Kecskeméti Lapok, 1872. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1872-09-15 / 37. szám

Ötödik évfolyam. ____________________________37. szám._________________________Szeptember 15.1872. ^ Előfizetési ^cRj ^J|­aar Előfizetési pénzek el- ,, HMetések elfogadtatnak Ha 1-. ,,r Lia Fülop konyvkereskedesében fagad­tatnak Cxallia.fcu.Jop a XJL ■ * rr I Kecskeméten. — Hirdetések ezen­könyvkereskedésében Kecs- IsmeretterjeSZIO 0 6118 3­0. ■ utcza 60. sz. Népesedésünk akadályai. Nem lehet czélom, midőn e fontos tárgyhoz szólok, arról akár tisztán tudo­mányos szempontból, akár magasabb ál­lamtudományi felfogással értekezni, mert ily alakban nem e lapok szerény kereté­ben , hanem inkább tudományos szaklap­ban találná illetékes helyét és nagy fontos­ságához képest annak megfelelő alapos ta­nulmányozást és szakavatottságot igényelne; jelen soraimmal nem c­élzok egyebet, mint hogy azon tapasztalatokat és észleléseket, melyek úgy magán­orvosi gyakorlatom s még inkább több évi hivatalos működésem alatt önkényt ajánlkoztak, egybefoglaljam, hogy azok összegéből népünk egészségi és halálozási viszonyaira, s ezek nyomán né­pesedésünk akadályaira némi világot de­rítsek. Öt éven át folytatott halottvizsgálati hivatalos működésem természeténél fogva naponta jutott alkalmam a nép minden ré­tegeivel , leggyakrabban pedig a cseléd és napszámots osztálylyal, mint melyben a ha­lálozás aránytalanul legnagyobb, — érintkez­nem , de alkalmam volt megismerkednem annak jó és rész tulajdonaival, családi éle­tével , erkölcseivel úgy mint bűneivel, ba­bonás előítéleteivel és műveltségi fokával, tehát mindazon tényezőkkel, melyek köz­vetlenül vagy közvetve befolyással bírnak valamely néposztály egészségi viszonyaira, sőt azokat egyenesen föltételezik, és a tett tapasztalatok után azon megnyugtató meg­győződés erősödött meg bennem, hogy e népet a jóságos isteni gondviselés különös oltalma alá vette és őrködik fölötte minden angyalaival, mert ez emberek maguk oly édes keveset gondolnak a maguk és a sze­gény tehetetlen gyermekeik életével és egészségével, hogy ama magasabb gondvi­selés hiányában, akár egy lábig elvesz­nének. Évtizedek óta kiváló szakférfiak hon­fiúi aggodalommal emeltek szót a magyar­­országi gyér szaporodása tárgyában és ser­kentették a hatóságokat erélyesebb intézke­désekre , de a nemzet viszontagságos éle­tében nem kínálkoztak oly kedvező körül­mények , nem volt meg kellő nyuga­lom , hogy a nemzet életfáján rágódó e méreg ellen a szükséges óvszerek hatályba léptetéséről lehetett volna gondoskodni, és ha tétettek egy­es intézkedések, azok a baj gyökeres orvoslására nem lehettek kielégí­tők. Míg más országok rendezett egészség­ügynek örvendhettek és úgy az állam mint a közegek részéről, legtágabb értelemben gondoskodva volt a polgárok egészségéről és ezt fenyegető mindennemű veszélyek el­hárításáról , addig Magyarországon csak kevés ilynemű intézet létezett, ezek is csak a fő és így némely jelentékenyebb város­ban , míg kisebb városokban azokról szó sem lehetett. Meg kell azonban vallani, és a min­dennapi tapasztalat eléggé bizonyítja e szo­morú tényt, hogy még most is, midőn or­szágszerte a hatóságok és ezek példájára a mi községhatóságunk is az egészségügyet nemes áldozatkészséggel felkarolták és a szegények ápolásáról kielégítőleg gondos­kodtak, a nép e jótékony intézkedés elő­nyeit nem hajlandó saját javára felhasz­nálni; egy részénél az önfentartási ösztön és ragaszkodás az élet édes megszokottsá­­gához gyakran elég erős, hogy betegségé­ben segélyt keressen, csakhogy nem ott keresi, hol azt keresnie kellene és azért ritkán van benne köszönet. Megütközéssel látja az ember a halotti kimutatásokból, hogy körülbelül csak egy ötödrésze az elholtaknak volt orvosilag ke­zelve oly városban, hol 12 orvos foglalko­zik orvosi gyakorlattal, ős­­isik között három hivatalból is foglalkozik a szegények