Kecskeméti Lapok, 1877. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)
1877-01-07 / 1. szám
Tizedik évfolyam. 1. szám. Január 7. 1877. KECSKEMÉTI LAPOK. Előfizetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr., negyedévre 5 frt. 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető. Megjelen hetenként egyszer, VASÁRNAP. Az előfizetési pénzek, úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyomdájának“ czimzendők. Hirdetési dij : 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. VEGYESTARTALMÚ HETILAP. Szerkesztő- és kiadóhivatal: BUDAI-NAGY-UTCZA 184. SZÁM. E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető minden küldemény a szerkesztő- és kiadóhivatalhoz intézendő. Kecskemét, január 1. 1877. Boldog újévet! — Ez üdvözlet hangzik ma mindenfelől , — ezzel köszöntöttük egymást, midőn a lehanyatlott év utolsó percze is eltűnt s egy reményekben gazdag jövő küszöbén állottunk. Vajh, mit hoz a jövő — ki tudná megmondani ? — de mi reményünk és várunk s e reményben kiváltunk boldog újévet! De kiknek kívánjunk boldog újévet? Kívánjunk először is szeretett édes hazánknak, melynek bizonyára szüksége van egy megérdemlett boldogabb jövőre. Adja az ég, hogy a béke, egyetértés és a természet áldásai közös erővel igyekezzenek nemzetünket annyi tévelygés után biztos révpartra juttatni! — azután kívánjunk városunknak, melyhez a múltnak annyi jó és rosz emlékei csatolnak bennünket, — de melyet azért mégis szeretünk, mert szeretnünk kell, — s ennek érdekeit mint sajátunkat szivünkön viselni s védelmezni kötelességünk! De boldog újévet kívánunk mi legközelebb. olvasóinknak s pártunknak, a szabadelvű pártnak, melyhez a legközvetlenebb érdekközösség fűz bennünket, melynek élő orgánumát képezzük s melynek akaratában és elhatározásában birja lapunk fennállásának alapját s biztos zálogát! E pártnak kivánunk mi erőt, kitartást s egyetértést, melyet a véleménykülönbségek jogosult elágazása soha meg ne zavarjon, hanem mint a nemzet zömét, anyagi és szellemi erőit egyesitő párt végrehajthassa a nagy munkát, melyre vállalkozott s az elégördülő akadályokat csüggedést nem érző erélylyel s bátorsággal küzdhesse le! És ha most már azon kérdést tesszük fel, van-e okunk ezt szivünkből kívánni? — csak azt felelhetjük, hogy igenis van, még több mint valaha. Minél válságosabb hazánk helyzete, minél több oldalról fenyegeti azt a megtámadhatás veszélye, annál inkább van szüksége arra, hogy a nemzet egyetértsen, — s ha már ez,egészben kivihetetlen, legalább egy életerős párt tartsa kezében és vezesse annak kormányát. Pedig ki tagadhatná, hogy hazánk helyzete válságos? — midőn kívül úgy mint belül Democles kardja alatt állunk. S ha külügyi helyzetünk sötét színét némileg levetkőzni látszik, elbizakodás nélkül, de önérzettel mondhatjuk el, hogy abban nemzetünk ritka egyetértéssel nyilatkozott érzülete s határozottsága nevezetes tényezőként szerepelt. S ha merészek vagyunk kockáztatni a feltevést, hogy összetartásunk a népek jogait s békéjét fenyegető vész elhárítására is befolyást gyakorolt, mily őszinte szívvel s hazafias érzülettel kell óhajtanunk, vajha e nemzet saját jogai és érdekei megvédésében is oly egyöntetűséget s egyező akaratot nyilvánítana ! Bizonyára az összetartás ez irányban sem tévesztené jótékony hatását s bámulatos erejét. Fájdalom! — be kell vallanunk, hogy ezt el nem érhetjük. A nemzet, mely idegen