Kecskeméti Lapok, 1875. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1875-07-04 / 27. szám
Az állami reáliskola tanári kara ismét szép jelét adta önzetlen ügybuzgóságának; felterjesztést intézett ugyanis a közoktatási minisztériumhoz, melyben az intézetnek főreális kólává alakítása tekintetéből felajánlotta, hogy mivel az állami költségvetésben e tanintézet ötödik osztályának megnyitására semmi költség előirányozva nincs, ezen osztály tantárgyait a tanári kar saját tagjai közt beosztva 1875/6-ik tanévben minden dij nélkül előadni fogja s erkölcsi elismerésen kívül semmi jutalmat sem vár, el sem fogad, csupán egy segédtanárt kér 800 ft. évi fizetéssel alkalmaztatni. Ezen ajánlatát a városnál is bejelentvén az 5-ik osztály számára szükséges tanterem felszerelése végett, a közelebb múlt június hónap 24-kén tartott közgyűlésben teljes elismeréssel fogadtatott s határozatilag jön kimondva, hogy ha a kért segédtanári állomás fizetése az államkincstár terhére netalán el nem fogadtathatnék, azt jövő évben a város fogja viselni és ez értelemben a közoktatási minisztériumhoz felterjesztés rendeltetett intéztetni. A „József-gőzmalom“ uszoda fürdője a folyó nyári fürdőivad alatt is szép pártfogásnak örvend, s róla mindazoktól, kik benne megfordultak, a czélszerű berendezés, a víz tisztasága és kellemes hőmérséke iránt elismerő és dicsérő nyilatkozatokat hallhatni. A berendezés valóban meg is érdemli a dicséretet; zsenge korú gyermekek, valamint felnőtt férfiak, úgyszintén a női közönség külön helyiségben találják ott fel a számukra szükséges vízmennyiséget ahhoz képest, amint úszni tudnak, vagy csupán mosakodásban lelik kedvüket. És midőn e miatt felhívjuk a közönség figyelmét ez uszodafürdő még kiválóbb pártolására; az illetőket figyelmeztetjük, hogy a fürdő járdáin a pokrócznak hiányozni soha sem volna szabad; valamint arra is, hogy úszónadrágjai készíttetésénél ne csak egy mértéket használjon, mert amint e sorok írója önmagán tapasztalni volt kénytelen, az úszóruha volna és nem Samu nadrágja, akár hogy akarja is az ember — hogyha szűkre szabták — nem lesz abból vemhes. — Horváth Döme Úr, városunk alsókerületének 1861-től 1875. évig volt országgyűlési képviselője, az országgyűlési jegyzőkönyvek, naplók és egyéb nyomtatványok nagybecsű gyűjteményét időnként a város levéltárának adományozta, s legutóbb is ezekből másfél mázsa súlyt küldött be. Az országos könyvtárakon kívül alig tartatott meg valahol oly gondosan e tizenöt évi korszakról az országgyűlési nyomtatványok gyűjteménye, mint a kecskeméti levéltárban Horváth Döme úr szívességéből, mely kincse lesz levéltárunknak. A városi tanács köszönettel fogadta e legutóbbi küldeményt s a közgyűlésnek bejelentetni rendelte. — A kecskeméti ügyvéd-egylet hét évi fenállása után, az ügyvédi kamara felállításával megszűnvén, egész vagyonát a Kecskeméten felállítandó árvaház javára, mint alapítványt átadatal elhatározta. Az egylet volt elnöke Csilléry Benő úr az egylet eredeti alapszabályait és pecsétjét múlt hónap 20-án a város levéltárában leendő elhelyezés végett bemutatta s ugyanakkor egy takarékpénztári könyvecskében 208 frt. 67 krt., alapitványi tőkékben 160 frt., követelésekben 672 frt. 90 krt. öszszesen 1041 frt. 57 krt a városi közönség rendelkezésére bocsátott. A nemzetgazdasági egylet közhasznú törekvését legújabban arra fordította, hogy a magyar emberben annyira hiányzó takarékossági szellemet meghonosítsa, s e végből felkarolja az iskolai takarékpénztárak