalapozunk, azonnal tapasztaljuk , miszerint még azon időkben évtizedek, sőt évszázadok szükségeltettek arra, hogy a nemzetek életében korszakot képező események a kitörésre megérjenek, és ismét évek voltak szükségesek, hogy a medréből kirohanó ár rendes helyére visszatérjen és útját a természetszabta irányban kövesse. Nem úgy van ez a mi korunkban; most nemzeteket látunk feltűnni és ismét eltűnni a láthatárról oly gyorsasággal, miként ezt egyébként csak a hulló csillagoknál szoktuk tapasztalni. Most néhány hónap vagy néhány rövid hét elég arra, hogy egész nemzeteket gyászba borító vagy a hatalom legmagasabb polczára emelő események kifejlődjenek és végzetüket érjék. De természetesen amennyivel rövidebb idő alatt s amennyivel gyorsabban fejlődnek az események, ugyanannyival hevesebbnek s ugyanannyival rohamosabbnak kell lenni az eseményekkel összefüggő körülmények- nek is. Ne csodálkozzunk hát tisztelt olvasó közönség, ha Kecskemét polgárságának életében is oly vadrohammal tört elő az áramlat, hogy még a leghiggadtabb gondolko- zású férfiakat is magával sodorta s ne iparkodjunk a hibát, melyet magunk közi vettünk el, minden áron más nyakába hárítani, hanem kebelre tett kézzel mondjuk el a peccavi pater-t és iparkodjunk mindannyian oda működni, hogy a város békés polgárainak minden kigondolható módon felizgatott kedély-állapotát visszatereljük a rendes mederbe, és ne akarjuk a legközelebb lezajlott napokat Kecskemét évkönyvébe bűnkrónika gyanánt beírni, még akkor sem, ha tisztán meg vagyunk győződve, hogy sok olyasmi történt, ami elmaradhatott volna, mert a legközelebb lezajlott események, melyek polgártársaink életében jelentékeny korszakot képeznek, nem egyszerű versengés, nem léha vitatkozás szüleményei , hanem az élethalál harcának, a lét vagy nem lét fölötti végküzdelemnek kifolyásai voltak. Uraim! itt nem csupán az forgott kérdésben, ki legyen a követ, hanem inkább és egyedül az, hogy melyik elv győzzön, és az, hogy engedjük-e városunkra a szégyenfoltot rászáradni, vagy rajta még tovább is terjedni, melyet arra a legközelebbi tisztújítás reá erőszakolt, engedjük-e kioltatni polgártársaink kebeléből a Deákpárt egyedül tiszta elveit akkor, midőn az ország túlnyomólag nagyobb és értelmesebb része minden erejét megfeszíti, hogy az elvet, melyet egyedül hisz üdvösnek, kétségtelen diadalra juttathassa? — Nem, tisztelt polgártársak, ezt engednünk a haza iránti bűn lett volna, s hogy a harcz oly heves és oly elkeseredett volt, annak a Deákpárt csak annyiban oka, amennyiben elég bátor volt a lábaihoz dobott keztyűt felvenni, és elég szívós kitartású a kardmarkolatot kezéből előbb ki nem bocsájtani, míg vagy egy lábig el nem vérzik, vagy becsületes diadalra nem jut, s hogy a gondviselés az igaz ügyet letiporni és a harcz hőseit legyőzni nem engedte, azt csak azon körülménynek köszönhetjük, hogy mind egy lábig megtettük kötelességünket. Hogy mi deákpártiak mindig csak védő helyzetben voltunk és csak a támadók lándzsái elé tartottunk áttörhetlen paizst, azt Isten, ember előtt nyílt arczcal és tiszta lélekkel elmondhatjuk, s meg vagyunk győződve , hogy e tekintetben legelkeseredettebb elleneink is mellettünk szólnak, valahányszor önmagukba szállva, igazságosan ítélnek, mert, (nem akarok szemrehányást tenni, és legtávolabbról sem szándékom a már hegedűsnek indult sebeket újra feltépni), ha visszapillantunk a lezajlott eseményekre, és azokat, amik a követjelöltek fölléptetése óta történtek, nyomrólnyomra követjük, épen nem lesz nehéz kimutatnunk az élethalálharcz csiráját, sem a talajt, amelyben az először gyökeret hajtott. Emlékezzünk vissza tisztelt olvasóka május 10-iki vásár vasárnapjára, melyen a népkör helyiségében a Pestről