Kecskeméti Lapok, 1881. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1881-09-11 / 37. szám
Tizennegyedik évfolyam. 37. szám. Szeptember 11. 1881. KECSKEMÉTI LAPOK VEGYESTARTALMÚ HETILAP. Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyszer, Szerkesztő- és kiadó-hivatal. Hirdetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr., VASÁRNAP. B UD AI - N A G Y - a T C Z A 184. SZÁM. 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr. — többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár-Az előfizetési pénzek. E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom- minden küldemény a szerkesztő- és kiadó- -----megkezdhető. dójának“ czimzendők. hivatalhoz intézendő. Bélyegdíj minden beigtatásért 30 kr. &----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------.__________________________| Kecskemét, 1881. szeptember 9. A példabeszéd azt tartja: „jobb későn, mint soha.“ E sorok írója is oly kérdést kíván ezúttal szellőztetni, mely mindamellett , hogy népünk vagyoni viszonyaival és fejlődésével szoros összefüggésben áll, eddigelé különösen a népet oktatólag, felvilágositólag tárgyalva s érdeme szerint méltatva nem volt. Pedig a helyi lapok akkor felelnének meg nagyrészt feladatuknak legjobban , ha a mindennapi élet viszonyait érdeklő kérdések fejtegetését is felölelnék, melynek czélja a nép oktatása, felvilágosítása s egyben másban jobb útra terelése. Ezzel egyszersmind bizalmat is gerjesztünk magunk iránt, főleg ha meggyőzzük előadásunk igazsága és hasznos voltáról. Van egy nagy hiba, mely népünk vagyonosodási, jobban mondva elszegényedési viszonyain véres fonálként vonul keresztül, s ez a váltókötelezettségek elvállalásában s a váltóaláírások körül nyilvánult óriási könnyelműség és meggondolatlanság. Ez az, mely annyi embert fosztott már meg keserves keresményétől, s mely annyi csalódást és keserűséget okozott nem egy embertársunknak. Oly tárgy ez, mely a felhozottakon kívül összes hitelviszonyainkat, tehát legfontosabb érdekeinket is közelről érinti, méltó ennélfogva, hogy bár fájdalom sok tekintetben későn, vele mégis foglalkozzunk. , Sokszor felhozatott már, hogy a váltótörvény hozzánk nem kellő időben vagyis akkor hozatott be, mikor még kellő és megfelelő hitelforrásokról országszerte gondoskodva nem volt. E körülményt aztán lelketlen uzsorások felhasználták, s a váltó segélyével irgalmatlanul zaklatták és préselték a szegény hitelre szorult népet, melynek aztán annyi áldozata lett, másfelől pedig annyi hirtelen meggazdagodást eredményezett. Következett erre a másik időszak, midőn a mulasztást helyrehozandó, országszerte alakultak különféle pénzintézetek , melyek a hitelnek és pénzszükségletnek mind megannyi forrásai gyanánt kínálkoztak. Ez azután viszont más bajnak lett okozója. A hitelkeresők ugyanis, mint a kalitkából kiröpített madarak, felhasználták az alkalmat, derűre borúra szedték fel a kölcsönt, s pedig gyakran nem is beruházási czélokra, hanem csak a mindennapi költségek vagy épen luxus kiadások fedezésére. Igen sokan azon könnyelmű tévedésben szenvedtek, hogy a ma felvett kölcsönt talán vissza sem kell fizetni, vagy legalább is a törlesztési forrásokról előre komolyan nem gondoskodtak. Ennek aztán az lett a következménye, hogy kivált oly helyeken, mint városunkban is, hol több pénzintézet is létezik, egymásután mindegyiknél kimentették hitelöket, s