ügyét és megkíván ragadni minden alkalmat, mely a takarékosság előmozdítása és megkedveltetésére szolgál, közeledvén az iskolai tanév vége és ismervén a városok és községek azon dicséretes bőkezűségét, melylyel a jobb tanulók szorgalmát pénzbeli vagy egyéb ajándékok kiosztásával szokták jutalmazni, arra figyelmeztet a nemzetgazdasági egylet, hogy az ily jutalmak és ajándékok jövőre ne készpénzben, hanem takarékpénztári könyvecskékben szolgáltassanak ki, mert a takarékpénztárba 1 forintig csekély összegek is elhelyeztethetnek, s a jutalmazott jó tanuló ha saját nevére kiállított takarékpénztári könyvecskében kapja meg a részére kijelölt pályadíjat vagy ajándékot, ez által már mintegy oda lesz utalva, hogy a könyvecskében kapott jutalmat további betétedés szaporítja és az ily jutalmazásnak sokkal jobb és nagyobb hatása várható, mint a csillogó ezüst- vagy aranypénzben adottnak. — Követésre méltó bölcs intézkedés! — Ha még a jutalom ünnepélyes kiosztása alkalmával a tanár vagy iskolai elöljáróság a takarékosság fontosságáról néhány felvilágosító és ösztönző szót intéz az ifjúsághoz, igy az eredmény, a takarékosság megkedveltetése s ezzel együtt a takarékosságnak terjesztése méginkább biztosíttatnék. — Nekünk is van mindenik tanintézetünknél évenkint számos ilyetén jutalomkiosztás: kíséreljük meg a bölcs tanácsot követni. — Áldassék a mindenható! — felelt ki Danelli — ez az én kedves Celinám. A bitó asszonyság nem juthatott szóhoz. Öcscséhez sietett, s onnét várta a történendőket viszszafojtott lélekzettel. Férjének egy negyedórájába került müvén s a múlt éji rombolásokon átjönni. Végre megnyilt az ajtó, nejéhez rohant s szótlan kebléhez szokta. — No! hát én senki vagyok , — kiáltott közbe Danelli, látva hogy nagybátyja sir, mint a gyermek. A bankár elereszté nejét, s letérdelt öcscse mellé, átölelte mint anya szokta gyermekét. — Ez elfeledteti törött lábam, — szólt Danelli mosolyogva. — Valamint órám is ... . — Illés hát te lábad törted. Istenem mily nagy szerencsétlenség! — kiáltott fájdalmasan Celina, elhagyva Abila asszonyságot, s feléje igyekvők. — Ne ijedj meg, — szólt vidoran — nagybátyám fizeti az orvost. Alig egy félóra múlva a két fogoly a mezei lak első emeletén volt. A melunból hamar előhívott orvos kinyilatkoztató, hogy a törés nem enged jelenleg semmi továbbszállítást, egyszersmind bekötözte a tört tagot. VI. A bankár hol nejénél, ki egy pamlagra dőlt, hol öcscsénél időzött; egyik sem élt irányában egy megvető vagy szemrehányó szóval, vagy mozdulattal. Danelli nem veszte el jó kedvét, Abiló asszonyság pedig mindig átölelte férjét, valahányszor feléje közeledett. Mindnyájan örültek, még Celina is, Illés lábtörése dacára. A hamis, Abiló urat egy ígéretére emlékeztette, mit néhány órával előbb tett. Alig végezte be az orvos a bekötözést, már tudtára adta Illésnek Abiló úr ígéretét, ki eléggé tudta mily nagy súlyt lehet ennek tulajdonítani. — Képzeld csak Illés hogyan jöttem én ide, — szólt, Danelli kezeit szorongatva. — Kilencre járt, épen gondoltam reád, hogy eljösz-e a Saint-Georgesutcába Bébét megölelni hozzá hason szin, piros és fehér bölcsőjében; hirtelen föltárul az ajtó, belép nagybátyád, kit eddig nem ismertem , mint a vihar. — Asszonyom, — kezdé támadását minden kimélet nélkül,— igaz hogy ön kedvese az én unokaöcsém Danelli Illésnek! — Igaz, de reményem, hogy neje is leszek , ha ön is beleegyez uram , — feleltem bátran. — Meglátogatta kegyedet olykor-olykor Abiló asszonyság ? — Elismerő és hálás vagyok iránta. Valahányszor szerencsétlen, elégületlen voltam jelenemmel, valahányszor vigasztaló szavakra volt szükségem, egész az napig, — uram fölfoghatja helyzetem — Abiló asszonyság jó angyalom volt, visszaadta bátorságom s remélni tanított .... — Kegyednek vissza kell emlékezni valamelyik látogatása napjára? — Utoljára Abiló asszonyság június 6-án volt itt. Gyermekem, ki unokaöcscséé is, élet s halál közt lebegett, én örült voltam fájdalmamban. Abiló asszonyság akkor Dieppében tartózkodott, jól tudta mennyire reménytelen állapotban vagyok, megfogadtam hogy vízbe ölöm magam, ha gyermekem meghal, ő jött vigasztalni s megígérte, hogy Illés férjem lesz, s gyermekem meggyógyult. Tovább egy óránál időzött nálam. Ő el is kisérte a vaspályához. Számítottam reá, hogy tegnap is meglátogat, beszéltünk volna házasságomról, valószínüleg nem jöhetett, de el fog azért még jönni, ő igen jó! Ön igen boldog lehet, hogy oly neje van és én is az vagyok egy kissé . . . csodálkoztam, hogy ön gátolná unokaöcscse boldogságát........... — Gátoltam, de most már nem többé. Gyorsan öltözködjék , s jöjjön velem. — Tehát beleegyez, hogy Illés nőül vegyen! Ölelje meg kis fiát, azután menjünk. — Megfogtam nagybátyád karját — szólt Celina — s a bölcsőhöz vezettem. Bébe reá mosolygott, ő pedig összevissza ölelgette, s igy szólt: „mindjárt kis kedves!“ Az úton beszélte el azután rettenetes tettét. Biztosíthatlak róla, hogy késlekedett. Tartott tőle, hogy Abila asszonyság e bánásmódját nem bocsájtandja meg. A bankár hiába remegett, — tette hozzá még. Cérida grófhölgy, ki e történetkét nekem a múlt őszszel elbeszélte egy Páris körüli gyönyörű villában , s a bankár félelme nem sokáig tartott, mit a fennebbiekből tudunk. Neje megbocsájtott neki Celina s Danelli jelenlétében , megbocsájtott azután négyszemközt is; Abiló úr pedig egy hónap múlva eladta mezei lakát, melyhez reá nézve oly szomorú emlékek fűződtek. így történt, hogy a kedves regélő hölgy birtokába jutott, s igy tudja a történetét minden részleteiben, melyből a bankár nem csinált titkot. Ez estély óta nem jő a pompás villába új vendég, hogy el ne beszélnék a bankár esetét, s meg ne mutatnák neki az elhagyott műtermet. KÜLÖNFÉLÉK. — Királyi halott. V. Ferdinánd, Magyarország királya — e néven első német császár — múlt hó 29-én, Prágában elhunyt. Magyarország újjászületésének korszaka szoros kapcsolatban van nevével, s a nemzet, mely válságos időket ért meg uralkodása alatt, ma alattvalói mély s őszinte fájdalmat érez egyik „legjobb szivü“ királya elhunyta fölött. A hosszú—82 évre —nyúlt, viszontagságokban gazdag élet kellő méltatása a történelemé; mi, e kor gyermekei áldást kérünk a királyi halott emlékezetére!! — A főváros szerencsétlensége. Múlt hó 26-án a vész, a pusztulás angyala röpült át Budapest fölött, irtózatos romlást okozván annak különösen túl a dunai részében. A Duna jobb partján fővárosunkat hegyek veszik körül, melyekben a terhes fellegek megütközvén, oly viharos felhőszakadást szültek, minőre eleddig ki se emlékezett, s melynek romboló hatalmát túlzás nélkül mindenki csak az 1838. évi nagy árvízzel teszi párhuzamba, de azt is hozzá teszi, a mostani veszedelem azonban annál is nagyobb volt, mert akkor csak a Duna áradott ki, mig most a magas hegyekből zuhatag erejével törtek elő a habok, elsodorva tömegük súlyánál s rohanó erejüknél fogva maguk előtt mindent, mi útjukban állott. A hegyek közt futó utak, megannyi úttá csinált vízmosások áradó