Kecskeméti Lapok, 1877. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)

1877-01-07 / 1. szám

Tizedik évfolyam. 1. szám. Január 7. 1877. KECSKEMÉTI LAPOK. Előfizetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr., negyedévre 5 frt. 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető. Megjelen hetenként egyszer, VASÁRNAP. Az előfizetési pénzek, úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom­dájának“ czimzendők. Hirdetési dij : 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár­leengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. VEGYESTARTALMÚ HETILAP. Szerkesztő- és kiadó­hivatal: BUDAI-NAGY-UTCZA 184. SZÁM. E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető minden küldemény a szerkesztő- és kiadó­­hivatalhoz intézendő. Kecskemét, január 1. 1877. Boldog újévet! — Ez üdvözlet hangzik ma mindenfelől , — ezzel köszöntöttük egy­mást, midőn a lehanyatlott év utolsó percze is eltűnt s egy reményekben gazdag jövő küszöbén állottunk. Vajh, mit hoz a jövő — ki tudná megmondani ? — de mi remény­ünk és várunk s e reményben kiváltunk boldog újévet! De kiknek kívánjunk boldog újévet? Kívánjunk először is szeretett édes hazánk­nak, melynek bizonyára szüksége van egy megérdemlett boldogabb jövőre. Adja az ég, hogy a béke, egyetértés és a természet áldásai közös erővel igyekezzenek nemzetün­ket annyi tévelygés után biztos révpartra juttatni! — azután kívánjunk városunknak, melyhez a múltnak annyi jó és rosz emlékei csatolnak bennünket, — de melyet azért mégis szeretünk, mert szeretnünk kell, — s ennek érdekeit mint sajátunkat szivünkön viselni s védelmezni kötelességünk! De boldog újévet kívánunk mi legkö­zelebb­­. olvasóinknak s pártunknak, a szabadelvű­ pártnak, melyhez a legközvet­lenebb érdekközösség fűz bennünket, mely­nek élő orgánumát képezzük s melynek aka­ratában és elhatározásában birja lapunk fenn­állásának alapját s biztos zálogát! E pártnak kivánunk mi erőt, kitartást s egyetértést, melyet a véleménykülönbségek jogosult elágazása soha meg ne zavarjon, hanem mint a nemzet zömét, anyagi és szellemi erőit egyesitő párt végrehajthassa a nagy munkát, melyre vállalkozott s az elé­­gördü­lő akadályokat csü­ggedést nem érző erélylyel s bátorsággal küzdhesse le! És ha most már azon kérdést tesszük fel, van-e okunk ezt szivünkből kívánni? — csak azt felelhetjük, hogy igenis van, még több mint valaha. Minél válságosabb hazánk helyzete, minél több oldalról fenyegeti azt a megtámadhatás veszélye, annál inkább van szüksége arra, hogy a nemzet egyetértsen, — s ha már ez,egészben kivihetetlen, legalább egy életerős párt tartsa kezében és vezesse annak kormányát. Pedig ki tagadhatná, hogy ha­zánk helyzete válságos? — midőn kívül úgy mint belül Democles kardja alatt állunk. S ha külügyi helyzetünk sötét színét némileg levetkőzni látszik, elbizakodás nélkül, de önérzettel mondhatjuk el, hogy abban nem­zetünk ritka egyetértéssel nyilatkozott érzü­lete s határozottsága nevezetes tényezőként szerepelt. S ha merészek vagyunk koc­káz­­tatni a feltevést, hogy összetartásunk a népek jogait s békéjét fenyegető vész elhárítására is befolyást gyakorolt, mily őszinte szívvel s hazafias érzülettel kell óhajtanunk, vajha e nemzet saját jogai és érdekei megvédésében is oly egyöntetűséget s egyező akaratot nyil­vánítana ! Bizonyára az összetartás ez irány­ban sem tévesztené jótékony hatását s bámu­latos erejét. Fájdalom! — be kell vallanunk, hogy ezt el nem érhetjük. A