Kecskeméti Lapok, 1883. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1883-01-01 / 1. szám

TIZENHATODIK ÉVFOLY­AM. 1. Szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI Díj: _ _ giTT v A T TH O Ti / T4 O i Pk i T TTTV^ITT i n HIRDETÉSI DU I Egész évre 5 frt­­ k, | Negyedévre 1 frt 60 k, r U­L 1 I 1IV­A 1 t­b 1 A­K­I­A­D­A­L­M­I H­­ I­L­A­T 4hasábospetit sor 5 kr., többszöri vagy terje-Félévre • . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr.­­ , delmes hirdetéseknél árb­enzedés adatik MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ^ „ Előfizetni az év folytán minden hónap elején _ ” lehet. SZERKESZTŐ LAKIK: HALASI-UTCZA, 17. SZ. KIADÓ­HIVATAL, BUD­­ITIZA, 184. SZ. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Boldog újévet! Ez a kívánság hangzik ma minden alakról. Barát a barátnak, jó ismerős az ismerősnek, rokon a rokonnak sze­rencsét kíván az új esztendőre. A jövőnek egy cyclusa nyílik meg újra. Még nincs föllebentve a fátyol, mely eltakarja előttünk a következen­­dőt, még titokba rejtőzik az események sora, melyek ez év történetét betölteni fogják, még nem adatik válasz a sej­telmekre , melyek hol reményt, hol lemondást, majd megnyugvást, majd gyötrelmeket, örömet és keserűséget keltenek bennünk. És megilletődve állunk meg a küszöbön. Mi sorsot hoz majd a jövő? Mit ad és mit vesz el? Mi vágyat gerjeszt és mi czért teljesít? Ilyen kér­dések ostromolják lelkünket. Az élet oly nehéz. Tövis nélkül rózsát, bánat nélkül örömet, üröm csepje nélkül boldogságot oly ritkán találunk. És hányszor kerestük a munka jutalmát, a törekvés sikerét, a fáradság gyümölcsét — hiába! De mégis .... nem tesszük le a terhet vállainkról, megedzett kitartás­sal görgetjük Sysiphus kövét a hegyre, hordjuk a Danaidák feneketlen hordó­jába a vizet, folytatjuk a vándor­l­t, mely kietlenen át csábító képekkel csalogat és a végtelenbe nyúlik. Ezer csalódás után megmarad a hit, ezer meghiúsult kísérlet után áll a remény és számtalan szomorú tapasz­talat se pusztítja el a küzdelem zomán­­czát. Küzdünk, harczolunk szakadatla­­nul, mert küzdés az ember sorsa, ví­vódása, hivatása. Nem kérdezzük , hogy miért? nem keressük hogy meddig? Csak megyünk előre, „ha ködbe, ha éjbe, ha nyomtalan rémes, vadon semmiségbe“, mint a költő mondja. Előttünk áll a haza, ránk tekint a­­ család és tettre int a kötelesség. Részét kívánja a társadalom, adóját a szülőváros, művünket a közjó és hű­ségünket a nemzet. Nekünk pedig kötelességünket kell­­ teljesítenünk. Dolgozzunk, munkálkod­junk. A­ki haladni akar, ölbe nem­­ teheti kezét, a­ki erősbödni, gyara­podni kíván, az verejtékkel él. Mun­kásé a jogar, henyélkedőé a koldusbot. A munka esztendejének hajnala virradt fel reánk. Sok a teendőnk , minden halasztás mulasztás. A mi új esztendőnk nem ledér tündér, ki mo­­solygva lő és repülve száll tovább, hanem egy kipróbált aggastyán, a­ki megszámlálja a napokat és minden órára kijelöli a terhet. A magyar nemzet társadalmi re­formjának óriási teendőit végzi; váro­sunk a szellemi és anyagi élet maga­sabb fejlődési fokára tör. Isten áldása kell a czélhoz. Boldog leszen az esztendő, mely előre vezet a haladás csapásán. Sok szerencsét az