mikor a váltónyargalódzás paripája kisiklott alóluk, azt vették észre, hogy tönkrementek. De ez még hagyján, ha csak maguk lettek volna saját hibáik áldozatává, de mindegyik maga után rántott még legalább két embertársat. S ez vezet bennünket arra, hogy rámutassunk azon könnyelműségre, melyet a váltóaláírások közül annyian elkövettek. Vannak emberek, kik hitelek igénybevételénél boldog boldogtalant felszólítanak váltóaláírásra, nem keresve, vájjon tehetnek-e ők azért viszontszolgálatot, vagy épen képesek-e mindig kellő biztosítékot nyújtani. Vannak viszont olyanok, kik a váltóaláírást egyszerű névaláírásnál egyébnek nem tekintve, boldog boldogtalannak aláírnak, s nem gondolják meg, hogy az által minő kötelkezettségek s mily következmények terhét vállalták magokra. Mindkettő elitélendő nagy hiba, mely az illetőknek vagyoni soliditása és hitelképessége iránt mindjárt kételyeket támaszt, s ha egyszer azok megingatják, helyreállításuk igen nehéz. De van azután ennek még szomorúbb oldala és következménye is, az tudniillik, hogy aki így derűre borúra irkálja alá a váltókat, az ki nem kerülheti, hogy egyszer-másszor kellemetlenséget sőt érzékeny veszteséget ne szenvedjen. Különösen a pénzintézetekhez benyújtott váltókra tett aláírás jelentőségét ismerik legtöbben félre. Azt gondolják ugyanis , hogy aláírnak , hisz nem ők veszik fel a pénzt, tehát ők csak olyan mellékes szereplők a váltón, hogy a három név rajta legyen. Pedig a váltó természete azt hozza magával, hogy bármily alakban és minőségben történt is az aláírás, az a váltótulajdonos irányában egyforma kötelezettséget állapít meg, habár az eljárás különbözik is egymástól. A felhozottak a gyakorlati életből vannak merítve, s általuk nem is az volt czélünk, hogy a váltóaláírástól mindenkit végkép elidegenítsünk, mert hisz mi a váltót az egészséges pénzforgalom egyik közegének s eszközének tekintjük. Mi csak az aláírások könnyelmű eszközlése ellen szólaltunk fel, s rámutattunk az azokból származható veszélyekre. Tanulság ebből az, hogy legyünk óvatosak és körültekintők mind abban , hogy kit szólítunk fel váltókötelezettségi teher elvállalására, mind pedig a tekintetben, hogy kinek s mi czélból írjuk alá váltóját. Ezzel hitelviszonyaink megszilárdítását is előmozdítjuk, s egyes emberek is kevesebb veszélynek lesznek kitéve. Így aztán, bár magunk kárán okulva mégis csak rájövünk , hogy jobb későn mint soha, annak gondolkozása és véleménye iskolánk iránt általesett. Még ezelőtt egy évvel a „Kecskeméti Lapok“ 34-ik számában, „Néhány szó a gazdasági felsőnépiskola érdekében“ czím alatt közzé tett czikkben Tassy úr a többek között ezeket mondja: „Ezen tanintézetet felállította a város ezelőtt mintegy hat évvel, azon atyai jóakaratból, hogy Kecskemétnek idővel értelmes, józan gondolkodású és saját állását jól felfogó gazdákat neveljen; de még azért is, hogy ne legyenek a szülők kénytelenek gyermekeiket alig 11 —12 éves korukban a tanyára vinni egy pár ló vagy tehén őrizése végett, mert egyébre úgy szellemi, mint testi fejletlenségüknél fogva úgy sem alkalmasak; szóval ezen gazdasági tanintézet van arra hivatva, hogy Kecskemétnek értelmes gazdákat s a gazdaközönség túlsúlyban lévén , értelmes s a mai kornak megfelelő középosztályt neveljen.