Kecskeméti Lapok, 1885 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1885-01-04 / 1. szám

TIZENNYOLCZADIK ÉVFOLYAM. 1. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. -----­Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK: KŐRÖSI-NAGY-UTCZA, 7. SZ. KIADÓ­HIVATAL: BUDAI-UTCZA, 184. SZ. HIRDETÉSI díj: 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje­delmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 Jer. Előfizetési felhívás. Lapunk ez újévvel 18-ik évfolyamába lép. A lefolyt hosszú idő egész program­­mot foglal magába, mely felment attól is, hogy lapunkat újabb ajánlattal bo­csássuk az olvasó­közönség elé. Egy­szerű figyelmeztetés az , mit az év ele­jén szükségesnek látunk ide­igtatni, kérvén tisztelt olvasóinkat, hogy la­punk újévi folyamára is előfizetni ke­gyeskedjenek. Elő­fizetési­ dij: Az előfizetések Tóth László úrhoz küldendők. A „ KECSKEMÉTI LAPOK“ szerkesztősége, 1884. Elmúlt, elrepült, csak emlékezete marad fen, ha ugyan fenmarad egyéb­ként is, mint a sorrend kedvéért------­hiszen ennek az esztendőnek nevezetes­sége alig van, a történelem lapjain leg­alább alig fog emlegettetni, úgy semmi esetre sem mint az 1789, 1793,1848, a melyekről bizonyos, hogy bevilágí­tanak a második, talán a harmadik év­ezredbe is, azokkal a fényes történelmi nevezetességű eseményekkel, melyeket ezen éveknek köszön az emberiség. Az 1884-ik esztendő feledve leend, mint a hogy feledve lesz holnap a ma, s a holnap holnapután. Csaták iszonyai, háborús küzdel­mek emlékei, s e dicsőséggel, s e gya­lázattal nem fűződnek emlékéhez; hét­köznap volt az évek sorában, olyan munkanap-féle, melyen az emberiség békés foglalkozásban szokta aratni di­adalait. De hát nekünk ez az 1884-iki esz­tendő ilyen hétköznap se volt. Legalább mint a munkálkodás békés esztendeje, nélkülözte azokat az örvendetes mozza­natokat, melyek áldást hozólag mű­ködnek közre a nemzeti jólét fejlő­désénél. Nem tagadjuk, hogy mentünk előre, s fejlődtünk mi is. Gyarapodott a köz­­vagyonosodás, az értelmiség, de a mé­retek, a­mik között ezeket észrevehet­tük, csekélyebbek valának, sem mint azt ilyen hétköznap-féle esztendőtől meg­várhattuk volna. Okát ne keressük messze. Ott vannak azok az évfolyamán fel­­burjánzott antisemitismusban és egyéb ezzel szövetkezett, vagy ezt álarczul használó reakczionárius törekvésekben. Hogyan boldogulna az a nép, mely­nek vezetői nap-nap után azt zúgják fülébe, minden bajodnak oka a zsidó, a­helyett, hogy polgári erényeket, ta­karékosságot , komolyságot, kitartó szor­galmas munkát tanítanának neki, mely ma egyedül éltet és biztosít a nagy versenyben, mely a létért való küzde­lemben folyik. Hogyan boldogulhatna az a nép, melynek vezetői a haladás minden té­nyezőjét, a versenyt, a munkát, áto­két úgy állították fel előtte, a leg­­­­reakezionariusabb tanokban, mint lé­tezése , megélhetése egyedüli ellenségeit. A haladás azonban természetes röp­­erővel bír, s a legreakezionáriusabb mozgalmak se voltak képesek megállí­­tani útjában a fejlődést, a vagyono­­sodást, de bizonyos, hogy a józan sza­badelvű irány- és haladásban rejlő él­tetőerő okozta, hogy a rettentő vehe­­menc­iával népünk közé dobott retrográd eszmék hosszú időre vissza nem vetet­tek, de még csak meg sem