Kecskeméti Lapok, 1877. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1877-07-01 / 26. szám

v' í] W­'w ,/ S ■. Jm M ár ’5* ' £aF 4X&Y / ,# # #/ # M , i j #• Jr Tizedik évfolyam. f * , 26. szám. Július 1. 1877. KECSKEMÉTILAPOK. VEGYESTARTALMÚ HETILAP. ®--------- - -—— r — ^------------- ^ Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyszer, Szerkesztő- éss kiadó-hivatal. Hirdetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr., VASÁRNAP. BUDAI-NAG­Y-UTCZA 184. SZÁM.­­ 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr.­­, többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár-Az előfizetési pénzek. E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is­­,Tóth László könyvnyom- minden küldemény a szerkesztő- és kiadó­megkezdhető a­dójának 1 c czimzendők. hivatalhoz intézendő. Bélyegdij minden beigtatásért, 30 kr. és_________________________________­_________________________________|_­_______________________________|_______________________________ m Mozgalom az iparszövetség létre­hozása érdekében. A­mióta az 1872-ik évi törvényhozás inaugurálta hazánkban az iparszabadság elvét­, az érdekeltek részéről — eltekintve az 1873-ik év folyamán beállott üzlet­­pangástól — hangos panaszok hallhatók , melyek az 1872-ben inaugurált míripar­­szervezet s azoknak az iparosokra való káros következményei ellen irányulnak. A mióta a széh­ládát, az iparosok frigy­szekrényét, a mely körüli egyesülés az iparosok társadalmi és polgári állását egy­részről , politikai tekintélyét másrészről biz­­tosító és támogató, a szabadelvű irány létjogától megfosztá és elsöpörte, az iparo­sok megingatva látják társadalmi állásukat, bizonytalanná téve a létfentartásukra meg­­kívántató jövedelmet, s miután ez nem beteges képzelődés szüleménye, hanem tény, nem tagadhatjuk , hogy panaszaik jogosult­sággal bírnak. Nem vagyok barátja a czéhrendszernek monopóliumával, nagy és apró hibáival, de az iparszabadságnak sem vagyok feltétlen bálványozója, mert az életből merített ta­pasztalás igazolja, hogy az ipar legtöké­letesebb jog­szervezete áldásos helyett ká­rossá válhatik, ha a concret jogszervezetnél az az által megkívánt tényezők nem alkot­tatnak meg. A hiba azonban nálunk nem annyira az ipar jogi szervezetét megállapító törvény­ben rejlik, hanem rejlik véleményem szerint azon körülményben, hogy a társadalmi és gazdasági viszonyaink nem voltak s még mai napig sincsenek ahhoz előkészítve. A társulás hatványozó bűverejét mun­kában és eredményeiben mindenki fenhangon hirdeti, a műiparnál pedig épen az a baj, hogy míg a czéhek, mint az iparosoknak anyagi és szellemi érdekeik istápolásra czélzó társulása széjjelfoszlott, nem történt elegendő vagy megfelelő intézkedés az ipa­rosoknak más formában való társulására; ennek tulajdonítható aztán, hogy az ipar­szabadság elve, mely más államokban gya­korlatilag alkalmazva fényesen állotta meg a trízpróbát s az ipart a fejlődés és töké­lesedés elé vitte, nálunk nem terme meg a­­ kellő gyümölcsöket, nem valósitjá meg a hozzá kötött várakozást. Hol vannak nálunk az iparosok értel­miségének fejlesztésére szolgáló intézmé­nyek, melyekre vonatkozólag a hírneves tudós Mohi Róbert is megjegyzi: „hogy az iparszabadság mellett a tanítás a legfőbb kellék, mely a műipar kifejlődésére meg­­kívántatik.“ Hol vannak a kézműves társu­latok , melyek az iparosok társulását a czéh­­szerkezet szétrombolása után pótolhatnák? hol azon egyesülései az iparosoknak , melyek figyelemmel kisérik az iparos osztályok társadalmi viszonyait, terheit, hasznait, mű­veit és teremtő tehetségeit s igy legjobban tudhatják mire volna azoknak szüksége? Hol vannak a nyers­anyagot, műszereket olcsón beszerző egyesületek, hol vannak a Schultz Deu­tsche által annyira ajánlott népbankok, melyek olcsó hitelben részesítik az iparosokat? Hol vannak a szegény- és betegsegélyezési intézetek , melyek a nyomor és a munkára való képtelenség idejében segélnek az iparosokon? Az iparosok értelmiségének fejlesztésére sokat tett ugyan a törvényhozás az 1868. 