Kecskeméti Lapok, 1872. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1872-09-08 / 36. szám

Melléklet . ..Kecskeméti fitinok“ SO-ik sam­mahn*, hallani egy ideig, hogy a házban, melyet kiholt- s nak véltünk, nagyon is sok, csakhogy nagyon is rosz élet van. A zaj azonban, az illető kiröpítése után, ismét lecsillapul, s a munka tovább foly szép csendesen egész napfelkeltéig, ha csak vala­mely újabb interm­ezzon félbe nem szakitja a méla csendet, napfelkelte táján látja az ember kibújni a lelkiismeret mardosása által üldözött, sáppadt alakokat előbújni és magukat önmaguk előtt is szégyenelve, s körül tekintgetve távozni. Az angyali család ekkor nyugalomra száll, a vendé- i­gek új pénzt haj­hásznak, hogy este újra össze-­­ jöhessenek, s ez így foly szépecskén január hó­­ elsejétől bőved-estéig. Csak azt csudáljuk, hogy a közvetlen szom­szédságban lakó főkapitány úrnak ez föl nem tűnik, pedig nem sok hasznot lehetne tenni a szegények­ házának és a kórháznak egypár várat­­­­lan meglepetés által elkobozott makaó bank vagy besser bank által és sok családot meg lehetne menteni a végromlástól néhány jól alkalmazott látogatás által. Egy szomszéd. Felhívás. A kecskeméti takarékpénztár t. ez. részvénye­sei ezennel értesíttetnek, miszerint az újonnan ki­­bocsájtott részvényekre, a f. évi auguszt. hó 11-én tartott közgyűlés határozata értelmében folyó szept. hó végéig egy részvényre fizetendő 100 frt. első részletet a mai naptól kezdve már fizethetik, és hogy fizetéseiket a kitűzött idő alatt befizessék, mert ellenkező esetben a közgyűlési határozat fog alkalmazásba vétetni. Kecskeméten, 1872. évi szept. 6. Lestár Péter, igazgató. Gyász­jelentés. A kecskeméti néptanítók szomorú kötelessé­get teljesítettek augusztus 20-án, örök nyugalomba kisérvén nagyszámú résztvevőkkel együtt, egyle­tük egyik értelmes és buzgó tagját, egy évig el­nökét, Révay Györgyöt, — kit erőteljes férfi korában, életének 48. évében — melyek közül 22-öt a kecskeméti róm. kath. egyházközség népiskolájá­ban testi-lelki tehetségének megfeszítésével, a szü­lők és illető felügyelőség méltó elismerése mellett — dicséretesen töltött el, majd egy évig tartott kínos szenvedés után ragadott ki a kérlelhetlen halál ke­sergő családja s pályatársai köréből. Siratja bánatos özvegye, kivel 16 évi boldog páros életet számlált, és a neveletlen árvája, kiket az Isten és a jó emberek pártfogására bízott; mert a szegény néptanítói pályán az értelemmel és erényes élettel párosult hivatalos buzgóság és ernyedetlen szorgalom is, csak napról-napra termi meg sovány, mégis gyakran panaszos gyümölcsét,­­ a családfő kidültével pedig özvegye és árvái gyámoltalanságukban, könyhullatással eszik az ir­galom kenyerét. A polgári életben és a tanügy mezején szer­zett érdemei sokáig felejthetlenek maradnak hőfi-, pályatársai­ és sok hű tanítványainak emlékében. Béke lengyen sirja felett! Klauber János, ,­egyleti jegyző. Pályázat. A kecskeméti állami alreáltanodánál a termé­szettan , mennyiségtan és mértan tanszéke üresen­­­désbe jővén, pályázat hirdettetik egy tanszékre, melylyel a felemlitett tárgyak előadása, 800 frt. fizetés és a magasabb 900 frtnyi fizetési fokozatba való előléptetés, 10% lakbér és öt-öt szolgálati év után évi 100 frt. pótlék van összekötve. Pályázók, kiknek mindenik­­tantárgyban egy­aránt jártasoknak kell lenniök, folyamodványai­­­­kat, melyekben az életkor, vallás, végzett tanul-­­­mányaik, a tanári vizsgálat sikeres kiállása és az­­ említett tárgyak ismerete okmányilag kimutatan­­dók, a vallás és közoktatási ministériumhoz czí­­­­mezve, a már alkalmazásban levők közvetlen elöljáróságaik útján, minősítvényi táblázat kísére­tében f. évi szeptember hó 15-ig a kecskeméti állami alreáltanoda igazgatóságához nyújtsák be. Szabályszerűen képesített egyének hiányában a mondott tanszék 700 írttal díjazott helyettes tanítóval fog betöltetni. Budán, 1872. évi augusztus 31-én. A vallás és közoktatási n­agy. kir. minister­iumtól. Helybeli újdonságok. — Elejtett farkasok. Szentkirályi Kálmán úr bugaczi birtokán a gazdasági ispán Simala József úr, a majorbeli cselédséggel — az ott garáz­dálkodó farkasok ellen — közelebb