újévre. Fekete József. TÁRCZA Újévi zöngemény. Új év lépett immáron Az ócska nyomába, Vájjon mit is hozhatott A tarisznyájába ? Isten a megmondhatója, Egyes egyedül csak ő — Hogy is látna jövendőkbe Egy ily jámbor verselő. Hanem azért ne búsuljunk, Arra való tán a ló — Jövendőmondásra pedig Kalendárium-csináló. Sok bús napja volt az ó-nak — Csillag-hullás az égen — Köny ragyogott, hej! sokáig Egy egész nép szemében. Eltemettük a nagy költőt, Kihűlt fényes szelleme . . . Node azért majd megsegít A magyarok Istene. Csak mi magunk ne hagyjuk el Ezredéves hitünket, Kutyabajunk se lesz akkor, Akármi ér bennünket. Azt kívánom e városnak Igaz szívvel e napon, Hogy reája minden , mi jó , Ereszkedvést szakadjon. Bora legyen csupa aszú, A búzája meg aczél, Pénze pedig több legyen A tengerek cseppjinél. Igavonó szarvasmarha Kövér szénán teleljen , Bankópénze jó kamatra A bankokban heverjen. Öreg uraknak vigságot, Leányoknak fejkötőt, Szóval mindenkép kívánok Szerencsés új esztendőt. Még többet is------de megszegi Gratuláló kedvemet. Az újságokban is közölt Kapitányi rendelet. Parlagi. Karczolat a casino-estélyről.­ ­Az úri banda. Mondva csinált lelkesedés. A főváros megveri Kecskemétet. Boszszantó udvariasság. A leg­újabb magyar induló. A daliák táncza, vagy az etiquette megtört abroncsai. Abrosz Laczi s a philisteusok. Az úri banda, az valóságos különleges­ség, a­mely természetére nézve jobb a kottá­ból játszó zenekarnál, jobb a czigányban­­dáknál, de csakis természetére nézve, mert ennek az úri bandának van meg az az egye­düli jó tulajdonsága, hogy szívesen játszik... maga magának. Fellép ugyan a casino esté­lyein is, de az ottani működése nem egyéb, mint egy szörnyű unalmas bevezetés a kilá­tásba helyezett dreischrifteléshez megszokott melódiákon. És ez az úri banda egy csöppet se haragszik, ha a zsivaj elnyomja a pianot, ha erőteljes kaczaj vegyül bele a fortiba, megelégszik azzal, hogy néhány jó barát beáll nézőnek s mosolyogva nézi az új czimbalom poluturját, a kis bőgős térdhez kötött bőr­szalagját, mely nadrágját védi a begyantáso­­dás ellen s nem haragszik meg azért se, ha az obligát taps után valaki azt a megjegyzést teszi, hogy a taps nem a játéknak , hanem a játék befejezésének szólt. Hanem a legutóbbi casino-estélyen már belevegyült egy kis lelkesedés is a zsivajba, csak az a kár, hogy ez a lelkesedés is mondva csinált lelkesedés volt. A programm utolsó két számát hogy meghallgassa a t.­ez. közön­ség, hát tánczra buzdították a fiatalságot, a­mely nem is sokáig engedi magát unszoltatni, eszébe jutván, hogy ha jól esett a tánczmes­­ter úr rosszul kezelt tilinkója mellett a fran­­czia négyest járni, mert ne szánhatná magát el próbaképen arra, hogy az úri banda által játszott polkát és csárdást végig tánczolja. És végig tánczolta a­nélkül, hogy merényle­tet követett volna el akár a polka szabvá­­nyozott, akár a csárdás határozatlan rejtel­­mén. Ebbe a muzsikába aztán úgy belebámult az a karzati művész­csoport, hogy elfelejtette, miszerint ő rá is szerep vár, még­pedig olyan szerep, hogy csak reggelire játsza végig. Nagy nehezen előszedték aztán azt a szerszámot, a­mely a hallérzéken keresztül a szívhez és