38. t. sz. megalkotása által, de iparszak­iskoláink jobbára még mai napig is hiány­zanak, melyek az egyes iparágak terén kívánt szakszerű technikai ügyességnek gya­korlati úton való közvetítésére szolgálnának. Más az iparszabadság elvét követő államok gondoskodnak ezekről, így Ausztria többet számlál 52 iparszakiskolánál, nálunk Buda­pesttől eltekintve alig találunk egyet-kettőt. Iparos egyesületeink szintén léteznek ugyan, de a magas politikába való bele­­elegyedés által nem bírtak soha felemel­kedni az erkölcsi tekintély ama fokára, a­honnan az iparosok ügyeinek hathatós szó­szólójává válandhattak. Vannak népbankjaink is, de ezek csak meghazudtolják az olcsó hitelben való ré­szesedés lehetőségét s azok nem a nép és az iparosok bankjai, hanem a tőkepénzesek tőkéit jól kamatoztató intézetei, fogyasztási egyletek s más hasonló intézetek pedig a központon kívül alig léteznek. A máíipar-szabadság elve, mely minden erőt és mindenkit tusára jogosit, megkívánja ezen s az ezekhez hasonló intézményeket. Ily intézetek hiányzanak nálunk, s ez baj, a melyen segíteni égető szükség. Meg szoktuk mi már Magyarországon mindent az államtól s annak kormányától várni s összetett kézzel nézünk működése elé, s ha a tevékenységéhez kötött reményeink való­­sulatba nem mennek, panaszkodunk, de hogy magunktól tegyünk valamit, arra igen nehezen határozzuk el magunkat. Az iparosokat illetőleg azoknak maguk­nak kell önmagukon segíteni, mert ha az állam gyámkodás intézkedéseire várnak, akkor ügyük és érdekeik sokáig fogják nélkülözni azon intézményeket, melyekkel azok megóvhatók. Legközelebb itt nálunk az iparosok­­ kebelében egy egészséges irányú mozgalom indult meg, mely a kecskeméti ipartársu­latokat egy iparszövetségbe egyesíteni c­é­­lozza. Érezhetővé vált ennek szüksége első­sorban azért, mert a kü­lönböző ipartársu­latok elszigetelten a maguk elé tűzött, de egészséges feladatok betöltésére elégtelenek, s bár alapszabályaik a legpraktikusabb s leghumánusabb, az általuk képviselt ipar­szak érdekeinek legmegfelelőbb czélok meg­valósítására való törekvést állapítják meg: eddigelé­g szabályoknak életerőt adni nem voltak képesek, s szabályzatuk írott malaszt volt, melynek sem anyagi, sem szellem­­erkölcsi kihatása a kívánatos mérvben nem volt észlelhető. Az iparszövetség létesítésének czélja en­nélfogva közös erővel, közös egyetértéssel megadni a lüktető vért, a mozgató­rugót arra nézve, hogy az iparosok érdekei a kormányhatóságok előtt egyrészről erőteljes képviseletet nyerjenek azon erkölcsi tekin­télynél fogva is, melynek a tömeges egye­sülés következtében okvetlenül részeseivé válnak; czélja Kecskeméten ha nem is minden, de mindenesetre a legszükségesebb intézményeket felállítani, nyers­anyag nagy irani beszerzése által versenyre képesíteni, a tökéletesebb munkaeszközök közköltségen való beszerzése által a technika újabb vív­mányait is hozzáférhetővé tenni; a munka­adó és munkás, a tanoncz és mester egy­­máshozi viszonyát, a félfogadás módjait egyöntetű eljárás szerint szabályozni, fel­ügyelni s ellenőrzésben segédkezet nyújtani a hatóságnak, hogy senki bejelentés nélkül ipart ne folytathasson, s ez­által az iparo­sok és állam érdekei megóvására törekedni, segélyezési pénztárak alkotása által pedig a szükség idején segélynyújtást lehetővé tenni. Ezek mind oly czélok, melyek megva­lósításához csak jóakarat, s az üdvös és hasznos iránti közönyösség levetkőzése szük­séges , és én hiszem, hogy az iparosok szövetségébe be fog lépni minden jóravaló iparos, ha csak azon vádat nem akarja maga ellen jogosulttá tenni, hogy önérde­keit nem kívánja gyámolítani. Ez iparszövetségtől várható a helybeli iparnak a többszörösen panaszolt pangásból való némileges kiemelése, s aziránt, hogy e hozzá kötött várakozásnak meg fog fe­lelni , elegendő garantiát nyújt az, hogy oly egyének állottak az ügy élére, kik meleg érdeklődésükből folyólag,­rigybuz­­gósággal, szívós kitartással törekszenek a helyi ipar virágzóvá tételére. D­r. Tassy Pál: Használ az ügynek ha az vita tárgya lett. E becses lapok 23-ik számában „B“ jegy alatt közzé tett czikkre vonatkozólag, ugyan e lapok 25-ik számában Dömötör Sándor úr felszó­lalván , szerencsétlenségnek jelzi az oly vitát, mely valamely kérdést nem kellő tárgyilagossággal, ko­molysággal vesz fejtegetés alá, különösen pedig ha ahoz személyes érdek is fűződik. Ez valóban igaz. De viszont szerencsétlenség az is, midő­n valaki, vagy személyes elfogultság, vagy bármi más oknál fogva ellenvéleményt nem tűr, s az ily merészke­­dőt izgatónak, érdek­haj­hásznak stb. igyekszik fel­tüntetni. Legyen meggyőződve a czikkíró, hogy azon czikk írója, ki ez ügyet szőnyegre kívánta hozni, becsületes, őszinte és tiszta szándékkal tette azt. S ha ön önérdekről is beszél, bizonyára igen té­ved , s korántsem ismeri annak íróját. Lelkem tel­jes meggyőződéséből beszélek, midőn azt mondom újból (tehát nem „játszi modorban, hanem igenis komolyan), hogy a helyi népnevelésügy kellő virágzásra jutásának feltételét, épen nem látom egy a tantestület körén kívül álló igazgató szemé­lyében és működésében. Ha ez így volna, ha ez igaz volna, vajon ezen sarkalatos részét a neve-

Next