Kecskeméti Lapok, 1883. július-december (16. évfolyam, 27-53. szám)

1883-07-01 / 27. szám

TIZENHATODIK ÉVFOLYAM. 27. Szám. 1883. JULIUS 1. KECSKEMÉTI LAPOK Egész évre 5 frt k­r. Negyedévre 1 frt 50 kr. Ji Aj 111 -1^^ x\. A Hu 1^^ X xx. Xv \j Xx. J­J xVx X 11 X­^ X 1 1^ xa. jL 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje-Félévre . . 2,50. | Egy szám ára 12 kr. hirdetéseknél árbeeszedés adatik — MEGJELENIK MINDEN VASARNAP . Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK: HALASI-UTCZA, 17. SZ. KIADÓ­HIVATAL: BUDAI-UTCZA, 184. SZ. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. ELŐFIZETÉSI DU!­HAT TTTT/ 1 T rp i n A i Tv i T HIT T TTnrh­TT A ’Tk HIRDETÉSI DÍJ! A királyi ügyészség és a köz­vélemény. Az elfogultság­ és szenvedélyek köl­csönös harcza, mely a tiszaeszlári drámának a nyíregyházi törvényszék előtt szinte kerin­tével a zsidókérdésben kifejlődött, a legnagyobb arányokat ölti itt is nálunk épen úgy, mint az ország összes más vidékein. Társadalmunk nagyban elfogulttá, izgatottá lett, s a szenvedélyek elva­­dulása itt ott már a harag kitörései­ben is nyilvánul. A sajtó legnagyobb része, hivatása ellenére, fokozza ez abnormis állapo­tokat, a kitört haragot növeli, az el­fogultságot terjeszti, ürügyeket keres újabb riadalmakra, támad, gyanúsít, tudósításaiban színez, s kételyeket támaszt a közhatalom intencziói iránt, holott tiszte az ellenőrzés becsületes gyakorlása mellett a szenvedélyek csil­lapítása , és a bírálat mellett, jóaka­ratú felvilágosítás volna. Különösen támadják, s támadása­ikban a legszélsőbb korlátokon áthágva egész özönével árasztják el a gyanú­sításoknak , a vádló szerepével meg­bízott. Szeyffert Ede királyi fő­ügyészi helyettest, s hogy ezt alaposan tenni látszhassanak, felállítják a tételt, hogy az ügyésznek, mint közvádlónak egyedüli feladata a vádolás, és tiszte sohasem egyúttal a védelem is. Sem a királyi ügyészség mint in­tézmény , sem annak a tiszaeszlári bűnperben megbízott képviselője, nem szorultak a mi védelmünkre,­­ mint­hogy a mi felszólalásunkat kicsinylő elfogultság szemrehányásait, vádjait, sokszor rágalmait is ki­fogják azok ál­lam, a mi istápolásunk nélkül is. De mi elfogulatlan álláspontunkról úgy látjuk, hogy itt egy óriási tévedés van a fogalmakban, s a meggyőződés hamis forrásból buzog, s a néphan­gulat, a felkorbácsolt szenvedély lel­ketlen módon zsákmányoltatik ki oly czélokra, a­miket­­ elősegíteni, sőt anyagi haszonnal kizsákmányolni a tisztességes sajtónak egyátalán nem szabad. Ezért a felállított fé­­lt, hogy a közvádló szerepe egyedül a vádolás, a bűnösök kinyomozása és megbün­­tettetése, és soha sem az ártatlanok védelme, a magunk álláspontjáról megtámadni lelkiismeretes kötelessé­günknek tartjuk. Igen­is, mi úgy vagyunk meggyő­ződve, hogy a közvádló a világ sem­miféle perrendtartása szerint sem lehet egy lelketlen akaratnélküli báb, ki ha egyszer a vádat felemelte, úgy ker­­gettessék hivatásának végzete által az üldözők útján előre, mint a szél által hajtott katáng, a­nélkül, hogy a vád­lottak javára is, ne tartoznék a jogot érvényre emelni, kivált ha ez irány­ban jogsérelmet tapasztal. Hiszen nem kell ehhez sem ügy­védi oklevél, sem a törvényeknek va­lami szélesebb ismerete, elegendő ha megolvassa az ember az 1871. XXXIII. t.