népek jogait egy szívvel lélekkel s ha kell, közös erővel kész védemezti, saját létkérdéseiben pártokra szaggatva gyengíti erejét s erősbiti elleneink fegyverét. Ezt látva és tapasztalva, nincs-e okunk szivünkből kivonni, hogy legalább a nemzet túlnyomó többsége egyértelműséget tanúsítson s egy akarattal emlje fel szavát önérdekei védelmére is? Mit szóljunk e jókivánathoz városunk érdekében? Van-e okunk, helyi érdekeinket tekintve, a szabadelvű pártnak erőt, kitartást s egyetértést kívánni? Itt természetesen elsősorban is azon kérdés merülhet fel, mi köze egy politikai pártnak helyi viszonyainkhoz s községi ügyeinkhez ? — S valóban, erre nem válaszolhatunk mást, minthogy semmi köze sincs. — De amily bizonyos, hogy városi közügyeink vezetésében politikai pártszempontok által vezéreltetni nagy hiba, sőt veszélyes eljárás, másrészről ép oly kívánatos, hogy városunk egyforma gondolkozás és polgárai, kiket egyébként is érdekkőközösség csatol egymáshoz, saját ügyeink rendezésében is összetartók legyenek s vezérszerepet játszanak. A helybeli szabadelvű párt városunk intelligentiáját, a vagyon és értelmiség túlnyomó részét foglalja magában s e két alkatelem egyesülésétől méltán megvárhatjuk, hogy akaratát és befolyását városunk érdekében is érvényre s kifejezésre juttassa. Ez újévi beköszöntő körén kívül esik azt fejtegetni, hányféle szempont teszi ezt szükségessé és kívánatossá; elég ha rámutatunk közügyeink hiányos vezetésére, visszás társadalmi viszonyainkra s minden irány iráni hátramaradásunkra, hogy beismerjük az egyesülés szükségességét városunk érdekében is. E szempontból kiindulva kivánunk ismételve boldog újévet. elvtársainknak. Sok és nagy feladat veszi igénybe tevékenységünket e ránk virradt új esztendőben is. De ne csüggedjünk, ne ingadozzunk, hanem egy lélekkel s egy akarattal legyünk, hogy majdan ha e reményteljes év ismét lehanyatlik, megnyugvással s önérzettel tekinthessünk arra vissza s egy szerencsésen átélt esztendő leforgása után megelégedetten kívánhassunk egymásnak ismét boldog újévet!s. Tekintetes szerkesztőség! Bátorkodom tiszteletteljesen megkérni, szíveskedjék az ide mellékelt sine ira irt igazoló válaszomnak ellenem iskolai ügyben intézett megtámadásra, becses lapjaiban tért engedni. Az igazság azon fő érve szerint: „audiatur et altera pars“ , szabad legyen jogosított kérelmem teljesítését reménylenem. *) A tisztelt „Kecskeméti Lapok“ múlt évfolyamának 52. számában magamviselete hitközségem iskolai ügyében nem épen különös kímélettel megtámadtatott. Megvallom, hogy csak hosszabb megfontolás után határozhatom magamat erre válaszolni s engemet a t. közönség előtt igazolni. Mert nemcsak az ellenem irányzott megtámadásokból okulva, hanem már régóta meggyőződtem s bizonyosan a t. közönség is meggyőződött, miképen némelyektől az újság raktárául használtatik a pártoskodás , különféle előítélet s a hiúság kifakadásainak, melyek ellen a bölcs Pgtagorasz rendszere — a hallgatás — a legtanácsosabb védelem. Miután azonban az érintett megtámadás, noha a végén ostorként pattan, még sem az előbb jellemezettek közé sorozható s tekintetbe véve, hogy itt mindenkit érdeklő ügy s igen fontos eszme fennforog, melyre nézve a közönség közt téves s balfogalmak elterjesztve vannak; kötelezve érzem magamat, a frázisok által zavart közös iskolai eszmét, tagadhatlan tényekre hivatkozással, felderitni s tisztázni s