állítottak a haladás útján. Ám ez is nagy baj. Hiszen egy ilyen ellenségektől kör­nyezett , rágalmazott nemzetnek még jövendője is attól függ, mikép fejlődik politikailag és anyagilag. Gyors fejlő­dés , szellemi, anyagi fölény mentheti meg a világversenyben, melyet kis és nagy nemzetek vívnak velünk és egy­mást közt szakadatlanul. Ez volt hibája, hogy ne mondjuk bűnt­ az 1884 ik esztendőnek, mihez járult még az, hogy a társadalom meg­lehetősen léha volt. Sokat várt az állam­tól , többet mint attól várni szabad, ő maga pedig alig cselekedett valamit, holott egyoldalúan az ország anyagi és szellemi ereje az állam által soha ki nem fejlesztethetik. Ezen fejlesztési mun­kában a társadalomnak is ki kell vennie a maga részét, s a retrográd és reak­­c­ionárius irányzat ellen együtt kell küz­denie , sőt feladatai sokkal nagyobbak , mint az államéi. Ezúttal egyet említünk ezen felada­tokból s ez az, hogy a társadalom kö­teles felrázni álmából a nemzeti köz­szellemet, mely aztán az őt életre keltő társadalmat villanyozza fel. Az 1884-ik év egész folyamán nem láttunk ide irányzott törekvéseket, é­s ha a felülírt esztendő utódja, 1885 pótol­ni fogja előde mulasztásait, tár­sadalmi újjászületésünk, nemzeti nagy­ságunk születési éve lesz , s mint ilyet előre is üdvözöljük. # Egész évre . . . 5 frt —­kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Negyedévre ... 1 „ 50 „ TÁRCZA Levél földjeimnek. Tisztelt szerkesztő úr! Ön szives volt több ízben felszólítani, küldenék „valami“-t a „Kecskeméti Lapok“ számára. Ez új­ évben szándékom eleget tenni tollamat megtisztelő felszólításának. Hasznára válik-e ez majd a lapnak , élvezettel fogják-e olvasni czikkeimet olvasói, a jövő meg fogja mondani. Kétség­telenül meg lesz bennem a jóakarat arra nézve, hogy azokra igent mondjon a jövő. És nagy örömömre szolgálna, ha ez megtör­ténnék. Mert eltekintve azon lelki gyönyör­től, melyet annak tudata okoz, hogy eszmé­inket egyszerre százakkal és százakkal közöl­hetjük, hogy azok több helyen a discussio tárgyát képezik, hogy azoknak nem egy hivőt sikerült megnyernünk; eltekintve azon még dicsőbb gyönyörtől, mely lelkünket annak meggondolásakor elfogja, hogy ér­zéseink viszhangot keltettek másokban is, hogy szenvedéseink mesterkéletlen elmondása tán a részvét könnyét csalta ki néhány kebel­ből (mert a könny onnan ered); eltekintve végre azon érzéstől, melyet legszellemesebb íróink egyike, korán elhunyt Kecskeméthy Aurél a lélek nemes mámorának nevezett, azon érzéstől t. i., mely akkor fog el, ha az ihlettől (kisebbtől-nagyobbtól) megszállva, eszméinknek és érzéseinknek kifejezést adunk ; eltekintve mondom, mindezektől: örömmel töltene el czélom elérésének tudata főkép azon okból, hogy épen azon város polgárai­val közölném eszméimet, azon város szépei­vel (s ah, minő szépeivel!) érzéseimet, mely­ben gyermekjátékaimat eljátszottam és mely ifjú ábrándjaimnak színhelye volt, a melyhez tehát elvárhatatlan, mindenkoron kedves ér­zelmek csatolnak. Ekkora bevezetés után, félek, hogy egy­kori kedves tanárom, sorairól híres Dékány István*) azt talál­ja mondani: partum­unt men­tes , és végére jutván soraimnak, azt is hozzá teszi, hogy: nascitur, ridiculus mus. Pedig jobb szeretnék, ismét Horatiussal szólva, füstből