Kecskeméti Lapok, 1873. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1873-07-06 / 27. szám

­ _ „ ... i ’ J' /7c)­ollí r* j/ft ** n f­t­v Hatodik évfolyam._______________ 27. szám. Július 6. 1873. i^^zetési dij: ^' m r Szerkesztői szállás : Hirdetések elfogadtatnak G a 1-Hnl-inflt' 9150­0 7 lmvít a mr . . _ - li a Fül­ö­p könyvkereskedésében, ^ 1 \\ . t ' \ ... \f fa fn If A 4 O li I­n I­It A 4* ■ I­a­n hova az előfizetési pénzek, hirde­lap szellemi részét illető V6QV0STcrrT3lETILI Il fl 1 II rl fi tési dijak és minden a­lap anyagi közlemények küldendők. J ^ " részét illető közlemény­ek kül­______ dendők. Előfizetési felhívás a „KECSKEMÉTI LAPOK“ című vegyestartalmú hetilap 1873. július—septemberi évnegyedére. Előfizetési ára: postán vidékre, vagy helyben házhoz hordva. Negyedévre . . 1 fi­z. 25 ki*. Félévre . . . 2 „ 50 „ Egész évre . . 5 „ — „ A hirdetések s nyílttéri közlemények dija e lap mindenik számának homlokán ol­vasható; mind az előfizetési, mind pedig a hirdetési dijakat közvetlenül hozzám , nagy­­piacon levő könyvkereskedésembe kérem beküldetni. Kecskemét, július 4. 1873. Gallia Fül­öp, lapkiadó. Egy kevés politika. A fényes portának nagyon roszul men­tek dolgai, nem volt pénz, nem hitel, de annál nagyobb, pazarabb a háztartása és a nép is kezdett zúgolódni; az okosabbjai kezdtek tehát tanácskozni, hogy kelljen a bajon segíteni, mert a fényes porta közel áll a szétbomláshoz. Kutatták a baj okait s azt találták, hogy legnagyobb baj a há­rem , mert ez emészti a jövedelmek legna­gyobb részét, itt kell­­tehát takarításokat csinálni, hozzá is fogtak azonnal, minek az a sok fogat? beleülhet 10 három hölgy is egy omnibuszba, az a sok drága papucs is sokba kerül, érje be 3—4 is egypárral és igy tovább. Meg is gazdálkodtak egy szép összeget, de egy öreg basa, kinek a sza­vára azonban a többiek nem hallgattak, azt mormogta: „nem ér ez így semmit, hanem el kell törülni az egész háremet!“ láz a tö­­rökös história jutott eszünkbe, midőn „Kecs­kemét“ laptársunk múlt heti politikai ve­zércikkét olvastuk , melyben a cikkező keser­ves panaszát nyújtja és vastag könyeket hullat a baloldal súlyos vereségei és a két árnyalata közt kitört, át nem hidalható szét­válása fölött; sehogysem tudja politikusunk megérteni, hogy a baloldal két árnyalata nem tudott eddig soha egy erős párttá egybeolvadni, nem volt képes az ország­ban többségre vergődni és miután elmélke­déseit megható elégikus hangon bevégzi, azon eredményre jut, hogy már most nincs egyéb út, nincs egyéb mentség, mintha a baloldal az egyedül üdvözítő Simonyi Ernő hazafias zászlója alá seregük, aztán meg­lesz a többség, meglesz minden, persze előbb még a hitszegő Tisza, Ghyczy szű­rét ki kell tenni. Engedje meg „Kecske­mét,“ tisztelt politikusa, s mi e tekintetben, talán másban is egyet nem érthetünk vele, mi egy véleményben vagyunk a fölemlített öreg török basával, ki a háremet, a syste­­mát vélte eltörlendőnek, mert rész volt, mi a volt baloldal életképtelenségét abban találjuk, hogy hibás volt politikája. Most persze másként állnak a dolgok és éppen ez nem tetszik „Kecskemét“-nek. Egyébiránt mi ezt csak úgy mellesleg érintjük, nekünk baloldali laptársunk po­litikai nézetéhez semmi közünk, nem lehet célunk azt megtámadni, vagy megcáfolni, an­nál kevésbé, mert a „Kecskeméti Lapok“ nem lévén politikai lap, mi nem bocsájt­­kozhatunk politikai vitatkozásba; de szíve­sen bevalljuk, hogy az említett, cikk min­ket kecskemétiekül nagy mértékben érde­kelt és kellett hogy érdekeljen, mert tisz­tába jöttünk általa némely dolgokra nézve, mikben azelőtt csak gyanítottunk és sejtel­meink voltak. Nagyérdekű előttünk e cikk , mert ben­ne a kecskeméti baloldal — nem tehetünk róla, de lapja nyilatkozatát az ő nyilat­kozataként kell vennünk — valahára szint­­vallott, kimondta, hogy neki nem kell Ti­sza, Ghyczy, ezek menjenek át a jobbol­dalhoz , ő szélsőbal és követni