“ Egy további pontban igy folytatja Tassy úr: „Tisztelt szülők! Elöljáróink bölcs intézkedése ilyen üdvös, a gazdászatra nézve megbecsülhetetlen tanintézethez juttatott bennünket, ragadjuk meg az alkalmat, s járassuk gyermekeinket ezen intézetbe, had fejlődjenek testileg-lelkileg, had tanulják megismerni alaposan a földet, vizet s általán a természetet, melynek tudományos, illetve helyes ismerete a gazdára nézve megbecsülhetetlen kincs. Tudva ezt tisztelt szülők, hogy gyermekeink életpályáluukra ezen tanintézetben nélkülözhetlen tudományt szereznek, kiküldjük-e gyermekeinket még ezután is már zsenge korukban a tanyára ? Jó lelkiismerete azt fogja felelni minden szülőnek, hogy nem; mert nézetem szerint, ha ezt tesszük ahelyett, hogy a gyermek lelkileg fejlődnék , inkább butul, testileg pedig még gyenge lévén, ha munkára fogjuk, könnyen elsatnyul és ami leginkább megtörténik: a kintlévő cselédekkel érintkezvén , erkölcsileg is megromlik s igy ezen rósz következmények úgy egyes emberre, mint az emberi társadalomra igen káros hatással vannak. Tehát hagyjunk fel tisztelt szülők, ezen régi, de rósz szokással; most már van alkalmunk szakmányunknak megfelelőleg jól nevelni gyermekeinket, járassuk őket a gazdasági iskolába és ha ezt teszszük, erős meggyőződésem az, hogy lesz Kecskemétnek értelmes , tekintélyes gazdaközönsége. — Úgy legyen.“ Ilyen nézetben volt Tassy László úr ezelőtt egy évvel, de lássuk miként vélekedik most egy év múltával iskolánkról. A bevezetést mellőzve, melyben Tassy László úr a feletti örömének ad kifejezést, „hogy az elemi iskolák, gymnasiumok és reáliskola el van látva tanon ez okkal“, — csak a felsőnépiskolának van kevés—„tehát népünk nem közönyös a tanügy iránt s igy nem lehet elitélni.“ Ezen kedvező fordulat természetesen mind egy év leforgása alatt jött létre. De lássuk csak, Tassy László úrnak egy év alatt tett alapos tanulmányozása milyen véleményre vezette iskolánk iránt — igaz, hogy még sohasem volt hozzá szerencsénk sem bent az iskolában, sem annak gazdaságában — no de azért még a vaknak sincsen megtiltva, hogy a színekről ne írjon értekezést, írja pedig Tassy úr folytatólag ezeket: „Tudjuk azt, hogy a mai kor már nem elégszik meg fél tudománynyal semmiféle pályán, megköveteli, hogy szakavatott s tökéletesen képzett legyen akár iparos, akár gazdász. E tanintézet pedig nem úgy van szervezve , hogy ilyent neveljen , sőt még arra sem képes, hogy nagyobb tanintézetekbe, mint ipar- vagy gazdasági akadémiákba, a tanenctet előkészítené. Ezt tartom e tanintézetre roppant hátránynak s mellőzésének főokául városunkban s ezt példával nagyon könnyen beigazolhatom.“ És most következik a talpraesett példa. „Ha én fiamat kisgazdának vagy iparosnak akarom nevelni s feladom ezen számítással a gazdasági felsőbb népiskolába, igen, de 2—3 év múlva a gyermekben felébred a tanulási vágy s már nem elégszik meg ezen tanintézet által nyuj- Válasz Tassy László úrnak a „Kecskeméti Lapok“ 36-ik számában megjelent közleményére. Ha Tassy László úr szolgálatot vélt tenni a gazdasági szakosztálylyal egybekapcsolt felső-népiskola ügyének akkor, midőn ezen lapban fenntjelzett közleményét nyilvánosságra hozta, úgy rendkívül csalódott ő is, de csalódtunk mi is, midőn azt hittük, hogy Tassy úr iskolánknak s ezzel kapcsolatban Kecskemét város földmivelő-osztálya gazdasági viszonyainak előbbvitele és okszerűbbé tételének jóakarója. Valóban szomorúan lepett meg azon rendkívüli nagy átalakulás, melyen egy év alatt Tassy László