nemzet, mely idegen népek jogait egy szívvel lélekkel s ha kell, közös erővel kész véd­emezti­, saját létkér­déseiben pártokra szaggatva gyengíti erejét s erősbiti elleneink fegyverét. Ezt látva és tapasztalva, nincs-e okunk szivünkből ki­vonni, hogy legalább a nemzet túlnyomó többsége egyértelműséget tanúsítson s egy akarattal em­lje fel szavát önérdekei védel­mére is? Mit szóljunk e jókivánathoz városunk érdekében? Van-e okunk, helyi érdekeinket tekintve, a szabadelvű­ pártnak erőt, kitartást s egyetértést kívánni? Itt természetesen első­sorban is azon kérdés merülhet fel, mi köze egy politikai pártnak helyi viszonyainkhoz s községi ügyeinkhez ? — S valóban, erre nem válaszolhatunk mást, minthogy semmi köze sincs. — De a­mily bizonyos, hogy városi közügyeink vezetésében politikai párt­szempontok által vezéreltetni nagy hiba, sőt veszélyes eljárás, másrészről ép oly kívá­natos, hogy városunk egyforma gondolko­zás és polgárai, kiket egyébként is érdekkő­­közösség csatol egymáshoz, saját ügyeink rendezésében is összetartók legyenek s vezér­szerepet játszanak. A helybeli szabadelvű párt városunk in­­telligentiáját, a vagyon és értelmiség túl­nyomó részét foglalja magában s e két al­katelem egyesülésétől méltán megvárhatjuk, hogy akaratát és befolyását városunk érde­kében is érvényre s kifejezésre juttassa. Ez újévi beköszöntő körén kívül esik azt fejtegetni, hányféle szempont teszi ezt szük­ségessé és kívánatossá; elég ha rámuta­tunk közügyeink hiányos vezetésére, visszás társadalmi viszonyainkra s minden irány iráni hátramaradásunkra, hogy beismerjük az egyesülés szükségességét városunk érdeké­ben is. E szempontból kiindulva kivánunk ismé­telve boldog újévet­­. elvtársainknak. Sok és nagy feladat veszi igénybe tevékenysé­günket e ránk virradt új esztendőben is. De ne csüggedjünk, ne ingadozzunk, ha­nem egy lélekkel s egy akarattal legyünk, hogy majdan ha e reményteljes év ismét le­­hanyatlik, megnyugvással s önérzettel tekint­hessünk arra vissza s egy szerencsésen átélt esztendő leforgása után megelégedetten kí­vánhassunk egymásnak ismét boldog újévet!­­s. Tekintetes szerkesztőség! Bátorkodom tiszteletteljesen megkérni, szíves­kedjék az ide mellékelt sine ira irt igazoló vála­szomnak ellenem iskolai ügyben intézett megtáma­dásra, becses lapjaiban tért engedni. Az igazság azon fő érve szerint: „audiatur et altera pars“ , szabad legyen jogosított kérelmem teljesítését reménylenem. *) A tisztelt „Kecskeméti Lapok“ múlt évfolya­mának 52. számában magamviselete hitközségem iskolai ügyében nem épen különös kímélettel meg­­támadtatott. Megvallom, hogy csak hosszabb meg­fontolás után határozhatom magamat erre vála­szolni s engemet a t. közönség előtt igazolni. Mert nemcsak az ellenem irányzott m­egtámadásokból okulva, hanem már régóta meggyőződtem s bi­zonyosan a t. közönség is meggyőződött, miképen némelyektől az újság raktárául használtatik a pár­toskodás , különféle előítélet s a hiúság kifakadá­­sainak, melyek ellen a bölcs Pgtagorasz rendszere — a hallgatás — a legtanácsosabb védelem. Miután azonban az érintett megtámadás, noha a végén ostorként pattan, még sem az előbb jelle­mezettek közé sorozható s tekintetbe véve, hogy itt mindenkit érdeklő ügy s igen fontos eszme fennforog, melyre nézve a közönség közt téves s balfogalmak elterjesztve vannak; kötelezve érzem magamat, a frázisok által zavart közös iskolai esz­mét, tagadh­atlan tényekre hivatkozással, felderitni s