Kecskeméti Lapok, 1877. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1877-10-14 / 41. szám

Tizedik évfolyam. 41. szám. Október 14. 1877. KECSKEMÉTI LAPOK SI----- .... r j­e­z­­­i :­­ Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyezer. Szerkesztő- és kiadó-hivatal.­i Hirdetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr.,­­ VASÁRNAP. BUDAI-NAGY-UTCZA 184. SZÁM. 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr. ------ - s többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár­----- Az előfizetési pénzek, E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető­­ leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban s úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom- minden küldemény a szerkesztő- és kiadó-­­ -----­megkezdhető.­­­dójának“ czimzendők. 1 hivatalhoz intézendő. ! Bélyeg dij minden beigtatásért 30 kr. VEGYESTARTALMÚ HETILAP. a_______________________________|------------------------------------------------|___­___________________________|_______________________________as Midőn a magunk és az ország érdekében cselekszünk. A 80 milliós arany járadékkölcsön ki­­bocsájtása csakugyan ténynyé vált és f. hó 9-ik és 10-ik napjain nyilvános aláírásra került Európa főbb pénzpiaczain. Ez az első járadékkölcsön, melylyel az állam a bel- és külföldi pénzpiaczokon szerencsét próbált. A kibocsájtott arany járadékkölcsön kötvényei előmutatóra szóllanak s a követ­kező összegekről vannak kiállítva, u. m. 100 frt., 500 frt., 1000 frt., 10,000 frt. aranyban, a kötvény szövege szerint a kölcsön után 6% kamat arányban fizettetik minden év január és július havának elsején. Az aláírási ár (kibocsájtási ár) az olyan kötvényeknél, melyekre a befizetés részben I-se kibocsájtású kincstári utalványokban tör­ténik (ezek elfogadtatnak befizetésül, mert a kölcsönből 45 millió frt. ezek beváltására fordíttatik) 8230/100 arany frtban, teljes készpénzben történendő befizetésnél 8080/100 arany frtban lett megállapítva. Minden 100 frtos, névleges értékű köt­vényért tehát 8230/100 arany forint fizetendő, ha a fizetés kincstárutalványokkal történik; BO”/,,, frt­» ha készpénzben történik a fizetés. Kedvezőbb elhelyezési alkalom a ren­delkezésre álló tőkéknek aligha kínálkozik , midőn a törvényes kamatláb 8 %-ban van megállapítva, és e járadékkölcsön után 7 */2 kamatnál többet fizet az állam, mert a 100 frtos kötvényt az állam 8230/100 vagy 8080/100 frtért adván a 6 arany frtot, ezen összeg után fizeti tényleg s igy 100 frt. kölcsönért 7­­/1 , vagy csaknem 8%-ot, kap az államnak hitelező. Ismételjük, hogy ennél kedvezőbb elhe­lyezési alkalom aligha kínálkozott a rendel­kezésre álló tőkéknek s az ily államkötvé­nyekbe elhelyezett tőke használata előnyö­sebb , mintha az ingatlanra való bekebelezés mellett kölcsönöztetett volna ki. Előnyösebb azért, mert mig­risk­é­ppen úgy nem jár vele, mint a jelzálog által biztosított kölcsönöknél, míg a kamatláb csaknem oly nagyságú, mint a törvényes kamatláb, addig a tőke feletti szabad ren­delkezést biztosítja, mert a kölcsönből tőké­jét mindenki akkor vonhatja ki, mikor pénzére szüksége van, mikor azt jobban hasznosítani véli más vállalatokban. Erre módot nyújt az értékpapírok vásár­piacra, a börze, a­hol e kötvénybeli követelését bárki, bármely órában realizálhatja. És e hó elején örömmel olvastuk a hír­lapokban, hogy a magyar járadékkölcsön iránt nagy volt az érdeklődés. Meg is érdemelte azt, mert általa érdek­lődést tanúsítottunk a haza ügye iránt, de meg cselekedtünk a kölcsön előnyös voltánál fogva a saját jól felfogott érdekünkben is. Az államnak a külföld előtti hitelének nagy mérvű erősbödésére és szilárdulására hat az, ha azon állam polgárai is bíznak annak h­iteloperatiojában s eredményessé való tételében versenyre kelnek egymással, de ettől eltekintve­, az állampolgárok saját érdeke is azt kívánja, hogy a kölcsönökért fizetendő kamatok­ben az országban marad­janak és ne vándoroljanak a külföldi tőké­sek zsebeibe. Örömmel constatáljuk e lapok hasábjain , hogy városunkban is úgy fogták fel az ügyet, mint a haza és a magunk érdekét és a főváros is a nagyobb vidéki városok példáját követve, megragadták az alkalmat, hogy a magyar nemzet e téren való életre­valóságának igazolásához hozzájáruljanak s az önálló állami lét iránti helyes értékét Ma­gyarország lakosságának ez ügynél is kife­jezésre jutni segítsék. A három pénzintézet, mely városunkban a hitel- és pénzforgalmat közvetíti, nyert értesülésünk szerint, tekintélyes összeggel vesz részt az arany járadékkölcsön­ben. A „Kecskeméti Takarékpénztár“ 10.000 írttal, a másik két intézet öt-öt ezer írttal, mi hangos bizonyítéka annak, hogy ez inté­zetek a haza ügyét szívükön viselik egy részről, de más részről igazi érdekeik