kiküldött izgatók fölléptek és az alsó kerületben, békés polgárhoz legkevésbé illő beszédek után, ellenjelöltet állítottak fel. Én, és azt hiszem mindannyian igen jól tudjuk, hogy a Deákkörben egybegyűlt nagyszámú elvtársak még akkor csak azért voltak összehíva, hogy megvárják, mily eredménye lesz a pesti izgatók beszédeinek, s csak akkor kezdett a párt a felett tanácskozni, hogy kit léptessen fel a felső kerületben ellenjelöltül , midőn azon kétségtelen hírt vette, hogy a pesti machinácziónak csakugyan sikerült az ellenzéket rábirni, hogy az alsó kerületben ellenjelöltet léptessen fel. És most kérdem tisztelt olvasó, lehet-e egy 1100 (csak annyit mondok, amennyi épen szavazott) értelmes választópolgárból álló testületről annyi gyávaságot föltételezni, hogy a lábaihoz dobott keztetítől elfusson és nyakát az ellenfél bárdja alá odahajtsa. Uraim! mi magyarok vagyunk épen úgy, mint önök, ha a történelem utolsó lapjai rámutathatnak is egyes nemzetekre , melyek százezrével rakták le a fegyvert, figyelmeztetem önöket, hogy ez hála az égnek, nem a magyar nemzet volt, s nem az a vér forgott ereiben, mely a mienkben forog, mert a magyar hősiesen meghalni tud, de az ellenfél előtt gyáván megfutni nem szokott. E pillanatban megpendült a harczi dob s a csatározás megindult mind a két részről és folyt erélylyel, de az illem és törvény szabta korlátok között, egész az öszeírásokig, hogy mik történtek az összeírásoknál és a felszólamlásoknál, azt újra emlékezetünkbe felidézni annál kevésbé látom megengedhetőnek, mert én nem ingerelni és nem boszút szítani szándékozom a jelen sorok által, hanem inkább a felzaklatott kedélyeket lecsillapítani, s ha valamit mégis fölemlítenék, a mi egyikünknek, vagy másikunknak talán egy kissé keserű lenne is, azt csak azért teszem, mert tapasztalatból tudom, hogy a felkorbácsolt kedély sokkal könnyebben lecsillapodik , ha egy kissé kitombolhatja magát és a legmélyebb fájdalom is könnyebben enyhül, ha van kinek elpanaszolni bajunkat. Tomboljuk ki hát magunkat és panaszoljuk el egymásnak bajainkat jó akarattal , hogy annál biztosabban és annál könynyebben visszanyerhessük előbbi kedélynyugalmunkat és egymás iránti őszinte bizalmunkat. — Kezdjük azon, mint az ellenzék mondani szokta, a Deákpárt istentelen lélekvásárlást űz, ocsmány rágalmakat szór embereinkre stb. stb. Az első pontra nézve csak annyit válaszolok , hogy én tudnék megnevezni egyéneket, akiktől az ellenzékiek szavazatjegyet vettek, 5, mond öt új forintjával, de még olyan földet is tudnék mutatni, mely csak azon föltétel alatt vettetett be dézsma nélkül burgonyával, ha az illető az ellenzékkel szavaz, meg egy szép fás tanyát is ismerek, melyen a választások előtt sok ürüt megnyúztak, pedig az az ürü egyik sem volt beteg, és így még tovább is tudnám ezen eszme-lánczolatot fűzni, ha csakugyan roszindulat vezérelne e sorok írásánál. Ami a panasz második részét, t. i. a rágalmazásokat illeti, erre nézve egy szóval sem mentegetem a Deákpártot, mert arra szüksége épen nincs, de legkevésbé mentegetem e lapok szerkesztőségét, mert arról meg tudom, hogy sokat mondott, de nagyon sokat a mi fájt, de olyant, ami nem igaz, egy szót sem, az is igaz, hogy a fékét elvesztette egy kissé, mert kemény szókat mondott, és amiket mondott , igen nagy őszinteséggel mondta, az pedig tény, hogy a szúrás annál jobban fáj, minél közelebb esik a sajgó sebhez. Van mégis egy, a mit határozottan merek állítani, és ez azon szent igazság, hogy 1 T7* (Pralin -x Ötödik évfolyam. 27. szám. Julius 7.1872 Előfizetési díj : ^ ^ ^ dijak! . A LISA el. „Aki fogadtatnak Galliarülött I A. A. ■ g rr | A*l Kecskeméten. — Hirdetések ezenkemunereskedésében Kecs" Ismeretterjesztő hetilap, utcza 60. sz.