tisztázni s szem előtt tartva az ismert mondatot: kiara paeta amici! A vallás feladata lévén az em­bereket boldogítani s nemesíteni, már a leges­leg­régibb időkben az átalános tudományt s ennek ter­jesztését, mely nélkül emberi boldogság s a népek nemesítése nem gondolható, gondnoksága s legbuz­góbb ápolásának föléczéljául emelé s különösen az elemi iskolát védő szárnyai alá véve. Minden h­it­­t felekezet tehát a tanodákat, mint legszentebb inté­zeteit megismerte, mint noli­me tengerét féltékeny szemekkel őrizte s fentartására a legnagyobb áldo­zatokat örömest s lelkesülten hozta. Csak a leg­újabb időben kezde az állami­­ törvényhozás az elemi oktatás fontosságát kellőképen érdemesitni s tekintetbe véve, hogy vannak hitfelekezeti közsé­gek , kik legjobb akaratuk s áldozatkészségük da­czára, nem győznek annyi elemi tanodát alapítani, a mennyi iskolaköteles gyermekeihez képes, szük­séges volna s a polgári közönségek tehát kötelez­­tettek, ilyen esetben közös iskolákat s pedig hitfe­­lekezetnélkülieket alapítani, mivel a polgári kö­zönség többnyire vegyes hitfelekezetekből áll s ha jóakaratból nem teszi, nem köteleztethetik, hogy az egyik vagy a másik hitközséget segéljen isko­láját fenntartani. Ezen állami gondoskodás vitázhatatlan dicsé­retes haladás s azonban nagy tévedés s eszmezava­­rodás ebből következtetni, hogy az iskola hitfele­­kezetnélkülisége magában haladás s becses újkori vívmánynak tekinthető volna. A világi oktatás a hittanítástóli elkülönítése, ott, a­hol szükséges, elkerülhetlen baj , de mindenesetre, kivált az elemi iskolában baj, mert a hitfelekezetnélküliség csak eszme, a valódiságban pedig igen könnyen elfajul­hat átalános hitlenségre s ennélfogva igenis hala­dásnak­­nevezhető, de csak az újkori nyavalyában, a defraudatus s öngyilkoló materialismus pályán. Az állam, illetőleg a polgári közönség gondos intézkedése, hogy az ifjúság kivétel nélkül az elemi oktatásban részesüljön s részesülhessen, igen örvendetes haladás s üdvös jótett; de ez által a hitfelekezeti község semmiképen nem mentetik fel ifjúságának oktatásáról, mint a vallás legmagasz­­tosb feladatáról a legczélszerűbb módon gondos­kodni. Ha tehát valamely hitközség oly helyzetbe jött, hogy e kötelmének nem felelhet, ez szánandó baj , szomorú szorultság s nem haladás. Tény is, hogy mind a hitfelekezetek széles e hazában , ke­vés kivétellel, nemcsak elemi tanodáit, hanem gymnasiumaikat, sőt hitfelekezet­­ jogakadémiáikat most is fentartják. Midőn én tehát érdemes hitközségemet buzdí­tottam, hogy szedje össze minden erejét s ne ki­­­­méljen semmi áldozatot, negyven év óta fennálló, közel s távol körökben híres ,s mintául elismert elemi főiskoláját továbbá is fentartani s csak arra­­ buzdítottam, a mi szent kötelessége s csak azt tettem, a mi az éti legszentebb kötelmem. Úgy­­ cselekedtem, mint az őszinte orvos, ki egy anyá­nak tanácsolja, ne bízza meg kedves csecsemőjét, a természetellen divatot utánozva, dajka, mint helyettes anya, ápolására, hanem szoptassa s ápolja ő maga. Ha szememre hányatott, hogy sajnálom az iskola gyámságom alóli kisiklását s nem szégyen­ *) Tért nyitunk e válasznak már csak azért is, hogy olvasó közönségünk kellőleg tájékozva legyen a rabbi úr gondolkodásmenetéről s nehogy azzal vádolhasson, hogy megjegyz®seiukkel iparkodtunk válaszát megfosztani hitsorso­­sai rokonszenvétől, közöljük azt s minden megjegyzés nélkül bocsájtjuk úgy a mint írva van, a közönség ítélőszéke elé.

Next