-cz. II. fejezetének 17. §-a c) és e) pontjait, hol világosan kötelességévé van téve az ügyésznek bűnvádi ügyek­ben , hogy vádlottak javára is köte­lessége eljárni a büntető igazságszol­gáltatás érdekében. De van még más is. 1872. évi január 1-je napján az igazságminiszterium a törvény szelle­méből kifolyólag utasítást adott ki a kir. ügyészségek számára, mely az ügyészeket alaptalan üldözések szigorú kerülésére utalja, s egyúttal köteles­ségükké teszi, oly cselekmények meg­állapítására való törekvést is, mely az enyhítő és mentő körülmények vilá­gosságra való hozatalát eszközölheti. Ezen utasítás szerint köteles a bírósá­got az eljárás szabálytalan vagy tör­vénytelen voltára figyelmeztetni, mert a kir. ügyész nem peres fél, a­ki vádlott ellenében minden áron diadal­maskodni akar, hanem közege azon erkölcsi hatalomnak, mely az igazságot kutatja és követeli. Innét van aztán a neki adott kiváló szabadság a per­­orvoslattal való élésben, a vádlott ja­vára is. Ez a miniszteri rendelet a törvénynek egész szellemét tárja fel mind a fentebbiekben , mind különösen akkor, midőn azt mondja, hogy a kir. ügyész nem üldöz, hanem nyomoz, keresi az igazságot, őre a törvénynek stb. Ezt a miniszteri rendeletet példát­lan egyértelműséggel az egész sajtó úgy fogadta, mint a liberális és humánus közvádlói intézmény életre­­hívó szellemét, s ime ma tizenegy év után a sajtó egész hatalmával támadja a kir. ügyészt, ki a törvény és ezen utasítás szellemében igyekezik eljárni. Honnan e változás? Elmékben, emberekben, viszonyokban vagy intéz­ményekben ? Ki tudná azt megmondani, ha csak az a körülmény nem világosítja fel, hogy az antisemitismus csapása akkor még nem látogatta meg Magyaror­szágot, s fogékonyabbak valánk a törvények szellemének felfogására s assimilálására ? A tisza­eszlári per kivételes termé­szetű, körülötte semiták és antisemi­­ták — mondjuk ki határozottan — állást foglaltak igen helytelenül. A főügyészi helyettes szerepe is ennélfogva eltér a közönségestől, s valóban furcsa helyzetbe van, ha vé­letlenül nem hisz a rituális gyilkosság­ban, s nem akarja magát önmaga előtt megalázni azzal, hogy egy általa kép­telenségnek tartott bűntényben úgy kutasson nyomozzon, hogy a mentő körülményeket is egyúttal figyelembe ne vegye. Már most, ha a Szeyffert úr hiva­tását a rábízott szerepben ekként fogja fel, ugyan kérdjük, elfogulatlanul érinthetjük-e váddal, gyanúsítással el­járása közben, mikor látjuk, hogy az egész bzínperben, a végtárgyalás he­lyettesíti valóban a tulajdonképeni vizsgálatot is, hogy kiderítse a vádat, melyet az ügyésznek emelni kell, hogy a tetteseket megbüntethesse? Bizony nem ! Mi egyátalán elfogulatlanul állván e kérdés alatt levő ügygyel szemben, nem óvhatjuk eléggé a közönséget, hogy az itt elmondottak figyelembe vételével ítéletét ne koc­káztassa sen­­satios híreken, vakmerő támadásokon felnőtt lapok naponként változó alarmja után; de kísérje figyelemmel a Nyír­egyházán történő dolgokat, s vigyázzon szerfelett, mert kétségtelen, hogy ma már nem annyira a sakterek ügye van tárgyalás alatt, hanem Magyarország judikatúrája vonatott a vádlottak pad-­­ jára. A magyar igazságszolgáltatás nagy ügyének pedig a világ előtt szégyent vallania nem szabad, szégyent csak úgy vallhat, ha a vérperben