lángot, mint lángból füstöt kihozni. És ha megtörténik néha szegény bőrömmel, hogy nagy úr asztalához hivatalos, a­hol a menü­t leírva a tányér mellé teszik, sohasem olvasom ezt el előre. Van abban valami pi­káns, a­mi az érzékekre jól hat, hogy az ember várja s kiváncsi arra, mi lesz a követ­kező étel. Hát én sem szólok megindított czikk-sorozatomnak sem tartalmáról, sem irá­nyáról, sem alakjáról semmit. Szóljanak maguk magukért és magukról! Csak egyet mondok. Mikor vidéki lapnál voltam belmunka­­társ és lelkiismeretes figyelemmel kísértem, mely czikkeket olvas leginkább, vagy leg­­kevésbbé a közönség, azt tapasztaltam, hogy az úgynevezett „Fővárosi levelek“ any­­nyira az utóbbi kategóriába tartoznak, hogy a „legkevésbbé“ helyett bátran „épen nem“-et tehetünk. Esedezem is, szerkesztő úr, ne adja e czímet soha czikkeimnek. Mert oly biz­­­tos, minthogy az idei farsangkor is több lesz­­ a pletyka, mint az eljegyzés, miszerint nem fogja akkor a bérmentve küldött czikkeket olvasni senki, senki. Az unalomnak az undo­rig fokozódott érzése fogja el az olvasót, ha e fatalis két szót, mely alatt három hosszú hasábon vannak összetákolva a napilapokból a hét folyamán megjelent kiollózott hírek. *) Szarvas Gábor és Lehr Albert a Katona-ünne­pély óta még most is emlegetik (már t. i. a borokat), meglátja. És jogosan. Mert ma mindenki olvas napilapot s a „Kecskeméti lapok“ olvasói, kiknek legnagyobb részét férfiak képezik, napilapokat. Nem a legtermészetesebb valami-e tehát, hogy a biablonszerű „Fővárosi leve­­lek“-et, melyek a többször elolvasott, casi­­nóban, Wittmannál, hivatalban, otthon meg­beszélt, meghányt vetett, meg is unt dolgo­kat hozzák , senki nem olvassa ? Ostobaságnak , az olvasó türelmével való visszaélésnek nevezem hát az ily irányú fővá­rosból küldött közleményeket. Persze más az, ha olyas­valamit hoz az a közlemény, a­mit a fővárosi lapok nem hoztak meg. Csakhogy az ilyen közlemény olyan unikum, mint önöknél — a­mint hallom — az olyan kapatos ember, a­ki nem pályázott soha valamely városi hivatalra. Más szempont alá jön az is, ha a közlemény valamely actuális jellegű társadalmi kérdésben ad a saját, eredeti fölfogásának, csinos , tetszetős külsőben, kife­jezést. Ismétlem, társadalmi kérdésben, mert a politikai kérdéseket legjobb ne bántsd virágnak tekinteni. Más azután az is, ha — természetesen mindig nagyon ügyelve a for­mára — a vidéki közönséget — ott, a­hol arra szükség van — bizonyos fővárosi hajla­mokkal ismerteti meg; magasabb, a köznapi- I­aktól eltérő, eszmék felé terelt gondolkodá- I­sát; megérleli benne annak tudatát, hogy az I életnek, ennek a csudálatos, nyomorúságos, véges életnek más czélja is van, mint napon­ként jóllakni; hozzászoktatja a nemesebb eszmék s hazafias czélok önzetlen cultusához és rámutat bizonyos finomabb élvezetekre, melyeknek szintere elvégre is csak a szel­lem-, rang-, vagyonarisztokratiának gyűl­­helye: a főváros lehet. Még nincs száz éve, hogy e század leg­­geniálisabb férfia megmondta, hogy a fensé­gestől a nevetségesig csak egy lépés. De millószor ismételték már. És ismétlem én is, hogy megtudja szerkesztő úr, miszerint én is ismerem ezt a mondást. Ismerem és semmi­től sem irtózom inkább, mint a nevetségessé válástól. Pedig