szem előtt tartva az ismert mondatot: kiara paeta amici! A vallás feladata lévén az embereket boldogítani s nemesíteni, már a legeslegrégibb időkben az átalános tudományt s ennek terjesztését, mely nélkül emberi boldogság s a népek nemesítése nem gondolható, gondnoksága s legbuzgóbb ápolásának föléczéljául emelé s különösen az elemi iskolát védő szárnyai alá véve. Minden hitt felekezet tehát a tanodákat, mint legszentebb intézeteit megismerte, mint nolime tengerét féltékeny szemekkel őrizte s fentartására a legnagyobb áldozatokat örömest s lelkesülten hozta. Csak a legújabb időben kezde az állami törvényhozás az elemi oktatás fontosságát kellőképen érdemesitni s tekintetbe véve, hogy vannak hitfelekezeti községek , kik legjobb akaratuk s áldozatkészségük daczára, nem győznek annyi elemi tanodát alapítani, a mennyi iskolaköteles gyermekeihez képes, szükséges volna s a polgári közönségek tehát köteleztettek, ilyen esetben közös iskolákat s pedig hitfelekezetnélkülieket alapítani, mivel a polgári közönség többnyire vegyes hitfelekezetekből áll s ha jóakaratból nem teszi, nem köteleztethetik, hogy az egyik vagy a másik hitközséget segéljen iskoláját fenntartani. Ezen állami gondoskodás vitázhatatlan dicséretes haladás s azonban nagy tévedés s eszmezavarodás ebből következtetni, hogy az iskola hitfelekezetnélkülisége magában haladás s becses újkori vívmánynak tekinthető volna. A világi oktatás a hittanítástóli elkülönítése, ott, ahol szükséges, elkerülhetlen baj , de mindenesetre, kivált az elemi iskolában baj, mert a hitfelekezetnélküliség csak eszme, a valódiságban pedig igen könnyen elfajulhat átalános hitlenségre s ennélfogva igenis haladásnaknevezhető, de csak az újkori nyavalyában, a defraudatus s öngyilkoló materialismus pályán. Az állam, illetőleg a polgári közönség gondos intézkedése, hogy az ifjúság kivétel nélkül az elemi oktatásban részesüljön s részesülhessen, igen örvendetes haladás s üdvös jótett; de ez által a hitfelekezeti község semmiképen nem mentetik fel ifjúságának oktatásáról, mint a vallás legmagasztosb feladatáról a legczélszerűbb módon gondoskodni. Ha tehát valamely hitközség oly helyzetbe jött, hogy e kötelmének nem felelhet, ez szánandó baj , szomorú szorultság s nem haladás. Tény is, hogy mind a hitfelekezetek széles e hazában , kevés kivétellel, nemcsak elemi tanodáit, hanem gymnasiumaikat, sőt hitfelekezet jogakadémiáikat most is fentartják. Midőn én tehát érdemes hitközségemet buzdítottam, hogy szedje össze minden erejét s ne kiméljen semmi áldozatot, negyven év óta fennálló, közel s távol körökben híres ,s mintául elismert elemi főiskoláját továbbá is fentartani s csak arra buzdítottam, a mi szent kötelessége s csak azt tettem, a mi az éti legszentebb kötelmem. Úgy cselekedtem, mint az őszinte orvos, ki egy anyának tanácsolja, ne bízza meg kedves csecsemőjét, a természetellen divatot utánozva, dajka, mint helyettes anya, ápolására, hanem szoptassa s ápolja ő maga. Ha szememre hányatott, hogy sajnálom az iskola gyámságom alóli kisiklását s nem szégyen *) Tért nyitunk e válasznak már csak azért is, hogy olvasó közönségünk kellőleg tájékozva legyen a rabbi úr gondolkodásmenetéről s nehogy azzal vádolhasson, hogy megjegyz®seiukkel iparkodtunk válaszát megfosztani hitsorsosai rokonszenvétől, közöljük azt s minden megjegyzés nélkül bocsájtjuk úgy a mint írva van, a közönség ítélőszéke elé.