kissebbszerü haj­tó-vadászatott rendezvén , — három darabot ejtet­tek el, melyeknek bőre a város hatóságánál bemutattatván, rajtok a szabályszerű bélyegzés (első bal lábuk közepén három hüvelyk hosszú bevágás) megtétetett, s a szokásos országos juta­lom kiadása végett a n. m. belügyi m. k. minisz­tériumhoz a felterjesztés eszközöltetett. Mint hall­juk két ordas féktelenkedik még a bagaczon legelésző birkafalkák között, melyeknek megejtése végett a derék ispán úr közelébb újra hajtóvadá­szatot szándékozik tartani s reménye van hozzá, hogy mindkettőt kézre keritendi. — b. — A helybeli országos iparműkiállitáson nyert jutalomdíjak, érmek és dicsérő oklevelek vasárnap, azaz folyó hó 8-án délután 3 és 4 óra között fognak ünnepélyesen kiosztatni.­­ A helybeli jótékony nőegylet mű­kedvelői szinielőadást rendezett egy létesítendő „leány árvaház“ alapjavára. Az előadás, melynek tárgyát „A regény vége“ és „Erneszt“ egy-egy felvonásos vígjátékok képezték, f. hó első napján tartatott meg Kovács László úr színházi helyiségé­ben; Fényfy Matild, Pap Helén, Schweiger Lina és Szentgály Gizella kisasszonyok; Ballai Győző, Darányi Ferencz, Fuchs Miksa, Hoskó József, Minke Béla, Nádasdy Dusák és Sarkadi N. Antal urak nemes lelkű közreműködésével. Az előadás jól hangsúlyozott gördülékenysége és a szereplők fesztelen, otthonias mozgása által méltán bámulatra ragadta és az előadás egész tartama alatt a leg­kedélyesebb hangulatban tartotta az idő mostohasága daczára is nagy számmal megjelent közönséget. A szereplőkben helyezett előleges, fényesen igazolt bizalomról eléggé tanúskodik azon örvendetes körülmény, hogy ez egyetlen előadás a fölülfizeté­­sekkel együtt, melyek közül csak Dáni Ferencz főispán úr­t írtot, Horváth Döméné és Vári Szabó Antalné ő nagyságaik 5—5 frt., és Schwarz Józsefné úrnőnek 1 frt. 40 krajczáros fölülfizetését említjük fel, 200 forintnál több tiszta hasznot hozott be a nemes czélra. Fogadja a nagyérdemű közönség és a nemeskeblű közreműködő társaság legforróbb hálánkat az elhagyatott árvák nevében , kiknek keserű kenyerét megédesíteni és könyüit felszántani oly nemes buzgósággal törekedtek, és kiknek könyörgései folytán az ég mindenható urá­nak bőséges áldását nyerendik jutalmul. Éljenek a nemesért hevülni és tenni mindig kész nemes keblű ifjú hölgyeink; éljenek nagyreményű ifjaink, kik még mint vidékiek is , a legbuzgóbb odaadás­sal segédkeztek a szent ügy előmozdításában. Éljenek! — A Kecskemét-vidéki gazdasági egyesület igazgató választmánya figyelmezteti a t. ez. városi hatóságokat és községeket, misze­­rint a magyar királyi nagyméh­­­földmivelési minis­­térium által, az álladalmi ménes intézeteknél rend­szeresített ösztöndíjak közvetítésével két éven át gyakorlatot szerzett három okleveles állatorvos, név szerint: Nyíri Sándor, Makolay Sándor és Klián Illés, a már említett gyakorlati időt kitöltve, szakképesekké avattattak; városi hatóságok és községek, a kebelükben netalán üresedésbe jött községi vagy magán uradalmi állatorvosi állomá­sokat a fent nevezett gyakorlott állatorvosokkal kedvezőleg betölthetik; s ha erre csakugyan alka­lom nyílnék, szíveskedjenek bővebb tájékozás végett a magyar kir. földmivelési-, ipar- és keres­kedelmi nagymélt. ministeriumhoz fordulni. — A Kecskemét vidéki gazdasági egyesület igazgató választmánya figyelmezteti a t. ez. közönséget, miszerint a magyar kir. nmélt. földmivelési ministerium által f. évi aug. hó 4-én kibocsájtott hirdetmény szerént, ez évi szeptember hó 17-én, a mezőhegyesi állat. ménes birodalomban 44 darab fiatal bika *), 47 darab fedezett üsző és 13 darab tenyésztésre alkalmas tehén fog árveré­sen eladatni. E marhák a jeles csáki és almási­­féle fajból származnak, országszerte ismeretes jó hirüek, minél fogva marha tenyésztő gazdáink ez alkalmat f­elhasználni siessenek. — Kellemetlen tévedés. Városunknak egy igen jóravaló, becsületes polgára Szőke And­rás a múlt napokban egy tévedés folytán a lehető legkellemetlenebb helyzetbe hozatott, ugyanis mint vádlott a Szegedre kiküldött aradi kir. törvényszék elé idéztetett, a­hol azonban ártatlansága a leg­fényesebben kiderült, a törvényszék ítéletileg kimondván, hogy