folyókká nőtték magukat, mikben 5—6 láb magasra is feldagadt a rohanó ár, s elsodorta az útjában eső kalyibát épen úgy, mint a századok viharaival daczolni kész emeletes házakat. A közlekedés teljesen megszakadt; kik haza siettek, nem juthatának kétségbeeső családjuk körébe, s kiket munkakörük otthon tartott, azok közül sok a hegyek közé mulatni ment kedves övéinek csak hideg tetemeit láthatá. Az úton rekedtek menthetlenül oda vesztek, s ha netán valaki menekült, azt az isteni gondviselés különös kegyelme menté meg. — Este 7 óra tájban tűntek fel a láthatáron a hamvas sötét szinü fellegek, mikből zuhogó eső bobita a hegyvidéket. Az eleinte gyenge nyugati szél mind erősebbé lett, s alig múlt 7 óra, már viharként dühöngött. Aki e szörnyű időben a Duna balpartjáról az ős Budát kereste volna, az sűrű párává zúzott esővíznél, a Duna szinétől magasra fel a fellegekig mit sem látott volna. A Rácz-városban ez alatt szörnyű dolgok történtek, amerre a szem lát mindenütt kétségbeesés és halál! Házak dűltek össze, köztük a világhírű Ráczfürdő vendéglős helyisége, a Mauksch-féle két emeletes és Csekő-féle emeletes ház. Az összeomlott házakból a bútorokat elhordta az ár, s ki hinné el, ha úgy nem volna, egyik összeomlott házból a rengő bölcsővel együtt eltűnt az óriás súlyával bíró Wertheim kassa is! Az ördögárok felett épült házak nagyrészben beomlottak , vagy annyira megrongáltattak, hogy a megrémült lakókat erőhatalommal is ki kelle belőle hordani. Épen ily óriási pusztulás volt a Krisztinavárosban is. A városmajor, a Horváth-kert roppant tóhoz hasonlított. Az ördögárokban rémítő sebességgel ömlik a víz; állatokat, bölcsöket, bútorokat, ketreczeket vive magával, majd embereket, kik már félig holtan, összetett kezeikkel segélyért látszottak könyörgeni. A Drasche-féle gyár e közben kigyuladt. Lent öldöklő vizár, fent emésztő tűz, mely szinte ember éltét vette áldozatul. A budai hegyekben a viharral párosult irtóztató jégeső, a a ritka jó terméssel biztató szellőt egészen megsemmisítette, milliókra megy a kár, mi itt okoztatott. Sokan egész érték keresményét veszítették el, legtöbben pedig oly károkat szenvedtek, hogy rajtuk a könyörülő emberbarátok pillanatra szóló adományai mellett, csak a jóságos Isten segíthet. Amint szokták mondani, azok a boldogok, kiknek a zugó vihar a rohanó árban iszapágyat vetett. Az élők ki vannak téve gyásznak, nyomornak, ínségnek, melynek enyhítése céljából sokan engedélyt kaptak a koldulásra. Ezek ott ülnek a romok között, tányért tartva kezükben; a kéregetés nem lévén kenyerek, szótlanul tartják kezüket a kiváncsi járókelők felé, kik elértve a hangtalan beszédet, könnyezve nyújtanak alamizsnát azoknak, kik tegnap még tehetős polgárok voltak. Gyermekek koldulva járnak-kelnek, kik sokkal tisztábbak, csinosabbak, semhogy koldusokul nézhetnék őket. A naponként tóduló néptömeg alamizsnát nyújt a pusztulás eme fiainak. — Eddigelé 32 halottat találtak fel a viz alól kimaradt iszapban, ki tudja hányat fognak még lelni, s hánynak nyújt jeltelen sirt a szőke Duna medre?! — A legújabb tudósítások szerint Ó-Buda is ép annyit szenvedett, mint a Rácz- és Krisztina-város, pedig ennek nincsen ördögárka. — B. — Király Ő Felsége értesülve a budai szerencsétlenségről, azonnal 1500 frtot, s újabban 5000 frtot tett folyóvá magánpénztárából az elemi csapás által sújtottak fölsegélésére. A királyi nemes példa egyesek s testületek részéről méltó követőkre fakadt. Ezennel mi is fölhívjuk városunk lelkes la