Kecskeméti Lapok, 1885 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1885-07-05 / 27. szám
TIZENNYOLCZADIK ÉVFOLYAM. 27. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 5 frt — kr. [ Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 „ 60 „ Egy szám ára 12 kr.ж— Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK: KATONA J.-UTCZA, 35. SZ. KIADÓHIVATAL: BUDAI-UTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DUJ 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beiglatásért 30 kr. Kórházügyünk. Egy, a magyar közéletben nagy szerepet vivő főúrról beszélik, mikor a sugárút kiépítését többen azon okkal kifogásolták, hogy a fővárosnak annál sokkal égetőbb szükségei vannak, a gáncsolóknak azzal válaszolt, hogy: előbb a fölöslegest kell megcsinálni, a szükséges aztán magától is megjön. E röpszónak szellemességén túl az a nagyobb érdeme is van, hogy sok okosságot rejt magában és könnyedén véget vet oly vitának, mely a végtelenségig folytatva, kielégítő eredményre úgy sem vezetne soha. Egy fejlődő városban a hatóságnak minden oly intézkedése , mely a város emelkedését czélozza és azt előbbre viszi, szükséget pótol; ott fölösleges nincs; különböző emberek külömböző hajlamaik, felfogásaik és nézeteik szerint egyet szükségesebbnek és előbbvalónak tarthatnak mint mást és erről lehet vitatkozni; de a fejlődő viszonyok sürgetve követelik kielégítésüket és végre bizonyos dolgokban irányt szabnak és megérlelik a közvéleményt. Hogy Kecskemét városa fejlődik és emelkedőben van, azt mindenki kénytelen bevallani; az utóbbi két évtizedben , különösen pedig utóbbi otrothon phypognomiája egészen megváltozott; az ízlés finomult, kezd városias szint ölteni. Jövőbeli emelkedésének egyik legbiztatóbb jelét pedig a sok elégületlenségben találom, mely lábra kapott különösen azon körökben, melyek tulajdonképen hivatottak az eszmék felkarolására és terjesztésére. Még 30 évvel ezelőtt talán nem is voltak elégületlen emberek , kik közállapotainkat kritizálták volna; minden úgy volt jó, ahogy volt. Gazdáink azt hitték , hogy talán Isten is úgy akarja, hogy a város főutczáin lovaik szrigyig érő sárban gázoljanak; a kaputos emberek is eleget véltek tenni kötelességöknek, ha ősztől tavaszig jó magas szárú csizmával látták el magukat; az építés úgy volt szép, hogy nagy kapu mellett volt kis ablakú ház; az se tönt fel, ha ivóvízért a szőllők közé kellett menni; szóval tömérdek ilynemű aprólékos alkalmatlanságokkal bővelkedtek az emberek, melyek összeségekben az úgynevezett ázsiai jelleget nyomták városunkra és a melynek levetkezésére komoly elhatározás egyáltalán nem mutatkozott. Bezzeg másként van most minden. Most meg már semmi se jó. Mindenki másért zúgolódik. Egyiknek a kéút nem jó, másik szidja a világítást — igaza is van. Harmadiknak nem tetszenek sétáink; ismét másik nem érti, hogy élhet meg ekkora város fürdő nélkül; az orvosok azt mondják: skandalum, hogy ily városnak megfelelő kórháza nincs; és ily hangban megy ez a panaszok egész skáláján végig. Én ezt így találom jónak és helyesnek; fel kell előbb ismerni a bajt, nem szabad belenyugodni a létezőben, mely senkit ki nem elégít és törekedni kell szívós kitartással az újjá teremtésre. Így létesült, amije lett a városnak az utóbbi években és igy fognak létrejönni jövőbeli alkotásai. Kik a közügyek érdekében munkálkodnak, akár közszolgálatban álló tisztviselők, akár azok , kik társadalmi állásuknál,a műveltségeknél és befolyásuknál fogva a közügyek vezetésére hivatvák, kötelességet teljesítenek, mikor a város közállapotait vitatva eszméket hintenek, azokat megérlelik, a közönséget felvilágosítják és ily módon a fejlődés előfeltételeit előkészítik. Ily kötelességet vélek én teljesíteni, midőn ez alkalommal a városi kórház ügyével foglalkozom, mely intézetünk most már abba a stádiumba jutott, hogy a bevezetésben hivatkozott magyar politikus felfogása szerint megérett arra, hogy a közönség ítéletével azon szükségek egyikének tekintendő, mely a sorrendben már magától következik. Minthogy művelt felfogás szerint számba vehető várost kórház nélkül képzelni se lehet, Kecskemét város közönsége még a 40-es években gondoskodott egy városi kórház felállításáról és mi ennél többet ért, kórházi alap előállításáról. Ha ezen kórházunk minden bírálat alatt áll