állók ellen­­ nem az igazság vak isten­asszonya, hanem az elfogultság , a boszú­rába agyafúrtsága hozná meg az ítéletet. Boódor Sándor, TÁRCZA Erzsók néni. Szegény öreg özvegy asszony a templomot járja. Összehúzza rokolyáját, közben bibliája, Meghúzódik egy sarokba szerényen , Imába száll jámbor lelke egészen, Látja a nagy isten! Összeteszi aszott kezét, kérést rebeg szája, Félve mondja még Annak is, oly nagy óhajtása, Sohse kért a jó istentül egyebet, Meg is adja, bizton tudja, ez egyet — Fiát hogy meglássa! Becsukja most imakönyvét, könnyű­ rája ejti, Nem is tudja, rajta hagyja, kebelébe rejti, Szedi-veszi görcsös botját kezébe, Elindul az ő jó fia elébe, Hátha most megjönne! Utczagyerkó­cz kicsúfolja, kutya megtépássza, Szónak se áll, megszokta már, talán nem is bánja, Sietős most az ő útja, messzi van, Hátha mostan még se menne hiában, Hátha most megjönne! Hova megyen Erzsók néni, megin a fiáér’, Ne siessen, ne pihenjen, lássa bizon­yáér . .. Nem lehet, nem, édes lelkem sietek, Hogy is ülnék én mostan le veletek , Hátha most megjönne! Nini Erzsók, vén gonosz csont, megin megyen már kend? Kendnek is jobb helye volna a fiánál ott bent! Ne csak várja, hogy az megjön valaha, vagy ereszti a vármegye vagy soha! Jól tartják azt ottan ! Rája mered Erzsók szeme a hetyke huszárra, El nem érti, még se kérdi, csak a fejit rázza, Rá se hallgat, újra indul, tova megy, Mondta már azt ő nekie nemcsak egy, Nem igaz egy szó se! S szegény öreg a templomot egyre most is járja, Összehúzza rokolyáját, közben bibliája , Most se kér a jó isteniül egyebet, Meg is adja, tudom, néki ez egyet, Majd a menyországban! Doroghy Bálint. Tárczalevél a fürdőből. Balaton-Füred, 1883. június hó 24. Professor koromban Balaton-Füred föld­rajzi fekvését imigy határoztam meg: Füred, Magyarországnak ezen elsőrangú fürdőhelye, a Balaton tó mellett, Zalavármegyében fekszik. A fürdőhelyet és gyógyforrásokat éjszaknyugatról mérsékelt emelkedésű köves, szirtes dombok környezik , a­mely fekvésénél fogva kivált zordonabb éjszaki szelek ellen kellően védve van stb. . . . Ennyit minden­esetre tudsz te is, nyájas olvasó, de hallomás útján azt is tudod, hogy e fürdőhely a fővá­rosi életet megunt, s szórakozást kereső fővá­rosi közönségnek mulatozási és kedvencz tar­tózkodási helye, a­hol nemcsak a műveit kö­zéposztály , hanem íróink, művészeink , s fő­uraink is találkát adnak egymásnak , hogy egy­­időre Budapest élő miasmákkal teli levegőjé­től elpetyhüdt tagjaikat megerősítsék, életere­jüket felfrissítsék, egyszóval hallottad azt, hogy Füred inkább a mulatni vágyó embernek nyújt szórakozást és üdülést. Megvallom, én is hódoltam e nézetnek s bár sok szép reménynyel, de némi aggálylyal is hagytam oda Kecskemét városát, hogy Fü­redet mint gyógyhelyet keresem fel. Siófokon, Fürednek emez őrállomásán, növelte aggályomat azon tapasztalás, hogy a vidék itt minden szépet és kellemeset egyesít. Egy pillantás a Balatonra, ennek kék fodrú vizére, időszakonként meg-megújuló mormogó hullámzására, —a kilátás a túlpartra, a tá­voli hegyekre, Tihanynak magasan emelkedő ezredéves imolájára, és sok más egyéb Fü­redet mint kellemes fekvésű mulatóhelyet tün­tették fel előttem. És midőn a hajóból ki­jövet valódi rózsaligetben láttam magamat, és a ránk várakozó kis