teljes tudatában is vannak. A „Kecskeméti Takarékpénztár“ igaz­gatótanácsában , midőn f. hó 7-én a köl­­csönügy elhatározás alá került, felmerült ugyan azon nézet, hogy sokkal czélirányo­­sabb, ha a takarékpénztár ez összeget is a helybeli polgárok között helyezi el s talán a kamatlábat lejebb szállitja. E nézet azon­ban meggyőző c­áfolatot nyert, mert a „Kecskeméti Takarékpénztár“ az utolsó hó­napokban nemcsak hogy a hiteligényeket teljesen kielégíteni képes volt, hanem tekin­télyes összeget kénytelen volt 5°/0 mellett más pénzintézetnél gyümölcsöztetni. Talál­kozott az igazgatótanácsban olyan egyén is, a­ki a magyar járadékkölcsönt a kor­mány és nem a haza ügyének tekintette s apellált arra, hogy ő a maga részéről szí­vesen tanúsit áldozatkészséget valahányszor TARCZA. G-rion bárónő. Elbeszélés. (Folytatás.) — S tehettem volna-e önt boldoggá? — kérdé a báróné — midőn ön soha sem éreztette velem, hogy tőlem várja azt. — A házasságot tehát ön üzletnek tekintő, melynek egyedüli czélja pénz, avagy rangszerzés? Ha ezt tűzte ki házassága czéljául, akkor igaza van, én önnek rangot adtam, ön nekem vagyont s igy egymás irányában nincs többé semmi kötele­zettségünk. Erre a báró felkelt, a báróné pedig lesújtva e szavak gúnyja által, nem volt képes helyéből mozdulni. Grion távozni készült, lassú léptekkel ment az ajtóhoz, ott megállt s visszatekintett nejére, ki ekkor már zsebbelijébe rejtve arczát, keserűen köny­­nyezett. — Bocsánat asszonyom, hogy kellemetlen perczeket szereztem önnek — szólalt meg hosszú szünet után a báró — jó éjt asszonyom, jó éjt! A báróné zokogva mondá: „uram ne távozzék.“ Grion megállt, egy perczre megindultnak lát­szott. Aztán közelebb lépett a bárónéhoz. A báróné még mindig sírt. Grion már magához akara nejét ölelni, de egyszerre csak megállóit. „Nem — susogó halkan — e pillanat kedvező arra, hogy sorsát tu­dassam vele.“ Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. — Ne sírjon báróné, — szólalt meg azután oly hangon, mely nem mutatott arra, hogy sajnálja nejét. A báróné férjéhez lépett. „Bocsásson meg — mondá férjéhez megindulva — én érzem vétkemet, elragadtatva a fényűzés és tündökölni vágyás által feledém, mivel tartozom önnek mint férjemnek. A nap minden óráját egymásnak kellett volna szen­telnünk , de sem én sem én nem követeltük ezt egymástól. — Ön természetesen nem követelheti azt, mivel azon perczek, mit velem együtt kellett volna töltenie, sokkal unalmasabbak lettek volna, mint azon órák, melyeket Karl kapitánynyal töltött el. — Ne hivatkozzék udvarlóimra — kiálta a báróné. — Szívesen hivatkoznám, higgye el asszonyom, ama boldog perczekre, melyeket nekem szánt, de vajmi kevesek azok ! — Igen, kevesek, mert ön futva társaságom­ból , többre becsűlé a főváros frivol elveit s azok között nem jutott önnek ideje arra, hogy nejével éreztesse, miszerint az ön szivében csakugyan van egy ér, mely nejéért dobog. — Az ön replikázni akarja a szemrehányáso­kat ? — kérdé gúnyosan a báró. — Igen, mivel ön szívtelenül sorolja el vétkei­met, melyek azonban korántsem oly nagyok, mint azok , melyek az ön lelkiismeretét vádolhatják. Én érzem , hogy hibáztam , de ön által elhanyagoltaiva nem volt más menekvésem az unalomból, mint. . . — Mint az udvarlók hízelgő szavaiban gyö­nyörködni — vágott közbe a báró. — Igen, a­mi által még korántsem hibáztam annyira, mint ön, midőn a „Caffé de Zion“ titkos kabinetijében ezreket tőn koczkára. A báró kellemetlenül volt meglepetve neje eme nyilatkozata által. — Ki mondá önnek e hazugságot ? — kérdé a báró, nem titkolhatván el zavarát. — Karr egy levelében figyelmeztet. — Ah Karr kapitány? Ez embert gyűlölöm mint a föld hitvány férgét. Ő ... . ő irta önnek ? de az lehetetlen. A báróné felkelt s íróasztalából elővette a ka­pitány levelét. A báró átfutá szemeivel a levelet, aztán össze­­göngyölgetve zsebébe téve. — Mily könnyű önnek asszonyom megválni e levélkétől — szólt nyugodt­ságot színlelve — de ha a rózsaszinü levélkék vala­melyikét kérném ? ?............ — Meg lehet győződve, hogy nem fognám átszolgáltatni. — Mert azokban mindenesetre találnék olyas­mit , a­mi felvilágosítást adhatna az ön szerelmi viszonyairól. — Higgye el, hogy a rózsaszínű levélkék kö­zött nincs egy sem, mely annyi szemrehányást tenne nekem, mint önnek csupán ez az egy tett. — Igaza lehet — szólt a báró lassú hangon. — Önnek titkait levelei zárják, melyek bármely percz­­ben lehetnek a lángok martalékává, de az én hi­báimat, melyeket ön úgy is sejthetett már, fel­tárta önnek Karl kapitány. — Grion ez utóbbi sza­vakat oly lágyan ejté, hogy a bárónét meginditá. — Ne higgje uram, hogy azt akarom, hogy titkaim legyenek, látom miszerint házas életünkben egy fordulópont állott be, itt tehát Íróasztalom

Next