is, de az a nagy érdeme megvan, hogy legalább a kórház eszméjét fentartotta és fenállásával megteremtett oly tekintélyes alapot, mely magában hordja szép jövője teljes biztosítékát. Azon időben az érdemes városi atyák még igen primitív fogalmakkal birtak egy kórház felől és ennek megfelelően rendeztetett az be; igen természetes , hogy ily berendezésű kórház egy gyógyintézethez fűzhető várakozásoknak nem volt képes megfelelni és ami kis eredmény el lett érve, csak az abban működő orvosok fáradozásainak volt köszönhető. Utóbbi időben azonban az emberek már nem érik be a primitív fogalmakkal, az általános haladással nagyobb igények támadnak a társadalommal szemben minden irányban és minden téren ; a kórházat most már senki sem akarja tekinteni olyan végső menedéknek, hova meghalni viszik az embereket, kiket sem ég sem föld nem fogad be, hanem czélszerűen berendezett és a tudomány vívmányaival jól ellátott lakályos, az egészségügyi követelményeknek minden tekintetben megfelelő intézetnek kívánják azt tekinteni, hol a szegény ingyen, a vagyonosabb pedig pénzért gyógyulást keres és talál. Ezen felfogás kezd érvényesülni a nép alsóbb rétegeiben is, és nem csoda ha a segényebb ember is kerüli az olyan kórházat, hol helyszűke miatt egy kórszobába kell elhelyezni a legkülönfélébb betegeket, kiket gyógytani szempontból nem is lehetne együtt tartani. Nem akarok a külföldi városokra hivatkozni, hol századok óta nagyszerű és híres kórházak léteznek, de hivatkozhatom a magyar városokra, hol a kórházügy tekintetében csak az utolsó évtizedekben óriási haladás történt, és az e téren észlelt szabás nehéz munkáját s inkább dolgozik találomra, mint biztos szabályszerű méretekre. De a ruha fogyatékos ízlését pótolja a nemes egyszerűség tartásuk és modorukban, pótolja a jó kedély. Voltak olyan leányok is, akik kostümszerű magyaros ruhában jelentek meg. Sima alj, pruszlik, ingváll , pántlikába fonott leeresztett haj. A ruha alja virágos vagy habozott mintájú, a pruszlik színes, ezüst vagy aranyos zsinorzatú. Régi jó időkre emlékeztet. Azokra az időkre, mikor még a házaló zsidó utczárólutczára járva , e kérdéssel énekelte végig a házsorokat: „Mi van eladó? Régi arany csipke, rész üst, hajdani pénz, van-e eladó? Ma már bizon hasztalan kérdené. Az arany csipke és paszomántnak csak hírét halljuk, a pénzünk papirosból van, ereklye gyanánt csak a Kossuth-bankot őrzi meg a dicső múltra visszagondoló bús hazafi. Rosz üst, a még csak találkozik, de azért a hitvány portékáért nem érdemes ma már a házalónak végig énekelni a házsorokat. A szemlélőnek jól esett végig nézni ezeken a kostümös magyar lányokon. Volt köztük olyan, ki remeke a teremtésnek Az az Oláh Mariska, az ám a leány, olyan, amilyenről azt szokták mondani, hogy tűzről pattant. Tipikus alakja a kecskeméti szép gazdaleányoknak Magas sugár termetű, járásában van valami, ami a büszkeségre emlékeztet, nincs haladás mindig a legszorosabb összefüggésben áll az illető városok közművelődési fejlődésével. Mert nemcsak humanitárius intézetek a kórházak, hanem közvetve befolyást gyakorolnak az erkölcsök szeliditésére, a népbabonák eloszlására és a felvilágosodás terjesztésére , de, és amit elsősorban kell említenem, egyik műhelyét képezik a tudományos buvárlatnak. A tudományosan képzett fiatal orvos, ki készültségével tudománya iránti szeretetet és komoly törekvést hozott magával az egyetemről, ha a köznapi gyakorlatra szorul, a haladás eszközeitől megfosztva, nemsokára kenyérkeresetnek tekinti csupán tudományát, míg a kórházi gyakorlat bő alkalmat és eszközöket szolgáltat, hogy magasabb színvonalon megállhasson és a tudományos haladásnak talán egyik hasznos munkájává lehessen. Innen van az, hogy minden városban, mely nagyobb kórházzal bír, akad egyik másik szakmában jelesebb képzettségű orvos, annak hiányában a talentumnak is el kell veszni. Bár igen fontos mozzanatoknak tartom mindezeket már magukban véve, nagyobb jelentőséget nyernek azok városunk közérdeke szempotjából tekintve. Városunk a fővároshoz közelsége daczára egy nagy vidéknek természetes központját képezi; tekitélyes városok környezik, melyekre kétségtelenül morális súlyánál fogva attraktiót gyakorol; vonzereje abban a mértékben növekedik és érvényesül, melyben culturális és humanitárius intézményeivel nagyobb