akarja és fogja Simonyi Ernőt. Most már tisztában vagyunk és tisztában lesznek a választók is. Ez pedig nem közönyös dolog; alkotmá­nyos országban, hol a polgárok választási jogára méltán oly nagy súly fektettetik, kell, hogy a választók politikai nézeteikre és meggyőződéseikre nézve magukkal tisz­tába jöttek legyen. Nálunk a választók po­litikai nézeteikről nemcsak hogy tisztult fo­galmakkal nem bírtak, de még csak tájé­kozottsággal sem. A jobboldal állása egy­szerű volt, bevallotta, hogy ő jobboldali ezzel mindent mondott, aztán szidhatták érte, a­mennyit tetszett, de a baloldalnál nagy volt a confuzio, akarva nem akarva, tudva nem tudva egymás mellett emleget­ték Ghyczyt Madarászszal, Tiszát Csanády­­val, a­nélkül, hogy fogalmuk lett volna azon mély űrről, mely e két nevet, e két politikai fogalmat egymástól elválasztja, ami józan gon­dolkozás, vagyonos baloldali polgártársaink, halálig állították, miszerint ők szintúgy,mint a deákpártiak a nemzet békés fejlődését óhajt­ják és minden zavargástól mentek akarnak maradni, de azért teli torokból éljenezték Simonyit, Tóvölgyi Tituszt, Áldort stb. En­nél zavartabb fogalmakat a politikában kép­zelni nem lehet. A népkörben készült pro­gramot, melyet az alsókerületi követjelöltnek elfogadni kellett, túlságaiban és féktelensé­gében messze földön kereshette párját és ugyanabban a népkörben, ugyanazok a pártvezérek felsőkerületi képviselőjelöltül felállították Kiss Miklóst, ki mint egyik legmérsékeltebb baloldali képviselő, ama programmot a leghatározottabban visszauta­­sította volna és kinek maradandó érdemül rójtuk föl azon szilárd állhatatosságát, me­lyet a választások ideje alatt is, környezete heveskedései ellenében meg tudott tartani. Sajátságos és valóban mulatságos jelen­­s­ég volt az, hogy az úgynevezett 48-as párt, mikor választáskor zászlója alá sorakozott, alig tudott 100 szavazatot összehozni, pedig tudhatta és mondta mindenki, hiszen Kecs­keméten a középbalt csak egy maroknyi kis sereg képezi, a többi, kik a népkörbe járnak imádkozni, és kik a választók nagy zömét képezik, mind szélbalt. Ilyen viszás­­ság, ily kétszínű játék utóvégre is megza­varta a népet politikai gondolkodásában, megingatta hitét, bizalmát, meggyőződését; nem mert hinni bármit beszéltek neki, mert a­mit látott, az ellenkezett azzal a­mit hallott, csodálkozik-e aztán még „Kecskemét“ politi­kusa , hogy a baloldal nem tudott több­ségre vergődni, sőt hogy tért vesztett or­szágszerte? mi ugyan nem csodálkozunk rajta, sőt természetesnek találjuk, mert csak az igazság, a valódi meggyőződés hó­dít maradandóan, a káprázat pedig pillanat­nyi hatás után eltűnik. A mondottak mind csak a múltakra vonatkozik, most, tudjuk, egész másként ál­nak a dolgok, új pártalakulások processu­­sát éljük és a kecskeméti baloldali tanok hirdetői most már határozottan és nem tit­kon, Simonyi Ernő nevét tűzik zászlójuk élére, vagyis a szélsőbal, ezen leghevesebb, legszenvedélyesebb szereplőjében vélik azt az igézetet feltalálni, melylyel az annyira áhítozott többséget meg lehet teremteni. Ez egyébiránt az ő dolguk, ahhoz semmi kö­zünk nincs, mi ez alkalommal csak őszinte elismerésünket akarjuk kifejezni politikai nyíltságukért, mit eddig eljárásukban nem tapasztaltunk. Minek is titkolódtam­, födött játékot űzni? mondja ki mindenik bátran meggyőződését, ez edzi az öntudatot és bá­torságot a meggyőződésben. A kecskeméti baloldal ez újabb fordulatára csak az a megjegyzésünk van, hogy Simonyi Ernőért veszedelmes, válsághajhászó, romboló po­litikájuknak nem nyílik tér a mi higgadt, munkás polgárságunk közepette és jól esik hinnünk, hogy e föltevésünkben nem fo­gunk csalatkozni. Mi deákpárti létünkre is üdvözöljük a hazafias , mérsékelt és őszin­tén lejális ellenzéket, mint nélkülözhetlent a haza üdvének előmozdítására, de a za­vargás, szenvedélyes elemektől megóva sze­retjük látni társadalmunkat és nemzetünket.

Next