gyó­gyításával ; azt hinné valaki, talán oly föld­höz ragadt ínséges nép ez, hogy egészsége kedvéért nem akadna egy pár hatosa; de hogy olyan, nem kell neki orvosi segély ingyen sem, inkább folyamodik a kuru­­zsoló asszonyhoz, lekeneti, bekötteti ma­gát és olvastat magára, és ezt jól megfi­zeti, csak mikor már semmiféle fű és ital nem használ, akkor folyamodik az orvos­hoz, és ha az egyszeri orvosi rendelvény is nem volt sikeres, unisono kimondják a sententiát: halál ellen nincs orvosság,­ és török fatalizmussal bevárják a minek jönni kell. Az idegenkedés az orvosi segélynyúj­tástól a nép alsóbb osztályánál oly átalá­­nos, hogy csak kivételképen történik az ellenkező, e megrögzött rész szokás, ha csekélyebb bajoknál nem is nagy jelentő­ségű és legfölebb hosszabbra nyújtja a fel­­gyógyulást, de súlyosabb betegségekben az elhanyagolás és legviszásabban alkalmazott szerek behatása alatt sok élet vész el, mely gondos ápolás mellett a társadalomra nézve megmenthető lett volna. Fölöslegesnek tartom annak fölemlíté­­sét, mennyi anyagi kárt szenved városunk gazdaközönsége, mikor járvány idejében a cselédek egymásután kibetegedvén, a­he­lyett, hogy rendes gyógykezelésnek vetnék alá magukat, mely mellett 6—8 nap alatt felgyógyulásuk bizonyos lenne, mindenféle kuruzsolással pénzt és az ennél még sokkal drágább időt pazarolják, a gondos gazda hivat cselédeinek orvost, a gyógyszert is szívesen maga fizeti, de ezek sok esetben, mint azt saját tapasztalatomból is tudom, a kínált, segélyt és jóakaratot visszautasít­­ják, és több heteken, nem ritkán hónapo­kon át tartó betegeskedéssel fizetik meg ostoba előítéleteket. A babonás előítélet és értelmetlenség képezi tehát egyik okát a köznépnél ta­pasztalt nagy halálozási százaléknak. Egy másik ok, mely az említettnél pusztítóbb és lélektanilag is szomorítóbb, a kedélyek szilajságában, az erkölcsök vad­ságában és a szeretet­lenségben keresendő. Valóban lealázó az emberi méltóságra, midőn egy emberi élet oly könnyelmű módon pusztíttatik el, mint azt nem épen ritkán látjuk történni, ép annyi kedély vadság, mint tökéletes hiánya minden er­kölcsi érzetnek kell ahhoz, hogy egy em­beri lény egy bősz pillanatban a kést döfje szívébe, hurkot kössön nyakára, vagy víz­be áztatott gyufát igyék! És hogy ítéljünk azon anyákról, kik vétkes, nem ritkán szándékos hanyagságból és szívtelenségből engedik édes gyermekeiket egymásután elveszni, elpusztulni. Pedig az így elpusz­­tult gyermekek az összes elhaltak számá­nak nagyobb felét teszik, ilyen szomorú statisztikát nem mutathat fel az egész szá­raz­földön egy mivelt nemzet sem, s ily halálozási számarány mellett, egy nemzet gyorsabb népesedése nem is képzelhető. Nálunk, fájdalom, nemcsak a szegényebb néposztálynál, de még a vagyonosabbaknál is a gyermekeket nem istenáldásnak, de nyomasztó tehernek és bajnak tartják. A gyöngébb kisdedek, kik csak az anyai szeretet lágy ölén­ gyarapodhatnának és erősbödhetnének, a szívtelenség és közöny, nem ritkán durva bánásmód jégfugalmától kora halálukat lelik, de mindegyik élet elenyészésével a nemzet egy-egy vesztesé­get szenved. Ritka eset az, ha egy ker­­tésznőnek 8—10 gyermekéből 3—4-nél több marad életben, ezek is megmaradásukat korántsem anyjuk gondozásának, hanem a jóságos természetnek köszönhetik, mely őket oly szívós és erős szervezettel áldotta meg, hogy daczolni képes legveszélyesebb elle­nével, az anyai szeretetlenséggel. Ha már most meggondoljuk, hogy a zsenge gyermekkor fejlődése első korsza­kában amúgy is számtalan veszélynek és betegségnek van kitéve, melynek fejletlen­ségénél fogva nehezebben tud ellentállni, könnyen megfoghatjuk, hogy szerető gon­dozás hiányában a halálozási statisztikában a gyermekek halálozási számaránya rendes körülmények között körülbelül 44%-ot tün­tet fel, tehát oly magas számot, mely min­den más európai államban kimutatott szám­

Next