nevezett Szőke András tévedés­ből lett kihallgatva és beidézve egy majsai szüle­tésű Szőke András juhászbojtár helyett. A tévedé­sért csak a véletlen okolható, mi kitűnik a követ­kezőkből : Barát József a szegedi várban fogva volt, de időközben elhalt vádlott a kir. biztosi vizsgáló bíróság előtt megjelenvén, előadta, hogy 1864. évben ő, ifjú Balla György, Bolfort Náni János és ennek Andris nevű czimborája — ki ala­csony , zömök, barna ember — a szegedi földről *) Legutóbbi számunk újdonságai között a mezőh­e­­gyesi árverésre vonatkozottan nyomda-hibából bikák helyett birkák hirdettettek , mit ezennel sietünk kiigazítani. Szerk. Felelős szerkesztő: Dr. Dékány Rafael. 40 birkát elloptak, melyeket a két utóbb nevezett adott el Félegyházán Zsadányi Lászlónak. Bolfort Náni János a beirt tolvajlást beismerve, czimborá­­jára nézve előadja, hogy azt Szőke Andrásnak hívják, tartózkodási helyét nevezettnek azonban nem tudja. — Az állítólagos orgazda Zsadányi Lászlónak, a ki időközben szinte elhalt,—test­vére azon kérdésre: ismer-e valami Szőke András nevű alacsony, zömök, barna embert, ki testvé­rének birkákat adott el? előadta, hogy ismer egy ily kinézésű és nevű monostori gazdát, de azt nem tudja, hogy testvérének birkákat adott volna el. — így lett Szőke András monostori gazda kihallgatva és a végtárgyalásra beidézve, hol állí­tólagos czimborája Bolfort Náni János a történt szembesítés alkalmával kinyilatkoztatta, miszerint az előtte álló Szőke Andrást nem ismeri, soha nem látta, s hogy az ő pajtása egy majsai juhász­­bojtár volt. Azt hisszük, hogy Szőke András pol­gártársunk méltán megérdemli, hogy ártatlansága — miután Szegedre történt beidéztetése többek előtt tudva volt — e lapok által is nyilvánosságra hozassák. A Kecskeméti Takarékpénztár 1872-ik évi Augusztus havi forgalmának kimu­tatása. Bevétel: Pénztár állás julius 31-én . . 4,080 frt. 80 kr. Betételek....................................... 66,224 „ 53 „ Különféle díjak...................................1,751 „ 70 ,, Különféle kamatok...................... 4,778 „ 03 „ Kölcsön visszafizetések Váltók............................................ 184,097 „ — „ Előlegek...................................... 20,356 „ — „ Ingatlan....................................... 600 „ — „ Zálog............................................. 1,300 „ — „ Váltó viszleszámitolás .... 16,000 „ — „ 299,188 frt. 06 kr. Kiadás: Visszafizetett betételek .... 55,270 „ 40 „ Folyó és viszleszámitolási kamat 592 „ 04 „ Kölcsönök Váltókra....................................... 204,387 „ — „ Állam- és hitelpapírra . . . 21,068 „ — „ Zálogra............................................. 90 „ — „ Igazgató és tisztviselők fizetése . 741 „ — „ Üzleti folyó költségekben . . 181 „ 53 „ 1871. osztalék............................ 35 „ — „ 1871. jövedelmi adó*­. . . . 794 ., 63 „ 299.188 frt. 06 kr. Markovics. A kecskeméti kereskedelmi Iparhitelin­tézet és népbank 1872. Augusztus havi forgalmának kimutatása. Bevétel: Pénztárállás 1872. Julius hóban 8,039 ft. 26 kr. Kötelezett takarékbetét . . . 1,483 „ 50 „ Folyó­számlára.................. 31,650 „ 85 „ Váltó kölcsönből visszafizettetett. 48,988 „ — „ Előlegekből........................ 6,149 „ — ,, Kamatokban ....... 1,421 „ 68 „ Dijakban............................. 716 „ 45 „ Részvények után............ 4,415 „ — „ Viszleszámitolás................. 11,000 „ — „ Sutódijakban....................... 43 „ 75 „ Államilletékekben .­­ . . . 8 „ 20 ,, 113,915 ft. 69 kr. Kiadás: Váltókölcsönökben............. 59,757 ft. 60 kr. Előlegekben........................ 9,322 „ — „ Kamatokban........................ 434 „ 04 „ Folyó­számlákra............ 25,941 „ 14 „ Osztalékok........................ 192 „ — „ Elnöki tiszteletdíj............. 100 ,, — ,, Tisztviselői fizetés............. 233 ,, 33 ,, Üzleti költségekben . . . . 351 „ 01 „ Különfélék....................................... 10 „ — „ Viszleszámitolás............................ 12,000 „ — „ 108,341 ft. 12 kr. Pénztárállás Aug. 31., 1872. 5,574 „ 57 „ 113.915 ft. 69 kr. Blau. 283,159 frt. 90 kr. Pénztárban állás aug. 31. 16,028 frt. 46 kr.

Next