a a lábhoz szól. A sok walzer hangzatos dal­lama rezegte be a termet, a­melynek raga­dósra viselt parquettjén daliás alakú ifjak kezdették meg azt a balletszerű tánc­zot, mely­nek rajongásig híve mindenki. Van is ebben a dreischrittben valami különös, valami bájoló, s a tánczterem leventéje semmiben sem lehet ez idő szerint oly kedves, mint ebben a bó­dító tánczban, a­hol a láb mozgása a művé­szet magaslatára emelkedhetik. A főváros megverte Kecskemétet. Kül­döttei beigazolták, hogy a villám a jövő eleme nemcsak az oeconomiában, hanem a tánczban is, mert annak gyorsaságával forogtak a tour­­ban, kétségen kivül helyezvén, hogy a gyor­saságban is van elegantia, a mely által egy régi tan lett megdöntve. Régi tan az is, hogy a Bandi czigány jól játszik s bizony ennek a tannak a helyes­ségét is kezdik kétségbe vonni, mert az esté­lyen oly átkozottan rosszul játszott, hogy az úgynevezett tulajdonképeni első zenekarnak is becsületére váltott volna az. A figyelmez­tetés nem maradt el, de azért folyt tovább a kedvetlen vontatott játék. Nem volt benne tűz, nem volt benne erő. Bágyadtan rezgett le a melódia a húrokról, mintha csak gyan­­tázatlan nyirettyűk működtek volna. Mikor aztán kérdés intéztetett hozzájuk, hogy miért ez átkozott bágyadt játék, melyben még a csárdások játszása alkalmával sem nyilvánult a szilajság legkisebb nyoma — hallgattak és mosolyogtak. Egy kis köpezes úr, ki a contra első banda mecénása hírében áll, az kiugratta a nyulat a bokorból. Ennek aztán susogva megvallották, hogy a rossz játék azért törté­nik, hogy el ne rontsák az úri banda játé­kának a hatását. Ez a czigány udvariasság annyira elnémított aztán mindenkit, hogy nem mert többé senki a játék miatt panaszkodni. Kedv azért volt s tartott hajnalig, a­mikor a ruhatárosoknak kezdődött a baja. A sok kendő, bunda, kalap között megkezdődött a kapkodás, csak azok állottak türelmesen, kik­nek kocsiját még nem jelentették megérke­zettnek. Az intermezzo ez alkalommal sem hiány - Egy újévi ajándék. Még nem volt alkalmunk azon ervetőe­n és következéseiben messzeható értekezletről behatóan szólani, melyet városunk derék és fáradhatlan polgármestere minapában az Ol­vasókörben hívott össze. A nagy közönség még alig van tájékozva róla, hogy mi a czél, mi a törekvés, mely városunk vezér­­férfiait áthatja, s melynek sikere társadalmi életünk gyökeres reformját jelenti. Igen alkalminak találtuk újév napján szólani e tárgyhoz, mert miként e nap egy új esztendőt, úgy ez eszme a gyümölcsöző cselekvés egy új aeráját jelenti. Beleuntunk már a meddő politizálásba. A józan magyar nép kezdi belátni, hogy az az átkos viszálkodás, a gyűlölködő pártosko­dás, az örökös hercze-hurcza czélt nem kép­visel, hanem rendesen eszközei egyéni érde­keknek, s mint természetes következményt, a közerkölcsök ingadozását involválják. Büszke öntudattal elmondhatjuk, hogy népünk mindig reális életnézetekkel bírt, s így csakhamar belátta, hogy az elvek harcza, nagy győzelmei csak arra valók, hogy biz­tosítsák a munka szabadságát, a többi fic­­tió­t mondva csinált, de nem valódi haza­­fiság. A hit igaz, valódi meggyőződése vezé­rel, követheti azt legjobb akarata szerint, s lelkes