közönségben mind csupa viruló, egészséges arczot véltem látni: teljesen igazolva és megerősítve láttam minden Balatonfüredről, mint mulatóhelyről hallott és táplált véleményt és nézetet. Ma azonban, két heti itt időzés után, őszintén elmondhatom, hogy nagyon, de na­gyon csalódtam , és így csalódnak velem mind­azok , kik e gyógyhelyről oly téves véle­ménynyel vannak. Lehet, és ezt nem vonom kétségbe, hogy Füred mulattató fürdő volt, ma nem az, ma valóban gyógyhely, a hová egészséges ember kevés, az is csak hozzá tartozó betegének társaságába jön Fü­redre , szórakozni ? — nem; — vigasztalni és ellesni a hatást, melyet a gyógyhely és annak minden eszköze a betegnél eszközöl és fölmu­tat. — Beteg, komoly emberek találkoznak itt a szép sétányokon, a Balaton partján, az erdőben, s mindenütt; mosolyt csak a javulás érzete csal az arczokra, és örvendeni is csak a javuló beteggel tudnak a nem betegek. Legjobban föltünteti a betegek csoportját a reggeli idő. Hat óra tájban a forráskút kö­rül megjelennek egy-egy fél pohár savóért, ezt a­mint tapasztalom, egészséges emberek is iszszák elővédül a bekövetkezhető beteg­ség ellen. Törzsvendégek is vannak, egészségesek is, betegek is. — Ismerek egy öreg öreg urat, a­ki évekkel ezelőtt hosszas, idült betegség­ből e helyen gyógyult ki, sőt azóta plus egészséggel is rendelkezik; ő most évenként a gyógyhely iránti hálából néhány hetet eltölt Füreden. Ismeri mind a régibb vendégeket, őt is ismeri mindenki, sőt az újabb jövevények is hamar megismerik legalább látásból, mert életerős egészséges kinézése föltűnő minden­kinek, s én azt hiszem, a névsorban ő a legirigy­lendőbb beteg. Van egy másik, királyi ügyész valamely dunántúli törvényszéktől. Első látra mozgó csontváznak gondolnád. — Az idők teljében levő férfi valamikor nagy vizi sportmann, a Csolnak-egyletnek egyik legfáradhatlanabb tagja volt; de midőn egyik balatoni csolnak­­verseny alkalmával az első dijért pályázott, erejét mértéken felül megkísértvén, ezen az életerő ellen intézett merénylete által saját egészségét dúlta föl. Azóta nyáron át a hul­lámzó Balaton víztükrén keresi az elvesztett kincset, télen át pedig Olaszországban a ten­ger mellékén. Minden idejét — a déli étke­­­­zésen kívül — kis vitorlás hajóján tölti a Balatonon. Találkozunk itt mamákkal, kik igazán­­ beteg leánykákat ápolnak, és aggódva de reménynyel várják gyermekeik felépülését;­­ de vannak beteg (?) mamák, kiket egészsé­­­­ges, életvndor hajadon leányai kisérnek ide; a mama savózik, a leánykák minden nap friss rózsát ápolnak keblükön, és reménykedve várnak — no gyógyulást nem, mert az elma­­­­radhatlan — hanem várnak egy jó parthiet a faluról vagy a fővárosból. — Ők sokat be­szélhetnének azok az önrendelte „Ständ­­s­chen“-ek, a­melyeket láthatatlan kezek a­­ reggeli órákban egyes ablakoknál rendeznek­­ akkor, midőn a közönség már reggeli sétáját megkezdi. Jó azonban, hogy a Balaton titokszerű hullámzása különösen az idegbajosokra van javalva, mert különben megszólás érhetné­­ azon ideges fiatal nőket, kik fejeik nélkül keresték fel Füredet, vagy, azon ideges urakat, kik nejeiket otthon feledve, magá­nyosan akarnak az idegesség gyötrő kínjaitól itt megszabadulni. — Ez azonban merész kúra, mert itt rendesen a szív veszedelmes játékot kezd.

Next