jelentőséget nyer; máris nem ritkák az esetek, hogy a szomszédos városi hatóságok azon betegeiket, kiknek ápoltatásáról törvényszerűleg gondoskodnak kell, kórházunkba terelik; hogy ez a vidék részéről nagyobb mérvben fogna történni, ha a kor és tudomány követelményeinek megfelelő, a nyilvánosság jellegével felruházott közkórházunk lesz, azon kételkedni nem lehet, valamint nem lehet kételkedni , hogy városunk tekintélye és szilaj kedve, de van benne kellem, van benne az, ami bájoló. Az Isten jó kedvében teremtette. Hát az a Fiala Mariska? Gróf kisaszszony is megirigyelhetné a termetét s a párisi hires nőszabók ha meglátnák, csak egy hibát találnának benne, azt, hogy nem párisi leány , a festők pedig bizonyára lemondanának az üdvösségük feléről, ha modernek használhatnák fel. Járása lenge, szemeiből varázsfény sugárzik ki.......... De ne folytassuk tovább, nem egy beszély hősnőjét akarunk bemutatni, hanem egyszerű referadát írni, ennél pedig meg van kötve a kezünk. A tollat olykor mégis magával ragadja a gondolat. Ez szolgálhat mentségemül. Ott volt ám a Györffyék leánya is. Hej, ha költő volnék, költeményt írnék hozzá. De nem vagyok az, csak egyszerű tárczakészítő, ki az Olympusra törekedők között rangban nem sokat külömbözik a fűzfa poétától. Mit is mondjak el róla prózában? Elmondom azt, hogy ő is egyik gyöngyszem volt abban a gyöngysorban, amely a gazdafiak nyári mulatságán alakult. Kár, hogy nem volt magyarosan, vagy kecskemétiesen öltözködve. Ezekre volt büszke a rendezőség s különösen azok a „Sándor“ fiúk, akik közül bármelyik is ajkaira vehette ezt a nótát teljes jogosultsággal: Én is oda való, való, való, való vagyok, Ahol az a három csillag ragyog! KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA | ------------------------------- A „gazdafiak“ mulatsága a műkertben. Mindenki mulatott ott már az idén, urak és félurak, iparosok és kereskedik egyaránt, hát mért ne mulathatnának egyszer a „gazdafiak“ is, hiszen az olympiai játékokat az ókoriaknál pythiai játékok követték , mért ne követhetné a különféle egyesületek nyári mulatságát egyszer a gazdafiaké? Van közöttük sok délczeg fiatal legény, akikre irigy szemekkel néznek azok a vélkony lábszárú fiatal emberek ott a „téntanyalók“ osztályából s bizonya Apollónak borostyán koszorújáért versenyre kelnének, kétes, nagyon kétes lenne, hogy ki nyeri el a jutalmat. A csoportos összejövetel a „Gazdakör“ helyisége előtt, történt. Csinos bőszájú ing, libegős lobogós kangatya s ezüst gombos posztó mellény volt a „viseletük“. Öröm volt nézni őket. Nyolcan, tizen felpattantak tüzes lovaikra , melyek tüszkölve, toporzékolva nyugtalankodtak, türelmetlenül várva az indulást. A czigányok is keresztbe tették a vonót s húzták a hogy az istenek czigánynak húzni engedék. Lelkesedtek ők is. Hogy is ne , egy csomó daliás gazdalegény kivonulását kellett kisérniök a még mindig lelkesitő s a vért pezsgésbe hozó „Rákóczy“ induló szóllamaival. A klarinétos arcza csak úgy duzzadt, nem hiába, fújta még pedig lélekből, a kontrás is úgy megcselekedte azzal a fekete szőrű vonóval, hogy önmaga is elcsodálkozott saját és a hangszere képességén. Kijutottak dicsőséggel a műkertbe. Ott víg czimborák serege már várta és még több bámuló, bámészkodó. Hét óra után érkezett csomósan a leánynép. És azok a kangatyás, bőszájú inges gazdalegények eltanulták a nyugat civilisati- tóját s a szalonok etiquettejét. Olyan szívélyességgel oda kiálták az „isten hoztá“-t az érkezőknek. Szépen leemelítették a kocsikról a vászonnépet módisan , aztán karonfogva vezették be a csarnokba. Az érkezett férfiakat a „kaputos“ osztályból üdvözölték „sikkesen“ s megparulázták úgy, hogy bizon a kézszoritás alatt megsziszszent a gyöngébb idegzetű. Hát azok a leányok, meg azok a bukorugrós szoknyájú menyecskék ? ! ! A leányoknak megvan a maguk sajátos viseletű, sima, egy széles fodorral díszített alj s egy testhezálló egyszerű derék. Ez a viselet törzs, gyökeres kecskeméti, divat nincs. Az egyik ruha a másiktól semmiben sem külömbözik, legföljebb egy-egy erősen virító színű csokor téved a ruhaderék egyik-másik nem egészen szerencsésen választott pontjára. Hijába, nincsen ezeknek a gazdaleányoknak „journal“-juk, a szabó is, kivel a ruhát varratják, általános minták szerint végezi a 1885. JULIUS 5.