eszméivel használhat a hazának, akár­­mely párt felé hajol is. Elmondhatjuk to­vábbá, hogy népünk bir a magyar faj min­den erényeivel, hisz tősgyökeresen azt kép­viseli. A mellett van mindinkább fejlődő érzéke a kereskedelem iránt, s így magában hordja az anyagi és erkölcsi felvirágzás leg­szükségesebb feltételeit. Hazafiságát nem féltjük , hisz egy nem­zete sincs Európának, sőt egy nemzete sincs a kerek földnek, melynek magán- és közéle­tét, tudományát és művészetét, népének ösz­töneit, nagy férfiainak lelki világát úgy át­hatná a hazafiság, mint a mi nemzetünkét, a magyarét. A létért való keserű küzdelmek teremtették meg fajunk számára ezt a kiváló erényt. Állami életünket, függetlenségünket, al­kotmányunkat veszély nem fenyegeti, válsá­gok aggodalmai nem szorongatják keblünket. Megkezdődött a csendes lassú munka, mely nem ver ugyan nagy hullámokat, de tartós, rendíthetetlen alapot teremt a nemzet jövőjé­nek. A béke angyala terjeszti ez országra áldó kezét.­­És mi kecskemétiek is megjöttünk onnan, hogy a pártoskodás tarlóján a vi­­szás dudváját növesszük nagyra. Kisebb gon­dunk is nagyobb. A kecskeméti polgárnak a múltban gyökerező jó tulajdonai közé tarto­zik higgadt józansága, lelkes munkaszeretete és békés természete. E jó tulajdonoknak kö­szönheti, hogy, hála az Istennek, nincs az országban város, melynek haladása progresz­­szívebb arányú lett volna, mint Kecskemété. És ennek a haladásnak hathatós impul­zust adni van hivatva azon eszme, melynek városunk buzgó polgármestere élére állt. Lel­kes örömmel üdvözöljük azt, mert az által, hogy ő kezdeményezte, a siker feltételeit lát­juk garantírozva, a siker által pedig váro­sunk haladásának egy hatalmas, örökké tevé­keny emeltyűjét. Arról van ugyanis szó, hogy alakít­sunk egy városi egyletet, mely kizáró­lag Kecskemét városának érdekeivel foglal­koznék , mely beható tanácskozás tárgyává tenné közművelődésünk minden egyes mozza­natát, a reform intézkedések minden egyes tételét, mielőtt azok a városi közgyűlés elé érdemleges elintézés czéljából kerülnének. Ez a program, azt hisszük nem szorul magyarázatra, ragyogó eloquentiával fejezi az ki a nemes czélt, mit maga elé kitűzött. Körébe akarja vonni ez egylet a város mindazon férfiait — pártkülömbség nél­kül, a kik állásuk, befolyásuk, tehetségük és képzettségük által hivatva vannak a köz­ügyek terén szót emelni s velük megbeszél­tetni mindazon kérdéseket, melyek miként való elintézésétől városunk haladása van fel­tételezve. Hogy ily lebegő kérdések mily nagy számmal vannak , azt felesleges mondanunk , s hogy azok égetően sürgetik elintéztetésü­­ket, azt mindenki tudja, kinek e város ér­deke szívén függ. A csatornázás, a világítás, az utczák rendezése, az utak jó karba ho­zatala, a kövezés égető kérdéseihez még hány sorakozik, melyeknek elintézését egy­aránt igényli közös érdekünk és városunk reputatiója. De nemcsak bölcs tanácsot adni, hanem a gyors cselekvés, a kivitel ösztönét hova­tovább éleszteni is hivatása ez egyletnek. Nesztora kíván az lenni a város haladásának, zászlóján eme felirattal: előre! Igen, előre! Ez volt a programmbeszéd Lapunk jelen számához fél iv melléklet van csatolva, 1883. JANUÁR 1.

Next