nagyon nevetségessé válnék, ha csak egy perczig is azon hitben ringatnám magamat, hogy én a fennebb, megvallom, kissé nagy hangon jelzett czélokat elérni tudnám, vagy ha egyátalában arra töreked­nék. Gyengeségem tudatában nem törekednék még akkor sem, ha szükség volna rá. Pedig nincs. E lap olvasóinak önismerete kétségte­lenül meg fogja mondani, hogy nincs. Nincs, nincs! Hát nem lehet észszerű c­élom a fent jelzett szerepre vállalkozni. Eszmetársulás folytán jöttek azon szavak tollam alá, és én, a­ki a sajtó alá szánt dolgozataimat nem igen szoktam először impurumba leírni, annál inkább meghagyandónak véltem azon sorokat, mert szándékom leveleimet épen causerie — csevegés — alakjában irogatni. Csevegni pedig sok mindenről lehet és szabad. (Nemde höl­gyeim?) De a­mint áll a nőkre nézve, hogy minden sértést inkább megbocsátanak, mint a hiúságuk ellen elkövetettet, úgy a cse­vegésnél is minden hiba tűrhetőbb a hossza­dalmasságnál. Hát zárom is már a levelemet. Ha gon­dolja szerkesztő úr, hogy czikkeimet a jövő­ben használhatja, úgy legközelebb a fentebb említett finomabb ö­lezetekről fogok írni Aranyos. Tisztújítás után. A zaj, az izgatott kedélyhangulat, mely a legutóbbi napokban észlelhető volt, deczember 29-ik napjával lecsilla­podott , elmúlt. A régi tisztikar átadja helyét az új­nak , mely nagyobb részben a régiek­ből s néhány újon beválasztott egyé­nekből került ki. A szabadelvű párt, mely e tiszt­újítás körül, mint az túlnyomó számá­nál fogva megillette, irányadó szerepet játszott, egészben a választásokkal meg lehet elégedve. Czélja volt a kiegyezkedés — a mivel a város lakosságának békességet, a vá­rosnak magának előmenetelt, jobblétet akart biztosítani , s keresztülvitte a nélkül, hogy mereven ragaszkodott volna az erősebb jogához, így elérte, hogy az ellenpárt ré­széről is magatartása méltányosnak is­mertetett el. Üdvözöljük ezért pártunkat, s a szerencsekivánat, melyet a tisztújítás körüli magatartása után szívünk szerint kifejezhetünk neki, hátsó gondolatot nem takar, így kell viselnie magát egy párt­nak , mikor az erősebb jogára hivat­­kozhatik. Különösen a szabadelvű párt van hivatva a mérsékletre, hogy bebizo­nyíthassa ez által is, mikép Kecske­méten ez a párt van hivatva egyedül, hogy vezérszerepet vigyen, befolyást gyakoroljon úgy politikai, mint köz­ségi ügyek körül. Midőn azonban a szabadelvű párt­nak, mint egésznek e magatartását tel­jes elismeréssel illetjük, lehetetlen rá nem mutatnunk a pártélet nyilatkozásának ama hiányosságára, mely lehetővé tette, hogy az egyességbontók és szószegők, a szabadelvű pártnak egy olyan jeles tisztviselőjét, kinek ezútali bentmara­­dását a fenforgó viszonyok pártkérdéssé tették s a pártbecsü­let védelme alá helyezték — elbuktathatták. Ennek nem lett volna szabad meg­történni , s azon baráti szives jóindu­lat, tisztelet és szeretet daczára is, melylyel a megválasztott új főorvos iránt viseltetünk, ki kell jelente­nünk , hogy a tisztválasztásnak szeren­­­csés, s a város békéjének megszilár­dítására oly nagy befolyással volt meg- 1885. JANUÁR 4. Aitato. — Abysszinai szerelmi és vadászkaland. — A legregényesebb vadász kaland, melyet Abyssziniában értem, leginkább azért érde­mes az elbeszélésre, mert azon vadkanhoz.

Next